Lavrentyij Pavlovics Berija: Szovjet titkosszolgálati vezető

március 29. – Moszkva, Oroszországi SZSZSZK, 1953. december 23.) grúz származású szovjet politikus, 1938-tól 1953-ig a Szovjetunió Belügyi Népbiztosságának (NKVD) belügyi népbiztosa, majd a Szovjetunió Belügyminisztériumának (MVD) belügyminisztere, 1953-ban a Szovjetunió Minisztertanácsának elnökhelyettese.

Lavrentyij Pavlovics Berija
1939-ben
A Szovjetunió belügyi népbiztosa
Hivatali idő 1938. november 25. – 1946. január 15.
Előd	Nyikolaj Ivanovics Jezsov
Utód	nem volt
A Szovjetunió belügyminisztere
Hivatali idő 1946. január 25. – 1953. június 26.
Előd	nem volt
Utód	Ivan Alekszandrovics Szerov
A Szovjetunió Minisztertanácsának elnökhelyettese
Hivatali idő 1953. március 5. – 1953. június 26.
Előd	Szemjon Gyenyiszovics Ignatyijev
Utód	Szergej Nyikiforovics Kruglov
Katonai pályafutása
Csatái	német–szovjet háború orosz polgárháború hidegháború
Született	1899. március 29. Merheuli,  Orosz Birodalom
Elhunyt	1953. december 23. (54 évesen) Moszkva, Oroszországi SZSZSZK,  Szovjetunió
Sírhely	Új Donszkoj temető
Párt	Szovjetunió Kommunista Pártja
Házastársa	Nino Gegechkori (1921–)
Gyermekei	Szergo Lavrentyjevics Berija
Foglalkozás	politikus
Iskolái	Azerbajdzsáni Állami Olajipari Egyetem
Halál oka	lőtt seb
Vallás	ateizmus
Díjak	Szocialista Munka Hőse (1943) Lenin-rend (1935, 1943, 1945, 1949. március 29., 1949. október 29.) Vörös Zászló érdemrend (1924, 1942, 1944) Szuvorov-rend (1944) „Húszéves a Munkás-paraszt Vörös Hadsereg” jubileumi érem (1938) Moszkva Védelméért emlékérem Sztálingrád Védelméért emlékérem Kaukázus Védelméért emlékérem Az 1941–1945-ös Nagy Honvédő Háborúban Németország Fölött Aratott Győzelemért érdemérem Moszkva 800. évfordulója emlékérem (1947) Jubilee Medal "30 Years of the Soviet Army and Navy" (1948) Szühebátor-rend (1949) Vörös Zászló érdemrend (1942) KGB Tiszteletbeli Munkatársa State Stalin Prize, 1st degree (1949, 1951) Order of the Republic (1943) Honorary worker of the NKVD Sztálin-díj Lenin-rend Vörös Zászló érdemrend Order of the Red Banner of Labour of the Georgian SSR Order of the Red Banner of Labour of the Armenian SSR Orders and Medals of Soviet Republics
Lavrentyij Pavlovics Berija aláírása
A Wikimédia Commons tartalmaz Lavrentyij Pavlovics Berija témájú médiaállományokat.

Merheuliban, Szuhumi közelében, Abházia (Grúzia) területén a megrél (más formában mingrél) nép tagjaként született. Berija grúz ortodox vallású családban nőtt fel. Édesapja Pavel Huhajevics Berija földművelő volt. Édesanyja Marta Ivanovna mélyen vallásos, templomba járó asszony volt, aki özvegyi sorsra jutott, mielőtt férjhez ment volna Berija apjához.

• 1917-ben (1919?) belépett a Kommunista Pártba.
• 1921 és 1931 között a kegyetlenségeiről hírhedt szovjet állambiztonsági szolgálat, a CSEKA vezetője volt Grúziában.
• 1938-ig a Grúz Kommunista Párt első titkára volt.
• 1938 és 1946 között belügyi és állambiztonsági népbiztos (az NKVD rettegett főnöke), a sztálini koncepciós perek egyik legfőbb felelőse volt.
• 1945-től a Szovjetunió marsallja volt.
• 1946 és 1953 között miniszterelnök-helyettes volt.
• 1953-ban belügyi és állambiztonsági miniszter volt. (Ekkor az NKVD átalakult, új neve KGB lett.)

Ez a szakasz egyelőre üres vagy erősen hiányos. Segíts te is a kibővítésében!

Berija Sztálin halála után egyike volt a Szovjetunió első 4 emberének, Malenkov, Hruscsov és Molotov mellett.

