Csernobili Atomerőmű-Baleset: A Csernobili atomerőmű 4-es reaktorának 1986-os robbanása okozta atomkatasztrófa

h. 30° 05′ 59″51.389722222222, 30.09972222222251.389722°N 30.099722°E

A csernobili atomerőmű-baleset (a köznyelvben csernobili atomkatasztrófa) 1986. április 26-án történt az ukrajnai (akkor a Szovjetunió tagállama) Pripjaty és Csernobil városok melletti Vlagyimir Iljics Lenin atomerőműben. Ez az eset volt az atomenergia felhasználásának történetében a majaki 1957-es Kistim-tragédia után a legsúlyosabb katasztrófa. A baleset következtében 50·10⁶ Ci radionuklid került a légtérbe, aminek 70 százaléka jutott Fehéroroszország területére. A kihullott radioaktív cézium-137 izotóp mennyisége 37 000 Bq/m² volt, a baleset 5200 petabecquerel radioaktivitással terhelte a környezetet.

A balesetet megelőző nap a kezelőszemélyzet a reaktor teljesítményét 50%-ra csökkentette, majd a reaktor diszpécseri utasításra még fél napig 50%-os teljesítményen üzemelt, így a 4-es reaktorblokkban xenon termelődött. Ez, és az éjjeli hibás szabályzórúd-használat kettőse gőzrobbanáshoz vezetett. A világ svéd tudósoktól szerzett tudomást a balesetről.

A lakosság kitelepítése a sugárszennyezett területről csak 36 órás késéssel kezdődött meg. A védőépületek hiánya („a radioaktív felhő elhaladásának idejére a lakosság tagjainak fedett helyen, zárt ablakok és ajtók mögött kell tartózkodni, a napi életvitelből a nyílttéri tartózkodás kihagyásával ugyanis jelentősen lecsökkenthető az elszenvedett sugáradag”) miatt radioaktív hulladék hullott a Szovjetunió nyugati részére, valamint Európa más részeire és az Egyesült Államok keleti részére. Május 4-ig a Csernobil körüli 30 kilométeres zónából közel 130 ezer embert telepítettek ki. Ukrajna, Fehéroroszország és Oroszország területén hatalmas területek szennyeződtek, nagyjából 320 ezer négyzetkilométeres területet érintett a robbanássorozat. Megközelítően 200 000 embert kellett kitelepíteni. Mintegy nyolcszázezer sorkatonát és szolgálatba behívott likvidátort („ликвидатор”) küldtek a katasztrófa helyszínére, akiknek átlagéletkora harminchárom év volt.

Az atomreaktor-baleset hatására megkérdőjeleződött a szovjet atomenergia-ipar biztonságos volta, ami évekre lelassította fejlődését, a szovjet kormánynak pedig fel kellett hagynia a titkolózással. Ukrajna, Fehéroroszország és Oroszország a mai napig érzi a katasztrófa hatását, nagy költségeket jelent a területek tisztítása, valamint az áldozatok egészségügyi ellátása. Nehéz megítélni, pontosan hány ember halálát okozta a katasztrófa, mert sokan csak később haltak meg a szövődményekben (például rákban), és vannak, akik még ma is élnek, de nem lehet eldönteni, betegségüket a katasztrófa okozta-e.

 

 

 

A csernobili Lenin atomerőmű az ukrajnai Pripjaty városa mellett áll, 18 kilométerre Csernobil várostól, 16 km-re Ukrajna és Fehéroroszország határától, Kijevtől 110 km-re északra. Az erőmű négy atomreaktorból állt, mindegyik 1000 megawatt (1 GW) villamos teljesítményű, és a négy reaktor együtt Ukrajna áramtermelésének 10%-át adta a baleset idején. Az erőmű építése az 1970-es években kezdődött, az 1. reaktort 1977-ben adták át, a három következőt 1978-ban, 1981-ben és 1983-ban. Két további, azonos teljesítményű reaktor állt építés alatt a katasztrófa idején. A grafitmoderátoros reaktorok típusa RBMK–1000 (névleges hőteljesítmény 3,2 GW; hatásfok 31,25%).

Bővebben: Csernobili atomerőmű

1986. április 26-án, szombaton hajnalban a csernobili reaktor az instabilitás jeleit mutatta, 1:07-kor teljesítménye hirtelen 0,03 GW-ra esett, 1:23:04-kor elkezdték a tervezett kísérletet és kikapcsolták a vészleállító automatikát, 1:23:45-kor a hőteljesítmény 3 GW-ra emelkedett és a reaktor globálisan megszaladt, az atomerőmű 4-es reaktora gőzrobbanás következtében kigyulladt, 1:23:49-kor a reaktor belseje kinyílt, a víz forrása termikus robbanást okozott és robbanások sorozata után bekövetkezett a nukleáris zónaolvadás. Az olvadás után a legalsó szintig jutott a kórium láva, amely lassan lefelé folyva keveredett grafittal, betonnal és minden ott lévő más anyaggal. 11 tonnányi 3000 celsius fokos kórium ömlött lefelé az erőmű csövein, magába olvasztva mindent, amihez csak hozzáért.

Előzményei

Az atomreaktorok egyik jellemzője, hogy a bennük végbemenő láncreakció leállítása után is jelentős, a névleges teljesítménynek 5-10%-át kitevő hő képződik. Ez azt jelenti, hogy a reaktort annak akár üzemszerű leállítása után is aktívan hűteni kell, különben az túlhevül és zónaolvadás következik be (lásd a fukusimai atomerőmű-balesetet).

