Tengiz Abuladze: Szovjet-grúz filmrendező

január 31. – Tbiliszi, 1994. március 6.) grúz filmrendező, forgatókönyvíró, egyetemi tanár, a Szovjetunió népművésze. A grúz filmművészet kiemelkedő mestere. Sokan az egyik legjobb szovjet filmrendezőnek tartják.

Abuladze, 1943–1946 között színházi rendezést tanult a Shota Rustaveli Színház- és Filmművészeti Főiskolán, Tbilisziben, Grúziában, és filmkészítést az Összoroszországi Filmművészeti Egyetemen Moszkvában. 1952-ben végzett, majd 1953-ban a Grúzia-filmhez (Grúzia Filmstúdió) csatlakozott rendezőként. 1980-ban elnyerte a Szovjetunió Népművésze címet.

Abuladze diplomamunkája a Dimitrij Arakisvili című filmesszé volt. Első filmje, a Magdana szamara (1956), amelyet Rezo Cseidzével rendezett, elnyerte a "Legjobb rövidfilm " díjat az 1956-os Cannes-i Filmfesztiválon. Leghíresebb filmtrilógiájáról: a Könyörgés (1967), A kívánság fája (1976) és a Vezeklés (1984, 1987), amely Lenin-díjat (1988) és Nika-díjat kapott. Legjobb kép. A Vezeklés elnyerte a zsűri különdíját az 1987-es Cannes-i Filmfesztiválon. 1987-ben a 15. Moszkvai Nemzetközi Filmfesztivál zsűrijének tagja volt .

Abuladze, a peresztrojka idején került előtérbe a Szovjetunióban, amikor 1986-ban bemutatták a korábban betiltott, a sztálinista terrort leleplező Vezeklés című filmjét.

A Vezeklés című film, egy öreg, diktátor jellemű polgármester (Varlam Aravidze), halála körül forog. Egy középkorú cukrásznő (Ketevan Barateli), nem hagyja, hogy a zsarnok holtteste békében nyugodjon. Többször kiássa a holttestet, a bírósági tárgyaláson pedig a múlt titkait is feltárja. A filmben Varlam Aravidze diktátori alakja bármely önkényúrral: Adolf Hitler, Benito Mussolini, Joszif Visszarionovics Sztálin azonosítható, de leginkább, Sztálin egyik munkatársa, a grúz Lavrentij Berija volt a figura modellje.

Visszatérve Tbiliszibe, grúz rendezőtársával, Revaz Cseidzével, Abuladze is csatlakozott a Grúzia-film stúdióhoz. Együtt kezdték pályafutásukat, dokumentumfilmeket készítettek hazájuk folklórjáról. 1955-ben elkészítették első nem dokumentumfilmjüket, a Magdana szamarát, amely 1956-ban elnyerte a legjobb rövidfilm díját Cannes-ban. Abuladze következő munkája az Idegen gyermek (1958) című játékfilm volt, a tbiliszi élet pszichológiai portréjaként. Ezt követte az Én, nagymama, Iliko és Ilarion (1962), amely egy hegyi falu erkölcsi tragikomédiája, valamint a Nyakék kedvesemnek (1973) című lírai vígjáték.

Abuladze hírneve azonban a jó és a rossz, a szerelem és a gyűlölet, az élet és a halál alapvető kérdéseivel foglalkozó filmek trilógiáján alapul. Ezek közül az elsőt, a Könyörgést (1967) Vazha-Pshavela versei ihlették, és fekete-fehérben forgatták a más, korabeli filmekből ismerős grúz tájakon. A trilógia második filmje, A kívánság fája (1976) egy epikus mese, amely ugyanazon a tájon játszódik, és egy fiatal nő és egy férfi reményeire és álmodozásaira összpontosít, akik a mitikus fa után kutatnak, amely valóra váltja az álmokat. A kívánság fája, fesztiváldíjakat nyert Moszkvában, Csehszlovákiában és Olaszországban, és elnyerte a Grúz Szovjet Szocialista Köztársaság Állami Díját. 1974-től Abuladze a Rusztaveli Főiskolán tanított, ahol három évtizeddel korábban végzett.

1978-ban Abuladze csatlakozott a Szovjetunió Kommunista Pártjához, ami akkoriban és ebben az összefüggésben normális karrierlépés volt. 1980-ban elnyerte a Szovjetunió Népművésze címet. Máig az egyik legnagyobb szovjet grúz filmesként tartják számon. A felszínen a szovjet kulturális nómenklatúra tökéletes példája volt. Aztán 1983–1984-ben (a grúz televízió számára) elkészítette a Vezeklés, című filmjét, amellyel világszerte felkeltette a figyelmet.

A "pangás időszakának" sok más filmjéhez hasonlóan a Vezeklés is "a polcon" maradt. Abuladze annyira félt, hogy filmjét megsemmisítik, hogy állítólag az egyetlen megmaradt kópiát az ágya alatt tartotta. Amikor Mihail Gorbacsov és a glasznoszty megérkezett, és a szovjet filmesek szakszervezetének régi gárdáját 1986-ban egyhangúlag kizárták, egy Konfliktusbizottságot hoztak létre, hogy felülvizsgálja ezeket a polcokra helyezett filmeket. Az akkori szovjet külügyminiszter, Eduard Shevardnadze biztatására a Vezeklés először Grúziában, majd a Szovjetunióban is megjelent, ahol rekordszámú közönséget vonzott, és az egész glasznoszty-folyamat zászlóshajója lett.

Tengiz Abuladze 12 filmet forgatott pályafutása során. Közülük öt dokumentumfilm, hét fikció volt. Utolsó filmje Galaktion Tabidzéről és Ilia Csavcsavadzéről szólt volna, de befejezetlen maradt.

• Tengiz Abuladze a PORT.hu-n (magyarul)  
• Tengiz Abuladze az Internet Movie Database-ben (angolul)