Száz Év Magány: Gabriel García Márquez 1967-es regénye

A regény a mágikus realizmus stílusának egyik kiemelkedő alkotása, világirodalmi remekműként tartják számon. Megjelenése óta 46 nyelven, összesen több mint 50 millió példányban adták ki világszerte. A regényt García Márquez legfontosabb alkotásának tartják, és mind a spanyol nyelvű irodalom, mind a világirodalom fontos részét képezi.

Száz év magány
Szerző	Gabriel García Márquez
Eredeti cím	Cien años de soledad
Ország	Kolumbia
Nyelv	spanyol
Téma	mágikus realizmus
Műfaj	regény
Díjak	A Le Monde listája az évszázad 100 legemlékezetesebb könyvéről Rómulo Gallegos-díj (Terra Nostra, 1972, A Zöld Palota) prix du meilleur livre étranger (1969) irodalmi Nobel-díj
Kiadás
Kiadó	Editorial Sudamericana
Kiadás dátuma	1967
Magyar kiadó	Magvető Könyvkiadó
Magyar kiadás dátuma	1971
Fordító	Székács Vera
Média típusa	könyv
Oldalak száma	428
ISBN	ISBN 9632711068
A Wikimédia Commons tartalmaz Száz év magány témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Az ősvadon mélyén megbúvó kicsiny falu, Macondo és a Buendíák története akkor kezdődik, amikor később a kivégzőosztag előtt áll Aureliano B. ezredesnek eszébe jut az a régi délután, amelyen az apja elvitte jégnézőbe. Akkoriban Macondo alig 20 házból állt, és annyira új volt a világ, hogy sok dolognak még nevet sem adtak. Az idő múlását csak a nagy ritkán a faluba érkező cigánycsapat látogatásai érzékeltették. Vezetőjük, Melchiades minden évben a tudomány új csodáival kápráztatta el Macondót. Az ezredes apját, José Arcadio B.-t rabul ejtették a mágnesrudak, a látcsövek, a térképek, asztrolábiumok és az alkimista vegykonyha felszerelései. Annyira belefeledkezett a találmányokba, hogy elveszítette valóságérzetét. Akkoriban ő volt Macondo valamiféle szellemi vezetője; ő osztotta fel a földeket, ő jelölte ki a házak helyét, mint ahogy évekkel korábban az ő szavára indult el egy csapat férfi és asszony, hogy megkeresse a tengert.

José Arcadio B.-t nem csak a kalandvágy hajtotta, hanem a családjára kiszabott végzet is. Feleségének, Ursula Iguaránnak a dédszülei az angol kalóz, Francis Drake támadásai elől menekültek el valamikor Riohacha városából arra a vidékre, ahol a szépapa, José Arcadio Buendía élt. Ettől fogva a két család élete összefonódott egymással, nem csak a közös vállalkozások fűzték össze őket, hanem az első- és másod-unokatestvérek között kialakuló szerelmi és testi kapcsolatok bonyolult szövedéke is. A családban gyakran előforduló közeli házasságok (vérfertőzés), és az ennek következtében születő malacfarkú utódtól való félelem volt az oka annak is, hogy Ursula házasságkötésük után jó ideig nem engedte közel magához José Arcadiót. Az ezen gúnyolódó Prudencio Aguilarnak az életével kellett fizetnie. A megölt Prudencio éjjelente visszajárt és nem hagyott nyugtot a házaspárnak – ekkor határozták el, hogy útra kelnek, és elvándorolnak a tengerhez.

Az út 26 hónapig tartott, ezalatt született meg José Arcadio. Végül nem találták meg a tengert. A kimerítő út után egy folyócska mellett úgy döntöttek, hogy megállnak és megalapítják Macondót.

