Toussaint Louverture: Felszabadított rabszolga, a haiti forradalom legkiemelkedőbb vezetője

május 20. – 1803. április 7.) felszabadított rabszolga, a haiti forradalom legkiemelkedőbb vezetője, majd ennek nyomán Saint-Domingue (Haiti akkori elnevezése) kormányzója.

Toussaint Louverture
Született	1743. május 20. Cap-Haïtien
Elhunyt	1803. április 7. (59 évesen) Fort de Joux
Állampolgársága	első Francia Köztársaság francia (1776–) francia
Házastársa	Suzanne Simone Baptiste Louverture
Gyermekei	Louis de Marsalle
Szülei	Gaou Guinou
Foglalkozása	politikus katona
Halál oka	tüdőgyulladás
Toussaint Louverture aláírása
A Wikimédia Commons tartalmaz Toussaint Louverture témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Keveset tudunk Toussaint – akkor még Toussaint Bréda, annak az ültetvénynek a neve után, ahol született – életének korai, politikai és katonai szerepvállalását megelőző szakaszáról. A hagyomány szerint nagyapja, Gaou-Guinou afrikai, dahomeyi születésű volt, állítólag arada királyi családból származott. Miután Saint-Domingue-re, a francia gyarmatra hurcolták, apját, Hippolyte Gaou-t Bréda grófjának jószágigazgatója vette meg mint rabszolgát azon a birtokon, ahol azután Toussaint született. Gazdája, Baillon de Libertat viszonylag humánusan bánt vele. Bátorította, hogy írni-olvasni tanuljon, kocsisává fogadta, munkavezetővé tette. Toussaint kis termete és csúnyasága dacára hírnevet szerzett mint kiváló lovas és mint a füvek gyógyító hatását tudó ember. Egy Suzanne Simon-Baptiste nevű szabad asszonyt vett feleségül, akitől két gyermeke született: Isaac és Placide.

Toussaint-t 1776-ban szabadították fel, 33 éves korában. A gyarmati archívumok szerint ezután egy 15 hektáros kávéültetvényt vett bérbe az ahhoz tartozó tizenhárom rabszolgával együtt.

A francia forradalomnak, a szabadság – egyenlőség – testvériség jelszavának komoly visszhangja volt a gyarmaton. A gazdag, kiváltságos fehérek függetlenséget akartak, a fehér kisemberek, utánuk pedig a mulattok és a szabad feketék is egyenlőséget követeltek.

1791 augusztusában az északi síkság rabszolgái fellázadtak a Bois-Caïman-i szertartást követően, ahol egy vudu ceremónia során fekete disznót áldoztak és a véréből ittak, hogy sérthetetlenekké váljanak. Toussaint Georges Biassou-nak, a rabszolgák parancsnokának szárnysegédje lett. A felkelők a sziget spanyol fennhatóság alatti részére menekültek, és a spanyolokkal szövetkeztek, hogy megdöntsék a rabszolgaságpárti franciák uralmát. Toussaint-t spanyol katonák avatták be a háború művészetébe. Egy háromezer fős csapat élén néhány hónapon belül több győzelmet is aratott. Ekkortól kezdték Louverture-nek nevezni (l'ouverture = 'nyílás', 'nyitány', 'kezdeményezés', utalhat harctéri merész húzásaira, de egy golyó által okozott foghíjára is). A spanyol királyi sereg generálisa lett.

1793. augusztus 29-én tette közzé proklamációját, melyben a feketék vezéreként mutatkozott be.

„Testvéreim és barátaim!

Toussaint Louverture vagyok, lehet, hogy már eljutott hozzátok a hírnevem. Arra vállalkoztam, hogy fajtám nevében elégtételt vegyek. Azt akarom, hogy szabadság és egyenlőség uralkodjon Saint-Domingue-en. Azon vagyok, hogy ezeket megteremtsem. Testvéreim, egyesüljetek, és harcoljatok velem ugyanezért az ügyért. Együtt tépjük ki gyökerestül a rabszolgaság fáját!

