Liberalizmus: Politikai ideológia

Ez a szócikk a filozófiai és ideológiai liberalizmusról szól. Hasonló címmel lásd még: liberális teológia.

Gyökerei a 17–18. századra, a felvilágosodás idejére nyúlnak vissza. Olyan korábbi alapvető elveket tagadott meg, mint az uralkodók isteni felhatalmazása, az öröklött kiváltságok, államvallás és protekcionizmus.

Az először Adam Smith által megfogalmazott gazdasági liberalizmus támogatja a szabadpiacot és a szabadkereskedelmet, klasszikusai hittek abban, hogy egy láthatatlan kéz spontán rendet alkot az eredendően széttartó egyéni szándékok és tettek szövevényéből, s a sok egyéni érdek végeredményben a közjó növekedéséhez vezet, feltéve, hogy a minimális információ és igazságszolgáltatás rendelkezésre áll mindenki számára, azaz senki sem lophat, vagy alkalmazhat kényszert másokkal szemben. A gazdasági liberalizmus a magántulajdonon és az egyének által kötött szerződéseken alapul.

A kulturális liberalizmus az egyéni jogokra koncentrál, a lelkiismeret és az életmód szabadságára, köztük olyanokra mint a szexuális szabadság, vallásszabadság, megismerés szabadsága, vagy azon alapelv, miszerint az állam ne hatoljon az egyén magánéletébe.

A liberalizmus különböző formái nagyon különböző politikai megoldásokat kínálhatnak, de néhány dologban általában egyetértenek, mint például a gondolkodás és szólás kiterjedt szabadságában, a jogállamban, a gondolatok szabad áramlásában, a magántulajdonban, a szabadpiacban, a kormányzat átláthatóságában, és - más ideológiákkal együtt - a szabad választásokban. A magyar nemzet polgárainak szabadságáért küzdő legnagyobb liberális hőseink: Kossuth Lajos és Deák Ferenc voltak.

Sok belső egyet nem értés is van a liberalizmuson belül, különösen amikor a gazdasági és a szociális szabadság ütközik. A klasszikus liberalizmus hívei szerint az egyetlen igazi szabadság a kényszerektől való mentesség szabadsága. A liberalizmus minden formája a szabadságot védi, csak éppen mást és mást értenek szabadság alatt.

A liberalizmus szó a latin liber (felszabadított, azaz nem rabszolga) szóból ered. Marcus Aurelius Elmélkedések c. munkájában a sztoikus filozófia etikájából kiindulva említi a jogegyenlőségre felépített államot, amelyet az egyenlő elbánás és a szólásszabadság elve alapján kormányoznak, és az uralmat, amely az alattvalók szabadságát mindenek fölé helyezi. Említi az ismeretlen költő töredékét, miszerint rabszolga vagy, tehát beszédre nincs jogod.

Angliában a Földnélküli Jánosból 1215-ben kikényszerített Magna Charta - a főuraknak biztosított széles jogok mellett - bizonyos jogbiztonságot adott a szabad embereknek.

Az athéni népgyűlés biztosította az aktív egyenlő választójogot, de a népgyűlés önkorlátozásának hiánya ingataggá tette a rendszert. Hérodotosz leírja a perzsák egy sajátos szokását a nem elhamarkodott döntés meghozatalára. Kétszer tárgyaltak meg minden ügyet, egyszer italmámorban, egyszer pedig józanul, ahol tehát mind az emóció, mind a ráció teret kapott. A római népgyűlések nem biztosítottak egyenlő választójogot, a római köztársaság a republikanizmus számára azonban fontos előzmény a magistratus-ok kollegialitása és vétója miatt a hatalom önellenőrzése tekintetében. A középkorban a hét szabad művészet (latinul septem artes liberales) a szabad emberhez méltó művészeteket jelentette. A liberal szó az angolban régóta illő, nemes, nagylelkű jelentésű volt, a szabadságért küzdő értelmét a francia forradalom hatására nyerte el. Spanyolországban használták általános megjelölésként a "liberális" (liberales) jelzőt azokra, akik az 1812-es Alkotmány hívei voltak.