A félelem hiábavaló volt, sem José Arcadiónak, sem az utána megszülető Aurelianónak és Amaranthának nem volt malacfarka. Ursulának olykor-olykor olyan érzése volt, hogy az idő körben jár: fiaiban, akárcsak a korábbi nemzedékek tagjaiban is beteljesül az apáról fiúra szálló nevek végzete. A kamasz José Arcadiót, a falucska „özvegyasszonya” Pilar Ternera vezette be a szerelembe, de a fiú, amint megtudta, hogy a nő gyermeket vár tőle, megszökött a faluba érkező cigányokkal. A fia keresésére induló Ursulának évekre nyoma vész: Aurelianót, Amaranthát és Pilar Ternera fiát, akit ugyancsak Arcadio névre kereszteltek, egy Visitación nevű indián lány neveli, aki öccsével együtt a törzsüket pusztító álmatlanság elől menekült Macondóba. Egy napon bőrkereskedők érkeznek a faluba, akik magukkal hozzák egy titokzatos, ismeretlen rokonok kezétől származó levél kíséretében Rebecát, aki egy ládában hozza szülei csontvázát, csak földet és lekapart meszet hajlandó enni, éjszakánként pedig világító szemekkel bámul a sötétbe. A rejtélyes kislány – bár Ursula időközben kigyógyítja a földevés szokásából – a faluba hozza az álmatlanságot. Eleinte mindenki örül annak, hogy nem kell aludniuk, azonban egy idő után elkezdenek jelentkezni a felejtés tünetei: lassacskán mindent elfelejtenek. A faluba érkező Melchiades segít nekik egy varázsitallal. Az időközben megöregedett cigány Macondóban akar letelepedni, José Arcadio házában otthonra talál. Ezentúl a két férfi együtt kísérletezget.

Macondo lassan kilép az elszigeteltségből és az ismeretlenségből: egy napon megjelenik az Ember, aki harmonikán adja elő saját szerzeményeit, és a kíséretében egy kövér asszony, akit 4 ember hordoz hintaszékében. Vele van az unokája is, akinek minden éjszaka 70 férfival kell hálnia, hogy nagyanyja adósságát vissza tudja fizetni. Aureliano is bemegy hozzá, azonban annyira megszánja, hogy feleségül akarja venni. A lány másnapra eltűnik.

Ursula hatalmas építkezésbe fog, hogy az immár felnőtt Aurelianónak, Rebecának és Amaranthának is helye legyen a közös fedél alatt. Az újraépített házat hatalmas bállal avatják fel: Ursula gépzongorát vesz, amit egy olasz férfi, Pietro Crespi állít össze. Rebeca első pillantásra belebolondul a csinos olaszba: lassacskán esküvőjüket tervezgetik. Aureliano is szerelembe esik a faluba vezényelt corregidor, don Apolinar Moscote legfiatalabb, Remedios nevű lányával. Bátyját követve, ő is Pilar Ternerához menekül kétségbeesett szerelmében: a nő férfivá teszi és megígéri neki, hogy közbenjár a lánynál. Évek múlnak el, mire a lány eladósorba kerül, ekkor kerül sor a menyegzőre. Melchiades meghal.

Pietro és Rebeca házassága egyre messzebb tolódik, ahogy telik az idő Amarantha is szerelmet vall az olasznak, és megfogadja, hogy csak az ő holttestén át lehetnek egymáséi. Az esküvő előtti éjszakán egy titokzatos levél jön, mely anyja halálos ágyához hívja Crespit, majd amikor már úgy tűnik, hogy semmilyen akadály nem lehet, meghal Remedios, aki ikreket vár. A gyászév leteltéig nem tarthatják meg az esküvőt. Ekkor toppan be váratlanul José Arcadio, aki az elmúlt években kalózokkal járta be a világot. Azonnal magába bolondítja Rebecát, s a szülők haragja elől menekülve elszöknek és Macondo szélén vesznek egy kis házat. Pietro ekkor Amaranthának kezd udvarolni, azonban az öregedő lány kikosarazza. Crespi öngyilkosságot követ el, Amarantha pedig haláláig gyászt visel miatta.

Beköszöntenek a polgárháborús évek. Aureliano B. kinevezi magát ezredesnek és kicsiny csapatával belevezeti magát a háború forgatagába. A következő években 32 felkelést szervez, és 32-szer szenved vereséget. Híre bejárja az egész országot, a katonák felnéznek rá, éjszakánként fiatal nők szöknek be a sátrába, céljuk, hogy fiút szüljenek tőle. Az évek során 17 fia jelentkezik Macondóban: Ursula mindegyiknek felírja nevét (mindegyik az Aureliano keresztnevet és anyja vezetéknevét kapta), majd útjukra bocsátja őket.

