1999-Es Formula–1 Világbajnokság: 50. Formula–1-es szezon

FIA Formula–1 világbajnoki szezon. 1999. március 7-étől október 31-éig tartott. Ebben az évben mutatkozott be a maláj nagydíj a versenynaptár utolsó előtti versenyeként. Az egyéni bajnokságot Mika Häkkinen nyerte, bár Eddie Irvine, David Coulthard és Heinz-Harald Frentzen is hosszú ideig esélyes volt a címre. A konstruktőri bajnokságot a Ferrari nyerte, amellyel megkezdődött Michael Schumacher és az olasz csapat dominanciája a következő évtizedben. Schumacher lábtörést szenvedett Silverstone-ban, de még a szezon vége előtt visszatért a mezőnybe.

1999-es FIA Formula–1 világbajnokság
Mika Häkkinen a kanadai nagydíjon
Egyéni világbajnok
Mika Häkkinen	76
Konstruktőri világbajnok
Ferrari	128
← 1998 2000 →

A bajnokság kezdete előtt a McLaren (Häkkinen és Coulthard) és a Ferrari (Michael Schumacher, Irvine) is megtartotta tavalyi versenyzőit. Frentzen a Williamstől a Jordanhez szerződött, míg Ralf Schumacher a Williams versenyzője lett. Villeneuve a Tyrrellből alapított British American Racinghez szerződött.

Az első versenyt Ausztráliában rendezték, ahol Häkkinen és Coulthard McLaren-Mercedese indult az első sorból, a két Ferrari előtt. Schumacher az előző év végi versenyhez hasonlóan ismét megállt a felvezető körön, emiatt a mezőny végéről kellett rajtolnia. A McLaren elsőként és másodikként fordultak el az első kanyarban, majd lehagyták a mezőnyt, de végül mindketten kiestek. Coulthard váltóhiba, Häkkinen elektronikai hiba miatt adta fel a futamot. Ennek eredményeképp Eddie Irvine szerezte meg a győzelmet (pályafutása során először). Frentzen a második helyen végzett a Jordannel, a harmadik helyen Ralf Schumacher ért célba a Williamsszel.

 

Häkkinen és Coulthard Brazíliában is az első sorból indult. Rubens Barrichello a harmadik helyről indult a Stewart-Forddal hazai versenyén. Coulthard technikai hiba miatt a boxba hajtott, később pedig kiesett. Häkkinen rövid ideig a harmadik sebességi fokozatban ragadt, így Barrichello és Schumacher is megelőzte, de a finn a boxkiállások során visszaállt az élre és győzött. Schumacher második lett, míg Frentzené lett a harmadik hely, miután Barrichello motorja tönkrement.

A San Marinó-i nagydíjon a McLaren sorozatban harmadszorra szerezte meg az első rajtsort Schumacher és Irvine előtt. Häkkinen, aki kétkiállásos stratégián volt, hamar lehagyta a többi versenyzőt, de a 18. körben elveszítette kontrollját autója felett és balesetet szenvedett. Ezt követően Schumacher és Coulthard harcolt a győzelemért. A németnek sikerült megelőznie Coulthardot a boxkiállások során, így győzött a tifosik nagy örömére Coulthard és Barrichello előtt (Irvine motorhiba miatt kiesett).

A monacói időmérőn Häkkinen az első, Michael Schumacher a második rajtkockát szerezte meg, a német a rajtnál megelőzte vetélytársát, és fölényes győzelmet aratott. A negyedik helyről induló Eddie Irvine is a finn előtt tudott célba érni, mivel Häkkinen megcsúszott egy olajfolton. Coulthard mechanikai hiba miatt esett ki. Ez volt az első kettős Ferrari győzelem a monacói nagydíjon. A pontversenyt ekkor Schumacher vezette Irvine és Häkkinen előtt.

 

A következő spanyol nagydíj Häkkinen ötödszörre is megszerezte a pole-t, ezúttal Irvine és Coulthard előtt. A rajtnál Coulthard megelőzte Irvine-t, emellett mindkét Ferrari beragadt a jól rajtoló Jacques Villeneuve BAR-je mögé. McLarenek hamar nagy előnyre tettek szert, Häkkinen győzött, míg Coulthard második helyével a McLaren kettős győzelmet szerzett. A boxkiállásoknál mindkét Ferrari visszaelőzte Villeneuve-öt, Schumacher lett a harmadik.