A csernobili 4-es blokk reaktora 1661 fűtőelemből állt, mindegyikük 28 m³/h-s vízhűtést igényelt. Az RBMK-reaktorok vészhűtését ugyanúgy a primer-köri szivattyúk látták el, mint az üzem közbeni hűtést. Áramkimaradás esetére a keringtetőszivattyúk üzemeltetéséhez dízelaggregátorokat telepítettek, melyek indulásához és felpörgéséhez technológiailag jelentősnek számító 60-80 másodperc volt szükséges.

Már korábban felmerült az igény, hogy az RBMK-típusú erőművek e hiányosságát kiküszöböljék, és egy esetleges vészleállás során a dízelaggregátorok felpörgéséig a keringtetőszivattyúkat a leálló turbógenerátorokról azok mozgási energiáját kihasználva járassák. Tekintve, hogy a módosítás az erőmű szerkezetébe, biztonsági rendszerébe való komoly beavatkozással járt volna, a teszteket csak gondosan előkészítve lehetett lefolytatni, méghozzá – termelő erőművekről lévén szó – az éves leállásokhoz igazítva.

Ilyen tesztekkel kizárólag a csernobili erőműben próbálkoztak, de azok 3 alkalommal (1982-ben, 1984-ben ill. 1985-ben) is sikertelenek voltak, további finomításokra volt szükség. A következő kísérletet a Lenin-erőmű 4-es blokkjának 1986-os karbantartási leállítására ütemezték be. A leállás előtt a tesztekhez protokollokat készítettek, a szükséges (elsősorban elektromos) módosításokat elvégezték, az erőmű kezelőszemélyzetét felkészítették. A tervek szerint

• a reaktor teljesítményét 3200 MW-ról 700 MW-ra csökkentik (ez elegendő az egyik turbina terheletlen járatásához);
• közben a fogyasztókat lekapcsolják;
• a primer körre az üzemszerűen külső áramforrásról üzemelő keringtetőszivattyúk mellé ráindítják a generátorról üzemelő tartalékszivattyúkat;
• a reaktorról az üzemelő turbinát leválasztják;
• ugyanekkor a reaktort a gyorsleállító rendszerrel üzemszerűen leállítják;
• közben mérik a szabadon futó turbináról üzemelő szivattyú teljesítményét.

A leállás során a turbógenerátorokon rezgésdiagnosztikát is terveztek végezni, ehhez extra műszereket szereltek fel.

Részletes lefolyása

 

A 4-es blokk reaktorának éves karbantartása 1986. április 25-ére volt ütemezve. A tervek szerint

• 25-én, pénteken hajnalban 1:00 órakor megkezdték a 3,2 gigawatt hőteljesítmény csökkentését terv szerint 0,7 gigawattra.
• 13:00 órára a teljesítmény 1,6 GW-ra csökkent, ekkor a reaktorról lekapcsolták az egyik turbinát.
• 14:00 órakor a villamos elosztóközpont értesítette a csernobili Lenin Atomerőművet, hogy a közelgő hétvége ellenére a vártnál nagyobb a fogyasztók energiaigénye. Ezért a teljesítmény további csökkentését megszakították.
• 23:10-kor közölte a Központ, hogy végre lecsökkent a fogyasztók energiafelhasználása, a 4-es blokk lekapcsolható a hálózatról. Így a késedelemtől kissé elfáradt személyzet hozzákezdhetett a biztonságfokozónak szánt kísérlet megvalósításához.

Így érkezett el a szombati nap, április 26-a, az ortodox naptár szerint nagyszombat. Húsvétra a szakértők is, a döntéshozók is hétvégi házukba utaztak. Az erőműbe éjfélkor megérkezett az új személyzet.

• 00:28 perckor a reaktor teljesítményszabályzó rendszerét lokálisról globálisra kapcsolták át. Az átkapcsolás során a reaktor teljesítménye váratlanul 30 MW-ra esett. Ez a csökkenés nem szerepelt a tervekben, és az oka sem volt világos. Ennek ellenére az üzemeltetők a kísérlet folytatása mellett döntöttek, és szabályozórudak kihúzásával megpróbálták növelni a teljesítményt.
• 01:03 – a reaktor teljesítményét sikerült megemelni és 200 MW-on stabilizálni (a tervezett 700 MW helyett).
• 01:03:07 – A személyzet folytatta a kísérlet előkészítését és üzembe helyezte a két tartalék keringtetőszivattyút. A megnövekedett hűtés miatt további szabályozórudakat emeltek ki.
• 01:23:04-kor a kísérlet kezdetét vette. Az ellenőrzőpanelen semmi nem jelezte a reaktor instabil állapotát, és valószínű, hogy az üzemeltetők közül senki nem volt tudatában a veszélynek. A turbina lekapcsolódott a reaktorról, amelyben nőni kezdett a gőz részaránya. Ahogy a hűtőfolyadék kezdett felforrósodni, gőzbuborékok keletkeztek a hűtőcsövekben. A csernobili RBMK reaktornak magas a pozitív üregtényezője, ami azt jelenti, hogy a víz neutronelnyelő hatása hiányában a reaktor teljesítménye gyorsan nő, működtetése egyre veszélyesebbé válik.
• 01:23:40-kor az üzemeltetők megnyomták az AZ-5 („Vészhelyzet elleni védelem 5”) gombot, ami elindította az összes szabályzórúd azonnali visszaillesztését („SCRAM”).
• 01:23:43-kor riasztás generálódott, amely hirtelen teljesítménynövekedést jelzett; a reaktor teljesítménye ekkor 540 MW volt.
• 01:23:47: a műszerek hirtelen 40%-os áramlás-esést jeleznek a kísérletben részt nem vevő keringtetőszivattyúknál, a kísérletben részt vevő 4 szivattyúról értelmezhetetlen adatok érkeznek. A gőzleválasztó hengerekben a vízszint megugrik. Egy másodperccel később az áramlási értékek visszaállnak.
• 01:23:49: „Túlnyomás a reaktortérben” és „24V= betáphiba” riasztás generálódik, amely a szabályozórudak mozgatómechanizmusának meghibásodására utal.
• 01:24 (az üzemeltető főmérnök naplójának bejegyzéséből): „Több rázkódás; a szabályozórudak megálltak a végső pozíciójuk elérése előtt”.

