A német idealizmus a német filozófia egyik kiemelkedő korszaka a 18.
század">18. század végén, a 19. század elején. Ezen irányzatok összességét a filozófiatörténet gyakran klasszikus német filozófiának is nevezi.
A német idealizmus szellemi kereteit a 18. századi, a skót és a francia felvilágosodáshoz képest megkésett német felvilágosodás adja. Történelmileg a francia forradalom előkészületei, lefolyása és következményei, a napóleoni háborúk és az azt lezáró időszak szolgáltak. A francia forradalom által hirdetett szabadság és a felvilágosult eszmék a német értelmiség támogatását élvezték mindaddig, amíg a forradalom át nem csapott terrorba.
Az ekkor megjelenő nemzeti érzés a német államokban (a széttagolt Német-római Birodalomban, majd a Német Szövetségben) nagyon kultúra-orientált volt, virágzott az irodalom. Az irodalmat a klasszicizmus – például Johann Wolfgang von Goethe és Friedrich Schiller – és a kicsit később induló és fokozatosan teret nyerő német romantika párhuzamosan jellemzi, amiben generációs szembenállás is volt, mert az utóbbi szerzői jellemzően fiatalabbak voltak az előbbieknél.
Ez a korszak a különféle német államok modernizációjának, a feudális gazdaság tőkés átalakulásának a kezdete a felvilágosult abszolutizmus keretei között. Wilhelm von Humboldt oktatási reformja, a Berlini Egyetem megalapítása, a politikai reformok (pl. az 1807-es jobbágyfelszabadítás) Poroszországot modern állammá tette.
A német idealizmus Immanuel Kant (1724–1804) munkásságából indul ki, fő kérdése, hogy hogyan kell Kant műveit megfelelően értelmezni. Kant írt a felvilágosodásról, pedagógiáról, de főként a világot megismerő ész kritikáját fektette le a három kritikai művében. Kant filozófiájának „hibáit” igyekezett kiküszöbölni Johann Gottlieb Fichte (1762–1814). A több filozófiai nézetrendszert is kidolgozó Schelling (1775–1854) kezdetben Fichtét követte, majd a természetfilozófia felé fordult és lefektette az azonosságfilozófia alapjait. Schelling tanulótársa, Hegel jelenti a német idealizmus csúcspontját, ő az abszolút idealizmus megalkotója. Hegel az összes tudományt felhasználta filozófiájában, főként a vallást, a művészetet, a jogot és a történelmet.
A klasszikus német filozófia jellegzetes gondolatmenete a korábbi empirizmus és a racionalizmus szembenállását próbálja meghaladni: objektum és szubjektum különböznek egymástól, azonban egymásra vonatkoznak; a szubjektum mint szubjektum mindig az objektumhoz való viszonyában létezik szubjektumként, és fordítva. Az egymásra vonatkozás meg kell, hogy előzze a tapasztalatot, mert a tapasztalat a megismerés egyik formája és már előfeltételezi az egymásra vonatkozás lehetőségeit. Ebből az következik, hogy a szubjektum és az objektum egymáshoz viszonyítva a priori léteznek. Ez az a priori létezés úgy magyarázható, hogy létezik egy transzcendentális szubjektum (a fichtei abszolút én, a schellingi abszolútum, a hegeli Szellem), amelyben az objektum és a szubjektum egybeesik. Filozófiát művelni azt jelenti, hogy különböző dialektikai közvetítő lépéseken keresztül eljutni a transzcendentális szubjektumig.
Jellemzője, hogy nagy, több filozófiai témakört átfogó, zárt filozófiai rendszereket alkot.
This article uses material from the Wikipedia Magyar article Német idealizmus, which is released under the Creative Commons Attribution-ShareAlike 3.0 license ("CC BY-SA 3.0"); additional terms may apply (view authors). A lap szövege CC BY-SA 4.0 alatt érhető el, ha nincs külön jelölve. Images, videos and audio are available under their respective licenses.
®Wikipedia is a registered trademark of the Wiki Foundation, Inc. Wiki Magyar (DUHOCTRUNGQUOC.VN) is an independent company and has no affiliation with Wiki Foundation.