Köténylemez

A köténylemez (németül: Panzerschürze) rendszerint páncél-acélanyagból, vagy gumiból készített kiegészítő páncélzat, melyet a harckocsik – korábban rohamlövegekre is – és lövésszállító páncélosok oldalpáncéljai elé szerelnek fel, növelve a páncélzat védelmét.

Működési elve alapján az üreges páncélok egy fajtája.

Köténylemez
Két Panzer III Ausf. M törzs- és torony-köténylemezekkel felszerelve a keleti fronton

Második világháború

A második világháborúban terjedt el használata, a háború első felében a bonyolult külső rugózású futóművek védelmében alkalmaztak részleges kötényezést. Kiterjedt alkalmazásuk a Szovjetunió elleni német támadás után, 1942 tavaszától jellemző a brit és német járműveken a korabeli hatékony 14,5 – 28 mm-es űrméretű páncéltörő lövedékek célballisztikai teljesítményének rontása érdekében. Ahogy a lövedék átszakította a vékony lemezt, némileg sérült annak orr-része, valamint kibillent az egyensúlyából, ezáltal 10-50%-kal kisebb hatásfokkal tudták átütni a jármű páncélját.

Köténylemez 
Matilda mk. III harckocsi

Elsősorban a szovjet harckocsivadász-alakulatok páncélromboló puskái – PTRD és PTRSZ – ellen szerelték fel a Pz. III, IV és V harckocsikat. Gyártásuk nem volt bonyolult, egy acélvázra kellett felakasztani a lemezből előre gyártott elemeket. Az egyes fél-egy méter széles lemezek azonban nem voltak szilárdan rögzítve a kerethez, mivel találat esetén azok nagymértékben elgörbültek, emiatt célszerűbb volt, ha a detonáció után az elemek leszakadtak a járműről. A terepi szükség-átalakítások során kiderült, hogy erős acélhuzalból szőtt sűrű acélháló ugyanolyan hatásos a lövedékek kitérítésében, azonban kevesebb és olcsóbb (ötvözött páncéllemez helyett acélháló) nyersanyagot igényeltek. Ettől eltérően a brit harckocsikon vastagabb, a jármű szerkezetének részét képező oldalkötényeket alkalmaztak elsősorban a futómű védelmére a német 20 mm-es gépágyúk és a sPzB 41 ellenében. A háború legvégén a szovjet harckocsik egy részét a németekhez hasonlóan hálóból készült köténnyel látták el, amelyek a kézzel dobott robbanótöltetek és gránátok ellen nyújtott némi védelmet, illetve szerencsés esetben a molotov-koktélok üvege nem tört el a hálón és így nem gyújtották fel a járművet.

Köténylemez 
Hálós köténylemezzel felszerelt Pz. IV J a saumuri páncélosmúzeumban (fotómontázs)

Az elterjedt tévhitekkel ellentétben a korai kötények nem voltak hatásosak a kumulatív fegyverek ellen, mivel már az első generációs töltetek ellen is közel 1 méternyi légrés kellett volna a páncéltörő-képesség érdemi csökkentéséhez. Ellenben a meredek szögben érkező lövedékek hatásfokát még növelhette is a kötény, mivel a kumulatív sugár koncentrációja a detonáció pontjától egy, a fegyver űrméretével összefüggő távolságig még fokozódik is. A tévhit alapja, hogy a kézzel dobott kumulatív és hagyományos robbanó/romboló fegyverekkel, valamint a tüzérségi lövedékek repeszhatásával szemben némileg védték a futóművet a kötények, valamint a szemből, alacsony (α<30°) szögben érkező kumulatív rakéták és gránátok könnyen gellert kaphattak.

Köténylemez 
M4 harckocsi Iwo Jimán
Köténylemez 
Zrínyi rohamlöveg az igen hatékony perforált köténnyel.