Schumacher Kanadában megszakította Häkkinen pole-pozíciós sorozatát, a finn ezúttal második helyről indult, Irvine előtt. A rajtnál mindketten megtartották helyezésüket és leszakították magukról a mezőnyt. Schumacher vezetett, amikor az utolsó kanyar után a falnak, a hírhedt ’Wall of Champions’’-nak csapódott. A német mellett a szintén világbajnok Villeneuve és Damon Hill, valamint Ricardo Zonta is összetörte autóját ezen a szakaszon. A versenyen Irvine összeütközött Coultharddal, amiért a skótot később stop-go büntetéssel sújtották. Ezután Frentzen haladt másodikként, de 4 körrel a leintés előtt fékhiba miatt balesetet szenvedett. Emiatt a futam végén bejött a biztonsági autó, Häkkinen pedig mögötte haladva nyerte meg a versenyt. Meglepetésre Giancarlo Fisichella (Benetton-Playlife) lett a második, Irvine pedig harmadik lett.

 

A franciaországi esős időmérőt Barrichello nyerte Jean Alesi Sauberje és Olivier Panis Prostja előtt. Coulthard a 4., Schumacher a 6., Häkkinen a 14. helyet szerezte meg. A verseny sem volt szárazabb, végig esett az eső. Barrichello vezetett az első néhány körben, ezután Coulthard megelőzte, de a skót kiesett váltóhiba miatt. Häkkinen a második helyig zárkózott fel, de ekkor egy megcsúszás miatt visszaesett a mezőnyben. Schumacher megelőzte Barrichellót az első helyért, de később elektronikai hiba miatt lelassult. Häkkinen időközben újra felzárkózott, majd Barrichello megelőzésével az élre állt. Az élen haladók közül sokaknak ki kellett állnia még további üzemanyagért, míg a harmadik helyezett Frentzennek nem, így a német megszerezte pályafutása és a Jordan második futamgyőzelmét Häkkinen és Barrichello előtt.

A brit nagydíjon újra Häkkinen indult a pole-ból, Schumacher és Coulthard előtt. Schumacher rosszul rajtolt, így Coulthard és Irvine is megelőzte. A német a Stowe kanyarban megpróbálta visszaelőzni csapattársát, de fékhiba miatt nagy sebességgel a gumifalnak csapódott. Bár autója elnyelte az ütközési energia nagy részét, Schumacher lábtörést szenvedett. Alex Zanardi autója a rajtrácson ragadt, így a versenyt újraindították, Häkkinen ismét az élre állt. Úgy tűnt, a finn megnyeri a versenyt, de egyik kereke leesett az autójáról. Boxkiállása után visszatért a pályára, de kiállt, mivel túl veszélyes lett volna folytatni a versenyt. Ennek köszönhetően Coulthard győzött Irvine előtt, akit a skót a boxkiállások során megelőzött. A harmadik helyen Ralf Schumacher ért célba.

 

A versenynaptár felénél Häkkinen vezette a pontversenyt Schumacher előtt, de a németnek ki kellett hagynia a elkövetkezendő versenyeket lábtörése miatt. Irvine vált ezután a Ferrari elsőszámú versenyzőjévé, a csapat a finn Mika Salót szerződtette Schumacher helyettesítésére.

Az osztrák nagydíjon is domináltak a McLarenek az edzésen, Häkkinené lett a pole Coulthard és Irvine előtt. A finn jól rajtolt, de az első kanyarban csapattársával koccant, majd megcsúszott, ezzel a mezőny végére került. Egyik autó sem sérült meg, Coulthard került az élre, és a verseny nagy részében vezetett, de Irvine a második boxkiállásnál megelőzte. Häkkinen a harmadik helyig zárkózott fel, a győztes Irvine és Coulthard mögött ért célba.

A német nagydíjon nyolcadszorra indult a finn a pole-ból az évben, Frentzen és Coulthard előtt. Häkkinen megtartotta a vezetést, míg Coulthard megelőzte Frentzent, de Salo a negyedik helyről indulva mindkettejük mellett elment. Coulthard megpróbálta visszaelőzni a Salót, de első szárnya a Ferrari hátsó kerekéhez ért, ezért a skótnak ki kellett állnia szerelőihez. Häkkinen boxkiállásakor probléma történt az üzemanyagtöltésnél, a finn sok időt veszített és negyediknek esett vissza. Frentzen megelőzése után azonban defektet kapott és a gumifalnak csapódott. Az első két helyen a Ferrarik haladtak, Salo elengedte Irvine-t, aki így sorozatban másodszor győzött, míg a Ferrari kettős győzelmet ünnepelt. Frentzen a harmadik helyen ért célba.