Macondo nehéz időket él: Arcadiót nevezik ki a falu parancsnokának, és ezzel elszabadul a pokol. Arcadio véreskezű diktátorrá válik, mindenkit besoroz és az ellenállókat kivégezteti. Végül szemet vet Pilar Ternerára, tulajdon anyjára is, aki azonban némi ravaszsággal a boltos fiatal leányával, Irgalmas Szent Zsófiával boronálja össze. Arcadio végül csúfos véget ér, előbb Ursula veri el korbáccsal, mikor don Apolinar Moscotét akarja kivégeztetni, majd pedig a falut elfoglaló konzervatívok fogják el és ítélik halálra. Alig hajtják végre az ítéletet, már újabb kivégzésre készülnek: Aureliano B. ezredest hozzák a faluba erős katonai kísérettel, hogy ott állítsák a kivégzőosztag elé. Az utolsó pillanatban José Arcadio szétzavarja a felsorakozott osztagot, és ezzel újra kezdetét veszi a polgárháború. Nem sokkal José Arcadio titokzatos halála után üzenet jön Aurelianótól: figyelmezteti anyját, hogy vigyázzanak apjára, mert meg fog halni. A férfi ekkor már rémes állapotban van: teljesen megőrült, a kertben egy fához kell kikötni, hogy el ne tűnjön. José Arcadio Buendía halálának éjszakáján sárga virágok záporoztak az égből: maguk alá temetnek mindent, eltorlaszolják a kapukat.

Ebben a látszólag körben forgó, újra meg újra önmagába visszatérő időben az asszonyok jelentik az állandóságot: Ursula apró, sürgő-forgó alakjával az ősanya, aki összefogja a családot, s igyekszik feloldani az Arcadiók és Aurelianók végzetes magányosságát.

Pilar Ternera a Buendíák egymást követő nemzedékeinek ágyasa; Amarantha, akinek hervadó asszonyisága megigézi a kamaszodó fiúkat: Aureliano és Pilar Ternera fiát, Aureliano Josét, aki nagynénje illatát és kutató ujjainak édességét keresi a kaszárnya körül járó, szerelmüket kínálgató fonnyadt nőkben, és a két ikertestvért, Második José Arcadiót és Második Aurelianót, akik addig cserélgetik nevüket, amíg saját maguk is belezavarodnak, s nem tudják, melyikük kicsoda. Így eshet meg először a család történetében, hogy a név nem határozza meg viselője jellemét és sorsát. Melchiades kamrájában az ötvösszerszámok fölé görnyedő Második José Aureliano egyszer csak kitör magányából, és a szép Petra Cotes oldalán átadja magát a tombolajátéknak és mulatságnak. Második José Arcadio viszont visszahúzódik a kakasai közé, a világtól elvonultan készíti fel állatait a viadalokra, és ugyanolyan képtelen ábrándokat kerget, mint valaha a városalapító José Arcadio B. Meg akarja szervezni a hajózást a Macondo mellett csobogó folyócskán, és vasútról álmodik. A Petra Cotes mellett gyarapodó Második Aureliano pénzeli vállalkozásait. De a nagyszabású tervekből csak egy hajónyi örömlányra futja, akik némi színt visznek a mindennapokba.

Közben véget ért a polgárháború, és Aureliano B. ezredes visszatért kis kamrájába, ahol tucatszám gyártja a kis aranyhalakat, melyeket azonban nem ad el: amint kész van 25 darab, beolvasztja azokat, és elölről kezdi az aranyhalkészítést. Egyre kevésbé figyel a külső világra, se az ikrek bolondozásai, se az időközben hajadonná serdült Szép Remedios nyugtalanító szépségét nem veszi észre; a különc módra viselkedő, a házban meztelenül járó-kelő lány szent együgyűségét mély bölcsességnek tartja. Ebben az időben rendezik azt a véres karnevált, amikor az ünnepi zűrzavarban több tucat férfi és nő hal meg a katonák sortüzétől, mert Buendía ezredes párthívei újabb polgárháborút akarnak kirobbantani. Ekkor ismeri meg Második Aureliano Fernanda del Carpiót, akit szívós és kitartó munkával feleségévé tesz. Fernanda új szokásokat honosít meg a B.-házban: az ágyékánál lyukas hálóingben fogadja férjét minden este, aranybilibe végzi a dolgát, és szertartásos, fagyos hangulatú értekezletekre gyűjti össze a család tagjait. Második Aureliano ettől a fagyos előkelőségtől menekül Petra Coteshez, aki megbocsát neki és visszafogadja.

