Buhara

Buhara
Közigazgatás
Ország	Üzbegisztán
Irányítószám	2001ХХ
Testvérvárosok	Lista Lahor Santa Fe Rueil-Malmaison (2009–) Bonn Córdoba (1983–) Malatya Neisápur Szamarkand Hudzsand İzmir (1992–) Vlagyimir (2017–)
Népesség
Teljes népesség	280 187 fő (2020. jan. 1.)
Földrajzi adatok
Tszf. magasság	225 m
Terület	39,4 km²
Időzóna	UTC+5
Elhelyezkedése
é. sz. 39° 46′ 29″, k. h. 64° 25′ 43″39.774722222222, 64.42861111111139.774722°N 64.428611°E, k. h. 64° 25′ 43″39.774722222222, 64.42861111111139.774722°N 64.428611°E
Buhara weboldala
A Wikimédia Commons tartalmaz Buhara témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Népessége 1999-es adatok szerint 237 900 és ezzel a közép-ázsiai ország ötödik legnagyobb városa. Ősi civilizációs központ, amelynek környékét már legalább öt évezrede lakják. A selyemút egyik legfontosabb állomása volt.

A perzsa befolyás időszaka után sokáig a türk világ fontos központja volt. Utolsó emírje, Szejid Mir Mohamed Alim 1920-ig uralkodott. Buhara mecsetekben és medreszékben bővelkedő központja a világörökség része.

Évezredekkel ezelőtt az árja bevándorlók népesítették be Buharát. A térséget az iráni szogdok lakták, akik közt néhány évszázaddal érkezésük után a perzsa nyelv használata vált uralkodóvá. Az Encyclopædia Iranica (Iráni Enciklopédia) szerint Buhara neve a szogd βuxārak szóból eredhet, amelynek jelentése „szerencsés föld” és amely Buqarak alakban származott át az ótörök nyelvbe. Egy másik lehetséges etimológia (amelyet az Encyclopædia Iranica kevésbé valószínűnek tart), hogy a „kolostor” jelentésű szanszkrit Vihara szó török (ujgur átvételéből származik és a buddhizmus iszlám előtti befolyásáról tanuskodik, amely különösen a Kusán Birodalom idején volt erős a régióban.

 

A legendákban

 

A Sáhnáme című középkori perzsa eposz szerint a várost Szijávus herceg, Kej Káúsz sah fia alapította. A legenda szerint a vezírek azzal vádolták meg Szijávust, hogy elcsábította a saját anyját. Hogy bebizonyítsa ártatlanságát, tűzpróbát kellett kiállnia. Miután sértetlenül emelkedett ki a lángok közül, az Oxus folyón (a mai Amu-darja) átkelt Turánba. Szamarkand királya, Afraszijáb hozzáadta a lányát, Farangiszt és ajándékul a buharai oázis királyává nevezte ki, ahol Szijávus várat, köré pedig várost épített. Néhány évvel később ismét megvádolták, ezúttal apósa feleségének elcsábításával. Afraszijáb ezért megölette és a legenda szerint a szalmaárusok kapuja alá temettette a fejét. Kej Káúsz bosszúból megtámadta Turánt és megölte Afraszijábot, és fiát és annak feleségét Perzsiába vitette.

 

A kezdetek

A város alapítását Kr. e. 500-ra teszik, a helyszín pedig a ma Ark néven ismert vár területe lehetett. A buharai oázist azonban jóval korábban is lakták és Kr. e. 3000 után a környező helyeken – mint Varaksa, Vardan, Pajkend és Ramitan – virágzott a Szapalli kultúra néven ismert fejlett bronzkori kultúra.

Kr. e. 1500 körül több tényező – a szárazabbá váló éghajlat, a vastechnológia elterjedése és az árja nomádok érkezése – miatt a lakosság az oázisból a környező vidékre kezdett áttelepülni. A szapallik és az árják a Zeravsan-legyező tó- és mocsárvidékének falvaiban éltek. (A Zeravsan folyó már nem ömlött az Oxusba (a mai Amu-darja.) Kr. e. 1000 környékére a két csoport összeolvadt és új kultúrát hozott létre. Kr. e. 800 körül ez az új kultúra, a szogd virágzóban volt a Zeravsan-völgy városállamaiban. Erre az időre a tó kiszáradt és három megerődített település épült. Kr. e. 500-ra e települések összenőttek és fallal vették körül őket. Ez tekinthető Buhara születésének.

 

 

• A Szászánidák mauzóleuma
• A buharai Regisztán – A komor, rideg Regisztán tér közepe táján terül el az Ark (vár) . Ez volt a buharai emírek székhelye évszázadokon át. Az Ark helyén már az arabok hódítása előtt is erőd állt. A számánida uralkodóház ezta várat építette újjá és erősítette meg várfalakkal a 9-10. században. A vár egy összehordott mesterséges dombon áll, melynek magassága néhol a 20 métert is meghaladja, uralkodva a város felett. A vár alaprajza sokszögletű, a pontosabb mérések szerint 4,2 hektárt is elérte. A meredek várfalakat többféle anyagból rakták. Az alsó réteg földtöltés, felette agyagtégla, s e felett égetett cseréptéglafal van. A háborúktól sokat szenvedett várban volt az emír palotája, háreme, trónterme és fogadóterme is.