Klasszikus liberalizmus

Bővebben: Klasszikus liberalizmus

A klasszikus liberalizmus (vagy manchesteri, illetve elitista) a liberalizmus azon formája, állapota, ahogy az a 19. századra kialakult. Akkor egyszerűen ez volt a liberalizmus, a klasszikus jelzőt az utókor ragasztotta rá, hogy megkülönböztesse a későbbi formáktól. A klasszikus liberalizmus az alkotmányosan korlátozott állam és az egyéni szabadságjogok hirdetője. Az isteni és tételes joggal szemben a természetjogra alapozza az emberi jogokat. Bár a korábbiakhoz képest szélesítette a választójogot, az általános választójogig nem jutott el. A gazdaságnak szerinte a laissez-faire elve szerint kell működnie, a piacnak szabadnak, mindenféle intervenciótól mentesnek kell lennie. Ellene van a protekcionizmusnak és a merkantilizmusnak, a szabadkereskedelem híve. Tulajdonképpen a politikai liberalizmus és a gazdasági liberalizmus fúziójának tekinthető.

A klasszikus liberalizmus elveihez a legfontosabb hozzájárulást adók:

• John Locke a polgári kormányzás első konkrét megfogalmazója. Hitt abban, hogy az emberi természet alapvetően észszerű és toleráns. Az értéket és az árat a kereslettől és kínálattól függő tényezőknek tekintette.
• Montesquieu a hatalmi ágak szétválasztásának igényét fogalmazta meg.
• Adam Smith A nemzetek gazdagságáról írt munkájában lefekteti a magántulajdonon alapuló piacgazdaság alapjait, amit ő az akkor még nem létező kapitalizmus fogalma helyett természetes rendszernek hívott. Leghíresebb metaforája a piacot igazgató láthatatlan kéz.
• David Ricardo A politikai gazdaságtan fogalmának megalkotója, értékelmélete és elosztási elmélete alapvető hozzájárulás a közgazdaságtanhoz. A szabadkereskedelem szószólója.
• John Stuart Mill A Szabadságról c. művében azt tárgyalja, hogy miként védhető meg az egyéni szabadság az állam és a társadalom befolyásától.

Politikai liberalizmus

Bővebben: Politikai liberalizmus

A politikai liberalizmus a klasszikus liberalizmus politikai komponenseként, John Locke, Montesquieu, John Stuart Mill és mások nézeteinek szintéziseként indult. A korábbi isteneredetű felfogással szemben szerinte a társadalom és a törvények kiindulópontja az egyén, akinek jogai a természetjogon alapulnak. Támogatja a társadalmi szerződést, aminek alapján az állam polgárai a törvényeket hozzák, és egyetértenek abban, hogy alávetik magukat nekik. Úgy gondolja, hogy az egyének tudják a legjobban, mi a jó nekik. A politikai liberalizmus választójogot ad minden felnőtt állampolgárnak nemre, rasszra, nemzetiségre, vallásra, gazdasági státusra való tekintet nélkül.

Gazdasági liberalizmus

Bővebben: Gazdasági liberalizmus

A gazdasági liberalizmus a klasszikus liberalizmus alapvetően Adam Smith és David Ricardo munkáin alapuló gazdasági komponenseként indult. Alapja a magántulajdon és a magánszerződések. Előnyben részesíti ugyan a kormányzati beavatkozástól mentes szabadpiacot, de bizonyos közjavak esetén meghagyja az állam szerepét. Ilyen például a honvédelem, a közszolgálati televíziózás, a levegő. Smith például amellett érvelt, hogy az utakat, csatornákat, hidakat, iskolákat magáncégek nem tudják hatékonyan fenntartani, de amellett is, hogy mindezekért az államnak használatarányos díjakat kell szednie. Abraham Lincoln a gazdasági liberalizmus tradícióit követve növelte az állam szerepét a vasútépítésben.

Manapság a gazdasági liberalizmus a kapitalizmushoz, neoliberalizmushoz, valamint a konzervativizmus bizonyos ágaihoz köthető olyannyira, hogy az angolszász országokban ma inkább gazdasági konzervativizmusnak nevezik, s ott gazdasági liberalizmus alatt inkább bizonyos progresszivista (Theodore Roosevelt, William H. Taft, Thomas Woodrow Wilson, Franklin Delano Roosevelt) irányzatokat értenek.