A fenti események egyik legvitatottabb pontja a biztonsági vészleállítás, a SCRAM elrendelése volt. Nem tudni, hogy ezt azért tették, mert már észlelték a vészhelyzetet, vagy csak azért, mert befejezték a kísérletet, és le akarták állítani a reaktort a karbantartás megkezdéséhez. Rendszerint úgy tartják, a váratlan teljesítménynövekedés miatt nyomták meg a gombot, Anatolij Gyatlov azonban, aki a csernobili atomerőmű helyettes főmérnöke volt a robbanás idején, így ír könyvében:

Mivel a szabályzórudak visszaillesztése sokáig tartott (18-20 másodpercig), a rudak üreges végei és a hűtővíz ideiglenes eltávolítása miatt a scram növelni kezdte a reakció mértékét. A túlzott energiakibocsátás a szabályzórudak deformálódását eredményezte. A rudak megakadtak, mikor alig egyharmaduk volt beillesztve, és nem voltak képesek leállítani a reakciót. 1:23:47-re a reaktor teljesítménye 30 GW-ra ugrott, a névleges teljesítmény tízszeresére. A reaktor aktív zónájában az üzemanyagrudak olvadni kezdtek, és a gőz nyomása egyre nőtt. Ez gőzrobbanást eredményezett, ami megsemmisítette a reaktor fedelét, összezúzta a hűtőcsöveket és lyukat robbantott a tetőbe.

A reaktort nagy mérete és a költségek miatt nem látták el teljes burkolattal, emiatt a radioaktív szennyezés a légkörbe került. Miután a tető egy része lerepült, az oxigén beáramlása, valamint a reaktor igen magas hőmérséklete miatt grafittűz tört ki, s ez nagyban hozzájárult a radioaktív anyagok terjedéséhez és a környező terület szennyezéséhez.

Nem teljesen tudni, pontosan milyen sorrendben történtek az események 1:22:30 után, mert az állomás feljegyzései nem állnak összhangban a szemtanúk beszámolóival. Fentebb a legtöbbek által elfogadhatónak tartott eseménysor áll, eszerint az első robbanás 1:23:47 körül történt, hét másodperccel a scram elrendelése után. Néha felmerül, hogy a robbanás a scram előtt vagy közvetlenül utána következett be (ez volt a balesetet tanulmányozó szovjet bizottság véleménye). Ez azért fontos, mert ha a reaktor jó pár másodperccel a szabályzórudak beillesztése után került kritikus állapotba, a hiba a rudak tervezésében keresendő, ha azonban a scrammal egy időben történt a katasztrófa, a működtetők a felelősek. 1:23:39-kor Csernobil területén enyhe szeizmikus mozgást észleltek, hasonlót egy Richter-skála szerinti 2,5-ös földrengéshez. Ezt okozhatta a robbanás, de lehet teljesen véletlen is. A helyzetet bonyolítja, hogy a scram gombot egynél többször nyomták meg, és aki megnyomta, két héttel később meghalt sugárbetegség következtében.

Radioaktív hulladék

A baleset következtében a reaktor alatt, a Föld legszennyezőbb anyaga jött létre a zónaolvadáskor, a kórium (corium). A magas hőmérsékletű, lávaszerű massza átégette a betonfödémet és lefolyt az erőmű alagsorába, majd fokozatosan lehűlve egy „elefántláb” formájú képződményt hozott létre. A 11 tonnányi anyagra a mentesítő munkások csak hónapokkal a baleset után találtak rá.

Világos, hogy a helyszín egy ilyen esemény után nem marad örökre ugyanolyan veszélyes: a baleset helyén a dózisráta már azelőtt csökkenésnek indult, hogy a sugármentesítés hatásai érvényre juthattak volna.

 

A baleset után különböző időpontokban más és más izotópok felelősek a külső dózis túlnyomó részéért. A számítások egy szabad ég alatt tartózkodó személyt érő külső gammasugár-dózisra vonatkoznak. Az óvóhelyen vagy zárt térben kapott dózist sokkal nehezebb megbecsülni.

Mivel a hasadási termékek oldalon részletesen tárgyalják a nukleáris balesetben vagy a nukleáris hulladékban legveszélyesebb hasadási termékek tulajdonságait, erre itt nem térünk ki, és a sugárzó izotópok tekintetében megelégszünk egy rövid összefoglalással.

Fontos megjegyezni, hogy a nukleáris fűtőanyagból származó sugárzó izotópok kibocsátása az őket tartalmazó anyag forráspontjától függ, és a reaktor aktív zónájában jelenlévő radioaktivitás túlnyomó része a reaktor belsejében maradt.

• A reaktorban lévő nemesgázok, köztük a Kr és a Xe az első gőzrobbanáskor azonnal a légkörbe kerültek
• A reaktorban lévő radioaktív jód 55%-a gőz, szilárd részecskék és szerves jódvegyületek formájában került a szabadba
• A ¹³⁷Cs izotóp és tellúr aeroszol formájában jutott ki

A kibocsátott porszemcsék kétféle mérettartományba estek. A kisebbek aerodinamikai átmérője 0,3–1,5 mikrométer közé esett, a nagyobbaké elérte a 10 mikrométert is. A kibocsátott nem illékony sugárzó izotópok 80-90%-át a nagyobb szemcsék tartalmazták. (⁹¹Zr, ⁹³Nb, ¹³⁹La, ¹⁴⁰Ce és a transzurán elemek: neptúnium, plutónium illetve, az urán-oxid mátrixba beágyazott másodlagos aktinoidák).

