Siretoko-Félsziget

Ebben a szócikkben a japán nevek magyaros átírásban és keleti névsorrendben szerepelnek.

Ez a félsziget a Világörökség része

Siretoko-félsziget
Műholdkép
Közigazgatás
Ország	Japán
Prefektúra	Hokkaidó
Alprefektúrák	Abasiri és Nemuro alprefektúra
Népesség
Teljes népesség	ismeretlen
Földrajzi adatok
Fekvése	Hokkaidó, az Ohotszki-tenger és a Csendes-óceán között
Terület	1230 km²
Hosszúság	70 km
Szélesség	25 km
Tengerszint feletti magasság	1661 m
Legmagasabb pont	Rauszu-hegy (1661 m)
Időzóna	japán standard zóna
Világörökségi adatok
Típus	természeti
Kritériumok	IX, X
Felvétel éve	2005
Elhelyezkedése
Siretoko-félsziget Pozíció Hokkaidó prefektúra térképén
é. sz. 43° 56′ 58″, k. h. 144° 57′ 57″43.949444444444, 144.9658333333343.949444°N 144.965833°E, k. h. 144° 57′ 57″43.949444444444, 144.9658333333343.949444°N 144.965833°E
A Wikimédia Commons tartalmaz Siretoko-félsziget témájú médiaállományokat.

2005. július 14-én a Dél-afrikai Köztársaságban tartott találkozón az UNESCO felvette a Világörökség listájára, és július 17-én hivatalosan is regisztrálták. Az északi félgömbön a félsziget a legdélibb olyan pont, ahol gyakran tengeri jég formálódik.

A „Siretoko” név az ainu nyelvből származik, sir etok, melynek jelentése „a Föld vége”, vagy „a hely, ahol a föld előreugrik”.

Az északkelet-délnyugat irányban elnyúló félsziget az északnyugati oldalán határos az Ohotszki-tengerrel, a délkeleti oldalán pedig a Csendes-óceánnal. A tőle keletre található, Japán által vitatott hovatartozású oroszországi Kuril-szigetekhez tartozó Kunasir-szigettel párhuzamosan fekszik, tőle a Nemuro-tengerszoros választja el. A Kunasir-szigetet látni is lehet a félszigetről. A hideg Oja-Sio-áramlat déli irányban halad a szigetnél.

A Siretoko-foktól egészen a félsziget csúcsáig vulkánok sorozata halad, magában foglalva a Siretoko-hegyet, az Unabecu-hegyet, és az Ió-hegyet. A félsziget része a Csisima vulkanikus zónának. A vulkanikus zóna miatt számos onszen (meleg vizű forrás ill. fürdő) található itt, például a Szeszeki onszen és az Ivaobecu onszen.

A félszigeten fekszik Rauszu és Sari városa.

Hegyek listája

• Poromoi-hegy
• Siretoko-hegy
• Dokkarimui-hegy
• Rusa-hegy
• Higasi-hegy
• Csienbecu-hegy
• Minami-hegy
• Ió-hegy
• Okkabake-hegy
• Szasirui-hegy
• Rauszu-hegy
• Csinnisibecu-hegy
• Onnebecu-hegy
• Unabecu-hegy
• Sari-hegy
• Szamakke Nupuri-hegy
• Sibecu-hegy

 

 

Az Oja-Sio-áramlat mély befolyást gyakorol a félsziget időjárására. A félszigeten a rövid nyár és a hosszú tél a jellemző. Az áramlat ködöt okoz a délkeleti partvidéken és tengeri jeget télen. Szeptembertől júniusig hó fedi a hegycsúcsokat, a nagyon magas hegycsúcsokon a hó megmarad egész nyáron.

A Siretoko-félsziget otthont ad sok tűlevelű és lombhullató fa fajtának, köztük a makk hordozó Quercus mongolicat (Mizunara). 1000 méter felett nő a Szibériai törpe fenyő. Vörös rókák és szikaszarvasok is lakják a területet. Nagy számban vannak usszuri barnamedvék (fekete grizzlyk) is. A Rauszu-hegy, az Onnebecu-hegy és a Sari hegy felső szakaszaiban az egyetlen ismert költőterülete az Északi füzikének Hokkaidóban. Tengeri sasok fejlődnek itt és fókák gyakran láthatók a tengerparton.

A bálnanézés a helyi turizmus népszerű attrakciója. A cetfélék 13 vagy 14 faját jegyezték fel a területen. Különösen az orkák avagy gyilkos bálnák tartják a félszigetet körülvevő vizeket az egyik legtermészetesebb környezetnek az északkeleti Csendes-óceánon. 2005 februárjában 12 állat partra vetődött, ebből 9 elpusztult. A Siretoko-félsziget azon kevés helyek egyike, ahol az ámbráscet és a Baird-féle csőröscet hímjeinek csoportja észrevehető a szárazföldről. Más gyakran látott fajok a következők: csukabálna, Csendes-óceáni fehérsávos delfin, Dall-disznódelfin, közönséges disznódelfin.

Az utóbbi években az Ohotszki-tenger két veszélyeztetett faja, a hosszúszárnyú bálnák és a közönséges barázdásbálnák kezdenek visszatérni a területre. Néhány beluga avagy fehér bálna is előfordul, melyről azt hitték, hogy elvándorolt az Ohotszki-tenger északi részére. A 2000-es években Sibecu városánál több évig folyamatosan megjelentek főleg a felnőtt egyedek.

A Csendes-óceáni északi simabálna, amely a legveszélyeztetettebb faj az összes megfigyelt bálnaféle közül, a szárazföldhöz közel, főleg a félszigetnek az Ohotszki-tenger felőli oldalánál tűnik fel. A kék bálnákat – feljegyzések alapján – az abasiri kikötőben szigonyozzák a bálnavadász napokon, annak ellenére, hogy ezek a fajok nem találhatók meg a szomszédos tengerekben és mostanra már szinte kihaltak a japán vizeken. Mivel a víz mély és termékeny, néhány olyan faj, mint a csőrös bálna, a Stejneger-féle csőröscet és egyéb más fajok is kedvelik ezt a területet. A cetek a legnagyobbja a Baird-féle csőrös bálna, amely leggyakrabban a partokhoz közel figyelhető meg. A kevésbé ismert fajok vagy alfajok nem lakják a Sirekoto-félszigetet és Abasirit.

A hosszúszárnyú gömbölyűfejű bálna, ami Hokkaido területén található meg, a 12. századra már kihaltnak vélték, de rövidszárnyú gömbölyűfejű bálna meg nem erősített észleléseiről számoltak be a Nemuro-tengerszorosnál, noha ez a terület már ezeknek a bálnáknak a normál hatótávolságán kívül esik.

 

A Siretoko-félsziget vadállatai és érintetlen természete megvédése érdekében, 1964-ben a félsziget nagy területét a Siretoko Nemzeti Parknak jelölték ki. Azóta a parkot szigorú szabályoknak tették ki, például tilos a belépés, annak érdekében, hogy megőrizzék a természetet.

Ez a szócikk részben vagy egészben a Shiretoko Peninsula című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.