A kötények jellegzetes 2. világháborús alkalmazási területei:

  • A bonyolult külső rugózás védelmére használtak részleges kötényezést többek között a Souma S-35, a Neubaufahrzeug, a T-28 és a T-35 harckocsikon.
  • A Crusader, Matilda és Valentine brit harckocsik számos változata kötényezéssel készült a német páncéltörő nehézpuskák elleni védelem érdekében.
  • A Pz.Kpfw. III M és N változatain alkalmaztak 5 mm vastag páncéllemezt a harckocsitesten és a tornyon.
  • A Stu.G. III és Stu.G. IV változatain is alkalmazták a köténylemezeket.
  • A Pz.Kpfw. IV G, H és J változatain is 5 mm-es páncéllemezeket alkalmaztak a Pz. III-éhoz hasonlóan, azonban a J változaton a háború végéig hálót alkalmaztak.
  • A Pz.Kpfw. V Panther minden változatán alkalmazták, azonban egyedül az oldalpáncél előtt, átlapolva, melyek leértek közel a futógörgők tengelyéig, hiszen csak ez a terület volt sérülékeny a PTRD-vel szemben.
  • A T-34 és IS harckocsik egy részét ellátták alacsony hatásfokú hálóval az oldalukon a különböző gránátok ellen.
  • A Sherman harckocsikat improvizált kötényekkel látta el személyzetük néhány esetben a nyugati és a csendes-óceáni fronton egyaránt. Ezek zsákmányolt páncéllemezekből, lánctalp-elemekből vagy akár fából is készülhettek és a kézi kumulatív eszközök, valamint az öngyilkos támadások ellen nyújtottak némi védelmet.
  • A Magyar Zrínyi és Turán harcjárműveket oldalt 5, a torony körül 8 mm vastag köténnyel látták el, melyek perforált lemezből készültek, így nem csak hatásosabbak voltak, de kisebb tömeggel terhelték a futóműveket.

Hidegháború

Köténylemez 
M48 harckocsi vietnámban.

1945 után a harckocsik újra kötényezés nélkül készültek, mivel ekkora az oldalpáncélok vastagsága meghaladta a kritikus 35–40 mm-t amire a (mai szóhasználattal) rombolópuskák veszélyt jelentenek. Azonban a könnyebb járműveken a 20–40 mm-es gépágyúk terjedése, valamint a páncélgépkocsikon és könnyű harckocsikon terjedő 75–90 mm űrméretű, rogyókúpos (HESH) lőszert és HEAT gránátokat tüzelő kisnyomású lövegek komoly veszélyt jelentettek a kora-hatvanas évektől. Ennek hatására újra terjedni kezdtek az acélból készült, ekkor már akár a 16 mm vastagságot (Chieftain, Centurion) is elérő oldalkötények. A korabeli harckocsik oldala ilyen köténnyel már akár a 30-40mm-es gépágyú lőszerekkel szemben is adekvált védelmet nyertek. A kötények gyakran speciális, felületkezelt keményített acélból készültek, ezáltal kisebb vastagság mellett is hatásos védelmet nyújtottak (Leopard 1A3). Mivel egy vastag gumi réteg azonos hatásfokkal csökkentette a kinetikus lőszerek hatásfokát, mint az acél kötények, azonban könnyebben kezelhetőek voltak javításnál és kevésbé sérültek a terepen, így a T-55, T-72 és T-64 harckocsik bizonyos változatain, majd ezek utódjain ilyen kötényezés terjedt el.

Köténylemez 
Chieftain Mk 5. harckocsi 13mm vastag köténnyel.

A kötényezés emellett védte a futóművet a tüzérségi gránátok hatásaitól, a könnyű fegyverek tüzétől és a védettség fokozódása mellett a porfelverődés, a melegedő futómű-elemek infravörös jelének takarása, valamint a jármű sziluettjének "simítása" révén javítja az álcázhatóságot. A kumulatív gránátok elleni védelemhez azonban ezek a kötények még mindig elégtelenek voltak, mivel például a T-54 harckocsi D-10T lövegéhez rendszeresített üreges lőszerek páncéltörő képessége csak 1,2 méteres légrésnél kezdett érdemben csökkenni.

Köténylemez 
Strv-103C. A jármű elején acélháló, valamint a tolólap, oldalt üzemanyagkannák növelik a védelmet.
Köténylemez 
Kopoltyú páncélos korai T-64 modellje (a kopoltyúk zárt helyzetben láthatóak!).

