Prado: Múzeum Spanyolországban

Hasonló cikkcímek és megnevezések: Prado (egyértelműsítő lap).

Museo del Prado
A múzeum adatai
Teljes neve	Museo del Prado, Madrid
Elhelyezkedés	Madrid  Spanyolország
Cím	Paseo del Prado, s/n 28014 Madrid
Alapítva	1785
Megnyílt	1819. november 19.
Igazgató	Miguel Falomir Faus
Építész(ek)	Juan de Villanueva
Elhelyezkedése
Museo del Prado Pozíció Madrid térképén
é. sz. 40° 24′ 50″, ny. h. 3° 41′ 32″40.413888888889, -3.692222222222240.413889°N 3.692222°W, ny. h. 3° 41′ 32″40.413888888889, -3.692222222222240.413889°N 3.692222°W
A Museo del Prado weboldala
A Wikimédia Commons tartalmaz Museo del Prado témájú médiaállományokat.

Építésének kezdete 1785, a gyűjtemény alapját az 1819-ben megnyílt királyi gyűjtemény képezi. Épületét a 19. század végén és 1913-1916-ban bővítették, majd a II. világháború előtti és utáni (1923-1952 között) években belső átalakításokat, átépítéseket végeztek rajta. Újjárendezett kiállítása 1955-ben nyílt meg, 16 teremmel növelte tárait. Anyagának legjelentősebb részét a spanyol festészet (Murillo, Velázquez, Francisco de Goya) alkotja.

A Prado a világ egyik legrégibb és leghíresebb képtára és a madridi nevezetességek egyik csúcspontja. Eredetileg királyi gyűjtemény, amelynek első részét még a Habsburgok vették meg, vagy rendelték meg, majd az állományt a Bourbonok bővítették. III. Károly uralkodása idején vetődött fel az az ötlet, hogy a pinakotéka számára külön épületet építsenek. A terveket Juan de Villanueva készítette el. 1819-ben avatták fel az új épületet mint „a királyi festménygyűjtemény múzeumát”. A festményeken és szobrokon kívül több, mint 5000 rajz, 1000 érme, és medál és egyéb szépművészeti alkotások tekinthetők meg.

A Királyi Múzeum, amely 1819-ben nyílt meg, a Királyi Gyűjteményre korlátozódott. Első katalógusa, amelyet még abban az évben szerkesztett Luis Eusebi, a szerény képességű olasz festő és a létesítmény őre, 311 művet tartalmazott. Ezt az első válogatást a nacionalista és hazafias érzelem vezette. A gyűjtemény hamarosan gazdagodott itáliai és németalföldi iskolák műveivel, még mindig a Királyi Gyűjteményből. Az 1821-es katalógus már 521 képet tartalmazott. A múzeum kialakításával kapcsolatos elképzelések és tanácsok VII. Ferdinánd második feleségétől, Braganza Mária Erzsébettől származnak. Első korszakában a múzeum teljesen a palota életéhez idomult, működése teljes egészében az udvartól függött. Igazgatói az udvari életben jelentős funkciót betöltő nemesek voltak – Santa Cruz márki, Anglona herceg, Ariza Márki, Híjar herceg -, akiket „technikai” tanácsokkal a mindenkori udvari festő látott el; az első években Vicente Lopez, később Carlos Luis de Ribera és José de Madrazo. Fokozatosan nőtt a palotákból (Aranjuezből, La Granjából, és El Escorialból) származó vásznak száma. Eusebi őri intézkedéseinek és Híjar herceg lelkesedésének köszönhető a múzeum egyik legjelentősebb gyarapodása: azoknak az aktképeknek a gyűjteménybe sorolása, melyeket a puritán III. Károly korától kezdve őrzött az Akadémia különterme. Az 1827. áprilisi besorolás pompás Rubens, Tiziano Vecellio és Dürer aktokat hozott a múzeumba.

A Prado-gyűjtemény szerencséje nyilván az lehetett, hogy a spanyol uralkodók - még maga II. Fülöp is, sőt már I. Károly - hagyományosan művészetpártolók voltak, s különösen IV. Fülöp. Gyűjtőszenvedélyük szinte példátlan volt a XVI. században, s jórészt szerencse kísérte gyűjteményüket. Míg a csaták és gyarmatok elvesztek – a Prado kincsei megmaradtak. Részben azért is, mert a polgárháború (1936-1939) előtt – egy gyűjteményes kiállítás jóvoltából – a legjobb vásznakat Svájcba vitték, s a nehéz évek alatt ott biztonságban maradtak. A Prado birtokában több mint 5000 festmény van, ebből 2300 van kiállítva, három szinten, 120 teremben. A képeket tekintélyes szoborgyűjtemény egészíti ki. A műremekek zavarba ejtő sokasága a részletesebb leírást lehetetlenné teszi; emellett az évek óta tartó építési munkálatok miatt bizonyos termeket időnként lezárnak, a képeket pedig áthelyezik. Magában a Prádóban sem kapni olyan kalauzt, amely az egyes alkotások helyét megjelölné; csak a teljes állományról kapható katalógus, s kapható egy „Kulcs a Pradóhoz” amely a legfontosabb műalkotásokat festőiskolák szerint osztályozva és sorszámozva adja meg.

