Tahiti
Tahiti, eredeti nevén Otaheite, Francia Polinézia legnagyobb szigete a Csendes-óceánban.
Területe: 1045 km², legmagasabb pontja 2241 m (Orohena-hegy). A főváros, Papeete az északnyugati parton fekszik.
| Tahiti | |
 | |
| Tahiti kerületei | |
| Közigazgatás | |
| Ország |  Franciaország |
| Tengerentúli terület |  Francia Polinézia |
| Legnagyobb település | Papeete |
| Népesség | |
| Teljes népesség |
|
| Népsűrűség | 121 fő/km² |
| Papeete népessége | ismeretlen |
| Földrajzi adatok | |
| Fekvése | Csendes-óceán |
| Terület | 1045 km² |
| Hosszúság | 61 km |
| Szélesség | 29 km |
| Tengerszint feletti magasság | 2241 m |
| Legmagasabb pont | 2241 (Orohena-hegy) |
| Időzóna | UTC-10 |
| Elhelyezkedése | |
 | |
  Tahiti Pozíció Francia Polinézia térképén | |
 d. sz. 17° 40′, ny. h. 149° 28′, ny. h. 149° 28′ | |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Tahiti témájú médiaállományokat. | |
Jellemzői
Tahiti szigete a hírét a világban csodás természeti szépségeinek, barátságos népének köszönheti. A szigeten található Francia Polinézia fővárosa, Papeete is.
Tahiti nagyjából nyolcas alakú, két kör alakú szigetrészből áll: Tahiti Nuiból (Nagy Tahitiből) és a Tahiti Itiből (Kis Tahitiből). A két részt a Taravao-fennsík földnyelve köti össze. Éghajlata trópusi, mégis elkerülik a trópusi betegségek, a tífusz, malária ismeretlenek a szigeten. Mérges kígyók sincsenek.
Lakossága
A bennszülött tahitiak polinéz felmenői, és a lakosság 70%-át teszik ki, az európaiak, a kelet-ázsiaiak (főleg a kínaiak) és a vegyes örökségű emberek mellett, akiket néha Demisnek is neveznek.
- 75,4%-a Tahitin született (a 2007-es népszámlálási 71,5%-hoz képest)
- 9,3% az európai Franciaországban (a 2007-es 10,9%-hoz képest)
- 5,9% a Társadalom-szigeteken máshol (a 2007-es 6,4%-hoz képest)
- 2,8% a Tuamotu-Gambierben (a 2007-es 3,3%-hoz képest)
- 1,8% a Marquesas-szigeteken (a 2007-es 2,0%-hoz képest)
- 1,6% az Ausztrál-szigeteken (a 2007-es 2,0%-ról)
- 1,3% Franciaország tengerentúli megyéiben és területein, kivéve Francia Polinéziát (1,0% Új-Kaledóniában, Wallisban és Futunaban; 0,3% a többi tengerentúli megyében és közösségben) (a 2007-es 1,6%-hoz képest)
- 0,5% Kelet- és Délkelet-Ázsiában (ugyanaz az arány, mint 2007-ben)
- 0,3% Észak-Afrikában (legtöbbjük Algériában) (a 2007-es 0,4%-hoz képest)
- 1,1% az egyéb külföldi országokban (a 2007-es 1,5%-hoz képest)
Tahiti lakossága kb. 189 517 fő.
Gazdasága
Tahiti legfontosabb exportárui a kókuszolaj, vanília, narancs, citrom, kauri (k.csiga) és tahiti-gyöngy. A legnagyobb kereskedelmi földtulajdonos egy angol kereskedőcég. Ma Tahitin áll fenn a legmagasabb életszínvonal a Csendes-óceáni államok között. A turizmus nagyon fontos kereskedelmi faktor. Itt található Francia Polinézia nemzetközi repülőtere, Faa'a. Franciaországnak ez a tengerentúli tulajdon évente 1 milliárd euróba kerül.
Történelme
A szigetet spanyol hajósok pillantották meg először az európaiak közül 1606-ban. Az első európai, aki kikötött, Samuel Wallis angol kapitány volt 1767-ben, aki a szigeteket Anglia számára követelte. Wallis nem hagyott hátra sem telepeseket, sem helyőrséget, így Bougainville francia kutató egy év múlva Franciaország részére birtokba vette a szigetet. Ő Új-Cythera szigetnek nevezte el, a görögországi Cythera (Kíthira) szigetéről, amely felett Aphrodité kiemelkedett a tenger habjaiból. A következő európai már a római szerelem istennőjét, Venust kereste Tahitin: Cook kapitány érkezett hamarosan a szigetre, hogy megfigyelje a Vénusz átvonulását a Nap előtt. Cook Tahitit a Szerelem Szigetének nevezte el, melyet a franciák Édes Földnek fordítottak. 1797-ben 18 metodista pap érkezett Londonból, akik zord és türelmetlen módon befolyásolták a helyi királyokat, a Pōmare-dinasztia tagjait. A metodisták elég hosszú idő alatt tudták csak megtéríteni a lakosság háromnegyed részét. Közben a franciák katolikus misszionáriusokat küldtek Tahitira. Az újonnan katolikus és protestáns bennszülöttek között háború tört ki. Kétéves háború után a franciáké lett Tahiti, és az őt környező szigetek. 1880-ban az utolsó független király, V. Pōmare Teri'i Taria Te-ra-tane átadta országát a franciáknak.
