Eckartsaui Nyilatkozat

november 13-án IV. Károly magyar király lemondott uralkodói jogairól.

Eckartsaui nyilatkozat
Típusa	lemondó nyilatkozat
Megszövegezve	1918. november 13.
Aláírás dátuma	1918. november 13.
Aláírás helye	Eckartsau
Aláírók	IV. Károly magyar király
Életbelépés	1918. november 13.
Nyelvek	magyar
A Wikimédia Commons tartalmaz Eckartsaui nyilatkozat témájú médiaállományokat.

Az őszirózsás forradalom után 1918 novemberének közepén a magyar társadalom egységesen sorakozott fel forradalmi kormánya és miniszterelnöke, Károlyi Mihály mögé, s részben a német és az osztrák események hatására egyre erőteljesebben követelte a köztársaság kikiáltását. November 9-én ugyanis győzött a német forradalom, és lemondott II. Vilmos német császár. A háborúban vesztes Osztrák–Magyar Monarchiát az uralkodó I. Károly császár a választójog kiterjesztésével, a nemzetiségeknek adott engedményekkel próbálta egyben tartani. Októberben bejelentette, hogy a birodalmat egyenrangú államok szövetségévé (föderáció) fogja átszervezni. A magyar kormány követelésére azonban meghátrált, és kinyilvánította, hogy az átalakítás nem érinti a magyar korona országait.

November 12-én kikiáltották az osztrák köztársaságot, miután I. Károly császár (Magyarországon IV. Károly néven királyként uralkodott) lemondott az államügyek intézéséről és uralkodói jogairól.

November 11-én a Magyar Nemzeti Tanács is bejelentette, hogy az államforma kérdésében „a végleges elhatározást most már halasztgatni nem lehet”, ezért felhívta a vidéki nemzeti tanácsokat, hogy a kérdésben foglaljanak állást. A magyar főrendiház küldöttsége pedig elnökének, Wlassics Gyula bárónak a vezetésével felajánlotta Károlyi Mihálynak, hogy rábeszéli a királyt a lemondásra.

A küldöttség (amelynek tagja volt Wlassich Gyula, Esterházy Miklós Móric főpohárnokmester, Dessewffy Aurél országbíró és Széchenyi Emil koronaőr is) november 13-án a Bécs melletti Eckartsauban lévő vadászkastélyában felkereste IV. Károlyt, aki hosszas vívódás után, zokogva beleegyezett uralkodói jogainak felfüggesztésébe és aláírta nyilatkozatát, amelyben elismerte, hogy a magyar nemzetnek joga van az államforma megválasztására. Formálisan azonban nem mondott le a magyar koronáról. Zita királyné kijelentette, hogy „egy uralkodó nem mondhat le, csak megfosztható trónjától”. Aznap délután a magyar kormány kijelentette: „Habsburg Károly nem uralkodója az országnak”.

Az uralkodó lemondása a királyi trón megüresedésének elfogadott formája volt, azonban nem tartalmazott miniszteri ellenjegyzést, e nélkül az uralkodó minden intézkedése érvénytelen volt. 1867 óta nem csak a szokásjog, hanem tételes törvény mondta ki, hogy a király lemondása csak az országgyűlés elfogadása esetén érvényes.

A nyilatkozatot követően megtörtént az új állam, az Első magyar köztársaság („Magyarország minden más országtól független és önálló népköztársaság.”) ünnepélyes keretek közt történt kikiáltása 1918. november 16-án. A Tanácsköztársaság leverése után a nemzetgyűlés 1920. február 27-én elfogadta az 1920. I. törvénycikket „az alkotmányosság helyreállításáról és az állami főhatalom gyakorlásának ideiglenes rendezéséről”. Ez a törvény hatályon kívül helyezte az 1918-19-es forradalmak intézkedéseit, míg az államfői teendők ideiglenes ellátására bevezette a kormányzó intézményét. Március 1-jén Horthy Miklóst Magyarország kormányzójává választották: létrejött a király nélküli királyság.

IV. Károly magyar király uralkodói jogait végérvényesen csak az 1921. évi XLVII. törvénycikk szüntette meg, amelyet 1921. november 6-án hirdettek ki.

• Salamon Konrád: Magyar történelem 1914-1990 (3. fejezet)
• Hajdú Tibor: A köztársaság kikiáltása 1918. november 16.
• Szabó István tanszékvezető egyetemi docens: A királyi trón betöltése körüli viták a két világháború közötti Magyarországon^{[halott link]}

• IV. Károly visszatérési kísérletei
• Habsburg-törvény