Bartók Béla IV.
vonósnégyese (Sz. 91, BB 95) 1928 szeptemberéből, Budapestről datálódik.
Ez a mű Bartók V. vonósnégyeséhez és más Bartók által írt darabokhoz (például Zene húros hangszerekre, ütőkre és cselesztára) hasonlóan ún. híd-formában íródott, azaz tematikailag az első tétel az utolsóval, a második a negyedikkel áll kapcsolatban, míg a középső egyedül áll. Ez megmutatkozik más jellegzetességekben: például a két szélső tétel jellemzően agresszív sforzatoiban. A tételek időtartama percben a következő (ill. ezek hozzávetőleges értékek): 5, 2, 5, 2, 5. Tehát ez is egy rendezési logikára utal.
Harmóniailag az előző vonósnégyesére hasonlít, a mű tételei a következők:
Bartók IV. vonósnégyesében is vannak érdekes technikai instrukciók: a második tétel végig hangfogóval, a negyedik végig pizzicatóval játszandó. A harmadik tételbe egyes helyeken megtiltja a vibrálást, helyette másutt glissandót kér. Itt is használja az ún. Bartók-pengetést.
Ugyan az ajánlás a Pro Arte Quartetnek szólt, a premiert a Waldbauer-Kerpely Quartet tartotta Budapesten 1929. március 20-án, ahol a közönség viharos tetszéssel fogadta (Bartókot minden tétel után a pódiumra hívták, és az öt tétel közül kettőt meg kellett ismételni!). Még abban az évben a Universal Edition kiadta.
A vonósnégyes első tételében következetes polifon szólamvezetést valósit meg. Kemény, olykor éles hangzás jellemzi e tételt (ezek a sforzatók). A forma a klasszikus szonáta-elvet követi.
A második tétel egy scherzo; lidércek táncának vagy egyéb, titokzatos, látomásszerű természet-élmény kifejezésének tarthatjuk. „…e tétel közvetlen előzményeit Bartók II. és III. vonósnégyesében már megtalálhatjuk. Az efféle hangvételnek egy teljes tételre kiterjedő alkalmazása Berg Lírai szvitjében jelent meg először, abban a kompozícióban, amely Bartóknak más tekintetben is ösztönzést adott. Ezúttal a Lírai szvit Allegro misterioso feliratú 3. tételére gondolunk, erre a valóban titokzatos színekben villódzó, »tökéletes szimmetriájú« zenei képre. A Berggel való kapcsolatot egy másik elem is megerősíti: a Lírai szvit 5. tételében (Presto delirando) tűnnek fel először azok a könnyű, röpke glisszandó-effektusok, melyek Bartók szóban forgó tételében ugyancsak fontos szerepet játszanak… Ezek a könnyű glisszandók itt a tétel amúgy is könnyed, suhanó hangvételének következményei, a kromatikus fel- és leszálló melódiavonalak végső variációi…”
A harmadik tétel „éjszaka-zene”, amelynek eliramló zörejeffektusai között megrendítő deklamáció hangzik fel.
A negyedik tétel – a szimmetria-elv értelmében a második ismétlése – ismét scherzo-zene, jellegzetességét a pizzicato játékmód kölcsönzi (ugyanis az egész tétel abban íródott).
A zárótétel ennek meglelően az első tételre ad választ, szélesen felrakott, energikus akkordjaival és lapidáris, „barbár” dallamvilágával. A befejező két ütem pontos megfelelője az első tételt záró két ütemnek.
This article uses material from the Wikipedia Magyar article 4. vonósnégyes (Bartók), which is released under the Creative Commons Attribution-ShareAlike 3.0 license ("CC BY-SA 3.0"); additional terms may apply (view authors). A lap szövege CC BY-SA 4.0 alatt érhető el, ha nincs külön jelölve. Images, videos and audio are available under their respective licenses.
®Wikipedia is a registered trademark of the Wiki Foundation, Inc. Wiki Magyar (DUHOCTRUNGQUOC.VN) is an independent company and has no affiliation with Wiki Foundation.