Raquel Welch, születési nevén: Jo Raquel Tejada (Chicago, Illinois, 1940.
szeptember 5. – Los Angeles, Kalifornia, 2023. február 15.) Golden Globe-díjas amerikai színésznő és énekesnő, az 1960-as és 1970-es évek egyik legjelentősebb szexszimbóluma.
Raquel Welch | |
Született | Jo Raquel Tejada 1940. szeptember 5. Chicago |
Elhunyt | 2023. február 15. (82 évesen) Los Angeles |
Álneve | Raquel Welch |
Állampolgársága | amerikai |
Nemzetisége | amerikai |
Házastársa | James Welch (1959–1964) Patrick Curtis (1967–1972) Andre Weinfeld (1980–1990) Richard Palmer (1999–) |
Gyermekei | két gyermek: Damon Welch Tahnee Welch |
Szülei | Josephine Sarah Hall Armando Carlos Tejada Urquizo |
Foglalkozása | |
Iskolái | San Diegó-i Állami Egyetem |
Kitüntetései | csillag a Hollywoodi Hírességek Sétányán |
Halál oka | hirtelen szívmegállás |
Színészi pályafutása | |
Aktív évek | 1958–2017 |
Tevékenység | színész |
Díjai | |
Golden Globe-díjak | |
Legjobb női főszereplő (musical/vígjáték) A három testőr, avagy a királyné gyémántjai (1975) | |
A Wikimédia Commons tartalmaz Raquel Welch témájú médiaállományokat. | |
Sablon • Wikidata • Segítség |
Édesapja, Armando Carlos Tejada Urquizo Bolíviából érkezett az Amerikai Egyesült Államokba, édesanyja, Josephine Sarah Hall ír–amerikai származású. A család az 1940-es évek elején a kaliforniai La Jollába költözött, Raquel itt nőtt fel. (Két fiatalabb testvére született.) A kislány már gyerekként táncolni tanult, kamaszként pedig sorra nyerte a különböző szépségversenyeket. Olyan címeket gyűjtött be, mint például Miss Photogenic, Miss La Jolla, Miss Contour, Miss San Diego és Miss Fairest of the Fair. A középiskola elvégzése után ösztöndíjjal felvételt nyert a San Diego State College-be, ahol színészi tanulmányokat folytatott. 1959-ben feleségül ment középiskolai szerelméhez, James Welchhez, akitől két gyermeke született: Damon, a fia 1960-ban, Tahnee, a lánya 1961-ben. (Tahnee később édesanyja hivatását választotta, de nem sikerült jelentős karriert befutnia.)
1959-ben a Ramona Pageant című darab főszerepét alakította Hemetben, egy szabadtéri előadáson. Ezután a San Diegó-i televízióban kapott munkát, az időjárás-jelentést ismertette. Abbahagyta színi tanulmányait, és mivel tönkrement a házassága, gyermekeivel Dallasba költözött. Szépségének köszönhetően nem volt nehéz modellként elhelyezkednie. Ennek ellenére Dallasból is távozott: előbb New Yorkba, majd Los Angelesbe ment. A filmvárosban megpróbálta kamatoztatni színészi ismereteit, és kitartóan járt a meghallgatásokra. Sikerült kisebb szerepeket kapnia különféle tévésorozatokban és show-műsorokban. Esélyes volt a Gilligan's Island című produkció egyik fontos szerepére, de végül nem őt választották. Az A Swingin' Summer (1965) azonban meghozta a remélt fordulatot a pályáján: a 20th Century Fox szerződtette a gyönyörű színésznőt.
