Pekarifélék: Emlőscsalád

Pekarifélék
Evolúciós időszak: Késő eocén – jelen, 33,9–0 Ma PreꞒ Є O S D C P T J K Pg N
Örvös pekari (Pecari tajacu)
Rendszertani besorolás
Ország: Állatok (Animalia) Törzs: Gerinchúrosok (Chordata) Altörzs: Gerincesek (Vertebrata) Főosztály: Négylábúak (Tetrapoda) Osztály: Emlősök (Mammalia) Alosztály: Elevenszülő emlősök (Theria) Csoport: Eutheria Alosztályág: Méhlepényesek (Placentalia) Öregrend: Laurasiatheria Csoport: Scrotifera Csoport: Ferungulata Csoport: Patások (Ungulata) Rend: Párosujjú patások (Artiodactyla) Csoport: Artiofabula Alrend: Disznóalakúak (Suina) Család: Tayassuidae Palmer, 1897
Szinonimák
Dicotylidae Turner, 1849
Elterjedés
Elterjedési területük
Hivatkozások
A Wikifajok tartalmaz Pekarifélék témájú rendszertani információt. A Wikimédia Commons tartalmaz Pekarifélék témájú kategóriát.

A családba 4 recens faj tartozik.

A pekariféléknél a disznófélékhez hasonlóan a hímet, nőstényt és fiatal állatot a kan, koca és malac szavakkal jelöljük.

A pekarifélék közepes méretű párosujjú emlősök, amelyek a disznóalakúak (Suina) alrendjéhez tartoznak, így rokonságban állnak a disznófélékkel, amelyekre egyébként hasonlítanak. E család fajai megtalálhatók Észak-Amerika délnyugati részén és Közép- és Dél-Amerika egész területén. Az állatok általában 90-130 centiméter hosszúak, és egy felnőtt pekari 20-40 kilogrammot nyomhat fajtól függően.

Az emberek sokszor összetévesztik a pekariféléket, amelyek az amerikai kontinensek endemikus élőlényei a disznófélékkel, amelyek Afro-Eurázsiából származnak. Az összetévesztést az elvadult házi sertések is okozzák.

A pekarifélék közepes méretű állatok, amelyek igen hasonlítanak a disznófélékre. Mint a disznóknak, a pekariknak is porcos lemezben végződik az orruk, szemük pedig nagyon kicsi a fejükhöz képest. A disznókhoz hasonlóan a pekarik is a két középső ujjukon járnak, de eltérően az előbbiektől nekik a két szélső ujjuk hiányozhat. A pekarik gyomra három kamrás, de azért nem kérődzők, és bonyolultabb, mint a disznóké.

Az állatok mindenevők, táplálékuk között szerepelnek kisebb állatok, de főképp gyökerek, füvek, magok és gyümölcsök. Felső állcsontjában ülő rövid, barázdált agyarai segítségére vannak a növényzet feltúrásában, amikor kis gerinctelen állatokra vadászik. A vaddisznó agyarával ellentétben, a pekarik agyara rövidebb és lefelé áll. Az állatok állkapcsa és agyara alkalmas a magok szétzúzására és a gyökerek felvágására. Az agyarakat védekezésre is használják. A pekarik fogképlete a következő: ${\displaystyle {\tfrac {2.1.3.3}{3.1.3.3}}}$ 

Ha egymáshoz dörzsölik agyaraikat, csikorgó hang keletkezik, és ez távol tartja legtöbbször a ragadozókat. A pekarik agressziv állatok, eltérően a disznóktól, őket nem lehet szelídíteni, mivel valószínűleg rátámadnának gondozóikra. Beszámolók vannak arról, hogy Bolívia északnyugati részén Madidi Nemzeti Park mellett nagyobb pekari csordák embereket sebeztek és öltek meg.

A pekarifélék társas állatok és csordákba verődnek. Észrevettek már 100 tagú fehérajkú pekari (Tayassu pecari) csordát is, a Chaco-pekari (Catagonus wagneri) és az örvös pekari (Pecari tajacu) kisebb csordákban járnak. A kövületek azt mutatják, hogy a kihalt pekari-fajok is csordákban éltek.

A háton és mindkét szem alatt egy-egy mirigy található; a háti mirigy az óriás pekarinál (Pecari maximus) alig fejlett. A szagmirigyeket a terület megjelzésére használják, a terület 2,8 négyzetkilométeres is lehet. Egymáshoz dörzsölödve, a csorda tagjai egymást is megjelölik szagmirigyeikkel, így megerősítve a családi köteléket. A szag fontos az állatok számára, mivel látásuk eléggé gyenge. A mirigyekből áradó szag elég erős, hogy az ember is megérezze, emiatt a pekarikat „büdös disznóknak” is nevezik.

A pekarifélék először a késő eocénben vagy a korai oligocénben jelentek meg Európa területén. A későbbi korok rétegeiben, minden kontinensen találhatók pekari kövületek, kivéve Ausztráliát és Antarktiszt. A miocén után az Óvilágban kihaltak a pekarik.

Habár manapság gyakoriak Dél-Amerikában, a pekarifélék körülbelül 3 millió éve élnek ott, amiután a Panama-földhíd összekötötte a két Amerikát, és megkezdődött a nagy amerikai faunacsere. Ekkor sok észak-amerikai állat a déli kontinensre költözött, köztük a pekarifélék, a lámák és a tapírok. Néhány délen lakó pedig északra költözött – így tett az óriáslajhár is.

A család az alábbi nemeket és fajokat foglalja magában:

• Catagonus Ameghino, 1904 -1 faj
  • Chaco-pekari (Catagonus wagneri) (Rusconi, 1930)

• Pecari Reichenbach, 1835 – 2 faj

• Tayassu Fischer von Waldheim, 1814 – 1 faj
  • fehérajkú pekari (Tayassu pecari) (Link, 1795)
• Fosszilis nemek és fajok:
  • †Floridachoerus
  • †Platygonus Le Conte, 1848
  • †Macrogenis
  • †Muknalia
  • †Mylohyus
  • †Simojovelhyus
  • †Skinnerhyus

•  
  Chaco-pekari
•  
  Örvös pekari
•  
  Fehérajkú pekari

• Csodálatos állatvilág, (Wildlife Fact-File). Budapest: Mester Kiadó (2000). ISBN 963-86092-0-6 
• Mammal Species of the World. Don E. Wilson & DeeAnn M. Reeder (szerkesztők). 2005. Mammal Species of the World. A Taxonomic and Geographic Reference (3. kiadás) (angolul)

Fordítás

• Ez a szócikk részben vagy egészben a Peccary című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

• Arizona Game and Fish Department – Living With Javelina
• The Giant Peccary