Nizza: Város Franciaországban

Itt található Franciaország harmadik legnagyobb repülőtere, továbbá itt írták alá a nizzai szerződést, amely az Európai Unió egyik alapokmánya.

Ez a város a Világörökség része

Nizza
Nizza címere Nizza zászlaja
Közigazgatás
Ország	Franciaország
Régió	Provence-Alpes-Côte d’Azur
Megye	Alpes-Maritimes
Kerület	Nice
Kanton	14 kanton
Településtársulás	Nice Côte d'Azur
Polgármester	Christian Estrosi (2014–2020)
INSEE-kód	06088
Irányítószám	06000, 06100, 06200, 06300
Körzethívószám	493
Testvérvárosok	Lista Sorrento Cartagena Libreville Saint-Denis Netánja (1968. október – ) Nürnberg (1954. október 20. – ) Papeete Velence Manila Gdańsk (1999. május 14. – ) Hangcsou Fokváros Cuneo Rio de Janeiro Nouméa Alicante Santa Cruz de Tenerife Szaloniki Edinburgh (1957. március 2. – ) Jalta La Maddalena Szeged (1969–) Kamakura Jereván Szentpétervár (1997. szeptember 22. – ) Brisbane Noci
Népesség
Teljes népesség	348 085 fő (2021. jan. 1.)
Népsűrűség	4784 fő/km²
Földrajzi adatok
Tszf. magasság	0-520 m
Terület	71,92 km²
Időzóna	CET, UTC+1
Elhelyezkedése
é. sz. 43° 42′ 07″, k. h. 7° 16′ 06″43.701944444444, 7.268333333333343.701944°N 7.268333°E, k. h. 7° 16′ 06″43.701944444444, 7.268333333333343.701944°N 7.268333°E
Nizza weboldala
A Wikimédia Commons tartalmaz Nizza témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

2021 óta a világörökség része.

A Földközi-tenger partján található félúton Marseille és Genova között, a Francia Riviérán, közel Monacóhoz. Provence-Alpes-Côte d’Azur régióban, azonbelül Alpes-Maritimes megyében helyezkedik el.

Éghajlata mediterrán (Köppen: Csa), enyhe telekkel. A nyár meleg, száraz és napos, július-augusztusban igen kevés csapadékkal. Az évi napsütéses órák száma magas.

Őskor, ókor

 

 

Nizza területén már 400 000 évvel ezelőtt a homo erectus megtelepedett. Az 1965-ben végezett ásatások számos leletet tártak fel, ezek ma a Terra Amata Múzeumban láthatóak. A 190 000–130 000 évvel ezelőtt itt élt neandervölgyi ember maradványait a várostól keletebbre fekvő Lazaret-barlangban tárták fel.

A város alapítása a Marseille környékén gyorsan szaporodó görög telepeseknek köszönhető Kr. e. 400 környékén. Kr. e. 154-ben a rómaiak elfoglalták a vidéket, miután támadást intéztek a görög Nikaia és Antipolis városok ellen Bio és Cannes települések területéről.

A rómaiak hatalmuk megerősítése érdekében Nikaia mellett egy második települést is alapítottak a mai Cimiez fennsíkján Cemenelum néven. Az ókori városnak 15 000–20 000 lakója lehetett, és regionális központként működött. A város fejlődésének virágkorát hozta el az Augustus alatt – Kr. e. 7-ben – kiépülő Via Julia Augusta római út, amely összekötötte a birodalom többi részével.

Az 5. században Cemenelum polgárai áttelepültek Nikaiába. A terület 508-tól a keleti gótokhoz tartozott, 536-tól a Frank Birodalom része lett.

A középkor

 

 

Nizzát 813-ban, 859 és 880-ban a szaracénok fosztották ki. Ezt követően többször próbálták megszállni a várost a muszlimok (pl: 943-ban is) azonban I. Vilmos provence-i gróf vezetésével elűzték őket. A várost a Provence-i Grófság annektálta.