Az új sztárjelölt Richard Fleischer Fantasztikus utazás (1966) című sci-fijében kapta első főszerepét. Partnere Stephen Boyd volt. A történet túlnyomórészt az emberi test belsejében játszódott, és a film az akkoriban szenzációsnak számító trükkfelvételei miatt világsikernek bizonyult. Következő alakítása egy negyedszázaddal korábbi filmsiker, a történelem előtti időkben játszódó Egymillió évvel időszámításunk előtt remake-jében volt. A színésznő szinte végig egy parányi bikini-szerűségben játszotta a főszerepet: nem csoda, hogy tökéletes alakja és egzotikus szépsége révén egy csapásra a filmvilág első számú szexbálványa lett. (Első ízben fordult elő, hogy ezzel a címmel nem egy szőke színésznő büszkélkedhetett, Raquel Welch ugyanis barna hajú.) Eladási rekordokat döntött az a poszter, amely az új sztárt ábrázolta a film egyik jelenetében: a plakát később fontos szerephez jutott A remény rabjai (1994) című emlékezetes filmben is.
A vonzó filmcsillagra Európában is felfigyeltek, és a színésznő három filmbe kapott meghívást. Ezek közül a Tündéri nők (1966) a legjelentősebb: a szkeccsfilm Mauro Bolognini által rendezett epizódjában a gyönyörű Elenát alakította, aki látszólag butuska, szerető feleségként várja haza jóképű férjét (Jean Sorel), ám valójában mindketten félreléptek egymás távollétében. A további epizódokban egyébként olyan szépségek szerepeltek még, mint Capucine, Monica Vitti és Claudia Cardinale. Eduardo De Filippo, a neves nápolyi színész-rendező Spara forte, più forte, non capisco című alkotásában partnere Marcello Mastroianni volt.
Hollywoodba visszatérve a színésznő egyik filmet forgatta a másik után, de ezekben nemigen volt több, mint a férfi főhősök dekoratív partnernője. Ezek a hősök viszont olyan sztárok voltak, mint James Stewart, Dean Martin, Frank Sinatra, Burt Reynolds, Peter Sellers, Vittorio De Sica és Dudley Moore. Noha akkoriban a legkeresettebb szexbomba volt, mégis visszautasította Roger Vadim felkérését a Barbarella (1968) című erotikus sci-fi főszerepére. (A szerepet végül a rendező akkori felesége, Jane Fonda kapta.) A Myra Breckinridge (1970) címszereplőjeként egy transzszexuális figurát keltett életre. A szerep nagy lehetőségekkel kecsegtetett, de a végeredmény a közönség és a kritika szerint szánalmas lett. Ráadásul a kulisszák mögött egyáltalán nem jött ki híres partnernőjével, a legendás Mae Westtel. Ennek oka lehetett talán az is, hogy a szókimondásáról ismert idős színésznő akkoriban már jócskán kiöregedett a szexszimbólum szerepköréből, amelyhez viszont még mindig makacsul ragaszkodott, és egyébként is szeretett csipkelődni fiatalabb riválisaival. (Kuriózum, hogy a film egyik kisebb mellékszerepében Farrah Fawcett is látható volt, aki Welch tündöklése után, az 1970-es évek végén lett kis időre a közönség egyik kedvenc filmcsillaga.)
1972-ben Magyarországon forgatott: Richard Burton egyik partnernője volt a Kékszakáll című filmben, amely ugyan lesújtó kritikákat kapott, de üzletileg sikeres volt. A címszerepben Burton a hollywoodi szexbombán kívül olyan szépségeket tarthatott a karjaiban, mint Virna Lisi, Nathalie Delon, Agostina Belli, Sybil Danning, Marilù Tolo vagy Karin Schubert, aki másfél évtizeddel később átnyergelt a pornóra. A Mr. Süket trükkjei (1972) című bűnügyi filmben újra összekerült Burt Reynoldsszal, aki a 100 karabély (1969) című westernben már játszott vele. A címben szereplő veszélyes bűnözőt, Mr. Süketet a tar fejéről ismert remek színész, Yul Brynner alakította. Kis híján lemaradt karrierje szakmailag is legsikeresebb szerepéről, Constance Bonacieux megformálásáról Richard Lester látványos és szellemes kalandfilmjeiben (A három testőr, avagy a királyné gyémántjai, A négy testőr, avagy a Milady bosszúja). Az előkészületi időszakban ugyanis vitába bonyolódott a tervezett produkció kosztümjeit illetően, majd táviratban lemondta a szerepet. Végül a producereknek (Alexander és Ilya Salkind) sikerült őt megbékíteni, alakításáért pedig Golden Globe-díjban részesült.
