Fonetika

Egyes szerzők a fonetika tárgyához tartozónak tekintik a beszéd szupraszegmentális tényezőit is (a hangsúlyt, a hanglejtést stb.), amellyel ebben a nézetben egyik ága, a szupraszegmentális fonetika, ismertebb nevén a prozódia foglalkozik. A szupraszegmentális tényezők tanulmányozása az egyik olyan aspektus, amellyel a fonetika túllépi a beszédhang által képzett elemi szintet. Ezt teszi a beszédhangok közötti hatások (hasonulás, elhasonulás stb.) vagy a szótagok képzésének tanulmányozásával is.

A fonetika tárgyát pontosabban határozták meg akkor, amikor rokon tudományágaként megjelent a fonológia, amelyet funkcionális fonetikának is neveznek, és amely különbséget tesz beszédhangok és fonémák között. A fonetika a beszédhangok és a szupraszegmentális tényezők anyagi részét tanulmányozza, konkrét megvalósulásuk teljes változatosságát, amelyet egyéni vagy helyzeti tényezők határoznak meg, függetlenül kommunikációbeli funkciójuktól és megjelenésük szerkezeti szintjétől, legyen az a szó, a szavak közötti határ, a mondat stb.), tehát kiiktatva a közöttük és a nyelvi jelentésük közötti viszonyt. Ezzel szemben a fonológia funkcionális szempontból foglalkozik velük, azzal, hogy miként különböztetnek meg jelentéseket. Ebben az értelemben a fonémák invariánsok, olyan beszédhangok elvont képviselői, amelyek a fonémák allofónoknak nevezett variánsai.

A magyar nyelvű szakirodalomban a „hangtan” terminust is használják, de nem egységes értelemben. Egyes szerzők szerint ennek két ága a fonetika és a fonológia. Mások szemléletében a „hangtan” a „fonetika” szinonimája, tehát a fonológia nem a hangtan egyik ága, hanem külön tudományág. Más magyar elnevezések még „beszédhangtan” (a fonetikára) és „nyelvi hangtan” (a fonológiára).

Akárcsak a nyelvészet, a fonetika is lehet általános vagy speciális (egy adott nyelvre vonatkozó).

Kezdeteire vonatkozóan elemi fonetikáról lehet szó, olyan módszerről, amely azon alapult, amit az ehhez eléggé edzett emberi fül képes megkülönböztetni. Ezt a megközelítést, amely csak szubjektív lehetett, utólag túlhaladta a kísérletinek is nevezett eszközfonetika. Ezt a francia Jean-Pierre Rousselot (wd) abbé alapozta meg.

A módszerek a technika előrehaladásának mértékében fejlődtek tovább. Az 1930-as évektől kezdve elektroakusztikus, majd elektronikus hangfelvevő és elemző eszközöket használtak. A technika és főleg az informatika rohamos fejlődése nyomán erőteljesen kibontakozott és újjáalakult a beszédprodukció és a beszédészlelés kutatása.

Mivel a beszédhangokat számos szempontból (létrejöttük, terjedésük, észlelésük, fejlődésük stb. szempontjából) lehet tanulmányozni, a fonetikának ezekre szakosodott ágai jöttek létre.

Az általános fonetika ágai

Az általános fonetika több tudományhoz kötött. Kapcsolatban van a neurofiziológiával és a neuropszichológiával azzal, hogy a hangok képzését agyon belüli folyamatok előzik meg, észlelésüket és értelmezésüket pedig ugyanilyen folyamatok határozzák meg. Képzésüket és észlelésüket jellegzetes szervek végzik, amelyek leírásához az anatómia járul hozzá, működésük megértéséhez pedig a fiziológia. Fizikai tulajdonságaik révén a beszédhangok az akusztika tárgyához is tartoznak, kutatásukhoz pedig az informatika is hozzájárul.

A neurofiziológiai fonetika

Ez a viszonylag kevéssé kifejlett tudományág megpróbálja leírni azokat az agyi mechanizmusokat, amelyek a beszédprodukciót és -észlelést vezérlik.

Az artikulációs fonetika

Bővebben: Artikulációs fonetika

Ez a fonetika egyik legrégibb ága, elemei már az ókori indiai nyelvészetben megvoltak. Fiziológiai fonetikának is nevezik, és köze van az anatómiához is, mivel a beszéd szervei felépítésével foglalkozik és működésükkel a beszédhangok képzésekor.

