Tang-Dinasztia

Hosszú széttagoltság után 589-ben a Szuj-dinasztia (Sui-dinasztia) újraegyesítette Kínát. Mivel ennek második uralkodója, Jang Kuang (Yang Guang) véreskezű zsarnok volt – többek között ő építette nagy áldozatok árán a Nagy-csatornát –, a Szuj (Sui)-dinasztiát rövid uralkodás után egy felkeléssorozat megdöntötte (618), Jang Kuang (Yang Guang)ot megölték.

 

A Tang-dinasztiát Li Jüan (Li Yuan), uralkodónevén Kao-cu (Gāo Zǔ) alapította, aki korábban a Szuj (Sui)-ház tábornoka volt. A birodalom fővárosa Csangan (Chang'an) volt. A parasztság megnyerése érdekében csökkentette az adó- és robotterheket, s egyenlősítő földosztást hajtott végre (minden felnőtt férfi 100 mu földet kapott, ebből 20-at továbbörökíthetett, 80-at halálakor vissza kellett adni az államnak).

626-ban egy véres családi dráma után Li Jüan (Li Yuan) fia, Taj-cung (Tài Zōng) lett a császár (626–649), akit a dinasztia egyik legnagyobb uralkodójaként tartanak számon. Törvénykönyvet adott ki, visszaállította a vizsgarendszert, igyekezett megnyerni alattvalóinak támogatását. Csangan (Chang'an) a korabeli világ legnagyobb városává nőtt. Seregei legyőzték a türköket, majd hódításokba kezdtek a nyugati területeken, s sikerült a selyemút keleti szakaszát kínai ellenőrzés alá venni. Ő és utódai meghódították a Koreai-félsziget egy részét, illetve Észak-Vietnámot. A tang kor első felében megélénkültek a külkapcsolatok, a főváros és a tengerparti kikötővárosok nagy nemzetközi központokká váltak, népes külföldi kolóniával.

Taj-cung (Tài Zōng) fia, majd unokája uralma alatt a hatalom fokozatosan a Vu Cö-tien (Wu Zetian) nevű volt császári ágyas kezébe került, aki 690-ben kikiáltotta magát császárnőnek (690-705) Vu Hou (Wu Hou) néven. Ő volt a kínai történelemben az egyetlen nő, aki saját jogán uralkodott. Uralma alatt Kína virágzása folytatódott, s számos fiatal tehetség került magas pozícióba.

A dinasztia első évszázadát a belső gazdasági fejlődés és a külső hódítások jellemezték. A tang seregek elfoglalták Közép-Ázsia jelentős részét, Észak-Koreát és Észak-Vietnámot. Kelet- és Belső-Ázsia legtöbb állama elismerte a tang császár felsőbbségét. A 7–8. században virágzottak Kína nemzetközi kapcsolatai, megélénkült a selyemút kereskedelme, s a kínai kultúrát számos idegen hatás érte.

Vu Hou (Wu Hou)t 705-ben puccsal eltávolították és restaurálták a Tang-házat. A 712-től 756-ig trónon ült Hszüan Cung (Xuanzong) császár uralmának első felét a kínai történelem és kultúra egyik aranykorának tartják („kaj-jüani szép napok”), amelyre mind a külpolitika, mind a belpolitika terén a nagyfokú stabilitás volt jellemző. Uralmának vége felé azonban a hatalom a vidéki helyőrségi parancsnokok, illetve a szépséges ágyas, Jang Kuj-fej (Yang Guifei) családjának kezébe került, miközben a császár a szerelmével volt elfoglalva. A birodalom közép-ázsiai terjeszkedését szertefoszlatta az iszlám hódítása. A kínai sereg 751-ben döntő vereséget szenvedett az araboktól a Tallasz folyó mellett, a mai Tadzsikisztánban. A térségben a mai napig uralkodó vallás az iszlám hit. 755-ben An Lu-san (An Lushan), a közép-ázsiai származású tábornok fellázadt a dinasztia ellen. Bár a lázadást 763-ra nagy nehezen leverték, a Tang-dinasztia sosem nyerte vissza régi fényét, ugyanakkor az uralkodóház hatalmát sikerült további egy évszázadra konszolidálni.

 

A 9. századra az osztásföldek rendszere megszűnt, fokozódott a földkoncentráció, csökkentek az állami bevételek. A gyenge császári hatalom képtelen volt véget vetni a helyi kiskirályok uralmának. Huang Csao (Huang Chao) felkelése (874–884) nyomán a Tang-ház végletesen meggyengült, s a hatalom a helyi hadvezérek kezébe került. Végül az egyik hadúr 907-ben hivatalosan is megdöntötte a Tang-dinasztiát. Lojang (Luòyáng)ban a kései Liang-dinasztia alakult meg és megkezdődött a széttagoltság, az öt dinasztia és a tíz királyság kora.

A Tang-kort a kínai történelem aranykorának szokás tartani: Kína befolyása soha nem látott mértékben megnőtt, virágzottak a művészetek – például a költészetben ekkor alkotott Li Paj (Li Bai), Tu Fu (Du Fu), Po Csü-ji (Bái Jūyì) és Vang Vej (Wang Wei). A kínai buddhizmus is ekkor élte fénykorát, jelentős mértékű városiasodás indult meg (Csangan (Chang'an)nak egymillió lakosa volt!), s számos olyan technikai újítás is ekkor jelent meg, amely csak a Szung-dinasztia (Sòng-dinasztia) korától kezdte éreztetni hatását (például könyvnyomtatás).

A Tang-dinasztia nyolc historiográfiája a Huszonnégy történet című gyűjteményben található.

 

A Wikimédia Commons tartalmaz Tang-dinasztia témájú médiaállományokat.

• A Tang-kor lovairól

• A Tang-dinasztia családfája