Luangprabang: Város Laoszban

78 000 lakójával (1998) az ország egyik legnépesebb városa, emellett Luangprabang tartomány székhelye.

Luangprabang városa
Világörökség
A Sziengthong-kolostor szertartáscsarnoka
Adatok
Ország	Laosz
Világörökség-azonosító	479 479bis
Típus	Kulturális helyszín
Felvétel éve	1995
Elhelyezkedése
Luangprabang Pozíció Laosz térképén
é. sz. 19° 53′, k. h. 102° 08′19.883333333333, 102.1333333333319.883333°N 102.133333°E, k. h. 102° 08′19.883333333333, 102.1333333333319.883333°N 102.133333°E
A Wikimédia Commons tartalmaz Luangprabang témájú médiaállományokat.

A laoszi birodalom első, történelmi fővárosa, a hagyományos laoszi kultúra és a buddhizmus központja. 1975-ig itt lakott a királyi család és itt volt a kormányülések székhelye is.

1995-ben a várost a világörökség részévé nyilvánították.

A laoszi teremtésmondák alapján a legendás ős, Khun Borom három nagyúrral együtt szállt le a mennyekből az özönvíz pusztította földre. Az istenek ajándékul alájuk rendelték a fegyveres szabad emberek és szolgák sokaságát, akik élén Khun Borom a mai Luangprabang központtal kiépítette erős és hatalmas birodalmát. Az egymással közeli rokon thaiok és laók ősei valóban „fentről”, azaz északról, a dél-kínai hegyvidék felől érkeztek az i. sz. 1. évezred végén a később Indokínaként ismert térségbe (vándorlásuk csak a 13. században zárult le). A korai időszakban alávetett csoportként éltek az őshonos népek irányítása alatt, s csak a későbbi évszázadokban alakították ki törzsi királyok vezette „államaikat” és rizstermelő civilizációjukat. Az északkeleti peremhegyvidéken maradt népesség lett a mai laók őse, törzsi központjuk, Luangprabang neve e korai évszázadokban Muang Szva volt.

Ez a szakasz egyelőre üres vagy erősen hiányos. Segíts te is a kibővítésében!

Xieng Dong Xieng Thong 1353-ban a Fa Ngum vezette Lan Szang királyság fővárosává vált, immár Luangprabang néven. Új nevét a khmerektől kapott Arany Buddha (Pha Bang) után kapta, jelentése ’az Arany Buddha királyi székhelye’. A város fénykorát a 15–17. században érte el. Fővárosi címét csak 1560-ban veszítette el, amikor I. Setthathirath áthelyezte a fővárost Viang Chanba (Vientián).

1707-ben Lan Szang királyság három részre szakadt és Luangprabang az azonos nevű Luangprabang Királyság központjává vált. 1778-ban Vientián királysággal együtt sziámi függésbe került, 1883-ban pedig Sziám el is foglalta. 1893-ban, amikor Franciaország védnöksége alá került egész Laosz területe, akkor a franciák Luangprabangot ismerték el királyi fővárosnak.

1949-ben, a függetlenség elnyerésekor Sisavang Vong, Luangprabang uralkodója vált Laosz királyává, 1975-ig itt tartották a kormányüléseket, és itt lakott a királyi család is.

Luangprabang kulturális helyszínként 1995-ben lett a világörökség része. Városképét, különösképpen a Mekong és az abba torkoló Khan folyók által közrezárt, félszigetszerű földnyelv építészeti arculatát egyfelől a buddhista kolostorok (ún. vatok), másfelől a francia gyarmati múlt indokínai örökségét hordozó köz- és lakóépületek sora határozza meg. További meghatározó városarculati elem a központban emelkedő Phuszi-domb, illetve az annak lábánál elterülő, a luangprabangi, majd laoszi uralkodók rezidenciájául szolgáló királyi palota épületegyüttese.

