Népzene: Zenei műfaj

Minden népzene legfőbb sajátsága az összetartó, közös stílushagyomány, mely azonban szintén történeti fejlemény s ezért a maga egységén belül sokféle árnyalatot ismer: átvett, beolvasztott rétegeket, a nép vándorlásainak, letelepülésének, érintkezéseinek emléket, műzene-nyomokat stb. Nyugat-Európában, ahol a népzene a középkor vége óta szervesen beleolvad a művészi zenébe, ez idő óta a városi polgárság népszerű dallamvilága is népzenének számít, míg Kelet-Európában csak a falusi földműves lakosság hagyományos, közös dallamait, a parasztzenét nevezhetjük igazán népzenének.

A népzene a műzene ellentétjeként úgy is meghatározható, hogy szerzője ismeretlen, nem konkrét személy; a népzene dallama, ritmusa nem áll szigorú kötöttségek alatt, az idők során változhat, módosulhat.

A kettő határán mozog a népies műzene, illetve a folklorizálódott műzene (ezeknek a szerzője általában ismert).

Népies műzenének a népzenei ihletésű műzenét nevezzük, folklorizálódott műzenének pedig azokat az műzenéket, amelyek a népzene világába kerülve, ott átformálódva elnépiesedtek az ízlésformáló közösség igényei szerint.

Minden fejlettebb civilizáció kialakította a maga népi és műzenéjét. A kettő egymást kiegészíti. A népzenét naiv művészek játsszák és a helyi közösségek formálják ízlésükkel. A műzenét az előkelő körök hivatásos művészei, zeneszerzői, előadóművészei és az előkelőkre vonatkozó hagyományok, divatok formálják.

A hagyományos népi kultúrát, amelytől nem elválasztható a népzene, szerves műveltségnek szokás nevezni, utalva arra, hogy az egy szerves, egész világnézetre épül.

A mai, átformálódott társadalmunkban a fejlett országokban megjelent a könnyűzene fogalma, amely a népzenét formáló helyi kulturális közösségek fölbomlását és új egységes társadalom kialakítását segíti elő. Népzenévé azonban a tömegtájékoztató eszközök, a szórakoztató ipar befolyása és a helyi kulturális közösségek fölbomlása miatt nem válhat. Ezzel együtt a népzene fokozatosan elhal, ahogyan az a társadalmi forma is, amelyben gyökerezik. Ezen folyamatok fölismerése indította az értelmiségieket az eltűnőben lévő hagyományok lejegyzésére, megőrzésére. A népzenekutatás a teljes népi kultúrának csak egy részét vizsgálja.

A népdalgyűjtők, vagy csak röviden „gyűjtők” azok, akik az adatközlőnek nevezett naiv művészek repertoárját lejegyzik, rögzítik. A népzenekutatók ezeket a lejegyzéseket vizsgálják, elemzik.

Az összehasonlító népzenekutatás az egyes népek népzenéinek viszonyát vizsgálja, így próbálva fényt deríteni a hagyományok kapcsolataira, eredetére.

Európai

• Albán zene
• Alpesi népzene (Ausztria, Svájc, Dél-Németország, Dél-Tirol, Szlovénia)
• Fado (Portugália)
• Flamenco (Spanyolország)
• Klapa (Horvátország)
• Klezmer (kelet-európai jiddis)
• Rembétiko (Görögország)
• Tengerésznóta (Anglia, Skócia, Wales)

Egyéb

• Afrika zenéje
• Indiai zene
• Japán zene
• Török zene

• Zenei stílusok listája

• Folklór Adatbázis
• Polyphony Projekt - Ukrajna legnagyobb internetes népzenei archívuma