 

A magyar nagydíjon is a finn indult a pole-ból, Irvine és Coulthard előtt. A skót rossz rajtot vett, Fisichella és Frentzen is megelőzte. Häkkinen előnyét egyre növelte, Coulthardnak sikerült visszatérnie a harmadik helyre első boxkiállása után. A verseny végéhez közeledve utolérte Irvine-t, aki a nagy nyomás alatt hibázott, és a 62. körben kicsúszott. A futamot Häkkinen nyerte Coulthard és Irvine előtt.

Belgiumban Häkkinené lett a pole Coulthard és Frentzen előtt. Coulthard a rajt után Häkkinen mellé ért, és miután az első kanyarban kissé összeértek, a skót átvette a vezetést, majd győzött. Häkkinen második helyének köszönhetően a McLaren kettős győzelmet szerzett, Frentzen harmadik, Irvine negyedik lett.

A szezon háromnegyedénél Häkkinen vezetett 60 ponttal az 59 pontos Irvine előtt.

Häkkinen tizenegyedik alkalommal szerezte meg a pole-t Monzában, Frentzen és Coulthard előtt. A finn elsőként fordult el az első kanyarban, míg második helyre feljött Zanardi feltartotta a mögötte haladókat. Häkkinen vezette a versenyt, amikor a 30. kör első kanyarjában kicsúszott. Ezután Frentzen vette át a vezetést és győzött Ralf Schumacher, valamint Salo előtt. Coulthard és Irvine az ötödik és hatodik helyen végzett.

 

A Nürburgringen rendezett európai nagydíjon Frentzené lett a pole Coulthard és Häkkinen előtt. A rajt után az első három sorrendje változatlan maradt. 15 kör után enyhén szemerkélni kezdett, Häkkinen pedig a többiekkel ellentétben kiállt gumit cserélni. Ez a döntés túl korainak bizonyult, a finn sok időt veszített és ismét kiállt szerelőihez szárazpályás gumikért, egy kör hátrányban tért vissza. Irvine fél percig állt három kerékkel a boxban, mivel csapata nem találta meg számára a negyedik kereket. A verseny felénél Frentzen vezetett Coulthard és Ralf előtt, de elektronikai hiba miatt kiesett, első boxkiállása után. Ekkor újra esni kezdett, a vezető Coulthard kicsúszott és kiesett. Ezt követően Ralf Schumacher vezetett, de defektet kapott és az ötödik helyre esett vissza. A nedves pályán Fisichelláé lett a vezetés, de kicsúszása után ő is kiesett. Ezzel Johnny Herbert került az élre a Stewarttal, majd a pálya felszáradását követően győzött Jarno Trulli Prostja és a csapattárs Barrichello előtt. Irvine a verseny végén hibázott, hatodik helyezése Häkkinené lett, aki Marc Gené (Minardi) megelőzése után az ötödik helyen végzett.

 

Az évad utolsó előtti versenye a maláj nagydíj volt, ahol Schumacher visszatért a mezőnybe. A német megszerezte a pole-t Irvine, Coulthard és Häkkinen előtt. A rajt után Irvine állt az élre, Schumacher feladata pedig a McLarenek feltartása volt. Coulthardnak sikerült megelőznie a németet, de később technikai hiba miatt kiesett. Schumachernek sikerült maga mögött tartania Häkkinent, így a Ferrari Irvine-nal kettős győzelmet szerzett. A verseny után a Ferrari autóit szabályellenesnek találták, és kizárták őket. A Ferrari ezt követően fellebbezett, az FIA visszavonta döntését, a Ferrari eredményét meghagyták.

Irvine 4 pontos előnnyel érkezett Japánba Häkkinen előtt, így a futamgyőzelem mindegyikük számára a bajnoki címet jelentette. Schumacher szerezte meg a pole-t Häkkinen előtt, míg Irvine balesetet szenvedett az időmérőn, csak az ötödik helyről indult. Irvine a boxkiállásoknál megelőzte Panist, majd Coulthard kicsúszása után harmadiknak jött fel. Häkkinen megelőzte Schumachert a rajtnál, majd megnyerte a futamot is, így megszerezte második bajnoki címét.