Tahiti bár a Francia Polinéziák nevű közigazgatási területhez tartozik a gyakorlatban félautonómiát élvez, mivel a sziget népgyűlése törvényeket hoz és a költségvetés felett is rendelkezik. 2004 óta állandó napirenden van a sziget függetlenségének kérdése.
Maraé
Maraé volt a neve a szigeti őslakosok templomának, a legépebben megmaradt maraé a fővárostól alig 20 km-re levő Arahurahu-templom. Lényegében a maraé egy négyzet alakú, hatalmas, fekete lávafallal körülvett térség, amelynek közepén lépcsőzetesen emelkedik ki az oltár. A fekete falak komorságát csak a korallból és vörös lávakőből készült gyér díszítések enyhítették. Minden maraét az isteneknek szenteltek, akiknek nagyobb ünnepek alkalmából emberáldozatot is bemutattak. A tahiti őslakók politeisztikus vallásának élén Ta'aroa főisten állt, akinek a világ teremtését tulajdonították. Az első európaiakat meglepte a polinéz hitvilág fejlettsége, amely összetettségében hasonlatos volt a görög mitológiához.
Tamará
Így hívják a szigeten az ünnepélyes lakomát. Ma már elsősorban idegenforgalmi látványosság, melynek elkészítése hosszú és bonyolult mesterség. Földbe vájt tűzhely, umu kell hozzá, ezt megtöltik vastag fahasábokkal, ezek felé pedig köveket raknak. A hasábok lassan égnek el, néha fél nap is beletelik, mire elhamvadnak. A most már vörösen izzó kövek beleolvadnak a hamuba, és ezt a vastag hamu- és kőréteget befedik banán- és hibiszkuszlevéllel. Ezen a levél-tűzhelyen sülnek az ünnepi malacok és a körítés, amely édesburgonyából, kenyérfa gyümölcséből, vadbanánból áll. A sülthöz és a körítéshez fehér mártást szolgálnak fel, melynek fő alkotórésze a kókusztej. Amikor kész a tamará, ünnepélyesen meghívják a jelenlevőket lakomára. Ezt tánc követi.
Híres személyek
- IV. Pōmare ʻAimata tahiti királynő (1813–1877)
- Jocelyne LaGarde (1924–1979), francia-polinéz színésznő
- Malik Joyeux (1980–2005), szörföző
- Fabrice Santoro (*1971), francia teniszjátékos
- Tahitit legtöbben Paul Gauguin festményeiről ismerik. A híres francia festő sok időt töltött a szigeten, és számos képet alkotott az ott lakókról.
Irodalom
- Cook, James: Utazások a világ körül – Első utazás, Budapest, Gondolat, 1962
- Balázs Dénes: Ausztrália, Új-Zéland, Óceánia, Budapest, Panoráma, 1981
- Rockenbauer Zoltán: Ta'aroa. Tahiti mitológia. A primitív népek lírai költészete; mítoszford., tan., jegyz. Rockenbauer Zoltán; 2. jav., bőv. kiad.; Osiris, Bp., 2002 (Osiris könyvtár. Folklór) ISBN 963-389-241-4
- Passuth László: Édenkert az óceánban, Budapest, Athenaeum, 1959
- Lucjan Wolanowski: Holdfény Tahiti felett; ford. Mach Edwar, Gimes Romána; Táncsics, Bp., 1966
- Eric de Bisschop: A Tahiti-Nui első expedíciója. Tahiti – Santiago de Chile. 1956. nov. 6- 1957. máj. 28.; ford. Terényi István; Gondolat, Bp., 1966 (Világjárók)
- David Howarth: Tahiti, az elveszett paradicsom; ford. Németh Anikó; General Press, Bp., 2005 (Különleges könyvek)
- Hullámlovasok. A világ legveszélyesebb hulláma: a tahiti Teahupoo; szöveg Guillaume Dufau, fotó Tim McKenna, ford. Kaplár Katalin; Gabo, Bp., 2007
Kapcsolódó szócikkek
This article uses material from the Wikipedia Magyar article Tahiti, which is released under the Creative Commons Attribution-ShareAlike 3.0 license ("CC BY-SA 3.0"); additional terms may apply (view authors). A lap szövege CC BY-SA 4.0 alatt érhető el, ha nincs külön jelölve. Images, videos and audio are available under their respective licenses.
®Wikipedia is a registered trademark of the Wiki Foundation, Inc. Wiki Magyar (DUHOCTRUNGQUOC.VN) is an independent company and has no affiliation with Wiki Foundation.