Pierre Curie: Francia fizikus, kémikus

május 15. – Párizs, 1906. április 19.) fizikai Nobel-díjas (1903) francia fizikus, kémikus.

Pierre Cienter Curie
Életrajzi adatok
Született	1859. május 15. Párizs Franciaország
Elhunyt	1906. április 19. (46 évesen) Párizs Franciaország
Sírhely	Panthéon
Ismeretes mint	fizikus kémikus egyetemi oktató magfizikus
Nemzetiség	francia
Állampolgárság	francia
Házastárs	Marie Curie
Szülei	Sophie-Claire Depouilly Eugène Curie
Gyermekek	Irène Joliot-Curie Ève Curie
Iskolái	Science Faculty of Paris Sorbonne otthonoktatás
Iskolái
Felsőoktatási intézmény	Sorbonne
Pályafutása
Szakterület	Fizika
Kutatási terület	Magfizika - korpuszkuláris sugárzások, radioaktivitás, a polónium és rádium felfedezése, piezoelektromosság, mágneses szuszceptibilitás
Munkahelyek
Sorbonne, fizika laboratórium	asszisztens (1879–)
L'École de Physique et Chimie	fizikatanár
Szakmai kitüntetések
Nobel-díj 1903 Henri Becquerellel és feleségével, Marie Curie-vel megosztva
Hatással volt	Albert Laborde
Pierre Cienter Curie aláírása
A Wikimédia Commons tartalmaz Pierre Cienter Curie témájú médiaállományokat.

Családja atyai ágon Elzászból származott. Apja tudós orvos volt, bátyja, Jacques Curie pedig fizikus.

A fiatal Pierre nehezen tűrte az iskolai fegyelmet, ezért eleinte édesapja oktatta, majd magántanárt fogadott mellé. Az érettségit 16 évesen tette le, majd bátyját követve fizikusnak tanult a Sorbonne-on. Még húsz éves sem volt, amikor az egyetem fizika laboratóriumának asszisztense lett; itt érte el első tudományos felfedezéseit.

Az egyetem elvégzése után sokáig a párizsi L'École de Physique et Chimie tanára volt; kutatásaihoz az intézmény szegényes fizika laboratóriumát használta. 1895 nyarán feleségül vette Maria Skłodowska varsói diáklányt. Ettől kezdve közösen dolgoztak; Curie azt ajánlotta feleségének, hogy doktori disszertációját a frissen felfedezett Becquerel-féle sugárzásról írja.

Miután feleségével (és Becquerellel) közösen megkapta a Nobel-díjat, kinevezték a Sorbonne tanszékvezetőjévé, de a Francia Akadémia csak 1905-ben választotta tagjai közé. A Becsületrendet visszautasította. A rádium előállítását és gyógyászati alkalmazását feleségével nem voltak hajlandóak szabadalmaztatni, amivel nagy bevételtől estek el.

Utcai balesetben hunyt el; egy lovaskocsi gázolta halálra, ahogy átment a fején.

1880-ban bátyjával felfedezte a piezoelektromosságot.

A L'École de Physique et Chimie-ben eleinte korábbi munkáját folytatva a kristályok fizikáját tanulmányozta, majd érdeklődése mind inkább a mágnesesség, a mágneses anyagok tulajdonságainak vizsgálata felé fordult. Megállapította, hogy a paramágneses anyagok mágneses szuszceptibilitása hogyan függ a hőmérséklettől — ez a róla elnevezett Curie-törvény. Vizsgálta a ferromágneses anyagok mágnesezését és azt, hogyan változik ezek mágneses momentuma a hőmérséklettel. Felismerte, hogy a ferromágneses rend az adott anyagra jellemző hőmérsékleten — ez a róla elnevezett Curie-pont — felbomlik, és a ferromágneses anyag paramágnesessé alakul. Az általa megfogalmazott tapasztalati törvények elméletét honfitársa, Pierre Weiss alkotta meg. A mágnesességről szerzett ismereteit — kora kísérleti fizikájának csúcsteljesítményeit — doktori értekezésében foglalta össze.

Elméleti általánosításokkal eljutott a modern fizika egyik sarkkövének számító szimmetriaelv kimondásához. Ez az elv kimondja, hogy az olyan okozatban, ami kettő vagy több ok következménye, csak az a szimmetria marad meg, amelyet mindkét ok tartalmaz. Ez azt jelenti, hogy a szimmetriák lecsökkenthetők.

Külföldön ünnepelt eredményeit a francia tudományos közélet érdektelen közönnyel fogadta. Mivel Curie nem volt hajlandó megalázkodni, illetve elvtelen alkukba bonyolódni, rendkívüli anyagi nehézségek és méltatlanul mostoha körülmények között kellett dolgoznia feleségével.

1897-ben egy, a Sorbonne udvarán álló, világítatlan és fűtetlen deszkabódéban (aminek egyetlen felszerelése egy egykori boncasztal volt) kezdték tanulmányozni az urán radioaktivitását. Ennek eredményeként 1898-ban felfedezték a polóniumot, majd a rádiumot is.

Pierre Curie főként a korpuszkuláris sugárzások hatásait tanulmányozta, beleértve a fény- és vegyi hatásokat is. Vizsgálta, hogyan hatnak a mágneses terek a rádium által kibocsátott sugárzásra, majd bebizonyította, hogy ebben a sugárzásban vannak pozitív és negatív töltésű részecskék is; ezeket később Ernest Rutherford alfa-, illetve béta-sugaraknak nevezte el. A kémiai hatásokat kalorimetriás módszerekkel mutatta ki.

1903-ban (Ernest Rutherforddal párhuzamosan) asszisztensével, Albert Laborde-dal megmérte, mennyi hőt termel a környezetétől teljesen elszigetelt rádium. Kiderült, hogy 1 g tiszta rádiummal 1,3 g víz hőmérséklete 0-ról 100 °C-ra növelhető. Ez az eredmény nagy nyugtalanságot keltett, mivel úgy tűnt, hogy sérti az energiamegmaradás elvét. Különböző fantasztikus elképzelések után a radioaktivitás energiájának forrását Albert Einstein tisztázta.

A rádium élettani hatásainak megfigyelésével megteremtette a rádiumkezelés alapjait. Felismerte a radioaktív sugárzás közvetlen károsító hatását is, hosszú távú élettani veszélyeivel azonban nem volt tisztában. Ernest Rutherford, aki feleségével 1903 nyarán látogatta meg Curie-éket, ezt szemléletesen érzékelteti:

„…tizenegy óra tájt kivonultunk a kertbe, ahol Curie professzor elővett egy részben cink-szulfiddal bevont csövet, amelyben jókora adag oldott rádium volt. Káprázatos fényt árasztott a sötétben:egy nagyszerű nap feledhetetlen lezárása volt.” Eközben jól látta, hogy Curie keze „…a rádiumsugaraktól egészen gyulladt; igen fájdalmas állapotban van”.

Összegyűjtött műveit 1908-ban adták ki.

 

• Képek, rövid életrajzi leírás
• A Nobelprize.org hivatalos oldalán
• Prof. Curie killed in a Paris street. The New York Times, 1905. április 20. (Hozzáférés: 2013. november 24.)
• Fehér György: Curie, Pierre. In: Vészits Ferencné (szerk.): A Nobel-díjasok kislexikona. Gondolat, Budapest, 1974. pp. 139–141.

• Két emberpár, négy tudós, három Nobel-díj. Pierre Curie, Marie Sklodowska, Irène Curie, Frédéric Joliot-Curie; vál., ford., bev., utószó Dezső Ervin; Kriterion, Bukarest, 1970 (Téka)