Häkkinen 76 ponttal lett az 1999-es év egyéni világbajnoka. Irvine 74 ponttal második, Frentzen 54-gyel harmadik lett. A konstruktőri bajnokságot a Ferrari nyerte (1983 után először) 128 ponttal. A McLaren 4 pont hátránnyal második, míg a Jordan 61 ponttal harmadik lett.

A következő csapatok és versenyzők vettek rész az 1999-es világbajnokságban:

Csapat	Konstruktőr	Modell	Motor	Gumi	Rajtszám	Pilóták	Teszt pilóták
West McLaren Mercedes	McLaren	MP4/14	Mercedes FO110H 3.0 V10	B	1	Mika Häkkinen	Nick Heidfeld
					2	David Coulthard
Scuderia Ferrari Marlboro	Ferrari	F399	Ferrari 048 3.0 V10	B	3	Michael Schumacher	nincs
						Mika Salo
					4	Eddie Irvine
Winfield Williams	Williams	FW21	Supertec FB01 3.0 V10	B	5	Alessandro Zanardi	Bruno Junqueira
					6	Ralf Schumacher
Benson and Hedges Jordan	Jordan	199	Mugen-Honda MF-301 HD 3.0 V10	B	7	Damon Hill	Tomáš Enge
					8	Heinz-Harald Frentzen
Mild Seven Benetton Playlife	Benetton	B199	Playlife FB01 3.0 V10	B	9	Giancarlo Fisichella	Laurent Rédon
					10	Alexander Wurz
Red Bull Sauber Petronas	Sauber	C18	Petronas SPE-03A 3.0 V10	B	11	Jean Alesi	nincs
					12	Pedro Diniz
Arrows	Arrows	A20	Arrows T2-F1 3.0 V10	B	14	Pedro de la Rosa	Stephen Watson
					15	Takagi Toranoszuke
Stewart Ford	Stewart	SF-3	Ford CR-1 3.0 V10	B	16	Rubens Barrichello	Luciano Burti
					17	Johnny Herbert
Gauloises Prost Peugeot	Prost	AP02	Peugeot A18 3.0 V10	B	18	Olivier Panis	Stéphane Sarrazin
					19	Jarno Trulli
Fondmetal Minardi Ford	Minardi	M01	Ford VJM1 Zetec-R 3.0 V10 Ford VJM2 Zetec-R 3.0 V10	B	20	Luca Badoer	Gastón Mazzacane
						Stéphane Sarrazin
					21	Marc Gené
British American Racing	BAR	001	Supertec FB01 3.0 V10	B	22	Jacques Villeneuve	Patrick Lemarié
					23	Ricardo Zonta
						Mika Salo

Versenyzők

Pontozás:

(Táblázat értelmezése)
(Félkövér: pole-pozícióból indult; dőlt: leggyorsabb kört futott)