Az 1970-es évek közepétől pályájának íve megtört, és a színésznő kikerült az élvonalból. Persze azért olykor filmezett is. Például megint Magyarországon, ahol a Koldus és királyfi (1977) újabb változatában szerepelt, többek között Charlton Heston, Oliver Reed és Rex Harrison partnereként. A kosztümös filmet a művésznő első kasszasikerének rendezője, Richard Fleischer készítette. Franciaországban Welch Jean-Paul Belmondo oldalán állt a kamerák elé, de Az állat (1977) című Claude Zidi-film nem lett túl sikeres. Hollywood annyira nem számolt már vele, hogy A kék öböl (Cannery Row, 1982) főszerepét elvették tőle, és Debra Wingernek adták. A sértett filmcsillag pert indított az MGM ellen, és 10 millió (más források szerint 15 millió) dollár kártérítést kapott. Az MGM döntése miatt viszont a közönség lemaradt arról, hogy először lássa a filmvásznon félmeztelenül, noha a színésznő beleegyezett a vetkőzős jelenetekbe. (Korábbi filmszerepeiben fürdőruhánál tovább sosem vetkőzött.) Ugyanakkor a per a legkevésbé sem mozdította elő Welch stagnáló filmszínésznői karrierjét, ezért más irányban próbált meg érvényesülni.
Az 1980-as évek elején elsősorban Jane Fondának köszönhetően az egész világon tombolt az aerobic-láz, és neves kolléganője példáját követve testalakformáló videókat jelentetett meg, nagy sikerrel. Hatalmas bevételekre tett szert paróka- és ékszerkollekciójával, illetve bőrápolóival is. Nem bizonyult elvesztegetett időnek a sok gyerekkori tánc- és énekóra sem: a művésznő a ’80-as években Las Vegas show-műsorainak egyik sztárja volt, és óriási érdeklődés mellett lépett színpadra a Broadwayn is. A televízióban is rendszeresen kapott feladatokat. Tévés szereplései közül különösen a Jog a halálra (1987) című dráma kapott kedvező kritikákat. Ebben a produkcióban egy halálosan beteg asszonyt alakított: játékáért Golden Globe-díjra jelölték. Az 1990-es évektől kezdve ismét felbukkant kisebb szerepekben különféle hollywoodi filmekben, szakmai szempontból azonban ezek az epizódalakítások nem jelentettek különösebb művészi kihívást a számára.
Négyszer ment férjhez, ám egyik házassága sem igazán sikerült. Első férje, James Welch volt, iskolai szerelme, akinek két gyereket szült. 1964-ben elváltak. A színésznő 3 évvel később Patrick Curtis producerhez ment feleségül. (Curtis egykoron az Elfújta a szél (1939) gyerekszereplője volt.) 5 évig tartott ez a házasság. 1980-ban állt ismét az oltár elé: a pletykalapok egyik kedvenc témája volt, hogy a szexis filmcsillag mit is talált vonzónak harmadik férjében, a jóképűnek éppen nem mondható André Weinfeldben, akiről később kiderült, hogy olykor félre is lépett. A frigy 1990-ben bomlott fel. 1999-ben egy nála 15 évvel fiatalabb férfihez (Richard Palmer) kötötte életét, de azóta már külön élnek, bár nem váltak el.
This article uses material from the Wikipedia Magyar article Raquel Welch, which is released under the Creative Commons Attribution-ShareAlike 3.0 license ("CC BY-SA 3.0"); additional terms may apply (view authors). A lap szövege CC BY-SA 4.0 alatt érhető el, ha nincs külön jelölve. Images, videos and audio are available under their respective licenses.
®Wikipedia is a registered trademark of the Wiki Foundation, Inc. Wiki Magyar (DUHOCTRUNGQUOC.VN) is an independent company and has no affiliation with Wiki Foundation.