Buddhista kolostorok

A város a laoszi buddhizmus szervezeti és spirituális központja, az itt található Maj-kolostor az egyházi hierarchia csúcsát jelentő, egyfajta pátriárkaként tisztelt szangharat anyakolostora. Luangprabangban több mint harminc kolostor, szentély maradt fenn egészen napjainkig. Nagy részük a 18–19. századból származik, de néhányuk története ennél régebbi időkre nyúlik vissza. Buddhista kolostorokról szólván azonban az építéstörténeti korszakok rugalmasan kezelendőek, nem elsősorban az írásos források hiánya miatt, hanem azért, mert a szerzetesek generációi folyamatosan alakítják a kolostorok építészeti képét, új épületeket emelnek, további vagy új díszítményekkel, ornamentumokkal, épületszerkezeti elemekkel látják el évszázados kolostorépületeiket. Ily módon e szent helyek építése soha nem tekinthető befejezettnek, ugyanakkor pillanatnyi formájukban több szerzetesgeneráció spirituális-esztétikai látásmódját összegzik, kézművesmunkáját dicsérik.

 

A luangprabangi buddhista kolostorok építészeti arculatát a központi helyet elfoglaló és központi szerepet betöltő szertartáscsarnok vagy szentély (ún. szim) határozza meg. Nemcsak a szerzetesi hétköznapok spirituális középpontja ez, hanem Buddha-szentélyével a magánáhítat, a városlakók imádkozásának helyszíne is. Jellemzően négyszögletes, tagolatlan alaprajzú építmény. Előcsarnokába lépcső vezet fel, amelyet mitikus figurák – tipikusan a kígyó alakú isteni lények (nágák) vagy a hajából vizet csavaró földistennő, Phra Thorani – festett szobrai őriznek. A csarnok belső terével egybenyitott (azaz födém nélküli) fedélszékét oszlopokon ülő, szabadon futó gyámgerendázat tartja. A lendületes esésű, kettős-hármas szerkezetű magastetőt cseréphéjazat fedi, amely a csarnok falain túlnyúlva maga alá foglalja a főkapunál elhelyezett, a szentélyre merőleges tengelyű, oszlopos előcsarnokot is. Külső falai és oromzatai gazdagon faragottak és festettek, uralkodó az aranyozott festés. A csarnok belső terét a számtalan Buddha-szoborban, kegytárgyakban és áldozati ajándékokban bővelkedő Buddha-szentély központi elhelyezkedése jellemzi. A falak belül részben szintén faragottak, részben vörös vagy fekete alapon aranyozással festett vallási, történelmi jeleneteket ábrázolnak.

A szertartáscsarnokot több kisebb épület veszi körbe: a jellemzően aranysárgára vagy fehérre festett sztúpák (lao nevükön thatok), illetve a különböző funkciójú, de összefoglalóan hornak nevezett kisebb épületek, kápolnák, könyvtárak, kegytárgyak elhelyezését szolgáló raktárak, a szertartásdob csarnoka stb.

• Vat Aham
• Wat Mai Suwannaphumaham
• Wat Manorom
• Vat Thatluang
• Vat Viszunarat
• Vat Sziengmuan
• Sziengthong-kolostor (Vat Sziengthong), 1561

A királyi palota

• Phu Si
• Királyi Palota (Haw Kham)
• Kuang Si vízesés

A várost a 13-as út köti össze Vientiánnal és Vangvienggel, illetve az 1-es számú út Muang Xay-jal. A Luangprabang nemzetközi repülőtérről induló járatok több belföldi várossal és Kambodzsával, Thaifölddel és Vietnámmal kötik össze.

Magában a városban a világörökségi státusz miatt be van tiltva a busz- és teherautó közlekedés. Legnépszerűbb a biciklivel való közlekedés, amit bérelni is lehet. Ugyancsak bérelhető a tuk-tuk-nak nevezett riksa.

A lao szappanoperákban az orvos vagy más entellektüel szereplő általában luangprabangi kiejtéssel beszél.

• Magyar nagylexikon XII. (Len–Mep). Főszerk. Bárány Lászlóné. Budapest: Magyar Nagylexikon. 2001. 271. o. ISBN 963-9257-07-9  
• A millió elefánt országa: Laosz. Szerk. Maróczy Magda. Budapest: Gazella. 2002. ISBN 963-85628-3-8  
• Ágh Attila – Csák Erika – Varga Gyula: A laoszi civilizáció: Az égből alászállott birodalom. Összeáll. és szerk. Csák Erika. Budapest: Kossuth. 2009. ISBN 978-963-09-6005-2