Hanglemez

A mechanikus hangrögzítés és tárolás egyik formája. Egy lapos korongból áll, amin a lemez mindkét oldalán a széléről a közepe felé spirális barázda indul, amiről a hangszedő olvassa le a hangot. A 20. század nagy részében ezt a technológiát használták a zene kereskedelmi célú sokszorosítására. Az audiofil zenehallgatók körében és az elektronikus zenében a 20. század vége óta újra divatba jött. A CD lemezek és az egyéb korszerű digitális hangformátumok mellett a DJ-k klasszikus hanghordozója. A magyar nyelvben elterjedt közkeletű megnevezése tévesen „bakelitlemez”, noha bakelitből valójában sosem készült, az ugyanis alkalmatlan a préselésre. A 78-as fordulatszámú gramofonlemezek sellakból, míg a mikrobarázdás hanglemezek leggyakrabban acetilcellulóz-polivinilkloridból – a polivinil-klorid és polivinil-acetát kopolimerjéből – készülnek. Ez utóbbinak az angolszász országokban elterjedt köznyelvi megnevezése „vinyl”, de az utóbbi időkben a magyar nyelvben is kezd használatossá válni (gyakran az angolos „vinyl” írásmóddal) a bakelit megnevezés mellett. És bár a „vinil” megnevezés jobban utal az alapanyag egyik összetevőjére, valójában ez is lehet félrevezető, ugyanis 45-ös kislemezek készültek polisztirolból is, amit a köznyelv ettől még ugyanúgy vinilnek (vagy bakelitnek) hív.

A mai szóhasználat hanglemez alatt a mikrobarázdás lemezt érti, a 78-as fordulatszámú régi lemezek közismert elnevezése gramofonlemez.

 

A fonográfhenger

1877-ben Thomas Alva Edison fejlesztette ki a lemezjátszó ősét, a fonográfot. A fonográfhenger uralta a hanghordozók piacát az 1890-es évek közepéig. Mivel a sokszorosítása sokáig nem volt megoldott, minden egyes hengert egyenként vettek fel, egyidejűleg akár több tucat felvevőt használva. A hengerek hangminősége gyenge, élettartama néhány tucat lejátszás, a műsoridő kettő perc volt. Később javult a minőség, megoldódott a sokszorosítás, valamint az 1912-ben bevezetett úgynevezett Blue Amberol-henger 160 fordulat/perc fordulatszám mellett 4 percnyi játékidőt biztosított. A műsoros hengerek fénykora az 1910-es években volt, a gyártást végleg 1929-ben fejezték be. Házi hangrögzítés céljára a fonográfot a magnetofon megjelenéséig használták.

Gramofonlemez

 

A barázdás hanglemezt és az azt használó gramofont Emile Berliner találta fel 1888-ban. 1894-ig kizárólagosan csak játékokhoz gyártották (5 hüvelykes méretben, 12,7 cm), majd ettől fogva főként zeneszámokat adtak ki. 1918-ra a szabadalom lejárt, így számos cég kezdte el gyártani ezeket a lemezeket. Az 1890-es években a 7″ (17,8 cm) átmérőjű lemezek voltak a legelterjedtebbek, 1910-re pedig a 10″-es (25,4 cm) lemez lett a legnépszerűbb formátum. 1903-tól 12″-es (30,5 cm-es) lemezeket is adtak ki, ezeken főleg komolyzenei anyag volt hallható. 1925-ben állandósították a fordulatszámot 78-ra. Előbb keménygumiból, majd sellakból – ami egy trópusi vidéken élő levéltetű, a Laccifer lacca vöröses színű, sűrűn folyó elgyantásodott váladéka – készítették.

A rádióstúdiók 16 hüvelykes (410 mm átmérőjű) transzkripciós lemezeket is használtak, kezdetben 78-as fordulatszámmal. A harmincas években elterjedt a 33 1/3 fordulatszám is ezzel a lemezek játékidejét tizenöt percere sikerült növelni.