Az akusztikai fonetika

Bővebben: Akusztikus fonetika

Az akusztikai fonetika a beszédhangok mint rezgések fizikai tulajdonságait tanulmányozza, azaz frekvenciájukat, amplitúdójukat, erősségüket és időtartamukat terjedésük közben a beszélőtől a hallgatóhoz. Főleg ez az ága a fonetikának használ a hangok rögzítésére, elemzésére, képzésére, felerősítésére, közvetítésére és visszaadására alkalmas elektronikus eszközöket.

Az auditorikus (vagy percepciós) fonetika

A fonetika ezen ága a beszédhangok észlelésével, megkülönböztetésével, értelmezésével és kategorizálásával foglalkozik az anatómia, a fiziológia, a neurofiziológia és a neuropszichológia közreműködésével, mint olyan tevékenységekkel, amelyeket a fül, a hallóideg és az agy végez.

Egyes nyelvek fonetikájának ágai

Az egy adott nyelvvel foglalkozó nyelvészet keretében a fonetika annak beszédhangjait és szupraszegmentális tényezőit tanulmányozza szinkrón vagy diakrón nézetben. Vizsgálja a beszédhangok közötti hatásokat is a szavakon belül és a szavak érintkezőpontján. A fonetikai kutatás két nyelvre vagy nyelvek csoportjára is kiterjedhet.

A leíró fonetika szinkrón jellegű, azaz leírja és csoportosítja egy adott nyelv egy adott időszakban létező beszédhangjait.

A szintaktikai fonetika tárgyát a szószerkezetet alkotó szavak érintkezőpontján történő hangváltozások képezik, mint például a francia nyelvben a hangkötés, amikor szerkezet első és második, magánhangzóval kezdődő szava között olyan hang jelenik meg, amely nincs meg akkor, amikor az első szó elszigetelt, vagy a szerkezet második szava mássalhangzóval kezdődik, pl. enfants [ɑ̃fɑ̃] ’gyerekek’ vs. enfants adorés [ɑ̃fɑ̃zadɔre] ’imádott gyerekek’.

A történeti fonetika diakrón jellegű. Egy nyelv beszédhangjainak fejlődésével foglalkozik az idők során. Tekintélyes képviselői a német August Schleicher (wd) (1821–1868) és az orosz Filipp Fortunatov (wd) (1848–1914) voltak.

Az összehasonlító fonetika több rokon nyelv beszédhangjainak párhuzamos fejlődését tanulmányozza. A történelmi fonetikával egy időben jelent meg, és szorosan kötődik hozzá.

A fonotaktika

Bővebben: Fonotaktika

A fonotaktika a fonetikának az a része, amely arról szól, hogy a beszédhangoknak milyen sorozatai használatosak törvényszerűen, azaz milyen hangfajták és mely helyzetben fordulhatnak elő az illető nyelvben (pl. lehetséges szótagszerkezetek, mássalhangzó-sorozatok). Ezek a lehetőségek és azon tiltások, amelyekkel járnak, a nyelv fonotaktikai szabályai.

Mielőtt hangfelvételeket tudtak készíteni, szükséges volt a beszéd minél hitelesebb írásbeli rögzítése, és ez a szükség utólag is megmaradt. Többféle fonetikai átírási rendszer létezett és létezik, úgy egyes nyelvekéi, mint általánosak. A legtöbb a meglévő ábécéken alapszik, olykor vegyítve ezeket, például a latint és a görögöt vagy másokat, diakritikus jeleket is használva. Például a finnugrisztikában a SETÄLÄ-féle átírást használják, a magyar nyelvre pedig az 1949-ben elfogadott magyar egyezményes hangjelölést (többek között a A magyar nyelvjárások atlaszában), vagy egy Nádasdy Ádám és Siptár Péter által létrehozott, a nemzetközi fonetikai ábécén alapuló átírást.

A 21. században az általános fonetikai munkákban és a nemzetközi érdeklődésre számot tartó speciális fonetikai publikációkban inkább a nemzetközi fonetikai ábécé használatos. Ez főleg a latin ábécén alapszik, görög betűket is tartalmaz, valamint speciális jeleket, köztük létező betűkből származókat (például megfordított betűket), diakritikus jeleket, a hangok rövidségére vagy hosszúságára, a szótagok közötti határra, a hangsúly helyére stb. való jeleket.