Azonnali kríziskezelés

 

 

A tragédián súlyosbított a helyi vezetés hozzá nem értése és a megfelelő felszerelés hiánya. Kettőt leszámítva a 4-es reaktorépület összes dózismérője maximum 1 milliröntgen/másodperc sugárzást tudott mérni. A fennmaradó kettő 1000 R/s-t is tudott, de az egyikhez való hozzáférést a robbanás elzárta, a másik pedig elromlott, amikor bekapcsolták. Így a reaktort működtetők csak abban lehettek biztosak, hogy a sugárzás szintje a reaktor területének nagy részén 4 R/h fölött van (valójában egyes helyeken 20 000 R/h fölött volt; a halálos dózis 500 röntgen körül van 5 óra alatt).

Emiatt a személyzet vezetője, Alekszandr Akimov azt gondolta, hogy a reaktor sértetlen maradt. Nem vették figyelembe, hogy grafitdarabok és üzemanyag található mindenfelé a földön. Mikor hajnali 4:30-kor egy újabb dózismérővel mérték a sugárzást, ennek az eredményeit sem vették figyelembe, mert úgy gondolták, nem működik jól. Akimov a személyzettel reggelig a reaktor épületében maradt, és megpróbáltak vizet szivattyúzni a reaktorba. Egyikük sem viselt védőöltözéket. Legtöbbjük, köztük Akimov is, a balesetet követő három héten belül meghaltak.

Nem sokkal a katasztrófa után tűzoltók érkeztek a helyszínre eloltani a tüzeket. Egyiküket sem értesítették arról, milyen veszélyes a radioaktív füst és a törmelék. Hajnali 5 órára eloltották a tüzeket, közben több tűzoltót is magas sugárzás ért. A bizottság, akiket a kormány küldött a katasztrófa kivizsgálására, április 26-án este ért Csernobilba. Addigra ketten meghaltak és ötvenketten kórházba kerültek. Április 26. éjjelén, több mint 24 órával a robbanás után a küldöttség meggyőződött a sugárzás igen magas mértékéről, és el kellett rendelnie a reaktor elpusztítását és a közeli Pripjaty város kiürítését. Hogy az emberek ne vigyenek magukkal túl sok holmit, azt mondták nekik, hogy az evakuálás csak ideiglenes, és körülbelül három nap múlva visszatérhetnek. 3 hónappal a baleset után megengedték a lakosoknak, hogy megmaradt tulajdonuk szállítható részéért visszatérjenek. A lakóknak a szovjet állam kb. tízezer rubeles kártérítést fizetett, és lakást adott.

Tanúk beszámolója alapján (a BBC jelentése szerint) az egyik tűzoltó leírta, milyen érzés volt sugárzásnak kitéve lenni: fémes ízt érzett a szájában, és úgy érezte, mintha tűvel szurkálnák az arcát.

A Csernobilhoz rendelt likvidátor egységek minden időben dolgoztak, sugártalanítottak és minden állatot lelőttek, hogy ne vigyék tovább a sugárzást.

A szarkofág építése előtt a tetőn lévő sugárzó hulladékot eltávolító robotok tönkrementek a sugárzástól. A „biorobotok”-nak nevezett katonák pár percig dolgozhattak csak, mert ezeknek a sugárzó grafitdaraboknak az ereje 11-12 000 röntgen/óra volt (egy évi terhelés: 2 röntgen).

Áldozatok

Bővebben: A csernobili atomerőmű-baleset áldozatainak listája

Galéria

A felrobbant reaktort ábrázoló makett

Bár a szovjet vezetés próbálta eltitkolni a katasztrófát, de rövid időn belül első ízben Svédországban kezdtek radioaktív felhőket észlelni, amelyek délkeleti, tehát a Szovjetunió irányából érkeztek. Ettől kezdve már nem lehetett sokáig hallgatni a baleset bekövetkeztéről. A felhő a Kárpátok szűrőjén átjutva április 29-én érte el hazánkat.

A KFKI néhány munkatársa a balesetet követő délelőttön egy utcai telefonfülkéből több budapesti és megyeközponti óvodát, bölcsődét hívott fel telefonon, figyelmeztetve a pedagógusokat, hogy „olyan erős a nap sugárzása, hogy az veszélyes lehet a gyerekekre”. Az óvodákból terjedt aztán tovább suttogva a figyelmeztetés.

Magyar nyelven első ízben Bedő Iván a Magyar Rádió hírszerkesztőségének turnusvezetője, a BBC híre alapján április 28-án este, a 21 órai hírekben jelentette be a katasztrófát. A hír közlését a felsőbb vezetés másnap hajnalban tiltotta le, Bedő pedig büntetésben részesült.

A többi európai országban bevezetett beutazási tilalom miatt magyar kamionosok fuvarozták az árut a Szovjetunióból, sokaknak Kijeven át vezetett az útja. A legtöbben számottevő sugárdózist kaptak az út folyamán, sokan pár éven belül meghaltak. Az okok azonban nem mutattak ki egyértelmű összefüggést a következményekkel, mivel a rekonstruált útvonalak alapján egy kamionsofőr többlet rákkockázata 7,5×10⁻⁴%-osnak adódott. Tagadhatatlan, hogy az említett kamionsofőrök feltűnően korán haltak meg, azonban ezek között többségében a sugárzással összefüggésbe nem hozható tényezők is akadnak, például az öngyilkosság. A név szerint nem azonosítható, de Csernobilnak tulajdonított áldozatok számát 4000-re becsüli a WHO.