Az elektronika gyors ütemű fejlődése, és a galvanoplasztikai eljárások felbontóképességének növelése hosszabb műsoridőt, kisebb barázdaméreteket eredményezett. Míg a gramofonlemez nagy és széles barázdája olyan mértékben mozgatta meg a gramofon tűjét, hogy a tölcséren keresztül elektromos erősítés nélkül is elfogadható hangerő keletkezzen, erre továbbra nem volt szükség. Ezután elegendő volt, hogy a hangszedő csak jelet szolgáltasson többnyire a rádiókészülékek erősítője számára, ezért a barázdát le lehetett keskenyíteni, a fordulatszámot pedig le lehetett csökkenteni. A műanyagipar fejlődésével a rideg és törékeny sellak helyett új, lényegesen hajlékonyabb és kevésbé könnyen törő, alacsonyabb zajszintet és lényegesen hosszabb élettartamot nyújtó alapanyag került kifejlesztésre, ez a hőre lágyuló poli-vinil-klorid és a poli-vinil-acetát kopolimerjéből, acetilcellulóz-polivinilkloridból készült „vinil”.

Kialakításakor két, egymással ellentétes szempont volt, egyrészt a kis méret, másrészt a hosszú játékidő létrehozása. Mivel ez egyszerre nem volt lehetséges, megjelent a gramofonlemezzel azonos játékidejű, de kis méretű, 45-ös fordulatú single play (SP) lemez, és a gramofonlemeznél nagyobb méretű, de jóval hosszabb, átlagosan 2x20 perc játékidejű, 33.1/3 fordulatú long play (LP) lemez.

A mikrobarázdás hanglemezt, Goldmark Péter Károly fejlesztőcsoportjának munkáját a Columbia Records mutatta be 1948-ban. Az első sztereó lemezek 1958-ban jelentek meg, majd 1971-ben mutatták be a quadrofon lemezeket.

1982-ben, a kompaktlemez (CD) megjelenése után fokozatosan szorult vissza a hanglemezgyártás, 1990 után egyre kevesebb lemez jelent meg, egyes országokban végleg be is fejezték a gyártást.

„Bakelitlemez”

Bővebben: Bakelit (műanyag)

A hőre keményedő bakelitből soha nem készítettek hanglemezt, mert a rideg, törékeny bakelitbe nem lehet a hangbarázdák szerkezetének megfelelő finomságú struktúrákat préselni. Magyarországon már az 1960-as években nevezték „bakelit”-nek a hanglemezek anyagát, noha a mikrobarázdás hanglemezek nem készültek hőre keményedő műanyagból. És bár a régi hanglemezek anyaga is fekete és viszonylag kemény, hasonlóan a régebbi telefonkészülékek, fogantyúk anyagaként jól ismert bakelithez, azt sem hívták soha bakelitnek – annak a megkülönböztető megnevezése elsősorban „gramofonlemez” vagy a lejátszás fordulatszámára utaló 78-as lemez, esetleg sellak lemez.

Maxilemez

Az 1970-es évek végén jelent meg az eleinte MP, később LP méretű, többnyire 45-ös, ritkábban 33-as fordulatszámú úgynevezett maxilemez. Játékideje többnyire oldalanként 6-12 perc között volt, de több is lehetett. Általában egy adott dal hosszú és remix változatait tartalmazta, hangminősége az elérhető legjobb volt. Főként disc-jockeyk és zenegyűjtők használták. A CD korszakban visszaszorult, de disc-jockeyk számára 2010 után is készülnek.

„Acetátlemez”

A hanglemezek egyik különleges és ritka változata az „acetátlemez”. Valójában acetátot egyáltalán nem tartalmaz, ami hasonlóan megtévesztő tud lenni angol nyelvterületen, mint a „bakelitlemez” Magyarországon. Egyedi előállításban, direktvágással készültek, főként azonnal visszahallgatható demó és próbafelvétel, esetleg hangajándék céljából, tömeggyártásba sosem kerültek. Sok kezdő előadó az első lemezét saját költségén acetátra készíttette el, majd ezzel házalt a kiadóknál. Néhány ismert előadó acetát hanglemeze mára vagyonokért cserél gazdát aukciókon.

Alapanyaga egy alumínimum korong, melynek mindkét oldalán nitrocellulóz réteg van. Hangminősége azonos a többi hanglemezével, de sokkal gyorsabban használódik el. Megfelel napjaink egyszer írható CD-R lemezének. Használata az 1960-as években fokozatosan megszűnt.