1144-ben négy konzulból álló testület igazgatta a várost. 1162-ben a lakosság megtagadta a hűségesküt III. Rajmund Berengár provence-i grófnak, de 1176-ban II. Alfonz aragóniai király erőszakkal visszavette Nizzát. Alfonz halála után a város két pártra szakadt, és 1215-ben Genovához csatlakoztak. V. Rajmund Berengár provence-i gróf 1229-ben erőszakkal visszahódította Nizzát. 1295-ben II. Károly nápolyi király megalapította Villefranche-t Nizzához közel a kalóztámadások kivédése érdekében. A kereskedelem fellendülésének hatására a település lakossága az 1250-es 4000 főről 1285-re 7000-re nőtt. 1324-ben II. Károly azt is engedélyezte, hogy az állandó városi tanácsnak 40 tagja legyen. A város népessége 1340-re 13 000–13 500 főre nőtt. A fejlődést a pestis 1347-1348-ban megtörte. A lakosság fele elpusztult: 1387-ben már csak 4000–5600 ember lakott itt.

I. Johanna nápolyi királynő halála után Anjou Károly és unokatestvére Durazzói Károly is magáénak igényelte a területet. Ebben a helyzetben Jean Grimaldi az Anjouk ellen lépett fel és hatására 1388. szeptember 27-én megosztották Provence-t. A keleti részen VII. Amadé savoyai gróf vezetésével létrejött a Nizzai Grófság. A város számára az önálló grófság a fejlődés lehetőségét jelentette, ugyanakkor elveszítette a környék gazdasági hátterét.

1406-ban a zsidó közösséget törvényesen elismerték. 1430-tól kijelölték a zsidók lakhelyét (gettó), majd az egyház nyomására megfosztották őket korábbi jogaiktól, bal vállukon megkülönböztető jelzést kellett hordaniuk, és megtiltották számukra az uzsorás tevékenységeket. A zsinagógát bezárták és csak 1733-ban épült fel az új imaház.

1419-ben a Anjou-ház lemondott a keleti Provence felett gyakorolt hatalmáról és Nizzáról. Ugyanebben az évben, Amadé herceg Savoyát hercegi rangra emelte. 1418-ban nagybátyja halálát követően a város is a birtokába került. Miután a Savoyai-család átvette az uralmat a város felett, a politikai helyzet stabilizálódott, bár a városban 1436-ban lázadás tört ki. A 15. század a gazdasági fejlődés időszaka. A várost fokozatosan integrálta Savoya. A beszélt nyelvjárás eltávolodott a provence-itól. A korai tizenötödik században a város új jelképe a vörös sas lett.

16–19. század

 

 

 

 

 

III. Károly savoyai herceg uralkodása alatt a város nehéz időszaka következett, különösen azért, mert I. Ferenc francia király által Itália ellen indított háborúk a várost is érintették. 1538-ban III. Pál pápa közbenjárására született meg a nizzai béke. A nizzai tárgyalás végeztével Ferenc és V. Károly német-római császár fegyverszünetet kötött, sőt a francia király még szabad átvonulást is engedélyezett ellenfelének, hogy az leverhessen egy genti lázadást.

Hajreddin Barbarossa 1543-ban a Földközi-tenger nyugati részébe indult, hogy megsegítse a franciákat, akik akkor a törökök szövetségesei voltak. 210 hajó és a 14 000 katonával együtt mintegy harmincezer ember állt a rendelkezésére. Útközben, a Messinai-szoroson is átkelt, elfoglalta Reggio Calabriát. Barbarossa kifosztott néhány spanyol és olasz szigetet, fenyegette Rómát, aztán Nizzát ostromolta meg. 1543. augusztus 5-től támadta az erődöt és elfoglalta a várost a francia király számára. A 16. század Savoya és Franciaország közötti feszültségekről szólt.

1600-ban IV. Henrik ostromolta a várost. 1601-ben Lyonban kötött béke szerint a város Savoya része maradt. 1610-ben elkészült a Torino–Nizza királyi út. 1612-ben felépült a szabad kikötő. Az építészetben is új irányzat, a barokk a jellemző. 1614-ben a szenátus létrehozta a független bíróságot. 1631-ben kitört a pestisjárvány. 1642-ben kiűzték a spanyolokat. XIV. Lajos francia király 1691-ben elfoglalta a környéket és Nizza grófja címet adományozott magának. 1693-ban Sébastien Le Prestre de Vauban katonai mérnök erősítette meg a város erődítményeit. Két évvel később a savoyai herceg házasság révén jutott ismét Nizzához. A spanyol örökösödési háborúban a francia támadások megsemmisítették az erődítményt. A város elveszítette ezzel katonai jelentőségét. Miután II. Viktor Amadé lemondott, 1730-ban, az ő fia, III. Károly Emánuel folytatta a küzdelmet Franciaország ellen. 1744-1748 harcok folytak a város környékén is, de a város katonai erősség nélkül jelentős szerepet nem kapott a háborúban. Az erődítmények elbontásával kialakult a mai város utcahálózata és jelentősebb épületei.