Magyarországon az 1986-ban kapott többletdózis 0,2 mSv volt (összehasonlításul: a háttérdózis átlagosan 3 mSv/év), mely megfelel 10 mikrorizikó kockázatnak (ennek jelentése: 1 millió, ennek és csak ennek a hatásnak kitett ember közül 10 halálát okozza az adott behatás; természetesen ez csak elméleti definíció), mely kb. fél doboz cigaretta elszívásával egyenértékű. A balesetet követő magyarországi sugárterhelés fele a táplálékkal került a lakosság szervezetébe. A balesetet követő napokban Magyarország legszennyezettebb vidékein a tehenek pajzsmirigyében 50 kBq körüli aktivitást mértek.

A környező szocialista országok irányítói a szovjet nyomás miatt általában a titkolózás mellett döntöttek, de a nemzetközi hírügynökségek beszámolói után végül mindenütt hírt adtak az atomerőműbalesetről, viszont megpróbálták azzal nyugtatgatni (félrevezetni) a lakosságot, hogy a szovjetek urai a helyzetnek, így a lakosságnak nincs félnivalója, bármit ehet, ihat és járhat a szabadban. Sokan viszont (főleg az ország nyugati felében élők) jugoszláviai és osztrák rádióadókon, vagy külföldi rokonokon keresztül értesülve a baleset igazi mértékéről óvintézkedéseket tettek önmaguk védelmében. Tipikus példája volt ez a kommunista rendszer ideológiájának, hogy a Szovjetuniót és a kommunista eszmét tökéletesnek és hibátlannak tarthassák mindenáron, melynek lelepleződéséhez és bukásához ez a katasztrófa nagyban hozzájárult. Csak a Szovjetunióban épülhettek csernobili típusú reaktorok, mert egy nyugati országban ilyen típusú, azaz RBMK-reaktor nem épülhetett, nem üzemelhetett, és a baleset során elkövetett szabálytalanságok sem fordulhattak volna elő. Az 1940-es évek végén Amerikában megalakult a Reaktorbiztonsági Tanács Teller Ede elnökletével. Teller Ede, akit a reaktorbiztonság atyjának neveznek, elérte az 1950-es évek elején, hogy az USA leállítsa a plutóniumtermelő reaktorait (Hanford). A továbbiakban nem engedélyezték több grafitmoderátoros atommáglya, vízhűtéses reaktor építését az Amerikai Egyesült Államokban.

Romániában egyes óvodákban és iskolákban jódtablettákat osztottak ki. (A nem radioaktív jód beépül a pajzsmirigybe, így mintegy kiszorítja onnan a légkörből belélegzett radioaktív jódot.) A levegőbe jutott radioaktív jód ellen a kálium-jodid tabletta csak a pajzsmirigyet képes megvédeni és csak a radioaktív jód megkötődése ellen hatásos. Érdekes tény, hogy az osztrák hatóságok a katasztrófáról értesülve megtiltották a magyar termékek (főleg élelmiszerek) kivitelét a határon, mivel azt szennyezettnek vélték (a Szovjetunióval való szomszédság miatt).

Az európai szennyezett területek a következő három évszázadban veszélyes radioaktív területek maradnak.

 

Az Egyesült Államokban a Reaktorbiztonsági Tanács már az 1940-es években rájött, hogy a grafitmoderátoros reaktorok üregtényezője pozitív, azonban az információt hadititoknak nyilvánították, a szovjet tudósok csak a csernobili reaktorok építésének idején ismerték fel ezt a problémát.

 

A baleset okáról két, egymásnak ellentmondó hivatalos elmélet született. Az első, amely 1986 augusztusában jelent meg, egyértelműen az erőmű üzemeltetőit okolta. A második, 1991-ben megjelent elmélet szerint az RBMK reaktor tervezési hibájából következett be a katasztrófa, pontosabban a szabályzórudak miatt. Mindkét elméletet támogatják különböző csoportok, köztük a reaktor tervezői, az üzemeltetők és a kormány. Egyes független szakértők szerint egyik elmélet sem igaz teljes egészében.

Egy másik fontos tényező, ami hozzájárult a katasztrófához, az volt, hogy az üzemeltetőket nem értesítették a reaktor egyes hibáiról. Egyikük, Anatolij Sztyepanovics Gyatlov állítása szerint a tervezők tudták, hogy a reaktor bizonyos körülmények közt veszélyes, de szándékosan titkolták ezt a hibát. Ehhez hozzájárult még, hogy a kezelőszemélyzet nagyrészt olyanokból állt, akiket nem az RBMK típusú reaktorokhoz képeztek ki: az igazgatónak, Viktor Brjuhanovnak szénfűtésű erőművekhez volt képesítése és tapasztalata. Főmérnöke, Nyikolaj Fomin szintén a hagyományos erőművekhez értett, Anatolij Gyatlov pedig, a 3. és 4. reaktorok főmérnökhelyettese csak kisebb atomreaktorok területén rendelkezett tapasztalattal, pontosabban a VVER reaktorok kisebb változataival, amelyeket a Szovjetunió atomtengeralattjáróihoz terveztek.