Ezért különböző, gyakran ad-hoc megoldásokkal kísérleteztek a korban. A korai T-64 harckocsikat "kopoltyú" páncélokkal látták el. Ezek a kötények oldal irányban kinyíltak 45°-ban terepen, így akár 2-2,5m légrés is biztosított volt, egy 30°-ban érkező töltettel szemben, azonban a módszer nem vált be, mert az ilyen kötények nagyon könnyen leszakadtak haladás közben, gyakran megrongálva a lánctalpat. Az Strv-103 harckocsik egy részét a jármű elején elhelyezett acélhálóval próbálták védeni a HEAT fegyverek ellen hasonlóan a Pz IV ausf. J oldalkötényeihez, míg a 103-asok oldalán kannákat hordoztak, mivel a kumulatív sugarat némileg destabilizálta, ahogy neki ütődött a robbanási lökéshullám miatt a kannákban oda-vissza csapódó dízel üzemanyag. Utóbbi megoldás fejlettebb felhasználása a korszerű harckocsik oldalszekrényében két páncélréteg között tárolt üzemanyag, amely nem csak nagy hatásfokú kötényként funkcionál, de a dízel üzemanyag folyadék-jellege révén a kinetikus és kumulatív lőszerek hatásfokát is képes némileg csökkenteni (Leopard 2, Merkava, Altay).

A hetvenes évektől a nagyobb teljesítményű fegyverek (2A42, Gau-8), valamint az APDS és APFSDS gépágyúlőszerek terjedése újra elégtelenné tette a védettséget, valamint a fejlett gyalogsági páncéltörő fegyverek általánossá válása (Carl Gustaf, RPG-7) égető kérdéssé tette az oldal-védettség fokozását. A nyugati járműveken többrétegű, keményített acélt (a lőszer roncsolása), perforált lemezt (ballisztikai kibillentés) és hagyományos acélpáncélt alkalmaztak innentől kezdve, amely jóval hatásosabban csökkentette a kinetikus lőszerek hatékonyságát, valamint a különböző sűrűségű (acél-levegő-acél-levegő...) rétegeken való áthaladás némileg csökkentette az első és második generációs kumulatív töltetek hatásosságát (M1, Leclerc, Leopard2A4).

Köténylemez 
A munsteri páncélosmúzeumban kiállított Merkava 1 lánckötényezése

Néhány különleges megoldás is kialakult az egyes járművek sajátos igényeihez igazodva. A Merkava harckocsik tornyának vékony hátpáncélját nagy méretű tároló kosárral látták el, amely kötényként funkcionál, valamint alsó részét acél lánc egészíti ki, mely a vezető kiszállását lehetővé teszi, ha a torony hátrafelé néz. Hasonló célokra a T-72, T-64 (és utódjaik) járművek néhány változatán a tornyot kiegészítő páncélokon gumi lapokat használnak. Számos járművön a külső tároló ládák, rekeszek, valamint a beásásra vagy akadályelhárításra szolgáló tolólapok szolgálnak kiegészítő kötényként.

Köténylemez 
T84 Bulat gumi toronyköténnyel.

Korszerű harckocsik

A '80-as évektől egyre nagyobb szerepet kapott az aszimmetrikus hadviselés és a városi harcászat, így a járművek oldalára koncentrálódó tűz egyre hangsúlyosabb lett a védelem tervezésében, azonban a járművek méret- és tömegkorlátai korlátozzák a lehetőségeket. Ezért egyre inkább specializált és kompozit páncélok felé mozdulnak el a gyártók. Gyakran a kötények, előtétpáncélok és az üreges páncélok már összefüggő, integráns rendszert képeznek, melyek a jármű minden oldalát és gyakran tetejét is érintik (Merkava, Type 10, T-72B3). A korszerű lövészpáncélosok is használnak üreges páncélzatot kötényezéssel, így az M2 és a BMP-3 járművek oldalán is acél kötények egészítik ki az alumínium- páncélzatot, míg a jármű többi részén acél-alumínium üreges páncélzat található.

Rácspáncélzat

A könnyebb járművek esetében szükség-megoldást jelent a rács-páncélzat. Ez egy, a harcjárművet rendszerint 3 oldalról körbeölelő keretre szerelt acél lapokat jelent, melyek pont akkora távolságban vannak elhelyezve, hogy ideális esetben az RPG és LAW fegyverek feje azelőtt nekicsapódjon egy lécnek, mielőtt az felrobban. A sérült fejben megváltozó geometriai viszonyok lévén nem alakul ki kumulatív sugár, így a jármű sértetlen marad, ráadásul érzéketlen a megoldás a tandem elrendezésre. Az ilyen páncélok hatásfoka lőszerek típusától függően 30-60%, így nem jelentenek megbízható védelmet, ráadásul rendkívüli mértékben növelik a járművek méretét.

Köténylemez 
M1 harckocsi robbanó-reaktív-páncéllal kiegészített kötényezéssel.
Köténylemez 
A T-72B3 gumiköténnyel, robbanó-reaktív páncéllal és rácspáncéllal is rendelkezik.