A népesség növekedése folytatódott, a régi városfalakon kívül új kerületek épültek. A településnek 1718-ban 14 600, 1790-ben már 20 000 lakosa volt. A nizzai elitet ugyanakkor egyre csak Torino vonzotta, ahol a tanulmányok folytatása, a katonai, diplomáciai, kormányzati karrierépítés lehetősége várta őket.

1792-es Franciaország ellen folytatott első koalíciós háború elkerülte a várost. 1792-ben a helyhatósági választásokat követően az új franciabarát városvezetés kérte a Nemzeti Konventtől a város hovatartozásának rendezését. A Nemzeti Konvent népszavazásra kérte fel a környék 18 városát. A szavazás eredményeként hivatalosan 1793. január 31-én létrejött az Alpes-Maritimes megye, egyben Franciaország része lett Nizza is.

Napóleon innen indította csapatait Piemont meghódítására. 1800-ban rövid ideig osztrák csapatok is megszállták a területet, majd helyreállt a francia igazgatás. 1804-ben népszavazáson 3488 igen és 2 ellenszavazatot követően elismerték a Nizzai Hercegséget. Az 1814-es Párizsi béke szentesített, a helyreállított Piemontot amelynek részévé vált a Szardínia királyság. A határokat az 1760-as határok szerint rögzítették. 1859-től Franciaország támogatta a Habsburg-ellenes mozgalmakat. 1860-tól Szardínia és Piemont az egyesített Olasz Királyság részévé vált, Savoya a Francia Császársághoz került (cserébe a III. Napóleon által elfoglalt Lombardiáért). Nizza ismét Franciaország része lett, amelyet a város lakóinak 20 000 támogató és 200 ellenző szavazat is legitimált. 1864-ben megépült az első vasútvonal a városba. A vasútállomás és az új építkezések a Paillon folyó túlpartján történtek, ezért a történelmi városmag érintetlen maradt. A város kedvező éghajlatának köszönhetően az angol arisztokrácia kedvelt üdülőhelyévé vált, olyannyira, hogy 1851-ben Alexandre Dumas így vallott: „Nizza alapvetően egy angol város, ahol azért olykor egy-egy honfitársunkkal is találkozhatunk”. Az angolok mellett hamarosan az európai arisztokrácia, az orosz cár és Viktória brit királynő kedvelt üdülő és téli tartózkodási helyévé vált. 1890-ben mintegy 22 000 vendég töltötte itt a telet, 1910-ben pedig már 150 000. A munkások között számottevő volt az olasz.

Első világháború

Az 1914 augusztusában kitört járvány súlyos csapást mért a helyi gazdaságra. Az első világháború hatására 1914–1915. évi szezon is rosszul alakult, a munkanélküliség megnőtt. A turisták helyett sérült katonákat és menekülteket látott el a város. A világháború végén 1917–1918 tele alakult először idegenforgalmilag kedvezőbben. A város 3665 hősi halottat veszített a háborúban, a helyi gazdaság, az építőipar, virágkultúra és a vendéglátás romokban hevert, sztrájkok és munkanélküliség jellemezte a mindennapokat. A háborút követően a város népessége aztán jelentősen megnő: 1921-ben 155 000, 1936-ban már 240 000 fő élt itt. A lassú fejlődést a nagy gazdasági világválság törte meg és ismét a munkanélküliség okozott feszültségeket. A politikai harcok a szélsőségesek között kiéleződtek.

Második világháború

1934-től a szélsőbal és szélsőjobb mind többször csapott össze a városban. 1940. június 10-én Olaszország hadat üzent Franciaországnak, válaszul letartóztatták a Nizzában élő olasz fasisztákat. Szeptembertől a város irányítása a Vichy-kormány bábállama alá került. A zsidókat először a drancyi gyűjtőtáborba, majd Auschwitzba deportálták: ma emléktábla emlékezik a Hotel Excelsior előtt az elhurcoltakra. 1942. november 11-től az olasz hadsereg elfoglalta a várost, majd Franciaország délkeleti része is irányításuk alá került. Az elfoglalt területeken Angelo Donati olasz zsidó bankár és Père Marie-Benoît kapucinus atya megakadályozták a Vichy-kormány antiszemita törvényeinek alkalmazását. A város megszállása ellen halálos áldozatokkal járó ellenállási mozgalom bontakozott ki és tartott a háború végéig. Olaszország 1943. szeptemberi kapitulációjával véget ért az olasz megszállás. Helyette a hatalmat a németek vették át és folytatták a több ezer embert érintő deportálásokat. Sok szervezet és civil segítette a zsidók mentését. Moussa Abadi, Paul Rémond püspök segítségével 527 gyermek életét mentette meg.