A hibák részletezve:

• A reaktorban igen magas volt a pozitív üregtényező. Ez azt jelenti, hogy ha a reaktor hűtővizében gőzbuborékok keletkeznek, a láncreakció felgyorsul, és ha nem avatkoznak közbe, szabályozhatatlanná válik. Ami még rosszabb, alacsony teljesítménynél ezt nem ellensúlyozták más tényezők, ami a reaktort instabillá és veszélyessé tette. Hogy a reaktor alacsony teljesítmény mellett veszélyesebb, ellentmondott a logikus következtetéseknek és az üzemeltetők nem tudtak róla.
• Még fontosabb hiba volt a szabályzórudak tervezési hibája. Az atomreaktorokban a szabályzórudakat azért teszik a reaktorba, hogy lassítsák a reakciót. Az RBMK reaktorokban azonban a rudak vége grafitból készült, a hosszabbítók (a szabályzórudak végén található 1 méter hosszú rész) üregesek voltak, vízzel megtöltve, a közepe pedig – ami tulajdonképpen az egésznek a lényege, ez nyeli el a neutronokat, hogy lassítsa a reakciót – bór-karbidból készült.

Az első pár pillanatban, amikor a szabályzórudakat a reaktorba illesztették, nem a neutronelnyelő anyagot tartalmazó része került be, hanem a grafitvég. A grafit neutronmoderátor, ami nem lassítja a reakciót, hanem segíti. A szabályzórudak aktiválásánál tehát az első pár másodpercben a rudak növelték a láncreakció sebességét, nem pedig lassították. Erre a kezelőszemélyzet nem számított és nem is tudott róla.

• A fiatal villamosmérnökök elsősorban a szivattyúk villamos energiaellátására ügyeltek. Nem vették figyelembe a John Archibald Wheeler és Wigner Jenő által már az 1940-es években Hanfordban felismert veszélyt: az alacsony teljesítményű reaktorüzemeltetés során bekövetkező xenon-mérgezés instabillá teszi a reaktort.
• A kezelők nem pontosan úgy hajtottak végre mindent, ahogy kellett volna, részben azért, mert nem ismerték a reaktor tervezési hibáit. Több egyéb szabálytalanság is hozzájárult a baleset bekövetkeztéhez, többek közt az, hogy a biztonsági emberek és az üzemeltetők nem kommunikáltak kielégítően egymással.

Az üzemeltetők a reaktor biztonsági rendszerei közül többet is kikapcsoltak, amit szigorúan tilos megtenni, kivéve ha magukban a biztonsági rendszerekben van hiba.

A kormány 1986 augusztusában kiadott jegyzőkönyve szerint az üzemeltetők legalább 204 szabályzórudat eltávolítottak a reaktorból, így csak 7 maradt benne (összesen 211 volt ebben a fajta reaktorban). A reaktor technikai útmutatói szigorúan tiltják, hogy 15-nél kevesebb szabályzórúddal működtessék az RBMK–1000 reaktort.

Lásd még: A csernobili atomerőmű-baleset áldozatainak listája

 

 

 

 

Politikai hatások

Felmerülhet a Szovjetunió akkori vezetésének felelőssége, mert csak napokkal később hozták nyilvánosságra a robbanás tényét. Ebben a kommunista pártvezetés konzervatív és reformpárti csoportjainak ellentéte is szerepet játszhatott. Robert D. English szerint a baleset után, Mihail Gorbacsovot, a Szovjetunió vezetőjét és társait „félreinformálta a hadiipari komplexum”, azaz az ország reformpárti vezetését a konzervatívok „elárulták” azzal, hogy nem bocsátották rendelkezésére a teljes igazságot a katasztrófa súlyosságáról, ezzel késleltetve a hivatalos választ. Jack F. Matlock Jr. hangsúlyozza, hogy Gorbacsov utasította a hatóságokat a teljes igazság nyilvánosságra hozatalára, de „a szovjet bürokrácia megakadályozta ezt”. A szovjetek késlekedését elítélte a nemzetközi politika, sokan éppen Gorbacsovot hibáztatták. Ennek ellenére a csernobili katasztrófa egy szempontból pozitív eredményt hozott, írja English, mivel Gorbacsov és reformertársai hatalmas bel- és külföldi lökést kaptak a reform felgyorsítására.

Egészségügyi következmények

 

A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség 56 közvetlen áldozatot tart nyilván: 47 munkást és 9 gyermeket, akik pajzsmirigyrákban haltak meg, legalább 40 ezer művi vetélést kapcsolnak össze a balesettel. A korai becslések 30-40 000 halálesetről szóltak, végül az ezzel összefüggő betegségekben elhunytak számát 4000-re korrigálták. A helyi lakosok hajlamosak a sugárterhelésnek tulajdonítani a rossz egészségi állapotukat és szinte valamennyi egészségügyi problémát, ezért szerintük a Csernobillal összefüggő halálesetek száma lényegesen magasabb.

Megjegyzendő, hogy a pajzsmirigyrák korai felismerés esetén közel 100%-os hatékonysággal gyógyítható, és mivel a hatóságok készültek a többlet pajzsmirigyrákos esetekre, ezért mindössze 9 gyermek halálát okozta a többlet sugárterhelés.^[forrás?] Nem elhanyagolható azonban, hogy a legfőbb halálozási ok a katasztrófával kapcsolatosan pszichés eredetű volt.^[forrás?] A – többségében alaptalan – félelemkeltés^[forrás?] egyik jellemző példája az Európában tapasztalható abortuszok számának növekedése, mely a balesetet követő hetekben közel 40 000 többlet művi vetélést jelentett. Ezek a meg nem született gyermekek is a robbanás áldozatai, holott az akkoriban születettek között mutációval, születési rendellenességgel stb. összefüggő többlet előfordulást sehol sem tudtak kimutatni.^[forrás?]