Kompozit kötényezés

Az izraeli mérnökök, majd a szovjet szakemberek hamar felismernék az elavultabb harckocsik védettségének javítására kidolgozott Robbanó-reaktív páncélokban (ERA) rejlő lehetőséget (M60 Sabra), így fokozatosan elkezdték az oldalkötényezéseket is ellátni ERA "téglákkal". A Brit tervezők ettől eltérően acél lemezek közé préselt gumi-származékokban látták a megoldást. E Nem-robbanó-reaktív páncélok (NERA) hatásossága ugyan kisebb, azonban nem semmisülnek meg működés közben, így több (akár 6+) rétegben lehet a járműre szerelni és több egymás utáni találatot is elviselnek ugyan azon a ponton. Az így kapott Burlinghton páncélt a Chieftain harckocsik egy kísérleti példányán tesztelték és mára számos "nyugati" harckocsi megkapta a kötényezésében is őket (Merkava Mk IV, Leopard 2A7+, Type 10). Más harckocsikat korszerű, a HEAT töltetek és a kinetikus lőszerek ellen is hatásos ERA páncéllal láttak el (M1A2 TUSK, T-90, T-14, Challenger 2). A legújabb harckocsikon gyakori, hogy az ERA vagy NERA páncél a legfontosabb részeket védi, míg a kevésbé fontos illetve az ellenség tüzének kevésbé kitett területeket hagyományos kötény (akár tárolók, üzemanyagtartályok oldalfalai!) vagy rácspáncéllal fedik.

Egyes járműveknél (Merkava III) a kötényezés alatt, a futómű és a teknő között egy második réteget is alkalmaznak, az aknavédettség és a kinetikus lövedékekkel szembeni hatékonyság növelése érdekében. Esetenként kerámia rétegeket is alkalmaznak, mivel a kemény felületnek csapódva tovább roncsolódnak a lövedékek (Leopard 1C, Leopard 2EX, illetve a belső réteget puha polimerekel töltik fel, melyek elnyelik az akna-robbanások erőhatásának egy részét.

Galéria

Jegyzetek

Fordítás

  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Panzerschürze című német Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

Külső hivatkozások

Tags:

Köténylemez Második világháborúKöténylemez HidegháborúKöténylemez Korszerű harckocsikKöténylemez GalériaKöténylemez JegyzetekKöténylemez FordításKöténylemez Külső hivatkozásokKöténylemezHarckocsiNémet nyelv

🔥 Trending searches on Wiki Magyar:

KriptovalutaBlake LivelyNyíregyházaMianmarArnold SchwarzeneggerRogán Antal2019-es magyarországi önkormányzati választásSzékely ÉvaLabdarúgó-Európa-bajnokságKét pasi – meg egy kicsiKirály Levente (színművész)Liverpool FCSzigeti veszedelemTalpra Magyarok KözösségeSzabó SimonA miskolci Bonnie és ClydePécsGubás GabiAz ember tragédiája (dráma)MVM DomeMohácsi csataGerő JenőKémiai elemek periódusos rendszereHortenzia (növénynemzetség)BibliaFröccsKojot négy lelkeTrokán NóraStaub ViktóriaMájusfaEgerUltrabalatonSteiner József (teológus)Korda GyörgyJodie ComerBorderline személyiségzavarBrazíliaHerczeg Ferenc (író)Amerikai dollárKovács Ákos (zenész)Kubatov GáborNői nemi szervekSzentendre2024–2025-ös UEFA-bajnokok ligájaRob PilatusTisza István (miniszterelnök)Sátántangó (film)Szent FlóriánBornemissza GergelyIzrael2024-es magyarországi önkormányzati választásHazatalálsz (televíziós sorozat)Móricz ZsigmondBujtor IstvánHonfoglalásBauhausMagyarországi forgalmi rendszámokAlbert Flórián (labdarúgó, 1941)Hattyúdal (film)Carles PuigdemontVajdahunyad váraCasablanca (film)Magyarország legnagyobb települései lakónépesség szerintMezei tücsökEpigrammaMészáros Lőrinc (ferences szerzetes)Gregory PeckIszlámZámbó JimmyA Gyűrűk Ura (filmsorozat)ChatGPTVona GáborHornyák HajnalkaMiskolcPest vármegyeIsztambulAnyák napja (film, 2016)🡆 More