Aureliano B. ezredes 17 fia eljön Macondóba, és néhányan a településen maradnak. Tenni vágyás és vállalkozó kedv hatja át őket. Aureliano Triste vasutat épít, és a falu hamarosan bádogtetős barakktáborrá változik. Megjelennek az új idők csodái: a villanyvilágítás, a mozi és a gramofon; a környező vidékeken egy észak-amerikai társaság banánültetvényeket hoz létre. A gringók önkényessége felbőszíti Aureliano B. ezredest, s fenyegetőzni kezd, hogy a fiaival együtt kiűzi a betolakodókat. De a banántársaság által bérelt bérgyilkosok megölnek 16 Aurelianót; arról a hamukeresztről ismerik meg őket, amelyet valamikor Macondo papja rajzolt letörölhetetlenül a homlokukra. (A 17. Aureliano a sivatagba menekült, ahol indián felmenőinek hála egy törzs befogadta.)

Ursula az utolsó évek zűrzavarában úgy érezte, mintha végzetesen felgyorsult volna az idő: szívós kitartással azon igyekszik, hogy mind jobban gyengülő szemével is el tudjon igazodni a házban: végül vakon is olyan biztonsággal mozog, mint látó korában – senki sem veszi észre, hogy megvakult. A hódolóira halált hozó Szép Remedios égbeemelkedésében rögtön felfogja a csodát, és búcsút int a vakítóan lobogó lepedők között felszálló leánynak, de Fernanda gyermekeiről el-elfeledkezik. Pedig José Arcadioból pápát, Meméből pedig híres klavikordművésznőt akart nevelni. José Arcadio élete örökös szorongások közt telik, kis sámliján a sarokba kucorodva retteg a fegyverektől, a vidámságtól, mindattól, ami Ursula és Fernanda szerint a B.-kat a pusztulásba viheti. A távoli, szigorú kolostorban nevelkedő Memé viszont virgonc és szorgalmas lánnyá serdült, aki klavikordjátékával mindenkit elbűvöl, és az iskolai szünet idején 68 osztálytársnőjével jelenik meg, alaposan fölforgatva a család nyugalmát.

Meme utolsó nyári látogatása egybeesik Aureliano Buendía ezredes halálával. Már Amarantha is a szemfödelét szövi. Lassan nem csak a házat, hanem egész Macondót is a pusztulás hangulata lengi be.

A banántársaság önkényeskedései ellen tüntető munkásokat géppuskával mészárolják le. A társaságnál munkavezetőként dolgozó Második José Arcadio is ott van a tömegben. A halottakkal és haldoklókkal együtt őt is felhajítják arra a 200 vagonból álló szerelvényre, amely az éjszakában csendesen indult a tenger felé. Amikor a vonatról leugró José Arcadio visszatér Macondóba, senki nem akar tudni a sortűz nyomán odaveszett 3000 nőről és férfiról. A tömegmészárlás másnapján lassú cseppekben esni kezd az eső – 4 évig 4 hónapig és 2 napig hull Macondóra az eső. A roppant eső elmos mindent: a banánláz idején virágzó város kihalttá válik. Amarantha és Rebeca után meghal Ursula is; töpörödött testét, amely az utolsó években Meme fiának, a kis Aurelianónak és Fernanda lányának, Amarantha Ursulának szolgált játékszerül, egy aprócska ládába zárják. Úgy számolgatják, hogy valamikor 115 és 122 éves kora között érte a halál.

A vérengzés óta élőhalottként bolyongó Második José Arcadio foglalkozik Meme fattyúként kezelt fiával, akit a banántársaság egy gépszerelője, Mauricio Babilonia nemzett. Megtanítja olvasni, írni, és bevezeti őt Melchiades valamikori szobájába, ahol minden könyv és pergamen olyan tisztán és épségben maradt meg, ahogyan ő otthagyta. Ebben a szobában mindig március van és hétfő, bizonyítva, hogy José Arcadio Buendía mégsem volt teljesen bolond, mert felismerte azt az igazságot, hogy „az időt is érhetik zökkenők és balesetek, miáltal darabokra törhet, és otthagyja egy szobában valamelyik szilánkját”.

Második José Arcadio Melchiades pergamenjeire borulva hal meg, pontosan abban a pillanatban, amelyben testvérével végez a torkában nőtt daganat. A temetés általános vigadozásba csap át – a két fivér koporsóját összecserélik.

