Ibn Al-Szaffár: 11. századi arab csillagász

Spanyolországban élt és alkotott. Nevének szó szerinti jelentése: „a rézműves fia” (ez egyben azt is jelenti, hogy társadalmilag alacsony sorból származott).

Teljes neve Abu al-Kászim Ahmed Ibn-Abd Alláh Ibn-Omár al Gáfiki Ibn-al-Szaffár al‐Andaluszi. Tanított a Maszlama Al-Madzsriti által alapított córdobai iskolában, ami Andalúziában az egyik legfontosabb központja volt a természettudományok oktatásának. Ibn al-Szaffár itt számtant, geometriát és csillagászatot tanított. Polgárháború miatt az Ibériai félsziget keleti partján fekvő Déniába költözött, és ott élt haláláig. Mohamed nevű fivére szintén ott lakott, és ismert volt mint csillagászati eszközök készítője. Általa készített két asztrolábium és egy vésett lemez a mai napig megmaradt, ezeket a Royal Scottish Museumban őrzik, Edinburgh-ban, illetve a Westdeutsche Bibliothek-ban, Marburgban, továbbá a Museo Nazionale-ban, Palermóban.

Ibn al-Szaffár tanítójával, Maszlama Al-Madzsritival együtt összeállított egy csillagászati gyűjteményt Hvárizmi Szindhind-jének szellemében, ami különösen azért volt fontos, mert az említett eredeti szöveg elveszett.

Ibn al-Szaffár legismertebb munkája az asztrolábiumról készült összefoglaló, amit Európában még a 15. században is kiadtak, és ami Johannes Kepler munkájára is hatással volt. A szöveg Szaíd al-Andaluszí szerint világos, egyszerű, könnyen érthető stílusban íródott. Az eredeti, arab nyelvű szöveg elveszett, de számos latin nyelvű fordítása megmaradt.

Ibn al-Szaffár kommentárokat készített a Zīdzs al-Szindhind-hez (lásd: zidzs), továbbá meghatározta Mekka földrajzi koordinátáit.

Ibn al-Szaffárnak tulajdonítják a legrégebbi létező iszlám napóra leírását, ami i. sz. 1000 körül készült Córdobában (jelenleg a Museo Arqueológico Provincial-ban található, Córdoba, Spanyolország). Ezzel a vallás által előírt napi ötszöri imádság idejét lehetett meghatározni. Azonban a napóra hibái arra utalnak, hogy azokat nem készíthette felkészült csillagász, amilyen Ibn al-Szaffár is volt, inkább csak utánozták valamelyik munkáját.

• Rius, Mònica.szerk.: Thomas Hockey: Ibn al‐Ṣaffār: Abū al‐Qāsim Aḥmad ibn ʿAbd Allāh ibn ʿUmar al‐Ghāfiqī ibn al‐Ṣaffār al‐Andalusī, The Biographical Encyclopedia of Astronomers. New York: Springer, 566–7. o. (2007. április 12.). ISBN 978-0-387-31022-0  (PDF version)

• Goldstein, Bernard R. (1971). “Ibn al‐Ṣaffār.” In Encyclopaedia of Islam. 2nd ed. Vol. 3, p. 924. Leiden: E. J. Brill.
• King, David A. (1996). “Astronomy and Islamic Society: Qibla, Gnomonics and Timekeeping.” In Encyclopedia of the History of Arabic Science, edited by Roshdi Rashed, Vol. 1, pp. 128–184. London: Routledge. (See esp. pp. 163–164.)
• Lorch, Richard (1999). “The Treatise on the Astrolabe by Rudolf of Bruges.” In Between Demonstration and Imagination: Essays in the History of Science and Philosophy Presented to John D. North, edited by Lodi Nauta and Arjo Vanderjagt, pp. 55–100. Leiden: Brill. (See pp. 56–57, 59, 87.)
• Lorch, Richard, Gerhard Brey, Stefan Kirschner, and Christoph Schöner (1994). “Ibn as‐Ṣaffār's Traktat über das Astrolab in der Übersetzung von Plato von Tivoli.” In Cosmographica et Geographica: Festschrift für Heribert M. Nobis zum 70. Geburstag, edited by Bernhard Fritscher and Gerhard Brey. Vol. 1, pp. 125–180. Algorismus, Vol. 13. Munich.
• Millás Vallicrosa, José María (1940). “Un nuevo tratado de astrolabio, de R. Abraham b. ʿEzra.” Al‐Andalus 5: 1–29.
• Rosenfeld, B. A. and Ekmeleddin Ihsanoğlu (2003). Mathematicians, Astronomers, and Other Scholars of Islamic Civilization and Their Works (7th–19th c.). Istanbul: Research Center for Islamic History, Art and Culture (IRCICA), pp. 121–122.
• Sāʿid al‐Andalusī (1912). Kitāb Tabaqāt al‐umam, edited by P. Louis Cheikho. Beirut: Imprimerie Catholique, p. 70. (French translation with notes by Régis Blachère as Livre des catégories des nations. Paris: Larose, 1935, pp. 130–131.)
• Samsó, Julio (1992). Las ciencias de los antiguos en al‐Andalus. Madrid: Mapfre, pp. 85, 87, 92, 96, 98, 102, 125, 133, 251, 314.
• Sezgin, Fuat (1978). Geschichte des arabischen Schrifttums. Vol. 6, Astronomie, pp. 250–251. Leiden: E. J. Brill.
• Suter, Heinrich (1900). Die Mathematiker und Astronomen der Araber und ihre Werke. Abhandlungen zur Geschichte der mathematischen Wissenschaften, p. 86 num. 196; and Suter, “Nachträge und Berichtigungen.” Abhandlungen zur Geschichte der mathematischen Wissenschaften, p. 169.
• Vernet, Juan and Julio Samsó (1996). The Development of Arabic Science in Andalusia. In Encyclopedia of the History of Arabic Science, edited by Roshdi Rashed, Vol. 1, pp. 243–275. London: Routledge. (See esp. pp. 252, 254, 256.)