Érme

A pénzjegy mellett a készpénz másik megjelenési formája, amely leginkább kisebb címletekként kerül forgalomba. Két fő típusa a nemesfémtartalmánál fogva saját értékkel is rendelkező értékpénz és a nem nemesfémből vert váltópénz, melynek forgalmát – akárcsak a papírpénzekét – törvény kényszeríti ki.

A papírpénzek mellett érmék képezik a modern fizetőeszközök készpénzállományát. Érmék rendszerint – bár nem kizárólag – a kisebb forgalmú készpénzügyletek lebonyolítására szolgálnak, nem egy esetben törvény szabja meg azt az érmemennyiséget, amelyet az eladó köteles elfogadni. A 20. században az értékpénzek kibocsátása és forgalma folyamatosan visszaszorult, a jelenleg forgalomban lévő pénzérmék ezért legtöbbször kis címletű váltópénzek.

Az érméknek - készpénzforgalmi szerepük mellett - művészeti értékük is van, ezért a legtöbb ország névértékkel ellátott, ám nem forgalmi célú emlékérméket is kibocsát. Szintén nem készpénzforgalmi céllal bocsátják ki azokat a modern, nagy címletű értékpénzeket, amelyek elsősorban a nemesfémtartás és -kereskedelem eszközei. Ezeket megkülönböztetésül kereskedelmi érmének nevezzük.

A pénzérme jelentette több mint két évezreden keresztül a pénzt. A modern világban a pénzérme jelentősége csekély lett, csak a kis értékű tranzakciók váltópénzeként használatos.

Bimetalizmus esetén kétféle fémből lévő pénz van forgalomban (például arany, ezüst; ilyenkor az egyik kisebb értékű váltásra szolgált), monometalizmus csak egyféle fémből való.

Kezdetek

 

Bár a történelem során fémdarabok mellett számtalan egyéb tárgy is szolgált általános egyenértékesként, azaz pénzként, ezek nem feleltek meg a pénzzel szemben támasztott követelmények valamelyikének: túlságosan nagy méretűek voltak (kőpénzek), nem voltak elég ritkák (kősó, ásópénz), oszthatóak vagy tartósak (élőállat), így nem feleltek meg a kereskedelmi és vagyontartási céloknak. Mivel a nemesfémek ezeket a kritériumokat kielégítették, sok helyen elterjedt pénzként való használatuk és a civilizációk kialakulásának egyik sarokkövévé váltak.

A nemesfémekkel való kereskedelem során meg kellett állapítani a nemesfémdarab tömegét és finomságát; az előbbi súlyméréssel, az utóbbi próbakő segítségével történt. Mivel ez a mindennapi kereskedelmet jelentősen bonyolította, felmerült az igény szabványos méretű és összetételű fémdarabok készítésére. Az ilyen fémdarabok szabványosságának hiteléül az érmeveret szolgált, a vert érmék értékét könnyen be lehetett azonosítani a veret alapján.

Az első vert pénzérméket valószínűleg Lüdiában készítették. Az első fennmaradt érmék is innen származnak, ezek feliratot nem, csak képi ábrázolást hordoztak, így koruk megbecslése bizonytalan. Az egyetlen támpont, hogy egy Kr. e. VI. században épült templom alatt találtak elásva néhányat ezekből az érmékből. Ezek az érmék elektrumból, egy természetes arany–ezüst ötvözetből készültek. Lüdia jelképe, az oroszlánfej manccsal szerepelt rajtuk. Mivel egyre több bukkan fel, vélhetőleg nemcsak magán-, hanem uralkodói veretek is voltak, egyes elismert numizmatikusok Krőzus királynak tulajdonítják őket. A lüdiai pénzek a föníciaiak révén elterjedtek a Földközi-tenger medencéjében is.

Görögország

A lüdiai találmányt hamar átvették a görögök is. Az első görög pénzérméket az i. e. 7. században készítették rézből, majd vasból (ezekből készítették fegyvereiket is). Argosz királya, Pheidón az érmék értékes vasanyagát azonban egy akkor haszontalannak és értéktelennek számító másik fémmel, az ezüsttel váltotta fel. A még megmaradt vasérméket Arisztotelész szerint Héra templomának ajándékozta. Az új ezüstérméket Aigina szigetén, a háború és bölcsesség istennője, Athéné templomában verték. Az ókori görögök az aranyat ekkoriban még csak templomaikban, sírjaikon és ékszereikben használták. Nyoma sincs annak, hogy aranypénzt használtak volna i. e. 390 előtt, amikor a II. Philipposz makedón király először vert aranyérméket.

A görögöktől i. e. 269-ben a rómaiak is átvették a pénz használatát, majd a Római Birodalom hódításai révén egész Európában meghonosították. A világ feljegyzett első inflációja Nero császár nevéhez fűződik, aki az állam kiadásait úgy próbálta fedezni, hogy bevonta az összes érmét Rómában, beolvasztatta őket és 15%-kal kisebb formában újra verette. Az így nyert ezüstből aztán magának is tudott pénzt veretni, amivel fedezte a kiadásokat.