A család a mindennapi életből kiközösített Aureliano naphosszat Melchiades jegyzeteit bújja. A ház elnéptelenedik; az életét árnyékként leélő Irgalmas Szent Zsófia elvándorol egy távoli nővéréhez. A láthatatlan orvosokkal levelező Fernanda úgy érzi, kísértetek veszik körül. A tárgyak el-eltünedeznek, és minden szegletből a rég elhaltak szellemei jönnek elő. Amikor José Arcadio megérkezik Rómából, Fernanda a legszebb ruhájában fekszik baldachinos ágyán felravatalozva: Aureliano balzsamozza be testét a Melchiades könyveiből vett tudás segítségével. José Arcadio eladogatja a család ezüstjeit, ebből tengeti napjait; egyetlen szórakozása, hogy a környék gyerekeit csődíti össze játszani az udvarba. Hancúrozás közben fedezik fel azt a kincset, melyet Ursula réges-rég, a ház átépítése során, Szent József egy életnagyságú gipszszobrában elrejtve talált. De José Arcadio nem tud mihez kezdeni a sok pénzzel: nem akar visszamenni Rómába, hogy folytassa ottani kicsapongó életét: kicsempézteti a házat, és egy hatalmas fürdőmedencét építtet, ahol 4 fiatal barátjával pezsgőben fürdik. Ez a 4 fiú mászik be hozzá éjszaka és öli meg az aranyért.

A teljesen magára maradt Aurelianóhoz decemberben váratlanul beállít Amarantha Ursula, aki selyempórázon vezeti maga után dúsgazdag belga férjét, Gastont. A nő hamarosan betölti az egész házat, és bár semmi kapcsolata a pusztuló Macondóval, úgy dönt, hogy élete végéig itt marad. Gaston elhatározza, hogy közvetlen repülőjáratot indít Macondo és Belgium között. De az Európából kért két repülőgép különböző félreértések miatt Tanganyikán köt ki. Gaston Európába, majd Afrikába utazik, hogy visszaszerezze a gépeket. Távozását sem Aureliano, sem Amarantha Ursula nem bánja túlságosan. Ekkoriban tetőzik őrjöngő szerelmük, amelynek az sem szab határt, hogy tudják, vérfertőzést követnek el. De rokonságuk fokát sehogyan sem tudják megállapítani, bármennyire is kutatnak utána a templom anyakönyvei között. Féktelen szerelmük gyümölcsének világra hozatalába Amarantha Ursula belehal, és ágyékából megállíthatatlanul felbuzgó vérpataktól elvérzik. A fájdalomtól félőrült Aureliano sorsára hagyja az újszülöttet, amelyen beteljesedik a Buendíák felett lebegő végzet – a malacfarkú porontyot másnap hajnalra fölfalják a hangyák. Aureliano előtt ebben a pillanatban világosodik meg azoknak a pergameneknek a mottója, amelyeken 100 évvel korábban Melchiades aprólékos részletességgel leírta a család történetét: „Nemzetség sorában fához kötve van az első, és hangyák falják fel az utolsót.” A Buendíák utolsó sarja a szobájába zárkózva olvassa végig családjának szanszkritül írt históriáját, amelynek páros sorait Augustus császár magánhasználatú titkosírásával, a páratlanokat pedig a spártai katonaság módszerével rejtjelezve írt Melchiades.

Amikor az utolsó lapokhoz érkezik, feltámad a szél, ezért gyorsan átugrik néhány oldalt, hogy saját származására fényt derítsen: de ekkor a szél második rohamának cikloni ereje már kitépte az ajtókat és az ablakokat, s amikor megtudja, hogy Amarantha Ursula nem a nővére volt, hanem a nagynénje, s hogy „Francis Drake csak azért támadta meg Riohachát, hogy ők ketten a vér legtekervényesebb labirintusain át egymásra találjanak, és világra hozzák ezt a mitológiai állatot, mely majd véget vet a nemzetségnek” – Macondo már romokban hever a mitikus erejű orkán örvényében. Amikor pedig kihagy néhány sort, hogy a jóslatok elébe vágva megtudja, mikor és hogyan hal meg, már érzi, hogy soha többé nem lép ki a szobából, mert „úgy volt elrendelve, hogy a tükrök városa szétszóródik a szélben, és kihull az emberek emlékezetéből, mihelyt Aureliano Babilonia végez a pergamenek megfejtésével, és hogy mindaz, ami írva vagyon bennük, öröktől fogva és mindörökre megismételhetetlen, mert az olyan nemzetségnek, amely száz év magányra van ítélve, nem adatik még egy esély ezen a világon”.

