Poti: Város Grúziában

Poti (ფოთი)
Poti központja, a piac
Poti címere Poti zászlaja
Közigazgatás
Ország	Grúzia
Régió	Szamegrelo-Felső-Szvanéti
Alapítás éve	I. e. 7. század
Irányítószám	4400
Körzethívószám	(+995) 493
Testvérvárosok	Lista Aktau Lárnaka (1987. szeptember 17. – ) LaGrange Burgasz Csornomorszk
Népesség
Teljes népesség	41 500 fő (2023)
Népsűrűség	630,17 fő/km²
Földrajzi adatok
Tszf. magasság	0 m
Terület	65,8 km²
Időzóna	MSK (UTC+4)
Elhelyezkedése
é. sz. 42° 09′, k. h. 41° 40′42.15, 41.66666666666742.150000°N 41.666667°E, k. h. 41° 40′42.15, 41.66666666666742.150000°N 41.666667°E
Poti weboldala
A Wikimédia Commons tartalmaz Poti témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Az ókori görög Phászisz gyarmatváros közelében épült. A 20. század eleje óta fontos kikötő és ipari központ, egyúttal a grúz hadiflotta fő bázisa és központja.

Népessége 2014-es adat szerint 41 465 fő.

A 2008 augusztusi dél-oszétiai háború során Poti jelentős károkat szenvedett.

A grúz fővárostól, Tbiliszitől 312 kilométerre nyugatra fekszik, a Rioni folyó mocsaras deltavidékén. A város környékén a mocsaraktól elhódított területeken citrustermesztés folyik. A várost a Kolheti Nemzeti Park veszi körül, délkeleti szomszédja a Kaparcsina nevű kis folyó, délnyugaton a Paliasztomi-tó. Mintegy öt kilométerre délre Potitól van Maltakva falu, tengerparti üdülőközpont.

Poti átlaghőmérséklete 14,1 °C; januárban 2 °C, júliusban 22,9 °C. A csapadék bőséges, éves mennyisége eléri az 1960 millimétert.

Az ókorban és a középkorban

Poti és környéke feljegyzett történelme 26 évszázadot ölel fel. Az ókorban és a középkor elején Phászisz görög polisz uralta a vidéket, amelyet milétoszi telepesek alapítottak Themisztegórasz vezetésével a Kr. e. 7. század legvégén vagy a Kr. e. 6. század legelején. Az ókor során Kolkhisz fontos kereskedelmi és kulturális központja volt. Sztrabón és idősebb Plinius szerint a Phászisz folyó (ma: Rioni) mentén futott a Fekete-tengerhez az indiai kereskedelmi út.

Hosszú viták után, víz alatt nehéz körülmények közt végzett régészeti kutatások segítségével mára sikerült azonosítani az ókori város hozzávetőleges helyét. A várost, vagy legalábbis egy részét az a tó nyelhette el, amelynek a partján Sztrabón szerint állt. A város helyének pontos meghatározása máig sem sikerült, ezt megnehezítik az elmúlt évszázadok alatt történt geomorfológiai változások. (A Rioni alsó folyása a mocsárvidéken gyakran változtatott medret.)

A harmadik mithridatészi háború során Phászisz a rómaiak kezébe került. A római parancsnok Pompeius, miután Ibériából Kolkhiszba lépett, itt találkozott Servilius legátussal, euxinusi (fekete-tengeri) flottájának parancsnokával Kr. e. 65-ben.

A kereszténység elterjedése után Phászisz püspöki székhely lett. Egyik püspöke, Kürosz alexandriai pátriárka is volt, 630 és 641 között. A Keletrómai Birodalom és a Szászánida Birodalom közti láz háború (542 - 562) során a perzsák megtámadták Phásziszt, de sikertelenül.

A 8. században a grúz írott forrásokban megjelent a Poti név. Poti a grúz királyság tengeri kereskedelmének központja volt, a középkori európai utazók Fasso néven ismerték. A 14. században Genova kereskedelmi lerakatot létesített itt, de ez nem élt meg hosszú időt.

Későbbi történelme

 

1578-ban a Török Birodalom hódította meg Potit. A törökök alaposan megerősítették a várost, amelyet ők Faş néven ismertek, és amely egyik kaukázusi kereskedelmi központjukká vált, nagy rabszolgapiaccal. A nyugat-grúziai hercegek egyesített serege 1640-ben visszafoglalta a várost, 1723-ban azonban ismét a törökök kezébe került. A grúzok az orosz cár csapataival szövetkezve 1770–71-ben sikertelen kísérletet tettek a város visszahódítására. Amikor a következő évszázad elején az oroszok elfoglalták a grúz területek jórészét, 1809-ben grúz szabadcsapatok segítségével Potiból is elűzték a török hadsereget, de a bukaresti szerződés (1812) a város visszaadására kötelezte őket. A következő orosz-török háború (1828-29) ismét fordulatot hozott, és Potit Oroszország kapta. 1858-ban a Kutaiszi kormányzóság részévé tették és kikötővárosi státuszt kapott. 1863 és 1905 közt kikötőjét újjáépítették. 1872-ben a kaukázusi vasúti forgalom egyik végállomásává vált, amelyet direkt vonal kötött össze Tiflisszel.

Poti különösen Niko Nikoladze polgármestersége idején (1894–1912) nőtt méretben és fontosságban. Ekkor épült a drámai színház, a neobizánci stílusú katedrális, két gimnázium, az villamos erőmű, az olajfinomító stb. 1900-ra Poti a Fekete-tenger egyik legfontosabb kikötője lett, amelyen áthaladt Grúzia mangán és szén exportjának jórésze. 1905 decemberében, az 1905-ös orosz forradalom idején munkások sztrájkjai és barikádharcok színterévé vált. Az 1917-es orosz forradalom idején a város újra főszerepet kapott: itt szálltak partra a német és brit expedíció seregek. 1918. május 28-án, előzetes szövetségi egyezményt írt alá Potiban Németország és Grúzia. 1921. március 14-én azonban a Grúziát alávető Vörös Hadsereg elfoglalta Potit is. A szovjet korszakban a város fontos kikötő maradt és ipari fejlődése, katonai központtá válása folytatódott.

Gazdaságának legfontosabb szektorai a szolgáltatások, illetve az élelmiszeripar. A poti tengeri kikötőben évente 7,7 millió tonna árut raknak át.

2008 áprilisában a grúz állam 51%-os részesedést adott el a kikötőben az Egyesült Arab Emírségekhez tartozó Rász el-Haima emírség Befektető Hatóságának, amely 49 éves koncesszió keretében szabadkereskedelmi övezetet hozott létre és egy új kikötőterminált kíván építeni.

 

•   LaGrange (Georgia), USA
•   Burgasz, Bulgária
•   Lárnaka, Ciprus
•   Aktau, Kazahsztán (2005)

 

A Wikimédia Commons tartalmaz Poti témájú médiaállományokat.

• Poti city web site
• Poti Sea Port authority web site
• Chart of Poti port Archiválva 2003. március 15-i dátummal a Wayback Machine-ben
• @bbc - The Georgian foreign ministry said the Black Sea port of Poti, which is the site of a major oil shipment facility, had been "devastated" by a Russian aerial bombardment.