A szekér olyan állat- vagy embervontatta közúti jármű, amelynek szekrénye nem áll rugós, hintós aljszerkezeten.
Lehet: négykerekű (szekér) vagy kétkerekű (kordé, taliga) a továbbiakban csak a négykerekűekről esik szó
A szekerek eredetüket tekintve, illetve szerkezetileg is két csoportra oszthatóak:
Egyrészt a kétrúdú taliga típusból alakult kétrúdú vagy ajonca villás, egy állattal fogatolható szekerek, amelyek Dél-Eurázsiában, Nyugat-Európában és a germánok, valamint az északi szlávok révén Észak-Eurázsiában terjedtek el; másrészt az egyrúdú taliga típusból kialakult egyrúdú, két állattal fogatolható szekértípusok. Utóbbiakra jellemző, hogy egy nyújtójuk van és az elöl levő taligának (vagy szekérelőnek) rúdját kétágúan erősítik a tengely és a vánkos (simely) közé. Az ágak, mint rúdszárnyak (szekérágas) benyúlnak a szekérderék alá is (melyet a saroglya zár le), ahol a rúdszárnyakat egy keresztfa, a juha hidalja át. Ez az igen nagy horderejű találmány a szekeret könnyen forgó elejűvé tette.
További alkotórészei, mint minden kocsinak, az elülső és hátsó alj és a szekérderék vagy kocsiszekrény. Az elülső aljnak részei a tengelytőke a zsámollyal és az ezek fölött az alj-vagy derékszög körül elforgathatóan megerősített pörgettyű, amelynek külső szélein a rakoncák vannak a szekéroldal támasztására. A hátsó aljnál hiányzik a pörgettyű, mert az rögzítve van. A szekérnél az elülső és hátsó aljat egybekapcsolja a nyújtó, amely elöl a tengelytőke és a zsámoly között átmegy, hátul pedig ugyanazon, de ezenkívül még a nyújtószárnyakkal is meg van erősítve. Hosszú szekérnél a szekérderék közepe tájékán a hasló nevű keresztfa a nyújtóhoz kellően megerősítve szolgál a megterhelt szekérderék merevbítésére. Elöl az előaljhoz csatlakozik a szekérrúd, a rúdszárnyaival, amelyek a tengelytőke és a zsámoly között átmenve hátul kinyúlnak és az ihával vagy juhával a nyújtófa alatt elhaladva, ez utóbbit támogatják. A tengely két nyúlványát, amelyekre a kerekek jönnek, tengelyszáraknak nevezzük. Az elülső tengelyszárakra a keréken kívül még a csatlás karikája jön. A csatlás átnyúlik a felhérchez és ezt a tengellyel köti össze, hogy a vonó állat az istrángon ható húzóerejét hámfa és felhérc útján átvihesse a tengelyre, illetve az egész szekérre. Fakószekérnek nevezzük azt a szekeret, amelynek nincsen vasalása, tehát kizárólag fából készül.
A szekér, ez a négykerekű jármű, igen régi találmánya az emberiségnek. Előfeltételét, a kereket és ennek segítségével a taligát már a kőkorszak embere megszerkesztette. Az ókori kultúrák mindegyikében használták a kerekes járműveket, nagyobbrészt a taligákat ugyan, de a szekeret is, amelyeknek a fogatolására – majdnem kizárólag – a szarvasmarhát, az ökröt használták. A kerekes járműveket először kultikus célokra használták; a termelésbe csak később vonták be azokat. Ezt a tényt igazolja az is, hogy a prehisztorikus kerék és szekérleletek sírokból kerültek elő, mint a halottkultusz járulékos részei. De már a késő rézkori, bronzkori leletek arról is tanúskodnak, hogy a szekeret gazdasági célra is használta az ember. A négykerekű, forgó elejű szekér a vaskorban, a La Tène periódusban alakult ki azáltal, hogy két talyigát rúdjaiknál fogva egybe kapcsoltak.
A szatmári vidéken emberemlékezet óta a ma is ismert szerkezethez hasonló, de fatengelyes, gyengén vasalt szekereket használtak. Első látásra egységes az alakjuk, de közelebbről szemügyre véve a fennmaradt darabokat kiderül, hogy szinte alig van két egyforma közöttük; mindegyiket a használati cél szerint igyekeztek kialakítani. Emellett a vontató állat fajtájától és a rendelkezésre álló faanyag jellegétől is függött a végső megoldás.
A használat módja szerint ismert volt a kasosszekér, rövidszekér, nyújtott szekér, deszkás szekér, országos szekér. A vontató állatok szerint ökrös-, tehén-, és lovasszekereket („lúszekér”) különböztetünk meg.
A szekeret rendelő gazda elővette 3-4 éve vágott és félretett szerszámfáját, amiből a kerékgyártó kiválogatta a megfelelő anyagot. Újabban akácfát használtak, régebben az oldalakat és a zápokat kőrisfából, a kerékagyat szilfából, a rudat nyírfából készítették.
A keréknek való fát teknőben formázták, vagy kemencében melegítették. Utána kerékfa-kihajtó padban formázták, kerékszéken kifúrták a küllők helyét. Végül összeillesztették a kereket. Ezután még hónapokig kellett száradnia, amíg a kovácsmester bevasalhatta.
Számos különböző régi szatmári szekér látható a mátészalkai Szatmári Múzeum gyűjteményében.
This article uses material from the Wikipedia Magyar article Szekér, which is released under the Creative Commons Attribution-ShareAlike 3.0 license ("CC BY-SA 3.0"); additional terms may apply (view authors). A lap szövege CC BY-SA 4.0 alatt érhető el, ha nincs külön jelölve. Images, videos and audio are available under their respective licenses.
®Wikipedia is a registered trademark of the Wiki Foundation, Inc. Wiki Magyar (DUHOCTRUNGQUOC.VN) is an independent company and has no affiliation with Wiki Foundation.