Egyes gazdasági liberálisok elfogadják a monopóliumok és kartellek állami korlátozását, mások viszont azzal érvelnek hogy a monopóliumok és kartellek az állami beavatkozás miatt jönnek létre. Szerintük az árakat kizárólag a piac szabhatja meg. Néhányan elfogadják a piac behatolását olyan területekre is, amelyek konvencionálisan állami feladatok, mint például a közbiztonság és a bíráskodás. A gazdasági liberálisok elfogadják a gazdasági egyenlőtlenséget mindaddig, amíg az nem kényszer alkalmazásával jött létre.

A minarchizmus és az anarchokapitalizmus a gazdasági liberalizmus formái.

Kulturális liberalizmus

Bővebben: Kulturális liberalizmus

A kulturális liberalizmus az egyéni jogokra koncentrál, a lelkiismeret és az életmód szabadságára, köztük olyanokra mint a szexuális szabadság, vallásszabadság, megismerés szabadsága, az államnak az egyén magánéletébe való behatolása elleni védelem. John Stuart Mill szerint csak egyetlen ok létezik arra, hogy valakit vagy valakiket meggátoljunk a szabad cselekvésben, mégpedig a másoknak ezáltal okozott sérelem. Saját fizikai vagy morális jólétünk nem elégséges ok erre.

A kulturális liberalizmus általában ellenez minden állami szabályozást a következő területeken: irodalom, művészet, tudomány, szerencsejáték, szex, prostitúció, abortusz, eutanázia, alkohol, könnyű drogok. A legtöbb liberális is elutasít néhány vagy több kérdésben bármely állami beavatkozást a felsorolt témákban.

A kultúrháborúkat a modern Amerikában általában a kulturális liberalizmus vívja a kulturális konzervativizmussal.

Szociálliberalizmus

Bővebben: Szociálliberalizmus

A szociálliberalizmus vagy reformliberalizmus a 19. század végén keletkezett, ihletői Jeremy Bentham és John Stuart Mill utilitárius nézetei voltak. Általában véve a szociálliberálisok támogatják a szabadkereskedelmet és a piacgazdaságot, ahol a legalapvetőbb szükségletek mindenki számára biztosítottak. Ezen túl a szociálliberálisok általában támogatják a szociálprogresszív nézeteket azon az alapon, hogy folyamatosan szükség van a szociális gyakorlat fejlesztésére olyan módon, hogy az biztosítsa mindenki számára az alapvető szabadságot. Érvrendszerük szerint, ahogy azt például John Dewey és Mortimer Adler kifejtette, miután a társadalom az egyénre épül, mindenkinek hozzá kell férnie az alapvető szükségletekhez, mint oktatás, gazdasági lehetőség, védelem a befolyásukon kívül eső makroesemények okozta kártól.

A szociálliberálisok az ilyen szükségleteket jogoknak tekintik. A pozitív jog ezen koncepciója alapvetően különbözik a gazdasági liberálisok negatív jogától. Mindezeket a jogokat a politikai közösségnek kell biztosítania a közoktatás, közegészségügy, infrastruktúra és szociális biztonság által.

Neoliberalizmus

Bővebben: Neoliberalizmus

A neoliberalizmus a gazdasági liberalizmus egyes doktrínáinak a címkéje, követői nem is feltétlenül liberálisak például az egyéni jogok tekintetében - például Pinochet, de Thatchert, Reagant is ide sorolják. Az Egyesült Államokban a neoliberalizmust gyakran neokonzervativizmusnak nevezik. Több konzervatív állítja, hogy ők közelebb vannak a klasszikus liberalizmushoz, mint a libertariánusok.

A neoliberalizmus kifejezés az 1970-es években keletkezett többek között Joseph Stiglitz és Milton Friedman nézetei kapcsán. A neoliberálisok megengednek bizonyos állami beavatkozást, például a központi bank által mesterségesen magasan tartott árfolyamot, amit a libertariánusok elutasítanak.