Legalázatosabb és legengedelmesebb szolgátok, Toussaint Louverture, a király seregének generálisa, a közjó érdekében”

Gyorsan növekvő népszerűsége nyugtalanította elöljáróit, Jean-François-t (a forradalom egy másik rabszolga származású vezérét) és Biassou-t, akik összeesküvést szőttek ellene, sikertelenül. A spanyolok csekély érdeklődése, melyet ügye iránt tanúsítottak meggyőzte Toussaint-t arról, hogy ők valójában nem kívánják a rabszolgaság eltörlését.

A Francia Köztársaság megbízottai, Léger-Félicité Sonthonax és Etienne Polverel éppen azért érkeztek 1792-ben Saint-Domingue-re, hogy a színesbőrűek jogait garantálják. A szigetet ekkor csaknem teljes egészében a brit haditengerészet és spanyol csapatok szállták meg, hozzájuk csatlakozott sok királypárti fehér ember is. 1793. augusztus 29-én, Toussaint proklamációjának napján Sonthonax egy dekrétumban felszabadította a rabszolgákat, hogy a forradalmi francia erőkhöz csatlakozhassanak. 1794. február 4-én (a Forradalom időszámítása szerint II. pluviôse 16-án) az Alkotmányozó Gyűlés ratifikálta ezt a határozatot, és eltörölte a rabszolgaságot a Francia Köztársaság összes területein.

A megbízottak Étienne Lavaux generális közvetítésével megkísérelték meggyőzni a spanyolokkal tartó Toussaint-t arról, hogy az ő oldalukra álljon, a Francia Köztársaság zászlaja alatt harcoljon tovább. Ez a hátraarc 1794. május 5-én meg is történt, a Toussaint parancsnoksága alatt lévő hadsereg – mely fekete és mulatt katonákból állt, de néhány fehér is volt közöttük – két hét alatt szembefordult volt spanyol szövetségeseivel, és egy évi harc után a sziget keleti partjáig szorította őket. A Konvent 1795-ben előléptetéssel ismerte el Toussaint teljesítményét, majd miután egy lázadás során Lavaux-t kimentette a mulattok kezei közül, az hálából kinevezte őt Saint-Domingue gyarmat általános helytartójává (Lieutenant Général de la colonie de Saint-Domingue).

Tehetsége, intelligenciája nem csak a csatatereken mutatkozott meg. Bármerre járt, a rabszolgák egyenjogúságát terjesztette, erősítette meg. Gondot fordított a harcok miatt elhagyott ültetvények újraindítására is. Visszahívta az ültetvényeseket, még azokat is, akik a Köztársaság ellen harcoltak, e téren a francia hatóságokkal is szembeszegülve.

A britek elleni harc nehezebbnek bizonyult, mint a spanyolok legyőzése. Toussaint képtelen volt őket kiűzni a sziget északi és nyugati részeiről. Délen André Rigaud mulatt generális tartotta sakkban a briteket, de legyőzni ő se tudta őket.

 

Sonthonax polgári megbízottként való visszatérése a szigetre 1796 májusában árnyékot vetett Toussaint hatalmi törekvéseire. Úgy próbált megszabadulni tőle és Lavaux-tól, hogy direktóriumi küldötteknek jelöltette őket, hogy visszaküldhesse mindkettőjüket Párizsba. Ez 1797 során sikerült is neki. Hogy az anyaország esetleges gyanakvását elaltassa, két fiát tanulni szintén Párizsba küldte.

A megbízottakkal együtt hadianyag is érkezett, ennek révén egy 51000 (ebből 3000 fehér) fős hadsereget tudott felfegyverezni. Újult erővel folytatta a britek elleni harcot, de döntő győzelmet nem tudott aratni, ennek ellenére a britek egyezkedni kényszerültek vele. A tárgyalásoktól távol tartotta Julien Raimond-t, az utolsó polgári megbízottat, és az 1798-ban érkezett Hédouville tábornokot is. 1798 augusztusában a britek feladták Saint-Domingue-et.

