Gőz

1.

A gőz olyan légnemű közeg, amely még nem viselkedik ideális gázként, mert hőmérséklete a forráspontja felett, de a kritikus hőmérséklet alatt van. Emelkedő hőmérsékletnél ez a közeg egyre inkább az ideális gáz tulajdonságait veszi fel, és innentől kezdve már gáznak nevezik. A különbség másképpen is definiálható: a gázállapot számítására elegendő az ideális gázok törvényeit alkalmazni; gőzöknél viszont a Van der Waals állapotegyenlettel kell számolnunk.

2. Ha a légnemű közeg hőmérséklete a kritikus hőmérséklete alatt van, azt gőznek nevezhetjük. Kritikus hőmérséklet fölött a gőz elnevezés helytelen (az anyag ekkor gáz, szuperkritikus vagy plazma állapotú lehet).

3. A köznapi szóhasználatban a gőz olyan légnemű anyag, amely általánosan ismert körülmények között (légköri nyomáson, szobahőmérsékleten) a tapasztalat szerint folyadékként, esetleg szilárd anyagként viselkedik. A folyékony anyagok valamely mértékben mindig gőzölögnek (párolognak), és egy hőmérséklet felett (forráspont) teljesen gőzzé alakulnak.

Telített gőznek nevezzük azt a gőzt, mely nem tartalmaz folyadékrészecskéket, ellentétben a köddel, amelynek átlátszatlanságát apró cseppek okozzák (pára). A hűtéstechnikában a telített gőz neve: száraz telített gőz; ha egyidejűleg jelen van a cseppfolyós és a gőzállapot, azt nedves gőznek nevezik (akkor is, ha víz nincs jelen).

Gőzök tulajdonságai

Gőz 
Vas fázisdiagramja. A hármaspont 1538 °C-nál látható
Bármely alacsonyabb hőmérsékleten a szilárd vas tart egyensúlyt a gőzzel (iron: vas, vapor: gőz, liquid: folyékony)

Gőzállapota minden anyagnak van. A vas például 2861 °C-on párolog. Ez azt jelenti, hogy átmegy gőz állapotba, és mindaddig gőz marad, amíg a kritikus hőmérsékletét (8227 °C) el nem éri.

A gőz termodinamikai egyensúlyban van a kondenzált fázissal. A vas gőznyomása 2400 °C-on eléri az atmoszferikus nyomást. A δ-vas hármaspontja 1538 °C; kb. 3,6 Pa nyomáson. A szilárd α-vas 910 °C-on (1183 K) gőznyomása 10-6 Pa (1 μPa); szobahőmérsékleten kb, 1,65×10-65 Pa. Ekkora gőznyomás észlelése csaknem lehetetlen. Ezért a hétköznapi gyakorlatban nem ismeretes, hogy a szilárd anyagoknak is van gőznyomásuk.

További félreértésre ad alkalmat, hogy mindezt a levegő jelenlétében kellene észlelnünk. A légnemű anyagok elegyének alapvető tulajdonsága, hogy az össznyomás a parciális nyomásaik összege. A környezetünkben tehát azért nem észleljük a vas gőznyomását, mert ezt az 1,65×10-65 Pa-t 101 325 Pa-lal kellene összemérnünk. Vasöntésnél (tiszta vasat véve például) 1811 °C-on az olvadék parciális nyomása és össznyomása 101325 Pa. A légnemű vas és a levegő egyensúlya:

    Gőz 

Ez csak példa. Ilyen hőmérsékleten a levegő komponensei, az oxigén és a nitrogén nem maradnak meg molekuláris állapotban.

A vas és sok más elem gőznyomását 10-5 Pa-ig követhetjük Richard Honig kutatásai alapján

Vízgőz

Gőz 
Vízgőz hőmérséklet-entrópia (T-s) diagramja
Gőz 
Mollier entalpia-entrópia (h-s) diagramja vízgőzre

A fizikai kémiában és a gépészetben gőzön elpárologtatott vizet értünk. Ez teljesen láthatatlan, színtelen gáz, melynek hőmérséklete atmoszferikus nyomáson 100°C és mintegy 1600-szor nagyobb térfogatot igényel, mint a víz. Természetesen a gőz sokkal forróbb lehet ennél a hőmérsékletnél, az ilyen gőzt általában túlhevített gőznek nevezik.

A magyar nyelvű szóhasználat nem különíti el a neveket, az angol viszont igen. A gőz általánosságban vapor, míg a vízgőz steam. Az angol gas értelmezése ingadozó. Sokszor összefoglaló neve valamennyi légnemű halmazállapotnak, néha viszont egyértelműen a gázállapotot jelenti.