Róma

Bővebben: A Római Birodalom pénztörténete

 

A római denarius (dénár) már szabványos ezüstpénz volt. A próbakő felfedezése készítette elő az utat a fém alapú árupénz és pénzérme kialakulásához. Bármilyen lágy fém tisztasága megvizsgálható a próbakő segítségével, és az anyag adott fémtartalma gyorsan meghatározható. Az arany lágy fém, nehéz hozzájutni, értéksűrűsége nagy, és végtelenségig tárolható. E tulajdonságoknak tudható be az arany eredeti kis-ázsiai hazájából való oly gyors és világméretű elterjedése.

Bár a próbakő használata lehetővé tette az aranytartalom kiszámítását (fajlagos aranytartalom megszorozva a teljes súllyal), a próbakő-vizsgálat után meg kellett mérni a súlyt és szorozni kellett, ami kissé nehézkessé tette a vásárlást. Ezt könnyítette meg a szabványos pénzérme fogalmának megjelenése. Ha az előre meghatározott ötvözetből vert, ismert súlyú érmék eredetét ismerte valaki, annak értékében bízhatott. Az érméket általában egy gondosan őrzött állami pénzverdében készítették, és annak súlyát és értékét garantáló címerrel látták el. Szokásossá vált azonban, hogy a kormányzat azt állítva, hogy az érme értéke a garanciát adó címerben van, a pénz értékét az értékesanyag-tartalmának csökkentésével rontotta.

Az arany és ezüst mellett más fémekből is készítettek időnként pénzt. Spártában nyárs alakú, nehéz öntöttvasdarabokat használtak fizetőeszközként, hogy az állampolgárok ne kereskedhessenek külföldiekkel. A 17. század elején Svédországban nem volt elég nemesfém, így ún. „tálpénzt” forgalmaztak, ami egy több mint 50 cm-es réz tábla volt, az értékével pontosan feltüntetve.

Újkor

A nemesfémpénznek tagadhatatlan volt az az előnye, hogy az általa képviselt értéket magában hordozta. Ugyanakkor ez az előny hátrányára is volt, mert a nemesfém visszaszerzésére a pénzt gyakran körülnyírták és ezzel annak hitelét rombolták. A nagyobb gondot az okozta, hogy Európa nemzetei mind használtak arany-, ezüst- és rézpénzeket, viszont az angol és spanyol kereskedők szemében az arany több ezüstöt ért, mint Európa más népeinél. Ez az 1670-1680-as években megnövelte az angol arany guinea árfolyamát az angol ezüstkoronához képest. Ez ahhoz vezetett, hogy az ezüstöt kivonták a forgalomból, mert nagy mennyiségű arany áramlott az országba, és más európai országok nem osztották az angolok arany-ezüst árfolyamát.

A helyzetet csak rontotta, hogy az ázsiai népek egyáltalán nem szerették az aranyat, és így az arany Ázsiából, az ezüst pedig Európából áramlott ki oly mértékben, hogy az Angol Királyi Pénzverde Mesterét, Isaac Newtont aggodalommal töltötte el. Az egyensúlyt az állította vissza, hogy a nemzeti bankok garantálták a pénz névértékbeni aranyra való átválthatóságát, de ez nem jött könnyen. 1730-ban Anglia nemzeti bankja (Bank of England) csaknem csődbe vitte az országot, mert egy krízisidőszakban túl sokan próbálták pénzüket aranyra váltani. Csak a londoni kereskedők pénzügyi garanciája mentette meg a bankot és a nemzetet a biztos tönkremenéstől.

Magyarország

Az első magyar érme, Szent István ezüstdénárja 1001-ből származik, ez mai ismereteink szerint nemzetközileg elismert pénz volt, hiszen külföldön is sok példányt találtak a különböző ásatásokon.

A leghíresebb pénzverdét Körmöcbányán alapították Károly Róbert uralkodása alatt, 1328-ban, itt többek között aranyforintokat vertek. A körmöcbányai verde évszázadokon keresztül a legjelentősebbnek számított, 1918-ban azonban el kellett költöztetni Budapestre.

• A közönséges váltópénz szerepű pénzérméknek ma a hétköznapi életben a lakossági és turista forgalomban van tranzakciós szerepe készpénzként.
• Erősödött a kultikus jelentősége a pénzérméknek. Ez alatt azt értjük, hogy a kincsképzés vagy másként a felhalmozás eszköze az értékes érme.

Magyarország

Bővebben: A magyar forint pénzérméi

Ahhoz, hogy 2008-ban Magyarországon egy érme törvényes fizetőeszköz legyen, a következőknek kell szerepelnie a fémdarabon: névérték, fizetőeszköz neve (forint felirat), évszám, verdejel (BP.) és a Magyar Köztársaság felirat. Enélkül csak emlékérméről beszélünk. Magyarországon a Magyar Pénzverő Zrt. hivatott a pénzeket verni és forgalmazni, ennek a cégnek a Magyar Nemzeti Bank a kizárólagos tulajdonosa.

 

• Árpád-házi érmékről
• A Magyar Pénzverő a pénzverés történetéről

• a világ érméi (angolul)
• Érmehírek (angolul)

• Érem
• Éremművészet
• Sztatér
• Érmeábrázolások a római császárkorban
• Pénzjegy
• Pénz