Hangos képeslap

Főként az 1960-as években volt népszerű az egy zeneszámot tartalmazó zenés képeslap. Hátsó oldala a hagyományos képeslaphoz hasonlóan megírható és megcímezhető volt, a felső oldalon viszont a képbe még egy barázda is bele volt préselve. Hangminősége és élettartama csekély volt.

Fólialemez

Főként újságmellékletek formájában került forgalomba. Egészen vékony, hajlékony, szinte fóliaszerű műanyag lapba préselték a barázdát. Hangminősége és élettartama csekély volt.

Bővebben: Hanglemezek gyártása

A hanglemezre felvenni kívánt műsort a stúdiókban többnyire soksávos (8-16-24) magnetofonra rögzítik és a szükséges műszaki és művészi szempontok alapján elvégzett keverést követően kétcsatornás sztereó magnetofonnal veszik fel. A rögzített műsort ezen sztereó mesterszalagról vágják a lakklemezre (tükörsima alumínium lemezre centrifugálisan terített 300 mikron vastag triacetát lakkréteg). A magnetofonról lejátszott hanginformációt a hanglemezvágó berendezés fűtött zafír vagy gyémánt tűvel vágja a lakklemezbe (korábban ritkán még viaszlemezbe is). Az ezen technikával elkészített viszonylag képlékeny felületű lemez a gyártási és sokszorosítási folyamatban az első mechanikai jeleket tartalmazó információhordozó. A DMM (Direct Metal Mastering) technológia a gyártás legkényesebb részét, a lakkvágást és galvánkidolgozás első lépéseit mellőzve közvetlenül vékony amorf rézrétegre vágja a hanganyagot. Ez azt jelenti, hogy azonnal az "anya" áll a rendelkezésre. A vágásnál a vágótűt 40 kHz környéki frekvencián berezgetik és így, mint az ütvefúró a lágy rézrétegbe könnyedén bevágható a barázda.

A vágott lemez felületét zsírtalanítják, ezüstözik, majd az ezüstözött felületre galvanikus úton felvisznek egy kb. 1 mm vastag nikkelréteget. Ezt a lakklemezről leválasztják (ezüstős apa), majd erről az alaplemezről további galvanikus másolatot, ún. anyalemezt készítenek. Az anyalemezről szintén galvanoplasztikával a sokszorosítandó mennyiség figyelembevételével több tucatnyi "fiúlemezt" készítenek. Egy-egy fiúlemezről 300-400 műanyag másolatú lemez préselhető.

Ezen fiúlemezeket prés-matricáknak hívják, amelyeket egymással szembefordítva (A és B oldal) szerelik be a présgépbe. A sokszorosított hanglemezt PVC alapanyagú, hőre lágyuló vinilitből préselik.

A korszerű hanglemezek kétféle méretben készülnek. A hosszanjátszó, ún. "long play" lemezek 300 mm névleges átmérővel, a kislemezek 170 mm névleges átmérővel. A 300 mm-es lemezek lejátszási fordulatszáma általában 33 1/3, a 170 mm-es lemezek lejátszási fordulatszáma leggyakrabban 45 fordulat percenként. A hanglemez vastagsága kb. 1,5–2 mm. A 300 mm-es lemez középpontjában 7,24 +0,09/-0 mm átmérőjű furat van, a 170 mm-es lemez nagyméretű középponti furata 38 mm átmérőjű.

A sztereó hanglemez barázdáit egymással 90°-os, a lemez síkjával pedig ±45°-os szögben vágják. Ezáltal a két barázdaoldalba rögzített sztereó információ "monokompatibilis", vagyis mono hangszedővel is lejátszható. A középpont felé eső belső barázdafal hordozza a bal csatorna információt, a hanglemez külső kerülete felé eső külső barázdafal pedig a jobb csatorna jeleit hordozza.

Egy 300 mm-es nagylemez-oldal rögzíthető műsoridőt az szabja meg, hogy milyen barázdaszélességgel és milyen barázdatávolsággal vették fel a rögzített műsort. A sztereó barázdaszélesség a lemez felületén 40 µm, a barázdamozgás maximális sebessége pedig 80 mm/s.