Ezeket az adatokat többek közt a Greenpeace sem tartja pontosnak, 2006-ban a katasztrófa 20. évfordulója alkalmából rendezett kampányukra összefoglalót készítettek az egészségügyi hatásokról, ahol nagyságrendekkel több áldozatról írnak. Fontos megállapítani azonban, hogy a nemzetközi tudóstársadalom egyértelműen a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (IAEA) által szervezett nemzetközi bizottságnak a baleset radiológiai következményekről szóló felmérésének eredményeivel és következtetéseivel ért egyet, mivel azokat pontosan dokumentált, hatóságilag hiteles mérések támasztják alá. A zöldszervezetek nem véletlenül érvelnek ezekkel a tényekkel. A mértékadó folyóiratokban azonban a IAEA mellett állnak ki a tudósok – a Greenpeace érvrendszere szerint a teljes nemzetközi fizikus, biológus és hasonló szaktekintélyek világméretű összeesküvéséről van szó.

A Nemzetközi Rákkutató Újság (International Journal of Cancer) 2006-os tanulmányában megjelent egy újabb tudományos modell, eszerint a csernobili szerencsétlenség körülbelül 1000 pajzsmirigyrákos és 4000 egyéb rákos esetet okozott Európában, ami az összes rákos esetek 0,01%-a a szerencsétlenség óta. A modell szerint a tragédia 2065-ig kb. 16 000 (95% UI 3400–72 000) pajzsmirigyrákos és 25 000 (95% UI 11 000–59 000) más típusú rákos megbetegedést okoz. A teljes hatását a lakosság egészségére nehéz felbecsülni.

Egyéb balesetek

Alig több mint egy évvel a csernobili katasztrófa után a brazíliai Goiânia városában is sor került egy radiológiai balesetre, amelynek hasonló következményei voltak Csernobilhoz. A goiâniai baleset rámutatott arra, hogy a radioaktív anyagok a csernobili katasztrófánál kisebb mennyiségben is súlyos károkat okozhatnak, ha nem megfelelően használják őket.

Sugárzás napjainkban

Az élőlényekben felhalmozódott sugárzás még évtizedekkel később is okozott mindennapi problémákat Európában. Bajorországban 2013-ban a sugárzás a vizsgált vaddisznók közel felében meghaladta a határértéket, némelyik egyedben tízszerese volt annak, így az állatok húsa nem kerülhetett kereskedelmi forgalomba.

A 30 km-es zónát a baleset 25. évfordulóján, 2011 márciusában megnyitották az idegenforgalom számára. A csernobili atomerőműhöz, illetve Pripjatyba már az elmúlt években is lehetett utazni. A kijevi utazási irodák egynapos túrákat kínáltak a 4-es reaktorhoz és a környező kihalt vagy újratelepült falvakhoz, városokhoz. Az idegenvezetéshez Geiger–Müller-számlálót, azaz radioaktivitásmérő műszert is lehetett kölcsönözni. A területre való szervezett utazásokat pár hónappal később, 2011 júniusában ismét betiltották. 2012 januárjától azonban ismét lehetővé tették a beutazást.

2015-ben^[forrás?] a betonszarkofággal lezárt négyes reaktor üzemi területeinek kivételével az ukrajnai atomerőmű jelentős része újra megtekinthetővé vált az érdeklődő katasztrófaturisták számára.

Az atomkatasztrófával több popzenei előadó is foglalkozott. David Bowie, a Watchtower is egy-egy dalban énekelte meg a nukleáris balesetet. Míg a Kraftwerk 1975-ös „Radioactivity” című szerzeményén 1991-ben a csernobili és goiâniai baleset miatt változtatott. A közelmúltban pedig az Imagine Dragons amerikai rockbanda 2012-es Radioactive című számában emlékezett meg a csernobili katasztrófáról, továbbá a 2010-es Eurovíziós Dalfesztivál ukrán versenyzője, Alyosha Pripjaty városában forgatta le a Sweet People című versenydalához a videóklipet.

A Метелики (oroszul: Мотыльки, magyarul: Pillangó) című ukrán film 2013-ban készült, a katasztrófa bekövetkezte utáni napokról szól. A Csernobil című HBO-minisorozatot a katasztrófáról és következményeiről 2019-ben mutatták be.

• ↑ Origo, 2015.03.16.: Sok a sugárzó vaddisznó Bajorországban. Origo, 2015. március 16. (Hozzáférés: 2015. március 16.)
• ↑ HVG, 2011.04.25.: Csernobili rémtörténet: a hallgatag Teller és az öngyilkos fővizsgáló. HVG, 2011. április 25. (Hozzáférés: 2016. április 26.)
• ↑ United Nations: A unified message of hope for Chernobyl-affected communities. chernobyl.undp.org. [2016. április 14-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. április 26.)
• ↑ Országos Atomenergia Hivatal: Csernobil öröksége: Egészségügyi, környezeti, társadalmi és gazdasági hatások, valamint ajánlások Fehéroroszország, az Oroszországi Föderáció és Ukrajna kormányai számára. haea.gov.hu. [2016. május 31-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. április 26.)

