Nürnbergi Törvények

Ezeket a Nürnbergbe összehívott Reichstag egyhangú szavazással fogadta el 1935. szeptember 15-én. A nürnbergi törvények közé eredetileg a következő két törvény tartozik:

• Törvény a német vér és német becsület védelméért (Gesetz zum Schutze des deutschen Blutes und der deutschen Ehre)
• az állampolgársági törvény

A faji megkülönböztetést szolgáló két törvény mellett újabban a birodalmi zászlóról szóló törvényt is idesorolják, noha a kortársak nem számították a nürnbergi törvények közé.

Mindhárom törvényt a Reichsgesetzblatt 100. számában 1935. szeptember 16-án tették közzé.

Ez a törvény megtiltotta a házasságkötést és a házasságon kívüli nemi kapcsolatot zsidók és nemzsidók között. A törvény ellen vétőkre fajgyalázás miatt börtönbüntetés várt. Zsidók és nemzsidók közötti nemi kapcsolat létesítése esetén a büntetés csak a férfira vonatkozott. A rendelkezést gyakran személyesen Adolf Hitler számlájára írják, mivel az ő elképzelése szerint a nők szexuálisan kiskorúak. Erre utal egy Hitler által kért 1940. február 16-i kiegészítő rendelet, amely szerint a nő kifejezetten mentesül a büntetés alól.

A törvény 3. §-a, amely 1936. január 1-jén lépett hatályba, megtiltotta a zsidóknak, hogy 45 évesnél fiatalabb „német vérű” szolgálólányokat alkalmazzanak. Emögött az az ideológiai elképzelés állt, hogy a zsidók „megrontanák” őket.

Röviddel a törvény megszavazása után, 1935. november 14-én a törvény első végrehajtási rendelete azt írta elő, hogy a „félzsidók” csak külön engedéllyel házasodhatnak össze „német vérűekkel”, illetve „negyedzsidókkal”. Két „negyedzsidó” nem köthetett házasságot, azonban egy „negyedzsidó” és egy „németvérű” igen, abból a meggondolásból, hogy a „fajilag értékes árja vért” megőrizzék, miközben az értéktelen zsidó vér részaránya a generációk során eltűnik. A végrehajtási rendelet kiterjesztette a házassági tilalmat további csoportokra is, alapvetően megtiltotta az összes olyan házasságot, amely veszélyezteti a német vér tisztán tartását. Ide számították a cigányokat, négereket és „fattyaikat” is.

A törvény 4. §-a megtiltotta a zsidóknak a birodalmi vagy nemzeti zászló, illetve a birodalmi színek használatát. A törvény ellen vétőkre egy évig terjedő börtönbüntetés várt.

Az állampolgársági törvény kimondta, hogy csak német vagy rokon vérből származók lehetnek birodalmi állampolgárok. A „keverékzsidóknak” választójogot és ideiglenes birodalmi állampolgárságot biztosítottak.

Az állampolgársági törvény következményeképpen a zsidók nem vállalhattak többé közhivatalt. Még azoknak a zsidó tisztviselőknek is távozniuk kellett a szolgálatból 1935. december 31-ig, akik addig frontszolgálatuk miatt védelem alatt álltak. Ezen túlmenően a zsidók elvesztették a választójogot is. Az állampolgársági törvényhez hozott további rendelkezések visszavonták a zsidó ügyvédek és orvosok engedélyét (4. végrehajtási rendelet, 1938. július 25. illetve 5. végrehajtási rendelet 1938. november 30.). Végül a 11. végrehajtási rendelet (1941. november 25.) megvonta a német állampolgárságot azoktól a német zsidóktól, akik külföldön éltek. Így a deportált zsidók az országhatár átlépésével elvesztették az állampolgárságukat; vagyonuk és biztosítási- illetve nyugdíjigényeik formálisan is az államra szálltak át.

Az 1. végrehajtási rendelet meghatározta, hogy kik minősülnek részben zsidó származásúnak, azaz kikre vonatkoznak a nürnbergi törvények:

• a legalább három zsidó nagyszülővel rendelkezők (teljesen) zsidónak számítottak
• az egy zsidó szülővel vagy két zsidó nagyszülővel rendelkező személyek „elsőfokú keveréknek” számítottak
• az egy zsidó nagyszülővel rendelkező személyek „másodfokú keveréknek” számítottak.

A zsidó házastárssal rendelkező vagy a zsidó hitközséghez tartozó „elsőfokú keverék” szintén zsidónak számított.

Az 1. végrehajtási rendelet 7. §-a szerint Hitler fenntartotta magának a jogot, hogy személyesen ítéljen a kivételekről. A tévesen Hermann Göringnek tulajdonított, Karl Lueger által tett „Wer bei mir Jude ist, bestimme ich!“ (Azt, hogy ki a zsidó, én mondom meg) kijelentés tehát jogilag alaptalan.

• Uwe Dietrich Adam: Judenpolitik im Dritten Reich. Düsseldorf 2003 (= Unveränd. Nachdruck von 1972) ISBN 3-7700-4063-5
• Cornelia Essner: Die ‘Nürnberger Gesetze’ oder Die Verwaltung des Rassenwahns 1933–1945. Paderborn 2002, ISBN 3-506-72260-3
• Otto Dov Kulka: Die Nürnberger Rassengesetze und die deutsche Bevölkerung im Lichte geheimer NS-Lage- und Stimmungsberichte. In: Vierteljahrshefte für Zeitgeschichte 32 (1984), S. 582–636.
• Ian Kershaw: Hitler 1889–1936. Stuttgart 1998, ISBN 3-421-05131-3.
• Hans Mommsen: Auschwitz, 17. Juli 1942. Der Weg zur europäischen „Endlösung der Judenfrage“. dtv 30605, München 2002, ISBN 3-423-30605-X.
• Jeremy Noakes: „Wohin gehören die ‘Judenmischlinge’?“ Die Entstehung der ersten Durchführungsverordnung zu den Nürnberger Gesetzen. In: Ursula Büttner u. a. (Hrsg.): Das Unrechtsregime …, Band 2: Verfolgung, Exil, Belasteter Neubeginn. Hamburg 1986, ISBN 3-7672-0963-2.
• Hans Robinsohn: Justiz als politische Verfolgung. Die Rechtsprechung in „Rasseschandefällen“ beim Landgericht Hamburg 1936–1943. Stuttgart 1977, ISBN 3-421-01817-0.
• John M. Steiner/Jobst F. von Cornberg: „Willkür in der Willkür. Befreiung von den antisemitischen Nürnberger Gesetzen.“ In: Vierteljahrshefte für Zeitgeschichte 46 (1998), S. 143–187.

Ez a szócikk részben vagy egészben a Nürnberger Gesetze című német Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

• A nürnbergi törvények a Német Történelmi Múzeum honlapján

Ez a történelmi tárgyú lap egyelőre csonk (erősen hiányos). Segíts te is, hogy igazi szócikk lehessen belőle!