Első generáció

José Arcadio Buendía

José Arcadio Buendía a Buendía családfő és Macondo városának alapítója. A férfi feleségével, Ursulával együtt elhagyja korábbi lakóhelyét Riohacha tartományában, hogy megszabaduljon Prudencio Aguilar szellemétől, aki a halála után is visszajár. Egy éjszaka álmot lát egy tükörvárosról, és úgy dönt, hogy a folyó mellett alapítja meg Macondót. José Arcadio Buendía kíváncsi, de befelé forduló természetű. Több időt tölt a műhelyében, mint a családjával, és a legjobban a vándorcigánnyal, Melchiadesszel érti meg magát. Alkímiát és asztronómiát tanul, de kísérletei a cigányok találmányaival sorra kudarcba fulladnak. A családból egyedül kisebbik fia, Aureliano foglalkozik ötvöskedéssel. A családfő később eszét veszti, és kikötözik egy gesztenyefához. Halála után szelleme visszajár a fához.

Ursula Iguarán

Ursula Iguarán a családanya, José Arcadio Buendía felesége és unokatestvére. Több generáción át vezeti a Buendía háztartást, és megéri a százéves kort. Saját üzletet vezet, amely cukorállatkákat és péksüteményeket készít. Erős akaratú és kitartó, gyakran jár ott sikerrel, ahol a férfiak kudarcot vallanak. Ő találja meg végül a kiutat a külvilágba Macondóból. Ursula retteg attól, hogy utódai disznófarkat növesztenek, ugyanis a nemzedékek visszatérő jellemzője, hogy családon belül házasodnak. Mikor Fernanda megérkezik a családba, Ursula kezéből kiveszi az irányítást, és az asszonynak már nincs akkora tekintélye. Öregkorára megvakul, de megtanul boldogulni egészen addig, míg elveszti a valóságérzetét, és a kis Aureliano és Amaranta Ursula játékszere lesz.

Második generáció

José Arcadio

José Arcadio Ursula és José Arcadio Buendía legidősebb gyermeke. A fiú makacs és lobbanékony, amit az apjától örökölt. José Arcadio viszonyt kezd Pilar Ternerával, akit teherbe ejt. Mikor erről tudomást szerez, megszökik a cigányokkal. Évekre eltűnik, majd egy napon beállít teletetoválva, és elárulja, hogy kalózként körbehajózta a földet. Markáns érkezésekor Rebeca azonnal beleszeret, és faképnél hagyja vőlegényét, Pietro Crespit. A család kitagadja őket, ezért elköltöznek. Az idő múltával a kalózok között harcedzett, hatalmas, erős akaratú férfi a családjában, Rebeca árnyékában papuccsá válik. A falubeliek földjére azonban önkényesen sarcot vet ki, nem egy esetben tulajdonjogokat is magára íratva. José Arcadio később megakadályozza, hogy öccsét, Aurelianót kivégezzék a konzervatívak, de az életéért fizet vele.

Aureliano Buendía ezredes

Aureliano José Arcadio kisöccse, aki apja mellett kitanulja az ötvösművészetet. A fiú úgyszintén futó kalandba keveredik Pilar Ternerával, aki egy fiút szül neki. Aureliano a forradalom hírére háborút indít a konzervatívak ellen, amelyet csak öreg korára fejez be. Kezdetben a fennálló rendet támogatja, de látva annak kétszínűségét, választási csalását, beáll a liberálisok táborába. Az országban, a sőt az egész térségben fogalommá, szimbólummá válik, harci cselekményeit legendák övezik. Elfogják, halálra ítélik, de Macondóba tett kivégzését húzzák-halasztják majd mikor épp megtennék, bátyja határozott fellépésére megmenekül. Újra a háborúba veti magát, eltűnik a faluból, csak ritkuló hírek sejtetik, még él. Szerencse is szegélyezi útját, több merényletet túlél, mérgezést, sőt, egy öngyilkossági kísérletét is kiheveri. A hónaljában állandó jellegű kelések kínozzák. A háború alatt tizenhét fia születik tizenhét különböző nőtől, akit a táborába küldtek be. A hosszú háború kikezdi idegeit, paranoid diktátorrá válik, sorra löveti főbe társait, vélt és valós ellenfeleit egyaránt. A háborút lezáró béke diktátumát még aláírja, de aztán magára is fegyvert emel: szívlövés az e célra tartogatott golyóval. Orvosa azonban megmenti, ezután minden hatalmát vesztve visszahúzódik a szülői házba, a fejében egymást kergetik az emlékek. Szidták-átkozták a faluban háborúpártiságáért, ezért ki sem mozdult, öngyilkossági kísérlete azonban helyreállítja tekintélyét.