1944. május 26-án az amerikaiak bombázták a várost, amelynek mérlege 308 halott, 499 sebesült és 5600 hajléktalan volt. A gazdaság romokban hevert, és 1944 nyarán éhínség tombolt. A felszabadító csapatok közeledtével 1944. augusztus 28-án nagyszabású felkelés bontakozott ki. Az utcai harcokban náci oldalon 25 ember esett el és 105-en kerültek fogságba, az ellenállók 31 halottat és 280 sebesültet számláltak. Az amerikai ejtőernyősök augusztus 30-án érkeztek meg. Megkezdődtek a letartóztatások és 1944. augusztus 28. és szeptember 30. között 30 náci-szimpatizánst kivégeztek. A második világháborút a város megszenvedte, 1944 május 26. és augusztus 28. között 1868 épület megsemmisült vagy megrongálódott. A lakosság 30 000 fővel 193 628-ra csökkent.

A háború után jelentős fejlődés következett be, amely a helyi gazdaság erősítésére és a turizmus újjáélesztésére alapozódott. Az 1960-as évektől épült a Városi Színház, a Modern Art Múzeum és a Kortárs Művészeti Múzeum, az Akropolisz-palota. Az 1980-as éveket a korrupciós problémák jellemezték. A város pénzügyei rendezetlenek voltak egészen az 1990-es években felállt új városvezetésig.

A népesség ugrásszerűen megnőtt és 1968-ra 330 000 fő lett. Sokan érkeztek a francia Algériából 1962-ben. 1975. óta stagnál a lakosság száma: 340 000 és 350 000 fő között. A kedvező éghajlat miatt jelentős számban települnek ide nyugdíjasok.

A város gazdasági szerkezete is átalakult az elmúlt évtizedekben. A turizmus és szolgáltatások fejlesztésével párhuzamosan a gyáripari egységek elhagyták a várost. Az építő- és szolgáltatóipar a legjelentősebb ipari ágazatok a városban. Nizza az életminőség javítására törekszik. Közlekedési szempontból hátrányos, hogy kapcsolata Marseille és Toulon felé rosszabb, mint Torino és Genova irányába.

 

 

 

 

A karneváli király először 1873. február 23-án érkezett a városba, ez volt a Nizzai karnevál születésnapja. A karneváli király érkezése egyben a nyitánya a tél végén tartott kéthetes ünnepségnek. Az első virágcsatát -Bataille de Fleurs- 1876-ban tartották az Angol sétányon. A virágcsata mára inkább virágparádévá alakult. A karnevál évente változó témát dolgoz fel és ezt mutatja be a 15-20 kocsiból és 150 óriás bábból álló menet. A díszítéshez használt számos virág közül a minoza, gerbera, liliom dominál. 2014-ben a gasztronómia volt a fő témakör, 2015-ben a zene lesz. Az utcákon 1000 táncos és művész ad műsort a világ minden tájáról. A eseményt meglátogatók száma eléri az 1.2 milliót.

A karnevál a szépirodalomban

• A nizzai virágkarneválon játszódik Móra Ferenc Virágcsata az ismeretlen katonával című elbeszélése (megjelent a Túl a Palánkon című kötetben).

A Nizzai Grófságot véglegesen 1860-ban annektálta Franciaország, innen datálódik a kulturális különállás igényének megfogalmazása. Az alapműnek számító „Lou Presepi Nissart” („La Crèche niçoise”, „Nizzai karácsony”) egyfajta hagyományos karácsonyi pasztorál, melyet 1922-ben alkalmazott színpadra „Lou Nouvé, o Sia lou pantai” („Le Noël, ou Que soit le rêve”) címen Gustav-Adolph Mossa (1883-1971) és a színész Barthélemy Marengo (1882-1935), a „Compagnia nissarda de théâtre dialectal” alapítója.

Körülbelül ez tekinthető a nissart színház (théâtre niçois/teatro nissart) születési dátumának.

A mai társulatok jellemzően két vagy vegyes nyelven játszanak.

Jelentősebb társulat a Lou Roudou és a Barba Martin Antibes-ban.

