Francesco Petrarca (Arezzo, 1304.
július 20. – Arquà, 1374. július 19.) az egyik legnevesebb itáliai prehumanista költő. Életműve évszázadok óta befolyást gyakorol az olasz és az európai költészetre, hatása érződik Magyarországon is Balassi Bálinttól a kortárs Rózsássy Barbaráig.
Francesco Petrarca | |
Született | 1304. július 20. Arezzo |
Elhunyt | 1374. július 19. (69 évesen) Arquà |
Gyermekei | két gyermek |
Szülei | Eietta Canigiani Petracco |
Foglalkozása |
|
Iskolái |
|
Kitüntetései | Poet's Crown (1341) |
Sírhelye | Arquà Petrarca |
A Wikimédia Commons tartalmaz Francesco Petrarca témájú médiaállományokat. | |
Sablon • Wikidata • Segítség |
Ser Petracco firenzei jegyző és Eletta Canigiani első gyermekeként született. Apját, a fehér guelfek hívét 1302 októberében száműzik Firenzéből. A család előbb Arezzóba, majd Incisába, apja szülővárosába, végül Pisába költözött. 1312-ben a korabeli pápai székhely, Avignon mellett, Carpentras-ban telepedtek le, ahol Petrarca Convenevole da Prato irányítása alatt kezdte el tanulmányait. Később jogot tanult Montpellier-ben és Bolognában, majd apja halálakor, 1326 áprilisában visszatért Avignonba, ahol elmélyült filológiai tanulmányokat folytatva is vidám, nagyvilági életet élt.
1327. április 6-án, nagypénteken, a klarisszák avignoni templomában (ma Théâtre des Halles) pillantotta meg először Laura de Novest, élete nagy szerelmét, verseinek legfőbb ihletőjét. 1330-ban fölvette az alsóbb papi rendeket és Giovanni Colonna bíboros szolgálatába állt. A Colonna család támogatása révén európai utazásokat tett, amire megismerésvágya és belső nyugtalansága egyaránt sarkallta. 1337-ben jutott el először az általa oly sokszor dicsőített Rómába, majd megelégelve a mozgalmas életet, visszavonult a Sorgue forrásvidékére, Vaucluse-be. 1353-ig életének napjait hol itt, hol Avignonban töltötte, de saját bevallása szerint is „nagy megszakításokkal”, mert hosszabb időt töltött Parmában, valamint megfordult többek között Nápolyban, Veronában, Padovában és Mantovában is.
Nem utolsósorban ügyes önmenedzselése eredményeképpen, 1341. április 8-án, miután vizsgát tett Anjou Róbert nápolyi király előtt, a Capitoliumon költővé koronázták.
1347 újabb fordulópontot jelentett az életében: Cola di Rienzo római felkelését támogatva szakított pártfogóival, a Colonnákkal, és élesen bírálta a pápai udvar itáliai politikáját. November 20-án Rómába indult, de végül nem teljesen világos okokból lemondott tervéről, és nem csatlakozott Cola akciójához. A következő éveket különböző észak- és közép-itáliai városokban töltötte. 1351 nyarán a pápa hívására visszatért Provence-ba, ahol csaknem két évig maradt, majd 1353 májusában végleg Itáliába költözött. A Visconti család uralta Milánóban telepedett le, amiért firenzei barátai élesen bírálták. 1361-ig maradt ott, közben a Viscontiak megbízásából követi minőségben Prágában és Párizsban is megfordult.
1361 és 1368 között rövid ideig Padovában, majd évekig Velencében élt leányával, Francescával és két unokájával, akik közül kedvencét, Francescót elvesztette: fia, Giovanni 1361-ben bekövetkezett halála után így újabb súlyos csapás érte a költőt. Több levelet váltott ez idő tájt művelt barátaival, akik mesterükként tekintettek rá, köztük Boccaccióval.
1368-ban Padovába költözött, ahol két évig maradt, majd életének utolsó esztendeit egy Arquà nevű falucskában töltötte. Itt érte a halál 70. születésnapja előtt egy nappal, 1374. július 19-én.
Legnagyobb hatású műve, olasz nyelvű Daloskönyve (Canzoniere) elé Petrarca eredetileg a „Népnyelven írt dolgok töredékei” (Rerum vulgarium fragmenta) címet illesztette, mellyel a kötetnek különböző időkben született darabjaira és a költői léleknek arra a „széttöredezettségére” is utal, amely a szerelem szenvedélyének következménye. A Daloskönyv 317 szonettet, 29 canzonét, 9 sestinát, 7 balladát és 4 madrigált ölel fel, s két részre, a Laura életében és halála után írt versekre tagolódik, bár nem a versek keletkezésének időrendje a fő szervező elv. Tematikailag ugyan a Laura iránt érzett szerelem áll a középpontjában, de található benne néhány más tárgyú költemény is: például a két híres hazafias canzone – Itáliám (CXXVIII), Nemes szellem (LIII) – vagy az avignoni pápai udvar korruptsága ellen írt három „babiloni” szonett (CXXXVI–CXXXVIII).
A költő élete első felében Afrika (Africa) című, latin nyelven, vergiliusi modorban megírt, Scipio Africanusról szóló eposzát tartotta a fő művének, de végül nem sikerült befejeznie, a tervezett tizenkettőből csak kilenc énekkel készült el.
This article uses material from the Wikipedia Magyar article Francesco Petrarca, which is released under the Creative Commons Attribution-ShareAlike 3.0 license ("CC BY-SA 3.0"); additional terms may apply (view authors). A lap szövege CC BY-SA 4.0 alatt érhető el, ha nincs külön jelölve. Images, videos and audio are available under their respective licenses.
®Wikipedia is a registered trademark of the Wiki Foundation, Inc. Wiki Magyar (DUHOCTRUNGQUOC.VN) is an independent company and has no affiliation with Wiki Foundation.