Keck Antal: (1906-1998) ügyész, ügyvéd, politikus, országgyűlési képviselő

Keck Antal, Nagyszékelyi-Keck Antal (Gyönk, 1906.

augusztus 4.1998. október 16.) magyar ügyvéd, nyilaspárti országgyűlési képviselő.

Keck Antal
Született1906. augusztus 4.
Gyönk
Elhunyt1998. október 16. (92 évesen)
Állampolgárságamagyar
Foglalkozása
Tisztségemagyarországi parlamenti képviselő (1939–1945)
SablonWikidataSegítség

Élete

A Tolna vármegyei Gyönkön született református vallásban. Középiskolái után a budapesti tudományegyetem hallgatója lett, ahol jogi tanulmányokat végzett – kitűnő eredménnyel –, ezek lezárásaként pedig jogi és államtudományi doktorátust szerzett. Aktív tagja – hosszabb időn át elnöke is – volt a Bethlen Gábor Körnek, illetve még fiatalon viszonylag hosszabb tanulmányutat tett Németországba.

Önálló ügyvédi praxisát 1933-ban nyitotta meg Siklóson. Röviddel később Baranya vármegye törvényhatósági bizottságának tagjává választották, illetve a vármegye tiszteletbeli ügyésze is lett. Ugyancsak már a húszas éveiben bekapcsolódott több szélsőjobboldali mozgalom tevékenységébe is; a vármegye egy törvényhatósági bizottsági ülésén felszólalt a Szociáldemokrata Párt feloszlatása és a zsidó sajtó letörése érdekében, illetve minden más nemzetellenes irányzat ellenében.

Az 1939-es országgyűlési választáson hasonlóan radikális programmal választották képviselővé a mohácsi egyéni választókerületben, a Nyilaskeresztes Párt színeiben.

Mint rubindiplomás ügyvéd hunyt el 1998. október 16-án, temetése ugyanazon év október 31-én volt a gyönki temetőben.

Források

Jegyzetek

Tags:

19061998Augusztus 4.GyönkOktóber 16.

🔥 Trending searches on Wiki Magyar:

AApák napjaHunyadi JánosJordán Tamás (színművész)A Grace klinikaFöldNézőpont IntézetSzerencsi ÉvaPest vármegyeRákosi MátyásSzardínia (sziget)Székely ÉvaKözépkorMagyar nyelvFacebookAz Amerikai Egyesült Államok haderejeOliver ReedEmberNyugat (folyóirat)Csatorna-alagútÁrpád-házSzent Jakab-útCitadella (Budapest)MagyarokTatárjárás MagyarországonKanadaKolumbusz KristófSnookervilágbajnokok listájaMájus 6.ZalaegerszegBudapest Honvéd FCCigányokRendfokozatAgárdi SzilviaKorallvirágOrális szexNémetországTunyogi Péter (énekes)Coming outHarry PotterNew YorkLang GyörgyiRokonságOrbán Viktor2023–2024-es női EHF-bajnokok ligájaMészáros Lőrinc (ferences szerzetes)NyestWass AlbertLeonardo DiCaprioSzomszédokSzlovéniaAudrey HepburnAmerikai Egyesült ÁllamokUltrabalatonSzékelyudvarhelyIszlámFigyelemhiányos hiperaktivitás-zavarA Pál utcai fiúkColosseumAzahriahIII. Béla magyar királyNeumann JánosÚjpest FCBoncza BertaQueerHolokauszttagadásHajdúszoboszlóBorvendég ZsuzsannaBajor ImrePünkösdLeonardo da VinciHeath LedgerPiros IldikóNemzeti Választási IrodaSzophoklész2018-as magyarországi országgyűlési választásÚj-ZélandMájusfa🡆 More