Nizza 1969 óta többek között Szeged testvérvárosa.

• Itt született 1848-ban Eugène-Melchior de Vogüé francia író, irodalomtörténész, a Francia Akadémia tagja
• Itt született 1807-ben Giuseppe Garibaldi olasz szabadsághős
• Itt halt meg Albert Reiß (1870–1940) német operaénekes
• Tina Turner egyik háza itt található
• Itt született és lett eltemetve Jules Bianchi autóversenyző

Közúti

A város és térsége az A8-as autópályán érhető el. Az autópályának 6 csomópontja van a város területén. Az autópálya Var és Nizza közötti szakaszát naponta 230.000 jármű használja, egyike a legsűrűbb forgalmú autópályának Franciaországban. A Promenade des Anglais úton naponta 100.000 jármű halad el. A becslések szerint 310.000 ember ingázik a városba naponta, azonban a városi közlekedés nem kielégítő. Az úthálózat telített, és a domborzati adottságok miatt ennek javítása komoly feladat. A forgalom azonban évente 5%-kal növekszik a Côte d'Azur-n, és a kapacitás végét 2015-re eléri. Ezért tartják fontosnak a tömegközlekedés fejlesztését és az úthálózat bővítését.

Légi

A városközponttól hét kilométerre nyugatra, a város központjában a nemzetközi – Aéroport Nice Côte d’Azur – Nizzai repülőtér, amelynek 2011-ben 10,4 millió utasa volt. Ezzel a harmadik legnagyobb repülőtere Franciaországnak.

Vízi

Menetrend szerinti járatok közlekednek Korzika szigetére. A kikötő mellett ugyanakkor kisebb vitorlás és jacht kikötők is létesültek.

Vasúti

A város a távolsági hálózati vasúti rendszerét SNCF üzemelteti. A távolsági vasútállomás Gare de Nice-Ville a város központjában fekszik. A keskeny nyomtávú vasút a város és a Digne-les-Bains között közlekedik, érintve az agglomerációt. Az üzemeltető cég Chemins de fer de Provence.

A város paradox módon jobban kapcsolódik Párizs felé, mint a közeli Marseille és Genova (két óra vonattal), ami megakadályozza a fejlődését és visszaveti vonzerejének. A TGV hálózat bővítésével várhatóan 2023-ban Párizsba Marseille és Toulon érintésével fog nagysebességű vasút közlekedni.

Közösségi közlekedés

Bővebben: Nizza villamosvonal-hálózata

Az első villamos 1900-ban született. A teljes hálózat 1910-ben villamosították. 1920-ban a hálózat 11 útvonalra kibővült és a tágabb térségben helyi érdekű vasútként, vagy csak szállításra szolgált. 1927-ben megindult az autóbusz-közlekedés is. Az utolsó villamos 1953. január 10-én közlekedett.

A város és a túlterhelt városközpont súlyos közlekedési problémáira azonban igazi válasz nem született. 1987-ben megjelent az első tanulmány a közlekedés fejlesztésére. 1997-ben a városvezetés előkészítette a villamos bevezetésének lehetőségét. A villamosra azért esett választás, mert megbízható, olcsóbb egy metrónál, mégis független a közúti közlekedéstől. A kivitelezése 2003-ban kezdődött és 2007. november 24-én zárult. Az ún. kék vonalat 2011-ben 65–70 000 ember vette igénybe naponta.

Az 1-es villamos az északi és a keleti városrészt köti össze. A 2-es villamos a kikötő és a repülőtér között fog közlekedni. Eredetileg 2012-re készült volna el, azonban akkor az építkezés még el sem kezdődött. 2018. június 30-án a Cadam és Magnan közötti első szakasza végül megnyílt. A 3. vonal a TGV vasúthoz kapcsolódóan létesülne részben föld alatti szakaszokkal.

A villamos fejlesztésével párhuzamosan futó autóbuszvonalak megszűntek.

• EDHEC Business School
• EPITECH
• ISEFAC Bachelor

• Ez a szócikk részben vagy egészben a Nizza című német Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
• Ez a szócikk részben vagy egészben a Histoire de Nice című francia Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

• nizza.lap.hu
• Nizza magyar nyelvű útikalauz
• Nizza – Térkép Kalauz
• Michel Corvin: Dictionnaire encyclopédique du théâtre (Paris, 1991)

• Nizzai első világháborús emlékmű

 

A Wikimédia Commons tartalmaz Nizza témájú médiaállományokat.