Korai németalföldi festők

Földszint: A németalföldi mesterek, köztük Hieronymus Bosch (El Bosco; Gyönyörök kertje; A szénásszekér-triptichon), Pieter Bruegel (A halál diadala), Rogier van der Weyden (Levétel a keresztről), Hans Memling és Gerard David; Albrecht Dürernek egy önarcképe, valamint az Ádám és Éva képei láthatók.

17. századi holland és flamand festők

Földszint: Itt tekinthetők meg Rubens A három grácia, Paris ítélete, Parasztok tánca, van Dyck I. Károly angol király lovas portréja, Jordeens A festő családja a kertben és Rembrandt önarcképe. Néhány terem francia festőknek van fenntartva, egy egész terem Tiepolóé.

Olasz mesterek

Az olasz festmények legnagyobb része az emeleten látható. A kiállított mesterek közül megemlítendő Fra Angelico, Botticelli, Raffaello, Antonio Allegri Corregio, Giorgione, Tiziano és Tintoretto.

Spanyol mesterek

 

 

Velázqueznek talán ötven képe díszíti a Prado termeit. Goya piktúrájához-emlékeihez egy egész épületszárny is kevés. Kilenc teremben függnek változó világának, változó stílusának remekei. S míg Velázquez művészetében a grafika, vázlat nem szerepel, Goya kartonjai – híres sorozatok – a legnagyobb kincsek közé tartoznak. Velázquez életművének szinte az egészét látni itt. Itt látható egyik leghíresebb műve Breda átadása, melyet általában úgy emlegetnek, mint a Las Lanzas – a lándzsák kompozícióját. Azt a jelenetet ábrázolja, amikor a győztes spanyol hadvezér, a genuai származású Spinola átveszi a Németalföld déli határait védő hatalmas holland erődítmény kulcsát – hosszú, fordulatokban bővelkedő ostrom után, amikor az erődítmény feladása már elkerülhetetlenné vált – Nassaui Justintól, Breda várkapitányától. (Ennek a nevezetes ostromnak egyébként két mellékszereplője is volt még, mindkettőjük nevét megőrizte a halhatatlanoknak kijáró emlékezés: a spanyol ostromlók között küzdött Calderón, Velázquez kortársa, az egyik legnagyobb spanyol drámaíró.) Az emelet többi termét spanyol mesterek alkotásai foglalják el. A középső épületrészben (12. terem) Velázquez kiemelkedő művei láthatók, pl. Az ivók (Bakkhosz győzelme), Vulcanus műhelye, Breda átadása, a spanyol udvari bohócok híres arcképei, a Szövőnők és a leghíresebb képe, Az udvarhölgyek. A szomszédos 26. teremben Bartolomé Esteban Murillót többek között a Jó pásztor és a Madaras szent című alkotás képviseli. A következő 25. terem El Grecóé, itt láthatók a Lovag mellére tett kézzel, Krisztus feltámadása, Szent lélek eljövetele című festményei, de találkozunk Riberával (Jákob álma), Zurbarannal (Szent Casilda), Ribaltával és Olivaresszel is.

Goya

Francisco de Goya munkássága területileg is különleges helyet foglal el. Mindkét emeleten a jobb épületszárnyban találhatók a művei. A madridi szőnyegmanufaktúra számára készített sok korai, olajjal festett gobelinkarton mellett látható itt a IV. Károly családja, a Meztelen Maya, a Ruhás Maya, A kolosszus (A rémület), 1808. május harmadika Madridban: Kivégzések a Príncipe Pío-hegyen.

•  
  Murillo: Inmaculada
•  
  Hieronymus Bosch: Gyönyörök kertje
•  
  Francisco de Goya: IV. Károly családja, 1800-1801
•  
  Albrecht Dürer: Önarckép
•  
  Velázquez: X. Ince pápa
•  
  Rubens: Medici Mária

• Művészettörténeti ABC, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1961. 345. p.
• Művészeti lexikon, III. kötet, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1967. 137-138. p.
• A Prado: Alfonsó E. Pérez Sánchez (a Prado Múzeum tiszteletbeli igazgatója) 1999. Budapest, magyarul ISBN 963-9205-31-1

• Passuth László: Örök Hispánia, (Világjárók sorozat) Gondolat kiadó, Budapest, 1969
• Útikönyvek: Spanyolország, IKON Kiadó Kft. ISBN 963-7948-14-7
• Panoráma Városkalauzok, Lőrincz Zsolt: Madrid, Panoráma, 2002. ISBN 963-243-866-3

• Prado hivatalos weboldala
• El Prado Museum & Gallery, angolul Archiválva 2009. március 21-i dátummal a Wayback Machine-ben