Gróf bethleni Bethlen István (Gernyeszeg, 1874.
október 8. – Moszkva, 1946. október 5.) jogász, mezőgazdász, politikus. 1921 és 1931 között Magyarország miniszterelnöke. Kortársai a trianoni békeszerződés által megsebzett országban végzett gazdasági helyreállító politikájáért „a nagy konszolidátor” jelzővel illették.
A magyar főnemesi, református gróf bethleni Bethlen család sarja. Édesapja gróf bethleni Bethlen István (1839–1881), édesanyja gróf széki Teleki Ilona (1849–1914) volt. Apai nagyszülei gróf bethleni Bethlen János (1792–1851), császári és királyi kamarás, kapitány, kancelláriai titkár, diétai követ és báró hadadi Wesselényi Zsuzsanna (1808–1891) voltak. Anyai nagyszülei gróf Teleki Domokos (1810–1876), a főrendiház örökös tagja, az Erdélyi Református Egyház főgondnoka, a MTA levelező, igazgató és tiszteleti tagja, országgyűlési képviselő, és gróf széki Teleki Klementina (1827–1894) voltak. Idősebb Bethlen István gróf és Teleki Ilona grófnő 1870. január 5-én, Mezősámsondon kötöttek házasságot, amelyből három gyermek, Klementina (gr. Mikes Árminné), Ilona és István született.
Ifjabb Bethlen István 1874. október 8-án született Gernyeszegen, Marosvásárhelytől északra, Maros-Torda vármegyében. A bécsi Theresianumban (1883–1893) tanult, majd 1893–1896-ban a budapesti tudományegyetem jog- és államtudományi karát látogatta. 1897–1900-ban Budapesten jogász, ezután 1897–1898-ban egy évig katona volt. 1898–1900 között a Magyaróvári Magyar Királyi Gazdasági Akadémia vendéghallgatója volt, ahol mezőgazdasági oklevelet szerzett. Már 1898–1899-ben részt vett a megyegyűléseken, 1901-ben képviselővé választották. 1939-ig – az 1919–21-es időszakot kivéve – folyamatosan parlamenti képviselő, majd ezt követően felsőházi tag volt. 1900-tól erdélyi birtokán, Mezősámsondon gazdálkodott. 1901. június 27-én feleségül vette az író Bethlen Margit (1882–1970) grófnőt, akinek tőle három gyermeke született: András, István és Gábor.
1901–1903-ban szabadelvű párti, 1904–1913-ban függetlenségi párti, 1913–1918-ban alkotmánypárti képviselő volt. 1901-ben tagja lett az Országos Magyar Gazdasági Egyesületnek (OMGE) és a Magyar Gazdaszövetségnek. 1905-ben az OMGE igazgatósági tagjává, 1906-ban a szervezet közgazdasági szakosztályának alelnökévé választották. 1907-től tiszteletbeli elnöke volt a sajátos erdélyi magyar célokért küzdő Székely Társaságok Szövetségének, majd ennek megszűnése után, 1914–18-ban az Erdélyi Szövetség elnöki tisztét töltötte be. 1918 őszén bírálta a Károlyi Mihály-kormány intézkedéseit. 1918–19-ben az ellenforradalmi erők egyik fő szervezője, 1919 őszén „titkos erdélyi miniszter”. 1919 februárjában létrehozta a Nemzeti Egyesülés Pártját (NEP), majd a Magyarországi Tanácsköztársaság létrejötte után Bécsben az Antibolsevista Comité (ABC) vezetője, az 1920-as évektől tagja a hivatalos politika hátterében titokban működő Etelközi Szövetségnek.
1920-ban a trianoni békeszerződést előkészítő párizsi békekongresszus magyar delegációjának tagja volt. A Horthy-korszakban tíz éven keresztül, (1921. április 14. – 1931. augusztus 24.) Magyarország miniszterelnöke. Saját kormányában, 1921. október 4-étől december 3-áig pénzügyminiszter, 1924. február 21-étől március 13-áig, majd 1929. január 8-ától február 4-éig igazságügyminiszter, 1924. október 7-étől november 15-éig külügyminiszter, 1924. október 14-étől november 15-éig pedig földművelésügyi miniszter is volt.
Keresztény–nemzetinek nevezett kormányzata támogatta és stabilizálta a Horthy-rendszert. 1921 októberében legitimista érzelmei dacára a budaörsi csatában meghiúsította IV. Károly király második visszatérését, majd keresztülvitte a Habsburgok trónfosztását. A szerb megszállás alatt állt Délvidék visszatértével és a soproni népszavazás révén sikerült csökkentenie a területi veszteségeket. A Bethlen–Peyer-paktummal kiegyezett a szociáldemokrata párttal, amely így „kevésbé ellenséges” ellenzékként nem szervezkedett a földművesek, közalkalmazottak és vasutasok között, Bethlen cserébe biztosította a párt szabad működését és parlamenti képviseletét. Az 1922-es választások megnyeréséhez eredetileg saját addigi pártjából, a KNEP-ből akart kiindulni, ám annak meggyengülése miatt, illetve, mivel a második királypuccs, és a trónfosztás miatt megromlott viszonya a párt legitimistáival, ezért híveivel együtt belépett a Nagyatádi Szabó István vezette kisgazdákhoz, akikkel 1922. február 2-án megalapították az Egységes Pártot, és megnyerték a választásokat. Később, az 1920-as években a Bethlen-kormány több ízben kényszerült a legitimisták kritikáival megküzdeni, akik páran erős hangjukat éreztették az Országgyűlésben. Az Egységes Pártban az eredetileg valódi paraszti érdekeket képviselő kisgazda képviselőket és népszerű vezetőjüket, Nagyatádi Szabót háttérbe szorította, és a nagybirtokosi, konzervatív érdekek irányába vitte a párt politikáját. Miniszterelnökként rendeleti úton leszűkítette a választójogot, és a nagyobb városok kivételével visszaállította a nyílt szavazást. Ezzel kényelmes parlamenti többséget biztosított a kormányzó párt számára. 1923-ra kiszorította pártjából a Gömbös Gyula-féle nemzeti és szociális irányzatú politikusokat.