A víz felforralásához szükséges hőt párolgás- vagy rejtett hőnek nevezik. A nyomás növelésével a rejtett hő nagysága csökken, a forrási hőmérséklet növekszik. Azt a nyomást, melyen a rejtett hő eltűnik, kritikus nyomásnak nevezik. E fölött a nyomás fölött gyakorlatilag nem lehet különbséget tenni a víz folyadék és gáz fázisa között. (Ha a folyadék kritikus nyomáson és kritikus ponton van, akkor a sűrűsége megegyezik gőzének sűrűségével. Ez az ún. kritikus pont. E felett a pont felett a folyadék nem cseppfolyósítható. )

Ha a víz érintkezésbe kerül valamilyen más nagyon forró (folyékony) anyaggal, mint amilyen a láva vagy a megolvadt fém, az elgőzölgés robbanásszerűen következik be, mivel a hőforrás körül vastagabb vízréteg válik nagy nyomású gőzzé, nagyon rövid idő alatt. A jelenséget gőzrobbanásnak hívják. Ez a robbanás volt feltehetően felelős a csernobili baleset során tapasztalt legtöbb rombolásért, és a legtöbb öntödei baleset is ennek a jelenségnek tudható be.

A gőzgépek és gőzturbinák a gőz expanzióját használják mechanikai munkavégzésre. A vegyiparban és az olajfinomítóknál gőzt használnak fűtésre. A gőz egyszerűen, csővezetéken keresztül szállítható a technológia által megkövetelt helyre, ahol keveréssel vagy hőátadással (hőcserélő) történik a fűtés. Ritkábban épületek fűtésére is használják a forró gőzt. A vízgőzt jól lehet használni energiatárolásra is gőztárolókban, itt a víz nagy rejtett hőjét használják ki.

A legtöbb országban gőz közvetítésével állítják elő hőenergiából az elektromos energiát többnyire gőzturbinák segítségével, ez az arány például az Egyesült Államokban a felhasznált villamosenergia kb. 90%-a.

A hétköznapi szóhasználatban gőznek hívják a konyhai lábasok fölött gomolygó fehér felhőket, de ez nem gőz, hanem köd (pára), melyben apró lekondenzálódott vízcseppek okozzák a jól látható fehér színt, a túlhevített gőz nem látható.

Az International Association for the Properties of Water and Steam (IAPWS) nemzetközi szabványok szerinti gőz-táblázatokat és interpoláló szoftvereket ad ki gépészmérnökök és tudományos kutatók számára.

Megjegyzések

Jegyzetek

További információk

Tags:

Gőz ök tulajdonságaiGőz VízgőzGőz MegjegyzésekGőz JegyzetekGőz További információkGőzIdeális gázVan der Waals-egyenlet

🔥 Trending searches on Wiki Magyar:

Kocsis MátéBrazíliaDamaszkuszSzabó György (füvesember)Tamási ÁronEgész estés Disney-rajzfilmek listájaHeysel-tragédiaCsillagok háborújaGáspár Sándor (színművész)Varga Barnabás (labdarúgó)Bíboros kosborAusztriaMiller DávidCsollány SzilveszterLeggyakoribb magyar családnevek listájaVarga Judit (politikus)VaskupolaVércsoportAvokádóRáckevei AnnaGyöngyvirágBudapesti metróKovács Tamás (színművész)Magyarországi TanácsköztársaságKezdőlapMagyar HonvédségBalatonBorderline személyiségzavarCsokonai Vitéz MihályA mi kis falunkKeanu ReevesÍrországMohácsi csataVörösmarty MihályCigányokFerencvárosi TC (labdarúgás)Karsai László (történész)Szerdahelyi István (diplomata)Fidesz – Magyar Polgári SzövetségAuschwitzi koncentrációs táborFábry SándorVérehulló fecskefűKémiai elemek periódusos rendszereKarsai DánielPigniczki KrisztinaMáltaCameron DiazMagyar labdarúgó-válogatottShahed 136Japán női kézilabda-válogatottFormula–1Csapó VirágBánsági IldikóTitanic (film, 1997)JordániaErnyős sármaRagadós galajFülemüleRádió 1Ipari forradalomYellowstone (televíziós sorozat)Benjámín NetanjáhúDinoszauruszok12 pontZac EfronMédiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő AlapMiskolcMakk KárolyHende CsabaVI. György brit királyBudapestSimon PetraPapp NikolettaRákóczi-szabadságharc21. századi napfogyatkozások listájaHáfra NoémiMagyarországon anyakönyvezhető utónevek listája🡆 More