Harmadik generáció

Arcadio

José Arcadio és Pilar Ternera szenvedélyes, titkolt kapcsolatából születő gyermek. Ternera, szokása szerint hazaadja az apa családjához, de Ursula a család teljes jogú tagjaként kezeli, s neveli. Apja külső és belső vonásait örökli, magas, erős férfivá érik, és lobbanékony természetével is az apjára ütött. Belső magányával, kívülállóságával azonban magában végig viaskodik, mások levetett ruháit hordva. A kitörő háború a falut is felbolygatja, Aureliano nagybátyja harcba indulva elhagyja a falut, és rábízza a helység további irányítását. Ezzel váratlanul elszabadul a pokol. Arcadio véreskezű diktátorrá válik, rendeletekkel diktál, állatokat koboz el, kalodába záratja az ellenszegülőket, a többieket besorozza, az ellenállókat kivégezteti. Az iskolát kaszárnyává alakíttatja, ott halmozza fel zabrált értékeit. Végül szemet vet Pilar Ternerára, tulajdon anyjára is, aki azonban némi ravaszsággal a boltos fiatal leányával, Irgalmas Szent Zsófiával boronálja össze. Tőle lánya születik, majd az asszony ikrekkel lesz terhes. A gyermekeket már Ursula nevezi el, mert az ikrek születése előtt Arcadio végül csúfos véget ér, előbb Ursula veri el korbáccsal, mikor don Apolinar Moscotét akarja kivégeztetni, majd pedig a falut elfoglaló konzervatívok fogják el és ítélik halálra. A falu temetőjénél kivégzik.

Aureliano Jose

Aureliano és Pilar Ternera is elháltak egy szenvedélyes vonzalmat, ennek gyümölcse lett Aureliano Jose, akit szintén a Buendia család fogadott be, és nevelt fel. A már ritkán hazalátogató katonaezredes apa nyomán először játék szintjén, majd egyre komolyabban gyakorolja a katonáskodó formulákat. Aztán egy éjjelen a titokban megint megjelenő apjával együtt elszökik, és ő is háborúviselt lesz. Ebből hazatérve már határozott véleménye lesz a világ dolgairól, és egy rutin motozásnak egy mozielőadás előtt ellenszegül, ez elől elfutva lelövik. Kisebb zavargás tör ki: a motozó, lövöldöző katonákat szitává lövik, de ez rajta nem segít, sérüléseibe belehal.

Negyedik generáció

Remedios

Még apja idejében megszületett, azt pár hónaposan vesztette el. Már gyerekkorában látszott feltűnő szépsége. Szépségkirálynőnek is kikiáltották egy helyi fesztiválon, ami (nem miatta) egy lövöldözésbe torkollott.

José Arcadio Segundo

Ikerként apja halála után született. Megtévesztésig hasonlítottak egymásra.

Arcadios Segundo

Ikerként apja halála után született.

Ötödik generáció

Hatodik generáció

Hetedik generáció

Visszatérő szereplők

Melchiades

A falut időnként felkereső vándorcigányok egyike. Látványos, tudományos mutatványaival felkelti a családfő, José Arcadio Buendía figyelmét, aki követője, és társa lesz a tudomány legújabb vívmányainak kergetésében. Együtt szakmáznak, elmélkednek a tudományos nóvumokról, jegyzetelnek, jövőképeket festenek. Kezdetben Melchiades jön-megy, továbbáll a mutatványos táborral, majd hosszasan eltűnik, tán meg is halt; jönnek róla a hírek.

Pilar Ternera

A vonzó, ellenállhatatlan nőtípus megtestesítője, a Buendíák egymást követő nemzedékeinek ágyasa. Megjelenése, nevetése, füstös illata afrodiziákumként hat a férfiakra, akiknek társaságát ő maga is keresi. Jön-megy, szívesen látott vendég a Buendia házban, amikor épp nincs kitiltva.

Petro Crespi

Egy zongorahangoló, aki a család által vett zongorát jött üzembe helyezni. Hetekig dolgozik rajta, ezalatt a ház két lánya is szerelmes lesz olajozott, szőke fürtjeibe. Dolga végeztével távozik, de a lányok szerelmüket feltárva, visszatérésre bírják, letelepedik Macondóban. Komoly egzisztenciát alakít ki, testvérével hangszer és óraboltot vezetnek. Magánélete azonban bonyolódik, halálos fenyegetésekkel tarkított szerelmi háromszög alakul ki, s húzódik, anélkül, hogy megoldódna. Sodródik az eseményekkel, többször kitűzött esküvők maradnak el, telik az idő. Aztán menyasszonyát a hirtelen visszatérő, és férfiasságtól duzzadó José Arcadió pillanatok alatt magába bolondítja, így jegyessége megszakad Rebecával. Amarantával vigasztalódna, de ő is már mint házibarát tekint rá, ki is kosarazza. Ettől összeomlik, megöli magát, ereit felvágja boltjában.