Az 1990-es években több szociáldemokrata párt folytatott neoliberális gazdaságpolitikát, például Tony Blair és Gerhard Schröder vezetésével. Sokszor a neoliberális címkét alkalmazzák minden a szociális biztonságot csökkentő, a felső osztályt preferáló lépésre.

Libertarianizmus

Bővebben: Libertarianizmus

A libertárius nézetek szerint az egyén minden tekintetben megelőzi az államot, vagy emberek bármilyen csoportját. Vagy teljesen meg akarja szüntetni az államot - mint az anarchizmus - vagy csak egészen minimális szerepre akarja szorítani (éjjeliőr állam). Ezeken túl egy nagyon széles spektrumú nézetrendszerről van szó, olyanokról mint az

• Anarchizmus
• Geolibertarianizmus
• Mutualizmus
• Libertárius szocializmus
• Piaci anarchizmus
• Minarchizmus
• Libertárius progresszivizmus
• Libertárius konzervativizmus
• Neolibertarianizmus
• Paleolibertarianizmus
• Libertárius paternalizmus
• Objektivizmus

Konzervatív liberalizmus

Bővebben: Konzervatív liberalizmus

A konzervatív liberalizmus (vagy jobboldali liberalizmus) az az irányzat, mely összeegyeztethetőnek tartja a hagyományos, konzervatív, jobb oldali értéket (úgy mint hazaszeretet, család, vallási értékek tisztelete, a meglévő intézmények iránti tisztelet) a liberális eszmékkel. Tehát a liberális elveket lassan, konzervatív módon akarja érvényesíteni, ahogy a közfelfogás változik.

Ez az irányzat a liberalizmus jobb széle, de nem tévesztendő össze a liberális konzervativizmussal. Holland és dán liberális pártok mellett a legismertebb, bizonyos mértékig idetartozó párt a német FDP.

Demokratikus liberalizmus

Bővebben: Demokratikus liberalizmus

Nem összetévesztendő a liberális demokrácia fogalmával, egy újra terjedő, pragmatikus irányzat. A nép részvételét igénylő demokratikus és az emocionális populizmust elutasító racionális liberális felfogás egyeztetése. Első lépéseként az első világháború után a liberalizmus elfogadta az általános és titkos választójogot. Jelenlegi legkényesebb vitatémája a polgárok véleményének két választás közötti kikérése, figyelembe vétele. Illetve annak figyelembe vétele, hogy egy demokratikus társadalomban nem mindenki liberális.

• Szabó Miklós: A liberalizmus elvi kérdései I-II. In: Politikai kultúra Magyarországon 1896–1986 (Medvetánc könyvek / Atlantisz Könyvkiadó, 1989), ISBN 9634624472
• Az angolszász liberalizmus klasszikusai I. (szerk. Ludassy Mária, életrajzokat és magyarázatokat írta Kontler László), Atlantisz Könyvkiadó, Budapest, 1991 (Mesteriskola), ISBN 963797802X (összes)
• Az angolszász liberalizmus klasszikusai II. (szerk. Ludassy Mária, életrajzokat és magyarázatokat írta Horkay Hörcher Ferenc), Atlantisz Könyvkiadó, Budapest, 1992 (Mesteriskola), ISBN 963797802X (összes)
• Pierre Manent: A liberális gondolat története (Tanulmány Kiadó, Pécs, 1994) ISBN 963-85284-0-0
• Kis János: Az állam semlegessége, Atlantisz Könyvkiadó, 1997 (East-European Non-Fiction), ISBN 9637978917
• Marcus Aurelius: Elmélkedések (Kossuth Kiadó, 2000) ISBN 963-09-4191-0
• Politikai filozófiák enciklopédiája (Kossuth Kiadó, Budapest, 2003) ISBN 963 09 44162
• Kis János: Mi a liberalizmus? Esszék, tanulmányok, 1985-2014, Kalligram, Pozsony, 2014, ISBN 978 80 8101 823 7

 

A magyar Wikidézetben további idézetek találhatóak Liberalizmus témában.

• Politikai ideológiák - Liberalizmus - az ELTE BTK honlapján
• A liberalizmus meghatározása a Magyar Virtuális Enciklopédiában
• A Liberális Internacionálé honlapja