A korszerű sztereó hanglemezeken 1 kHz-es, 80 mm/s vágási sebességű barázdamodulációnál –60 dB zajszintet lehet mérni szelektív mérés útján. A DIN szabvány normája szerint 500 Hz alatt 40 dB/dekád meredekséggel vágó felüláteresztő szűrővel a lemez anyagának és a préselés jóságának függvényében -40 és -50 dB közötti zajszint mérhető.

A kétcsatornás sztereó információt a hordozó hanglemezek átlagos frekvenciatartománya a –3 dB-es pontokhoz képest 40-15 000 Hz. A sztereó hanglemezen az IEC által ajánlott 3180/318/75 µs töréspontú vágási jelleggörbét használják. A tényleges vágási jelleggörbe eltérése a névlegestől az 50-10 000 Hz-es frekvenciasávban ±2 dB.

A tű kifutókörének átmérője 95mm. Ez azért fontos, mert csak ennek betartásával biztosítható, hogy az automata lemezjátszók is gond nélkül le tudják játszani a lemezt. Ennél jóval nagyobb átmérőjü kifutókör esetén előfordul, hogy az automata lemezjátszó nem érzékeli a lemez végét, és lejátszás után nem kapcsol le. Ez különösen többlemezes lejátszók esetén okoz problémát.

Az új hanglemez hangminősége igen erősen függ a gyártási precizitástól és a használt alapanyagok minőségétől. A stúdió mesterszalagja egy soklépcsős és igen nagy precizitást igénylő folyamat során válik hanglemezzé. A vágott alaplemez anyagának és a préselésnél használt alapanyagnak maximálisan homogénnek kell lenni. Amennyiben szennyeződéseket tartalmaz, a zajszint megnövekszik. A galvanizálásos eljárások, valamint a préselés során a lemezekre szálló por sercegést, pattogást okozhat. További hiba, ha a fiúlemezről (préslemezről) a kelleténél több lemezt préselnek, illetve ha az anyalemezről a kelleténél több fiúlemezt készítenek.

Amennyiben a gyártás során kifogástalan alapanyagokat használnak, gondoskodnak a maximális porvédettségről, betartják a gyártási fegyelmet, a lemez hangja a CD-hez hasonlóan élvezhető minőséget érhet el. Ezen alapvető kritériumok hiányában a vadonatúj lemez is zajos hangot produkálhat, enyhén serceghet, túlhasznált préslemez esetén a hangminőség általánosan romlik.

Bővebben: Hanglemezek karbantartása

Egy nem használt hanglemez sok évtizedig változatlan minőségben őrzi meg a rajta található információt, azonban a technika jellegéből adódóan (mechanikus letapogatás, porvédelem hiánya, karcolódás) a gyakran használt hanglemez hangminősége gondos kezelés mellett is lassan romlani kezd. Előbb-utóbb megjelenik a jellegzetes kellemetlen sercegő zaj.

A hanglemez három legfőbb ellensége a szennyeződés, azon belül is a porosodás, a gondatlan kezelésből adódó karcolódás, valamint a gyenge minőségű lemezjátszók által okozott gyorsabb kopás.

A hanglemezt csak a lejátszás idejére szabad a tokjából kivenni, a lemezjátszó tányérján sem maradhat huzamosabban, mert beporosodik. A belső borító használata is fontos. A nagyobb porszemcsék ugyan letörölhetők, de a legapróbbakat a törlő inkább csak a barázda mélyére dörzsöli. Kerülni kell a barázdák ujjal való érintését is a kialakuló zsíros szennyeződés miatt. A szennyeződések hangminőség romlást és sercegést okoznak. A hanglemezek ugyan elvileg moshatók, de csak a megfelelő szabályok betartásával. A szakszerűtlen mosás többet árt, mint használ.

Karcolódás vagy a lemezen megcsúszó tű, vagy a gondatlan kezelés, tok nélküli tárolás következménye, az adott helyen kattanást okoz. A gyenge minőségű, magas tűnyomással dolgozó, kristály, vagy kerámia hangszedős lemezjátszók hamar tönkre teszik a hanglemezeket, ezért a használatuk kerülendő.