A regény csak látszólag egy család, a Buendíák története, valójában azonban sokkal mélyebb jelentéstartalmat hordoz: a műben az emberiség fejlődéstörténete is felfedezhető; a szülőföld elhagyása és az út Macondo felé értelmezhető a Paradicsomból való kiűzetésként, illetve a negyvenéves pusztai vándorlásként. A regény a vadkapitalizmusban ér véget, az író saját bevallása szerint 1928-ban, a nagy kolumbiai munkásmegmozdulás évében. Ez a "fejlődés" adja a regény kompozíciójának alaprétegét.

A regény másik, alárendeltebb szerkesztési elve az a törvény, meggondolás, hogy a világban a történések egymást ismételhetik. Ezt először az agg Ursula sejti, aki meg is ijed ettől, de a cselekménysorozatok vissza-visszatérő láncolata, ill. a családon belüli testi-lelki hasonlóság, vagy akár a nevek ismétlődése során erről mi is meggyőződhetünk. A regényben a történelem nem objektív, nem tárgyilagos – például a polgárháború során szinte semmit sem tudunk meg a másik, konzervatív oldalról –, hanem azt mindig a szereplők sorsán keresztül mutatja be.

A veszély, amire Márquez figyelmeztetni akar: a magányosság. A Száz év magány az egymástól való elidegenedés keserű folyamatát, gyilkos következményeit tárja fel. A Buendía hatalmas család volt, mégsem voltak igazán boldogok. Ez a társas magány nem csak a családra, hanem a párkapcsolatokra is jellemző: elhidegülés, elköltözés, boldogtalanság az, ami beárnyékolja a szerelmeket. És ez, a társas magány nem csak latin-amerikai probléma, hanem az egész 20. századi világra jellemző. Az író megpróbál választ adni erre a problémára: a kultúra, a történelem egyedül helyes útja az egymáshoz való közeledés.

A Száz év magány "modern" regény: az idővezetése nem lineáris. A mű is így kezdődik: "Hosszú évekkel később, a kivégzőosztag előtt, Aureliano Buendía ezredesnek eszébe jutott…". A "hosszú évek" mintegy száz oldalt jelent, s közben észre sem vesszük, hogy "eszébe jutott". Az író több helyen él ezzel a technikával: gyakran észrevétlenül ugrunk előre vagy vissza néhány évet, és néhány mondat, szó csak később nyer valódi értelmet (pl.: a "kivégzőosztag"). Az időtartam sem racionális jelentéshordozó a műben: így olvashatunk például húsz napos lagziról és négyéves folyamatos esőzésről. García Márquez a tájleírásokban csak a legszükségesebbekre szorítkozik. Macondóról is csak azt tudjuk, hogy egy folyó partján fekvő őserdei, civilizációtól távoli kis falu, néhány vályogházzal.

Egy-egy nevet több személy visel, és ezek ismétlődnek, ami első pillanatra kuszává, zavarossá teheti az olvasást, holott az író csak a hagyományos dél-amerikai társadalom szülők, nagyszülők iránti tiszteletét, a szokásos névadást mutatja be olvasóinak. A fiúkat José Arcadiónak, Arcadiónak, Aurelianónak, Aureliano Josénak, a lányokat pedig Ursulának, Remediosnak, Rebecának, Amarantának, Amaranta Ursulának nevezik Buendíáéknál. Ez ellen csak a "modern", Európában nevelkedett Amaranta Ursula próbál valamit tenni, szeretné, ha az utolsó Buendíát Rodrigónak neveznék, ám az apa ragaszkodik a hagyományos Aurelianóhoz.

Aureliano Buendía ezredes központi figura a regényben, hosszú ideig az ő történetét olvashatjuk, és már azt hihetjük, a regény az ezredes életének eseményeit mutatja be, de nem, mert a történet az ő halála után is folytatódik. Külön említésre méltó jóstehetsége: előre megmondja a kis Rebeca érkezését, és saját halálának körülményeit.

• Száz év magány. Regény; ford. Székács Vera, bev. Kulin Katalin; Magvető, Bp., 1971 (Világkönyvtár)

• Legeza Ilona könyvismertetője
• Turán Beatrix könyvajánlója az Ekultúra oldalán
• A regény adatlapja a Molyon