Porfirio Díaz: Mexikói politikus

szeptember 15. – Párizs, 1915. július 2.) Mexikó leghosszabb ideig hivatalban lévő elnöke volt. Rendszere ellen tört ki 1910-ben a mexikói forradalom, amelynek hatására 1911-ben lemondott és Európába hajózott.

Porfirio Díaz
Mexikó elnöke
Hivatali idő 1876. november 28. – 1911. május 25.
Előd	Sebastián Lerdo de Tejada
Utód	Francisco León de la Barra
Katonai pályafutása
Csatái	mexikói forradalom mexikói francia intervenció Reform War
Született	1830. szeptember 15. Oaxaca de Juárez,  Mexikó
Elhunyt	1915. július 2. (84 évesen) Párizs,  Franciaország
Sírhely	Montparnasse-i temető
Párt	Liberal Party
Házastársa	Delfina Ortega Díaz, Carmen Romero Rubio
Gyermekei	Amada Díaz Quiñones Porfirio Díaz Ortega Luz Aurora Victoria Díaz Ortega
Foglalkozás	politikus katona
Iskolái	Instituto de Ciencias y Artes de Oaxaca
Vallás	római katolikus egyház
Díjak	Bath-rend lovagja nagykereszttel Katolikus Izabella-rend nagykeresztje Order of Saint Alexander Nevsky Magyar Királyi Szent István-rend Belga Lipót-rend Order of Saints Maurice and Lazarus Holland Oroszlán Rend Nap- és oroszlán-rend Grand Cross of the Order of the Tower and Sword Royal Order of the Sword Order of the Liberator III. Károly-rend Vörös Sas-rend 1. osztálya Grand Cordon of the Supreme Order of the Chrysanthemum Collar of the Supreme Order of the Chrysanthemum a francia Becsületrend nagykeresztje Order of the Lion and the Sun First class Knight of the Order of St. Alexander Nevsky
Porfirio Díaz aláírása
A Wikimédia Commons tartalmaz Porfirio Díaz témájú médiaállományokat.

Megítélése ma is ellentmondásos: vannak, akik tisztelik, mivel stabilitást és fejlődést hozott az országnak, de szerepét többnyire negatívan értékelik, mivel sokak szerint diktátor volt, az alsóbb néprétegek helyzete pedig folyamatosan romlott kormányzása idején.

A forradalom előtt

1830-ban született Oaxaca városában. Apját korán elvesztette, anyja nevelőintézetbe adta. Amikor 1846-ban az USA megtámadta Mexikót, önként jelentkezett katonának. A háború 1849-es vége után beiratkozott a oaxacai Tudományok és Művészetek Intézetébe, ahol jogot tanult. 1853-ban ügyvéd lett. A reformháború idején a szabadelvű csapatok oldalán harcolt, 1862-ben egy körülbelül 1000-fős katonai egységet vezetve részt vett a pueblai csatában is, de később a No reelección („Nincs újraválasztás”) jelmondattal, a Noria-terv kiadásával szembeszállt Benito Juárez elnökkel, majd Juárez halála után Sebastián Lerdo de Tejada elnökkel is a Tuxtepec-terv segítségével.

Miután 1876-ban elnök lett, korábbi jelmondatával pont ellenkezőleg cselekedett: mindannyiszor indult a választáson, és állandóan újra is választották. A korábbi, háborúktól és polgárháborúktól sújtott évtizedek után a Díaz-rendszer, az úgynevezett porfiriátus politikai stabilitást, békét, és lassú fejlődést hozott Mexikónak. 1901-ben megkapta a magyar Szent István-rend nagykeresztjét is.

Ám rendszere főként a hazai és külföldi nagybirtokosoknak és oligarcháknak kedvezett, az alsóbb rétegek lassan elszegényedtek, a parasztok földjeit pedig számos államban erőszakkal kisajátították a haciendák tulajdonosai. A nép elégedetlensége folyamatosan növekedett, a helyzetet pedig súlyosbította az 1908-as világgazdasági válság és az ugyanezen időszakban jelentkező aszály is, aminek hatására az élelmiszerárak is jelentősen megemelkedtek. Már 1906-ban és 1907-ben mutatkoztak a feszültség jelei: a cananeai bányászok sztrájkját és felkelését éppúgy véresen verték le, mint a Río Blancó-i textilmunkásokét.

1907 decemberében Díaz egy nagy visszhangot kiváltó interjút adott James Creelmannek, a Pearson’s Magazine újságírójának: az interjúban kijelentette, hogy többé nem indul az elnökválasztáson. 1910-re azonban megváltoztatta álláspontját, és mégis elindult. Fő ellenjelöltjeként Francisco Ignacio Madero lépett fel, akit azonban még a választás előtt börtönbe zártak.

A forradalomban

Az 1910-es választást ismét Díaz nyerte, de Madero októberben megszökött börtönéből, és a texasi San Antonióban kiadta a San Luis-tervet, amelyben fegyveres felkelésre szólított fel Díaz kormánya ellen. Novemberben fegyvert fogtak az ország több államában is: kitört a mexikói forradalom. A harcok váltakozó sikerrel zajlottak, de amikor 1911 májusában Pancho Villa csapatai elfoglalták Ciudad Juárezt, Díaznak már nem maradt más választája, mint a lemondás.

 

Az Ipiranga nevű hajón Európába utazott, és Párizsban élt (viszonylag szerény körülmények között) 1915-ben bekövetkezett haláláig.

Először a Saint Honoré d'Eylau-templomban temették el, majd 1921-ben testét áthelyezték a montparnasse-i temetőbe, ahol sírját ma is rengetegen keresik fel, többnyire tisztelői, de kritikusai is.