A Szent Szövetség Kongresszusai

1815.

szeptember 26-án I. Sándor orosz cár, I. Ferenc osztrák császár és magyar király, valamint III. Frigyes Vilmos porosz király aláírta a Szent Szövetség alapítóokmányát. November 20-án Anglia csatlakozásával létrejött a négyes szövetség, amelyben a nagyhatalmak megegyeztek, hogy időközönként találkoznak egymással, megtárgyalják a vitás ügyeket, és a béke érdekében rendszabályokat hoznak létre. Ebből a megállapodásból született meg az úgynevezett szent szövetségi kongresszusok kora.

A Szent Szövetség Kongresszusai
Karikatúra (Veronai kongresszus, 1822. október)

Aacheni kongresszus (1818. szeptember)

A konferencia legfőbb témája Franciaország volt, amely a második párizsi békében rá kiszabott jóvátételt kifizette, ezért megszüntették az ország katonai megszállását, nagyköveti konferenciáit, így ismét nagyhatalommá válhatott. Porosz részről felvetették egy nemzetközi haderő felállítását, az orosz cár pedig a belügyekbe való beavatkozást akarta elfogadtatni. A résztvevők mindkét javaslatot elvetették.

Troppaui kongresszus (1820. október)

A kongresszus előzményei a spanyol, illetve itáliai lázadások, felkelések voltak. A kongresszus összehívását I. Sándor szorgalmazta, ugyanis szeretett volna beavatkozni a spanyol belügyekbe. Metternich a többi nagyhatalom támogatását kérte, hogy Itáliában az osztrákok teremthessenek rendet. Mivel ezen a kongresszuson az angolok és a franciák csak megfigyelőként voltak jelen, az oroszoknak sikerült keresztülvinni a belügyekbe való beavatkozást.

Troppaui megállapodás

1820. november 19-én írta alá Oroszország, Ausztria és Poroszország a troppaui megállapodást, amely a politikai status quo fenntartására irányult. Az egyezmény kimondta, hogy az európai szövetség bármelyik országában a forradalom által felborított rendet helyre kell állítani, továbbá kimondták a legitimáció elvét, mely az esetleges forradalmi kormányok, uralkodók által bitorolt hatalom jogtalanságát mondta ki. Az egyezményt az angolok és a franciák nem támogatták.

Laibach-i kongresszus (1821. január)

1821 januárjában zajlott, ide Anglia már megfigyelőt sem küldött. Az itáliai rendcsinálásra a kongresszus Ausztriának adott engedélyt. Márciusban bevonultak az osztrák csapatok Nápolyba, ahol hét évig maradtak, és időközben leverték a piemonti felkelést is.

Veronai kongresszus (1822. október)

A Szent Szövetség utolsó kongresszusának legfőbb kérdése az volt, hogy sikerül-e fenntartani a nagyhatalmak koalícióját a spanyol forradalom megoldásában. Angliának jó gazdasági kapcsolatai voltak Spanyolországgal, és különösen a függetlenségre törekvő dél-amerikai térséggel. Ezért figyelmeztette a kongresszust, hogy a spanyolországi rendcsinálás nem terjedhet ki Dél-Amerikára. Dél-Amerika kérdése megosztotta a nagyhatalmakat, Oroszország ugyanis a spanyol uralmat kívánta fenntartani, a franciák pedig Bourbon-uralkodók irányítása alatt álló monarchiákat akartak létrehozni. Az angolok nem támogatták a franciák latin-amerikai ambícióit, és az Amerikai Egyesült Államokkal is hajlandók voltak szövetkezni a többi európai nagyhatalom ellen az ügy érdekében. Az amerikaiak azonban elutasították a közeledést, ugyanis tartottak attól, hogy ez a lépés az angoloktól való függést mutatná. Így született meg az úgynevezett Monroe-elv, mely szerint az európaiak dél-amerikai beavatkozását Washington az Egyesült Államokkal szembeni barátságtalan lépésnek tekintené. A latin-amerikai kérdés a nagyhatalmakat különösen nem foglalkoztatta, csak másodlagos kérdés volt.

Források

  • Vadász Sándor (szerk.), 19. századi egyetemes történelem 1789–1914, második, átdolgozott, bővített kiadás, Korona, Budapest, 2005. ISBN 963-9036-60-9


Tags:

A Szent Szövetség Kongresszusai Aacheni kongresszus (1818. szeptember)A Szent Szövetség Kongresszusai Troppaui kongresszus (1820. október)A Szent Szövetség Kongresszusai Laibach-i kongresszus (1821. január)A Szent Szövetség Kongresszusai Veronai kongresszus (1822. október)A Szent Szövetség Kongresszusai ForrásokA Szent Szövetség Kongresszusai1815AngliaI. Ferenc magyar királyI. Sándor orosz cárIII. Frigyes Vilmos porosz királyNovember 20.Szent SzövetségSzeptember 26.

🔥 Trending searches on Wiki Magyar:

Ady EndreGeszti PéterSadiq KhanÚjpest FCÉszak-atlanti Szerződés SzervezeteZsákbamacskaSéfek séfeBalogh Péter (üzletember)Magyar labdarúgó-válogatottTiborcz IstvánBizánci BirodalomA varázsfuvola (opera)SzúnyogfélékAttila hun királyIII. Béla magyar királyKínaMarosvásárhelySchmidt MáriaKányádi SándorWinston Churchill (miniszterelnök)LepkehimlőGyőzelem napjaII. Erzsébet brit királynőBiblia2024. évi nyári olimpiai játékokSzifiliszMarilyn MonroeMudzsáhidAugustus római császárBerkes László (testépítő)Paul WalkerZsigmond magyar királyV. László magyar királyTisza István (miniszterelnök)I. AmenhotepNatasha Richardson2010-es magyarországi országgyűlési választásErnyey BélaKuruc.infoNyilaskeresztes Párt – Hungarista MozgalomAmerikai függetlenségi háborúKözépkorAzerbajdzsánSzádvári GabriellaKárpáti RebekaMiskolcNiedermüller PéterNapHirosima és Nagaszaki bombázásaColosseumJeffrey DahmerTörök hódoltságTrónok harca (televíziós sorozat)Böde DánielVad KatalinLeonardo DiCaprioTízszögKovács István (ökölvívó)Z generációOxigénA Columbo epizódjainak listájaNapsugár (televíziós sorozat, 2022)Jákob ZoltánSzéchenyi IstvánGyárfás Tamás (sportvezető)BalatonUngár Péter (politikus)NeymarMalin ÅkermanElső világháborúVeszprémWittelsbach Erzsébet magyar királynéKurucokMagyarország autópályáiCsíksomlyói búcsúVisegrádi EgyüttműködésEmberSzent Jakab-útBudapest XVII. kerülete🡆 More