Nagyharsányi Csata

augusztus 12-én Villány határában, a Szársomlyó (Harsányi-hegy) lejtőin ment végbe Károly lotaringiai herceg, Miksa bajor fejedelem, Lajos badeni őrgróf és Savoyai Jenő herceg egyesült 50 000 fős osztrák–magyar–bajor–horvát hadserege és Szulejmán török nagyvezír serege között.

Nagyharsányi csata
Bádeni Lajos őrgróf és Lotaringiai Károly herceg a nagyharsányi csatában. (Wilhelm Camphausen festménye, 19. század)
Konfliktus	A török kiűzése Magyarországról
Időpont	1687. augusztus 12.
Helyszín	Nagyharsánytól keletre
Eredmény	Habsburg győzelem
Szemben álló felek
Habsburg Birodalom  Magyar Királyság  Horvátország  Bajorország  Oszmán Birodalom
Parancsnokok
Lotaringiai Károly II. Miksa Lajos Vilmos badeni őrgróf Savoyai Jenő  Szulejmán pasa nagyvezír
Szemben álló erők
57 000 katona 40 000 újonc irreguláris, 20 000 reguláris és tapasztalt irreguláris harcos
Veszteségek
2000 halott, 2400 sebesült 8000 halott, 2000 fogoly, több ezer sebesült, 80 ágyú
Térkép
Nagyharsányi csata Pozíció Magyarország térképén
é. sz. 45° 51′ 04″, k. h. 18° 24′ 34″45.85125, 18.4094444445.851250°N 18.409444°E, k. h. 18° 24′ 34″45.85125, 18.4094444445.851250°N 18.409444°E
A Wikimédia Commons tartalmaz Nagyharsányi csata témájú médiaállományokat.

A „nagyharsányi csata” megjelölés a 19. században erősödött meg, valószínűleg hibásan Nagyharsány térségébe helyezve a csata fő eseményeit. A „második mohácsi csata” elnevezés a közelben vívott első mohácsi csatára utal.

A császári vezérek az Eszék körül táborozó nagyvezírt azzal akarták ütközetre bírni, hogy visszavonulást színlelve, átkeltek a Dráván és Mohács felé húzódtak. Szari Szulejmán pasa a muszlim nagyvezír követte őket és az 1526. évi mohácsi csata színhelyének közelében, a Karasica-patak melletti Baranyavárnál táborozott le. Lotaringiai Károly herceg azonban Mohácsról Siklósra, majd onnan a Szársomlyó-hegy lejtőre vonult, és csak itt bocsátkozott ütközetbe.

Az ötvenezres keresztény és a hatvanezres török sereg összecsapása az utóbbi teljes vereségével végződött. A keresztény haderő tapasztalt, kiképzett csapatokat vetett be, a törökök zöme azonban frissen összeszedett irreguláris erő volt. A többi hadtest is csak kisebb részt állt janicsárokból, vagy szpáhikból, a többi, bár rendelkezett harci tapasztalatokkal, de a nyugati katonákhoz nem volt hasonlítható. Nyolcezer török elesett, sokan menekülés közben a Karasicába és a Drávába fulladtak, körülbelül hétezer törököt pedig a mozgékony magyar csapatok fogtak el. A győztesek nagy zsákmányt szereztek. A diadal teljes kiaknázását (Nándorfehérvár visszaszerzését) csak a keresztény vezérek közti viszálykodás akadályozta meg.

 

A csata térképe Marsigli: „Stato militare dell’imperio ottomano” c. könyvében, 1732.

A csata lélektanilag is fontos volt, hisz a közelben vívott 1526-os mohácsi csata a középkori Magyar Királyság elbukását jelentette annak idején, s ezért a törökök a síkot mindig a „szerencse mezeje” néven említették. Most ők szenvedtek súlyos vereséget ugyanezen a vidéken.

• Dr. Szita László: A SZÁRSOMLYÓ-HEGYI CSATA (1687) (magyar nyelven), 1987. augusztus 12. (Hozzáférés: 2009. július 23.)