• Grigorij Medvegyev: The Truth About Chernobyl. I. B. Tauris, 1991, ISBN 1-85043-331-3, 9781850433316
• Chernobyl 1986 Wilson Center Digital Archive , digitalarchive.wilsoncenter.org
• Marx György: Atommagközelben. Mozaik Kiadó, Szeged, 1996
• Stolmár Aladár: Az én Csernobilom – Mi a gond az atomerőművekkel? Silenos, Budapest, 2009. ISBN 978-963-06-6888-0
• Szatmáry Zoltán–Aszódi Attila: Csernobil. Tények, okok, hiedelmek; Typotex, Bp., 2005
• Report of the Chernobyl Forum Expert Group ‘Environment’
• Cikkek, képgalériák, videodokumentumok a katasztrófa 25. évfordulóján (hvg.hu)
• Videó: A rádiós, aki először bemondatta a csernobili katasztrófa hírét
• A Paksi Atomerőmű Rt. leírása a balesetről
• CSERNOBIL 20 ÉVE – Fizikai Szemle 2006/4. 114. o.
• Csernobil visszavár – az Index cikke a S.T.A.L.K.E.R.-ről, a csernobili katasztrófa világát idéző kalandjátékról (2007. április 2.)
• http://www.elenafilatova.com
• 30 лет Чернобыля: как авария на ЧАЭС отразилась на мировой культуре, disgustingmen.com
• Photos of a visit to the reactor of Chernobyl in April 2006 by a German TV team joint by Research Center Juelich (angolul)(németül)
• More Chernobyl Officials Are Penalized in Soviet July 30, 1986
• Fény derült a csernobili fantomfotó titkára – origo.hu
• Harminc éve rajzottak ki a halál hangtalan sugarai – az origo.hu írása a katasztrófa 30. évfordulójára
• A gamma-sugarak hatása a százszorszépekre – origo.hu
• A csernobili reaktor 2-es blokkja 2016-ban (YouTube)
• A csernobili atomerőmű baleset sugárzási következményei Magyarországon. Szakmai összefoglaló jelentés; összeáll. Biró Tamás, Fehér István, Sztanyik B. László; KFKI, Bp., 1986
• A Központi Fizikai Kutató Intézet Sugárvédelmi Főosztályának mérései a csernobili atomerőmű balesetének következtében létrejött sugárzási helyzetről. 1986. április 28-június 12. Előzetes beszámoló; szerk. Deme Sándor, Láng Edit; MTA KFKI Sugárvédelmi főosztály, Bp., 1986 (Központi Fizikai Kutató Intézet)
• Christa Wolf: Üzemzavar. Egy nap hírei – Csernobil; ford. Gergely Erzsébet; Magvető, Bp., 1988
• Frederik Pohl: Csernobil; ford. Molnár István; Móra, Bp., 1988
• Vitalij Szkljarov: Holnap volt Csernobil. Dokumentumregény; ford. Ceszárszkaja Maja; Colortechnik Kft., Bp., 1993
• Szergej Dudko: Chernobyl. Without KGB's censor-ship. Documents, photographs, stories; angolra ford. Szőke Lajos; Tigina Bt., Kőszeg, 1996
• Piers Paul Read: Uramisten, mit tettünk! Csernobil; ford. Rindó Klára, Szabados Tamás; Magyar Könyvklub, Bp., 1997
• 15 éve történt a Csernobili Atomerőmű balesete. Tudományos ülésszak. Budapest, 2001. március 20-22.; rend. MTA Környezet- és Egészség Bizottsága; MTA, Bp., 2001
• Kirády Attila: Csernobil-vádirat. Halott kamionsofőrök nyomában; Alexandra, Pécs, 2001
• Szergej Mirnij: Az élőerő. Csernobili mesék. Dokumentumregény; ford. Bazsó Márton; Palatinus, Bp., 2006
• Kádárizmus. Átereszek; szerk. Kozák Gyula; 1956-os Intézet, Bp., 2010
• Szvetlana Alekszijevics: Csernobili ima; ford. Pálfalvi Lajos; Európa, Bp., 2016
• „Ez a sugárzás nem ismer határokat”. Dokumentumok a csernobili katasztrófa magyarországi következményeiről; közread. az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára; ÁBTL–Kronosz, Bp.–Pécs, 2018
• Adam Higginbotham: Éjfél Csernobilban. A világ legnagyobb nukleáris katasztrófájának (eddig) elmondatlan története; ford. Szántai Zsolt; I.P.C., Bp., 2019 (I. P. C. könyvek)
• Jurij Scserbak: A csernobili eposz. Dokumentumregény; ford. Zengő Mihály; Zengő Mihály, Bp., 2020

Jelentősebb dokumentumfilmek a témáról

• Csernobil, Pripjaty – a betiltott film (Magyar felirattal)
• Csernobil Öröksége: a Zóna, Bendarzsevszkij Anton és Maczelka Márk filmje színes, magyar dokumentumfilm, 102 perc, (2011)
• Хроника тяжелых недель (Nehéz hetek krónikája)] (oroszul)
• Порог Документальный фильм о чернобыльской катастрофе "Порог" был снят на Киевской киностудии им. А. Довженко еще в 1988 году известным кинодокументалистом Ролланом Сергиенко (oroszul)
• Nova: Back to Chernobyl (1989) (angolul)
• Inside Chernobyl Sarcophagus (UK Horizons, 1996) (angolul)
• A zóna (Magyar Televízió, Panoráma, 1989) (magyarul)
• Halál Csernobilban (Magyar Televízió, Panoráma, 1990) (magyarul)
• A csernobili robbanás Discovery Channel (magyarul)
• Meltdown in Chernobyl (National Geographic Channel, 2006) (angolul)
• Chernobyl disaster (Ukraine 1986), Discovery (angolul)
• Ангелы Чернобыля Csernobil angyalai (oroszul)
• Колокол Чернобыля Csernobili harangok (oroszul)
• The Chernobyl Disaster: How It Happened (angolul)
• Csernobil: Sevcsenko kamerája, avagy... akiket ólomkoporsóba temettek (Index.hu, 2011.04.26.)

• A csernobili atomerőmű-baleset áldozatainak listája
• 30 km-es zóna
• Kopacsi
• Pripjaty
• Vörös-erdő