A barázda mérete szerint

• normálbarázdás (gramofonlemez)
• mikrobarázdás

A percenkénti fordulatszám szerint

 

• 16 2/3
• 33 1/3 (1948-tól)
• 45
• 78 1/4

Átmérője szerint

• 7 hüvelyk / 17,5 cm
• 10 hüvelyk / 25,4 cm
• 12 hüvelyk / 30,5 cm
• 16 hüvelyk / 40,6 cm

Az átmérő nincs fordulatszámhoz kötve. Léteznek 33-as fordulatszámú 7 hüvelykes lemezek és 45-ös fordulatszámú 12 hüvelykes lemezek is, utóbbiakat "maxi"nak hívják. A 16 hüvelykes lemezek általában rádióműsorok stúdióbeli rögzítésére és annak visszajátszása céljából készültek, ezek 33-as fordulatszámúak, kereskedelmi forgalomba nem kerültek.

A játékidő szerint

• SP (Standard Play (magyarul szabványosan játszó), kislemez, mely 2 zeneszámot tartalmaz, mindkét oldalán egyet - 3…5 perc/oldal)
• EP (Extended Play, középlemez (szó szerint kiterjesztett játékidejű kislemez) mely legalább 3, de inkább 4 zeneszámot tartalmaz - 6…10 perc/oldal)
• MP (Medium Play (közepesen játszó), középlemez, 25 cm átmérőjű - 15…20 perc/oldal)
• LP (Long Play (hosszanjátszó), nagylemez, korábban 25 cm, később 30 cm átmérőjű - 20…30 perc/oldal)

A hanglemeznél a technika jellege miatt nincs pontosan meghatározva egy adott lemeztípus lejátszási ideje. A barázda szélességének és kitéréseinek csökkentésével ugyanarra a lemeztípusra lényegesen több zeneanyagot is rá lehet rögzíteni a hangminőség, hangerő, dinamika csökkenése és a zajszint megemelkedése árán. Egy átlag nagylemezen oldalanként 15-18 perc zenét lehet megfelelően jó minőségben tárolni, de a hangerő és dinamika csökkentése árán ezt maximálisan fél órára is meg lehet növelni. Kislemeznél kb. 8 perc a maximális műsoridő, de szintén az elérhetőnél gyengébb hangminőségben.

Hangcsatornák száma szerint

• 1: monoaurális (mono)
• 2: sztereofonikus (sztereó)
• 4: quadrofonikus (kvadro)

• 1973-ban a Monty Python társulatnak The Monty Python Matching Tie and Handkerchief címmel megjelent lemezének érdekessége, hogy a kettes számú oldalán két egymással párhuzamos barázda fut a lemez középpontja felé, így gyakorlatilag az oldal kétszer játszható le más-más hanganyagot szólaltatva meg attól függően, hogy éppen melyik barázdaspirálba sikerül letenni a lemezjátszótűt. A további megtévesztés érdekében mindkét oldala Side Two-ra van címkézve, így csak a mátrix-szám alapján lehet megállapítani, hogy melyik a valódi kettes oldal (CAS1080B).
• Az 1970-es és 1980-as években egyes együttesek különféle megfordított, felgyorsított vagy lelassított üzeneteket ágyaztak zeneszámaikba, melyeket a szemfüles rajongók rendszerint hamar megtaláltak. A lemezjátszó technikai sajátosságait kihasználva ezeket az üzeneteket a hanglemezt rendre visszafelé hallgatva, felgyorsítva vagy lelassítva lehetett csak meghallgatni. Néhány ilyen jellegű zeneszám: Electric Light Orchestra: Danger Ahead, Fire on High; J. Geils Band: No Anchovies Please, Queen: One Vision.
• Napoleon XIV They're coming to take me away című humoros dalának kislemezén a „B” oldalon is az „A” oldali szám szerepel, de megfordítva, a végétől az elejéig hallhatóan.

• Csabai Dániel: Hangtechnika amatőröknek (Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1980. 295-298. old.)

• Lemezjátszó
• Fonográf
• Gramofon
• Hanglemezek karbantartása
• Hanglemezek állapotának osztályozására használt jelölések listája
• Hanglemezek gyártása

 

A Wikimédia Commons tartalmaz Hanglemez témájú médiaállományokat.