#	Versenyző	AUS	BRA	SMR	MON	ESP	CAN	FRA	GBR	AUT	GER	HUN	BEL	ITA	EUR	MAL	JPN	Pont
1	Mika Häkkinen	Ki	1	Ki	3	1	1	2	Ki	3	Ki	1	2	Ki	5	3	1	76
2	Eddie Irvine	1	5	Ki	2	4	3	6	2	1	1	3	4	6	7	1	3	74
3	Heinz-Harald Frentzen	2	3	Ki	4	Ki	11	1	4	4	3	4	3	1	Ki	6	4	54
4	David Coulthard	Ki	Ki	2	Ki	2	7	Ki	1	2	5	2	1	5	Ki	Ki	Ki	48
5	Michael Schumacher	8	2	1	1	3	Ki	5	NI	EÜ	EÜ	EÜ	EÜ	EÜ	EÜ	2	2	44
6	Ralf Schumacher	3	4	Ki	Ki	5	4	4	3	Ki	4	9	5	2	4	Ki	5	35
7	Rubens Barrichello	5	Ki	3	9	KIZ	Ki	3	8	Ki	Ki	5	10	4	3	5	8	21
8	Johnny Herbert	NI	Ki	10	Ki	Ki	5	Ki	12	14	11	11	Ki	Ki	1	4	7	15
9	Giancarlo Fisichella	4	Ki	5	5	9	2	Ki	7	12	Ki	Ki	11	Ki	Ki	11	14	13
10	Mika Salo			7	Ki	8				9	2	12	7	3	Ki			10
11	Jarno Trulli	Ki	Ki	Ki	7	6	Ki	7	9	7	Ki	8	12	Ki	2	Ki	Ki	7
12	Damon Hill	Ki	Ki	4	Ki	7	Ki	Ki	5	8	Ki	6	6	10	Ki	Ki	Ki	7
13	Alexander Wurz	Ki	7	Ki	6	10	Ki	Ki	10	5	7	7	14	Ki	Ki	8	10	3
14	Pedro Diniz	Ki	Ki	Ki	Ki	Ki	6	Ki	6	6	Ki	Ki	Ki	Ki	Ki	Ki	11	3
15	Olivier Panis	Ki	6	Ki	Ki	Ki	9	8	13	10	6	10	13	11	9	Ki	Ki	2
16	Jean Alesi	Ki	Ki	6	Ki	Ki	Ki	Ki	14	Ki	8	16	9	9	Ki	7	6	2
17	Pedro de la Rosa	6	Ki	Ki	Ki	11	Ki	11	Ki	Ki	Ki	15	Ki	Ki	Ki	Ki	13	1
18	Marc Gené	Ki	9	9	Ki	Ki	8	Ki	15	11	9	17	16	Ki	6	9	Ki	1
19	Alex Zanardi	Ki	Ki	11	8	Ki	Ki	Ki	11	Ki	Ki	Ki	8	7	Ki	10	Ki	0
20	Takagi Toranoszuke	7	8	Ki	Ki	12	Ki	KIZ	16	Ki	Ki	Ki	Ki	Ki	Ki	Ki	Ki	0
21	Jacques Villeneuve	Ki	Ki	Ki	Ki	Ki	Ki	Ki	Ki	Ki	Ki	Ki	15	8	10	Ki	9	0
22	Luca Badoer	Ki	EÜ	8	Ki	Ki	10	10	Ki	13	10	14	Ki	Ki	Ki	Ki	Ki	0
23	Ricardo Zonta	Ki	NI	EÜ	EÜ	EÜ	Ki	9	Ki	15	Ki	13	Ki	Ki	8	Ki	12	0
—	Stéphane Sarrazin		Ki															0
#	Versenyző	AUS	BRA	SMR	MON	ESP	CAN	FRA	GBR	AUT	GER	HUN	BEL	ITA	EUR	MAL	JPN	Pont

Konstruktőr

Helyezés	+/-	Gyártó	Modell	Motor	Abroncs	Győzelmek	Dobogó	Első rajthelyek	Leggy. kör	Pont
1	+1	Ferrari	F399		B	6	17	3	6	128
2	-1	McLaren-Mercedes	MP4/14		B	7	16	11	9	124
3	+1	Jordan-Mugen-Honda	199		B	2	6	1		61
4	+4	Stewart-Ford	SF3		B	1	4	1		36
5	-2	Williams-Supertec	FW21		B		3		1	35
6	-1	Benetton-Playlife	B199		B		1			16
7	+2	Prost-Peugeot	AP02		B		1			9
8	-2	Sauber-Petronas	C18		B					5
9	-2	Arrows	A20		B					1
10	0	Minardi-Ford	M01		B					1
11	0	BAR-Supertec	001		B					0

• +/- Helyezés változás 1998-hoz képest.

Az 1999-es szezonban továbbra is az MTV rendelkezett a magyarországi közvetítési jogokkal. A kommentátor Knézy Jenő lett, társkommentátora a nyitófutamon Frankl András volt, a későbbiekben Bertalan Zsolt közreműködött szakkommentátorként, majd az utolsó öt futam kommentálásában felváltva vett részt Simon István és Szabó Gergő is. Valamennyi futam az MTV1 csatornán került képernyőre, többnyire élőben, kivéve a felvételről sugárzott ausztrál nagydíjat. A san marinó-i, a spanyol, a kanadai, a francia, a brit, a német és a magyar nagydíjat helyszínről kommentálták, a többit a budapesti stúdióból.

 

A Wikimédia Commons tartalmaz 1999-es Formula–1 világbajnokság témájú médiaállományokat.

• Az 1999-es szezonról a formula1.com honlapon