A Regisztán tér máig fennmaradt egyetlen művészi értékű műemléke a 18. század elején épült Bolo-hauz mecset oszlopos aivánnal és minarettel. A Bolo-hauz az emír házikápolnája, vagy más néven nyári mecsetje volt, vagyis, ha a fejedelem Buharában tartózkodott ide vonult át fényes kísérettel, a lába elé terített keleti szőnyegeken a szokásos pénteki istentiszteletre.

• Mir-i Arab medresze – A Mir-i Arab medresze Bokhara évszázadokon át legrangosabb iskolája volt, máig imámokat képez ki.

Az épületet Ubaidalláh kán építtette 1530-1536 között abból a pénzből, amit 3000 szerencsétlen perzsa rab eladásából kapott, és az alapítót később ebbe a medreszében is temették el.

Mir-i Arab Hodzsa Ahrar, a dervisrendek mindenható főnökének, a bokharai fejedelemség igazi és tényleges urának tanítványa volt.

A medresze udvarát körben – a földszinten és az emeleten is – erkélyes fülkesor veszi körül. Mind a négy oldalon egy-egy pisták, díszes portál található, melyek közül csak a déli oldalon levő maradt meg épségben, melynek csúcsíves, mély boltozatos homlokzatán gazdagon díszített csillagok kombinációjából álló mozaikbetét látható.

A 19. század végén, a 20. század elején a bokharai medreszék hallgatói irodalommal, történelemmel és költészettel csak titokban foglalkozhattak, ugyanis ha közülük valakit újság, vagy könyv olvasása közt találtak, könnyen a Zindanban, a börtönben találta magát. Nem tanították az üzbég és tadzsik hallgatók anyanyelvét, de a matematikát sem, ill. ez utóbbi csak fakultatív tantárgy volt.

A hallgatók a parányi fülkékben éltek, főztek, mostak, itt tartották kevés könyvüket, tanszereiket, az élelmiszert, fát, szenet, mécsolajat vagy gyertyát is.

• A Buharai Nagy mináré
• Kalján mecset – A mecset Közép-Ázsia legnagyobb és legépebben maradt templomépülete, mely a nyitott mecsetek típusába tartozik, tehát udvara és fedett galériái vannak.

A mecset területe 127x78 méter, vagyis pontosan egy hektár, mely ezer hívő befogadására is képes volt. Körbefutó árkádos, félhomályos, galéria kupolás tetőzetét 208 oszlop tartja, 208 kupolája szinte lebegővé teszi a galériát lefedő tetőzetet.

A mecsetnek hét kapuja van, főbejárata keleti tájolású, melynek érdekességei az aivánok. Nyugati falánál található a mirháb (imafülke), melyet valaha nagyon szép kék csempe borított.

A mecsetbe lépcsősor vezet le, mivel a mecset és a tér szintje között néhány méter szintkülönbség található. Udvarát kőlapok fedik, innen csodás kilátás nyílik a mináréra, melyet az épület tetőzetén át vezető kis híd köti össze a mecsettel. Nagy-Khoraszán fontos városai közül:

A kalján mecset építését 1514-ben fejezték be, az épület magán viseli a Timurida-kor építészeti fő vonásait.

• Csesme-Ajub mazar
• A maghak-i Attari mecset
• Ulugh Bég medresze és az Abd ul-Aziz kán medresze
• Kos medresze
• Szeifeddin-Boharzi és a Buján-Kuli kán mauzóleum
• Bazárok

•   Bonn, Németország
•   Córdoba, Spanyolország
•   Hudzsand, Tádzsikisztán
•   Lahor, Pakisztán
•   Malatya, Törökország
•   Rueil-Malmaison, Franciaország
•   Santa Fe, Új-Mexikó, USA

• Üzbegisztán (1973)

• Bukhara Project in Cambridge by Saxena
• Dmitriy Page. Bukhara – the center of enlightenment in the East
• Bukhara Information & Culture Center
• Bukhara Travel Guide
• Uzbek Visa
• Bukhara museums
• Vámbéry Ármin: Közép-ázsiai utazás 1863-ban Teheránból a Turkman sivatagon át, a Kaspi tenger keleti partján Khivába, Bokharába és Szamarkandba; 3., jav., bőv.; Athenaeum, Budapest, 1892
• Üzbegisztán: Bokhara, Szamarkand, Khiva; fotó Gink Károly, szöveg Gombos Károly; Corvina, Budapest, 1973
• Buhara, Szamarkand, Hiva. Andruskó Károly fametszetei Gerő Gyula fotói alapján; bev. Gerő Gyula; Egyetemi Ny., Budapest, 1975
• Vámbéry Ármin: Bokhara története a legrégibb időktől a jelenkorig. Ismert és ismeretlen keleti kézirati kútfők után; szerk., jegyz., utószó Sárközy Miklós; Lilium Aurum, Dunaszerdahely, 2010 (Vámbéry könyvek)
• Abū Bakr Muḥammad b. Jafar al-Naršahī: Bukhara története; ford., utószó, jegyz. Sárközy Miklós; ELKH BTK, Budapest, 2021 (Források és tanulmányok. Bölcsészettudományi Kutatóközpont Magyar Őstörténeti Témacsoport)

• Ez a szócikk részben vagy egészben a Bukhara című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

• Buharai kánok listája