Politikája sokat tett a gazdasági stabilitásért. 1924-ben létrehozta a Nemzeti Bankot és 250 millió magyar korona népszövetségi hitelt szerzett. Rendbe hozta az állam veszteségeit, 1927-ben bevezette a magyar pengőt, és új vámrendszert dolgozott ki. Helyzete 1926-ban megingott a frankhamisítási botrány miatt; felajánlotta, de Horthy nem fogadta el lemondását. Kormánya ezután egy új kultur- és szociális politikába kezdett, kötelező nyugdíj- és betegbiztosítást vezetett be, a népiskolai hálózat és a közegészségügy fejlesztéséhez látott. 1928-ban keresztülvitte a zsidók egyetemi felvételét limitáló 1920-as numerus clausus törvény enyhítését.
A földreform kérdésében a nagybirtokos réteg álláspontját képviselve ellenezte a szélesebb földreformot. A magántulajdon szentségére hivatkozva elutasította a nagybirtokosoktól történő földkisajátítással történő komolyabb megoldások gondolatát (Nagyatádi-féle földreform), így a parasztság földéhségének csak más módon történő, korlátozott mértékű kielégítését patronálta. Kampánybeszédeiben támogatta, a gyakorlatban azonban minden módon akadályozta a földnélküli parasztságot a nagybirtokokból történő kisajátítással földhöz juttatni kívánó Nagyatádi-féle földreform végrehajtását. Részt vett a nagybirtokos lobbi által kirobbantott Eskütt-féle panama Nagyatádi lejáratására való felhasználásában, a törvény végrehajtásának lassításában. Mindezekkel hozzájárult a nagybirtokrendszer érdemi átalakítás nélküli megőrzéséhez, a kisparasztság demokratikus földhöz juttatásának elmaradásához.
Az oktatási, kutatási és kulturális közintézmények megreformálásában és fejlesztésében nagy segítségére volt kultuszminisztere, gróf dr. Klebelsberg Kuno.
Külpolitikája Trianon revíziójára, valamint a német és orosz befolyás minimalizálására irányult, de gazdasági okokból célszerűnek tartotta a kapcsolatok fejlesztését a Szovjetunióval is. Tervei szerint népszavazás nélkül kell visszakapni a határ menti magyarlakta területeket, autonómiát kell adni a ruszinoknak és szlovákoknak, akik dönthetnek hovatartozásukról, autonómiát akart Erdélyben a népek egyenjogúsága alapján, és népszavazást javasolt a Délvidéken, ahol a magyarság kisebbségben volt. Együttműködési tervei a kisantant létrejötte miatt meghiúsultak, ezután az Egyesült Királyságra és főleg Olaszországra próbált támaszkodni. 1927-ben magyar–olasz barátsági szerződést kötött, majd közeledett Németországhoz is. A nagy gazdasági világválság hatásait megpróbálta lecsökkenteni, hiteleket vett fel, de megszorító intézkedésekre kényszerült.
1931 augusztusában lemondott, de a politikában a kormánypárt vezetőjeként, később Horthy tanácsadójaként jelentős szerepe volt. 1935-ben Gömbös Gyulával a német-politika kérdésében támadt ellentétei miatt kilépett az Egységes Pártból. Külföldön előadókörutakat tartott a magyar ügyről, 1939-ben a felsőház örökös tagja lett. A részleges revíziót hozó bécsi döntések után tovább ellenezte az egyoldalú német orientációt, a kapcsolatok megszakítását az angolszász országokkal. Hibának tartotta a belépést a második világháborúba, elítélte a zsidótörvényeket. 1943–44-ben a háborúból való kiugrást támogatta, s angolszász irányú különbéke-kísérleteket szervezett.
1944. március 19-e után, azaz a német megszállás idején illegalitásba vonult, bujkálása idején kétszer szenvedett agyvérzést. 1944 decemberében a szovjetek elfogták, felajánlotta együttműködését, de házi őrizetben tartották, majd 1945. áprilisban a Szovjetunióba vitték, nehogy megkísérelje a kommunistaellenes erők összefogását. Moszkvában, a Butirszkaja börtön kórházában halt meg szívbénulásban, 1946. október 5-én. 1994 júniusa óta jelképes hamvai hazai földben nyugszanak a Kerepesi temetőben.
Elődje: Walko Lajos |
| Utódja: Walko Lajos |
Elődje: Scitovszky Tibor |
| Utódja: Daruváry Géza |
Elődje: Teleki Pál |
| Utódja: Károlyi Gyula |
This article uses material from the Wikipedia Magyar article Bethlen István (politikus), which is released under the Creative Commons Attribution-ShareAlike 3.0 license ("CC BY-SA 3.0"); additional terms may apply (view authors). A lap szövege CC BY-SA 4.0 alatt érhető el, ha nincs külön jelölve. Images, videos and audio are available under their respective licenses.
®Wikipedia is a registered trademark of the Wiki Foundation, Inc. Wiki Magyar (DUHOCTRUNGQUOC.VN) is an independent company and has no affiliation with Wiki Foundation.