A Sztálin által elindított egyes megtorlások leállításában (lásd például: fehér köpenyes gyilkosok pere vádlottainak kiengedése, egyes deportáltak hazaengedése a gulagról) Berija kezdeményező szerepet játszott, de ellenfelei azzal vádolták, hogy így akart zűrzavart okozni az országban, hogy később rendteremtőként léphessen fel. Ugyanis több százezer köztörvényes bűnöző amnesztiájáról is döntött, de valószínűleg csak azért, hogy a bűnözők felbukkanásától megijedt állampolgárok szemében jobb színben tűnjön fel. Nem sokkal később ugyanis rendelettel tiltotta ki a szabadon eresztett rabokat a városokból, és rendőri erővel lépett fel ellenük.

1953 májusában parancsot adott a szovjet hidrogénbomba kipróbálásra.

1953. június 13-án még kioktathatta a pártküldöttség élén Moszkvába rendelt Rákosi Mátyást, és kifejezetten a mindenki számára váratlanul odarendelt Nagy Imrét neveztette ki miniszterelnöknek. Berija a vita során nem titkolta, hogy Nagy Imre mellett szól, hogy nem zsidó, s erős hangon odaszólt Rákosinak, hogy „Magyarországnak még nem volt zsidó királya”. Azonban június végére ő lett a hatalmi harc első áldozata. A kelet-berlini felkelés hatására legfőbb szövetségese, Malenkov miniszterelnök is elpártolt mellőle, így az SZKP KB 1953. június 26-ai plénumán „kapitalista ügynök”-nek titulálták, megfosztották tisztségeitől, és Georgij Zsukov marsall, honvédelmi miniszter más főtisztek segítségével azonnal letartóztatta. Berija elfogását a Pravda csak 1953. július 10-én jelentette be. A hivatalos verzió szerint a letartóztatása után elítélték, majd 1953. december 23-án kivégezték.

Egyesek, többek között Berija fia Szergej Berija („Szergo”) is azt állítják, hogy Beriját a letartóztatásakor mindenféle per nélkül azonnal agyonlőtték. Ez valószínűtlen, ugyanis előkerültek olyanok, akik Berija decemberi tárgyalásán tanúskodtak. Más források azonban továbbra is kiállnak amellett, hogy Beriját még a letartóztatása napján, vagy legkésőbb egy-két nappal utána agyonlőtték. Ezt a történetet maga Hruscsov terjesztette.

Hruscsov Pavel Batyickij vezérezredest, a Moszkvai Katonai Kerület első parancsnok-helyettesét bízta meg, hogy személyesen végezze ki Beriját. Ronggyal kellett betömni a száját, hogy elhallgasson, annyira zokogott és a földön térdelve könyörgött az életéért, mielőtt fejbe lőtték. Testét elhamvasztották és a Moszkva melletti Donszkoj-kolostor temetőjének 3. számú sírjába temették.

Berija életének utolsó szakaszában sok a tisztázatlan kérdés, az ellentmondás. Állítólag hajlandó lett volna lemondani Kelet-Németországról (akkori NDK), és enyhíteni a kelet-európai kommunista országok ellenőrzésén, cserébe egy Marshall-segélyhez hasonló masszív nyugati gazdasági segítségért.

Történészek szerint Nagy Imre felemelkedése 1953-ban Berija (és Malenkov) szerepe ideiglenes felértékelődésének eredménye.

Később, 1989-ben felmerült az a vád, hogy Nagy Imre a szovjet emigráció időszakában „Vologya” fedőnéven az OGPU, illetve az NKVD ügynökeként tevékenykedett, s az OGPU tisztjeként részt vett a cári család meggyilkolásában. Amennyiben ez így volt, akkor Berija volt a főnöke. Azóta – ugyan forrás nélkül – állítólag bebizonyosodott, hogy az ezt „bizonyító” aktát Grósz Károly állíttatta össze Nagy Imre lejáratása érdekében.

Az viszont nem kétséges, hogy Sztálin halála után 1956-ig a magyar politikai vezetők sorsa a moszkvai hatalmi harcoktól függött.

• A kaukázusontúli bolsevik szervezetek történetéhez; ford. S. Nyirő József, átnézte Bolyai Ernő; Szikra, Bp., 1950
• A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 34. évfordulója; Szikra, Bp., 1951 (Nemzetközi kérdések)
• Beszéd az SzKbP 19. kongresszusán. 1952. október 7.; Politikai, Bukarest, 1952
• A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 34. évfordulója. A középfokú politikai iskolák hallgatói és propagandistái számára; Szikra, Bp., 1952

• Радзинский. 12., Николай II: жизнь и смерть (orosz nyelven). Moszkva: АСТ, 510. o. isbn=978-5-17-043315-2 (2007)
• Rainer M. János: Nagy Imre. Vince kiadó, Budapest, 2002., 26. o.
• Johanna Granville. Imre Nagy aka «Volodya» – A Dent in the Martyr’s Halo? Cold War International History Project Bulletin, 1995