A fonetika az élet sok területén alkalmazható. Ilyen területek a logopédia, a siketek oktatása, a távközlés, a bűnügyi nyomozás, a színészképzés, az irodalmi művek hanganyag-elemzése, a beszédszintézis (például olvasógép vakok számára), a szónoklattan (az előadás hangzásbeli kérdései), a stilisztika (a beszédhangok expresszivitásának vizsgálata), az idegennyelv-oktatás, az orvostudományban a foniátria (a hangadás betegségeinek a gyógyítása) és az afáziás betegek kezelése, a hallókészülékek készítése stb.

• A. Jászó Anna. Hangtan. In A. Jászó Anna (szerk.). A magyar nyelv könyve. 8. kiadás. Budapest: Trezor. 2007. ISBN 978-963-8144-19-5. 73–162. o. (Hozzáférés: 2020. augusztus 1.)2020. augusztus 1.)
• (románul) Bidu-Vrănceanu, Angela et al. Dicționar general de științe. Științe ale limbii (Tudományok általános szótára. Nyelvtudományok). Bukarest: Editura științifică. 1997. ISBN 973-440229-3 (Hozzáférés: 2020. augusztus 1.)
• (angolul) Bussmann, Hadumod (szerk.). Dictionary of Language and Linguistics Archiválva 2022. január 23-i dátummal a Wayback Machine-ben (Nyelvi és nyelvészeti szótár). London – New York: Routledge. 1998. ISBN 0-203-98005-0 (Hozzáférés: 2020. augusztus 1.)
• (románul) Constantinescu-Dobridor, Gheorghe. Dicționar de termeni lingvistici (Nyelvészeti terminusok szótára). Bukarest: Teora, 1998; az interneten: Dexonline (DTL) (Hozzáférés: 2020. augusztus 1.)
• (angolul) Crystal, David. A Dictionary of Linguistics and Phonetics (Nyelvészeti és hangtani szótár). 6. kiadás. Blackwell Publishing. 2008. ISBN 978-1-4051-5296-9 (Hozzáférés: 2020. augusztus 1.)
• (franciául) Dubois, Jean et al. Dictionnaire de linguistique (Nyelvészeti szótár). Párizs: Larousse-Bordas/VUEF. 2002 (Hozzáférés: 2023. május 15.)
• Kálmán László – Trón Viktor. Bevezetés a nyelvtudományba Archiválva 2023. június 5-i dátummal a Wayback Machine-ben. 2., bővített kiadás. Budapest: Tinta. 2007, ISBN 978-963-7094-65-1 (Hozzáférés: 2020. augusztus 1.)
• Nádasdy Ádám. 1. fejezet – A nyelvészet és területei. In Kiefer Ferenc (főszerk.). Magyar nyelv. Budapest: Akadémiai Kiadó. 2006. ISBN 963-05-8324-0. 5–13. o. (Hozzáférés: 2023. május 15.)

• Bolla Kálmán. Magyar fonetikai atlasz: a szegmentális hangszerkezet elemei. Budapest: Nemzeti Tankönyvkiadó. 1995. ISBN 963-18-6832-x
• Bolla Kálmán. Magyar fonetikai kislexikon. 2006. www.bollakalman.hu (Hozzáférés: 2023. május 15.)
• Csernicskó István – Hires Kornélia. Hangtan. Előadások gyűjteménye magyar szakos hallgatók számára. Jegyzet a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola hallgatói számára. Rákóczi-füzet XLI. II. Beregszász: Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola. 2008 (Hozzáférés: 2020. augusztus 1.)
• Gósy Mária. Fonetika, a beszéd tudománya. Budapest: Osiris Tankönyvkiadó. 2004. ISBN 963-389-666-5
• Kassai Ilona. Fonetika. Budapest: Nemzeti tankönyvkiadó. 1998. ISBN 963-18-8984-x
• Laziczius Gyula. Fonetika. Budapest: Tankönyvkiadó. 1978. ISBN 9631729680

• Akusztikus fonetika
• Artikulációs fonetika
• Beszédhang
• Fonológia
• Fonotaktika
• Hangváltozás
• Nemzetközi fonetikai ábécé