A mai sarló mezőgazdasági kéziszerszám, amely egy íves fémpengéből és a hozzá kapcsolódó egyenes fanyélből áll.
Az ősember egyik legelső szerszáma volt, és formája mindmáig alig változott. Több természethitben az élet és a halál jelképe; a termékenységi kultuszokban az isten sarlóval választotta el egymástól az eget és a földet. Alakja a fogyó hold alakját utánozza, szimbolikus jelentése az idő hatalma az ember felett. Rituális szerepe is nagyon fontos, így például a kelta druidák arany sarlóval vágták le a halhatatlanság növényét, a fagyöngyöt, aminek nedvét a megtermékenyítő férfimaggal azonosították. A magyar állami jelképekben, a címerekben is szerepelt. A mezőgazdaságban a szántóföldi növénytermesztés egyik hagyományos, a kasza, illetve a gépi aratás elterjedéséig a gabona betakarítására általánosan használt eszközeként tartják számon.
A sarló egyidős a termelő gazdálkodás kialakulásával, bár kezdetben több funkciója volt. Első ismert formája a horgas sarló, aminek görbe pengéje egyenes nyakkal kapcsolódott a nyélhez. Ezzel még egyaránt vágtak füvet, gazt, nádat, ágakat. A fogazott és sima élű változat a szerepek differenciálódásával gyorsan különvált.
A specializálódás döntő lépése az volt, amikor a kelta korban, a vaskor elején a sarló nyelét a penge ívének folytatása helyett derékszögben visszatörték: ez tehette lehetővé az addigi vágás helyett a fogas sarló fűrészelő hátrahúzását. Ezt az tette szükségessé, hogy a szemtermesztés minden korábbinál fejlettebb szintet ért el. Ekkor alakult ki az új, úgynevezett ívsarló, aminek legkorábbi példányai a Kárpát-medencében és az Alpokban, a kelta leletekből kerültek elő. Ezt a típust terjesztették el szerte a birodalomban a rómaiak.
A magyarok már jóval a Kárpát-medencébe érkezésük előtt ismerték a sarlót, méghozzá nemcsak a horgast, hanem a fejlettebb ívsarlót is. Valószínű, hogy az ívsarlót nevezték először sarlónak – nyelvünkben ez a szó török eredetű. A korábbi sarlóformák sem tűntek el, hanem a durvább növényzet (gaz, bozót, nád) vágóeszközeivé váltak (és közben tovább specializálódtak. Az ívsarló átvétele után alakult ki a horgas sarlóból a rövid kasza is, amit a mai hosszú kaszák elődjeként a fű vágására használtak.
A feudális gazdálkodás alapvető arató eszközei szerte Európában az ívsarló fogazott változatai voltak. A fogazott sarló a kis jobbágygazdaságok tipikus arató szerszáma, amivel szinte minden szem gabonát meg tudtak menteni. Éppen ezért addig maradt domináns, amíg a hozamok növekedésével gazdaságosabbá nem váltak a termelékenyebb:
Mivel használata az aratáshoz kapcsolódik, egyházi ünnep nevébe is belefoglalták a nevet. A Sarlós Boldogasszony mai keresztény ünnepe pogány eredetű, eredetileg a betakarítás, a nyári munkálatok napja volt. Az Északi Korona csillagképet népiesen Sarlónak, Sarlós csillagnak, Sarló csillagnak is hívják.
Két alapvető típusa:
A fogazott sarlót helyi kovácsműhelyekben vagy hámorokban készítették, így a hagyományos helyi formáját viszonylag szívósan őrizte. Tájilag elkülöníthető típusai:
A fenti típusok egy szélesebb, európai típussor részei, és ennek megfelelően folyamatosan mennek át a Moldvában, Ukrajnában, Lengyelországban st. elterjedt típusokba. Az egyes alakok igen régen alakultak ki, így például a dél-baranyai (ormánsági) típus a kelta, illetve római kori sarlók csaknem tökéletes mása.
A sima élű sarló (kaszasarló) többnyire gyári produktum volt, a fogazottnál jóval kevesebb helyi jellegzetességgel. Íve egyöntetűen kerek; különbségek inkább csak méretében voltak.
Az aratás három legegyszerűbb formája:
A vágóeszközös aratás első nyomai a Közel-Keletről, az i. e. 6500 körüli időkből kerültek elő. Az emberiség első és nagyon hosszú ideig egyetlen aratóeszköze a sarló volt. A sarlós aratás egyszerű formája nem igényelt különösebb munkaszervezést: amit az arató learatott, azt kévébe is kötötte. Nagy aratósarlókat csak a Dunántúlon használtak. Hazánkban csak itt arattak a sima élű sarlóval: az ország keleti felében azt legfeljebb fű, gaz vagy vessző vágására, aratáskor pedig marokszedőnek használták.
A Sarló csehszlovákiai magyar ifjúsági mozgalom a cserkészmozgalomból fejlődött ki. Első szervezete az 1925-ben alapított Szent György Kör volt, a Sarló mozgalmat 1928. augusztus 1-jén hozták létre, a falujáró, úgynevezett regöscserkészet kérdéseinek megvitatására összehívott, gombaszögi táborukban. Önálló társadalmi szervezetként 1930 októberétől működött.
A sarló és kalapács kettőse a kommunista mozgalmakban a parasztság (sarló) és a munkásosztály (kalapács) szövetségének szimbóluma volt. Ebből eredt a Szovjetunió zászlaján történő használata, amint ez föntebb is látható. 1993-ban a magyar országgyűlés a „szélsőséges eszméket magukénak valló államok, szervezetek, mozgalmak jelképei” között tételesen felsorolva önkényuralmi jelképnek minősítette, használatát betiltotta.
Sarló és Kalapács címen politikai és szépirodalmi folyóirat jelent meg Moszkvában.
This article uses material from the Wikipedia Magyar article Sarló, which is released under the Creative Commons Attribution-ShareAlike 3.0 license ("CC BY-SA 3.0"); additional terms may apply (view authors). A lap szövege CC BY-SA 4.0 alatt érhető el, ha nincs külön jelölve. Images, videos and audio are available under their respective licenses.
®Wikipedia is a registered trademark of the Wiki Foundation, Inc. Wiki Magyar (DUHOCTRUNGQUOC.VN) is an independent company and has no affiliation with Wiki Foundation.