Hédouville-től végül úgy szabadult meg, hogy figyelmeztette az északi területek feketéit, hogy a tábornok le akarja őket fegyverezni. 1798 októberében emiatt lázadás tört ki, amely arra késztette Hédouville-t, hogy sietve elmeneküljön a szigetről sok fehérrel együtt. Már csak egyetlen riválisa maradt, Rigaud, a mulattok vezére. Toussaint-nek sikerült 1799-ben ellenségeskedést kiprovokálni, majd Jean-Jacques Dessalines és Henri Christophe segítségével egy évi harc után egy vérfürdő árán legyőznie.

Hogy a romokban heverő gazdaságot újra működésbe hozza, 1800. október 12-én bevezette a feketék számára a kényszermunkát az ültetvényeken. Ez elégedetlenséget váltott ki, északon lázadás tört ki, amely fehérek lemészárlásával is együttjárt. Néhány nap alatt Toussaint szétszórta a lázadókat, agyonlövette 13 vezetőjét, köztük saját unokaöccsét, Moïse generálist is. Hogy a fehéreket ügyének megnyerje, visszahívta a harcok elől elmenekülteket, és hivatalos vallássá tette a katolicizmust, hogy a feketék hagyományos vudu-vallását visszaszorítsa.

1801 januárjában meghódította a sziget spanyol fennhatóság alatti részét, május 9-én pedig autonomista alkotmányt proklamált, amely őt élethossziglan teljhatalommal ruházta fel.

 

Bonaparte Napóleon, akinek hatalma Franciaországban egyre növekvőben volt, arra törekedett, hogy helyreállítsa a gyarmati ültetvényesek uralmát, hogy újra felvirágoztassa a nádcukor termelését. Sógora, Leclerc generális vezetése alatt 54 hajón 25000 fős expedíciós sereget küldött Saint-Domingue-re 1801 decemberében, hogy ezzel rászorítsa Toussaint-t az ültetvényes gazdálkodás újraindítására, ezzel a rabszolgaság félhivatalos visszaállítására.

A hajóhad 1802. január 29-én érkezett a szigetre, de Toussaint-nek esze ágában se volt abszolút hatalmáról önként lemondani. Rugalmasan visszavonult a francia sereg elől, amely csak felégetett városokat talált a nyomában. Leclerc Párizsból magával hozta Toussaint gyermekeit, akiket békülésképpen visszaküldött apjukhoz. Miután Leclerc legyőzte előbb Dessalines, majd Christophe csapatait, 1802. május 2-án Toussaint felajánlotta, hogy megadja magát azzal a feltétellel, hogy személyes szabadságát megtarthatja, csapatait pedig a francia seregbe integrálják.

A franciák kezdetben megengedték, hogy egy ültetvényre vonuljon vissza, június 7-én mégis csellel elfogták, hogy családjával együtt Franciaországba hurcolják. Állítólag ezekkel a szavakkal lépett a hajóra:

Fort de Joux erődjébe zárták, itt is halt meg 1803. április 7-én.

A franciáknak végül nem sikerült a rabszolgaságot visszaállítani Saint-Domingue-en. A Toussaint által megszervezett katonai erő (és a fehérek között pusztító sárgaláz) segítségével 1803-ban a Vertières-i csatában a feketék győzedelmeskedtek, új vezérük, Jean-Jacques Dessalines 1804. január 1-jén kikiáltotta az ország függetlenségét, és indián nevéről azt Haitinak nevezte el.

A francia kormány 1983. március 25-én adta át a Haiti kormánynak azt az urnát, amely Toussaint Louverture hamvait tartalmazza.

• The Louverture project, a free Haitian history resource
• Toussaint Louverture életrajza franciául

• Toussaint Louverture bibliográfia
• A fekete császár. Elbeszélés, irta Jókai Mór.