Tejútrendszer: Spirálgalaxis, melyben a Naprendszer is található

Mai becslések alapján 100-400 milliárd csillag található benne, átmérője 30 kiloparszek (97 800 fényév, azaz 9,5·10¹⁷ kilométer), legnagyobb vastagsága 5 kpc (16 300 fényév). A Földről két spirálkarját, az Orion- és Nyilas-kart látjuk. Vizsgálatát megnehezíti, hogy belülről látjuk.

Tejútrendszer
Csillagkép	Halak Nyilas Szekeres csillagkép Cassiopeia csillagkép Dél Keresztje csillagkép Északi Korona csillagkép Hercules csillagkép Skorpió Lant csillagkép Sárkány csillagkép Kígyó csillagkép Sas csillagkép Nyíl csillagkép Kis Medve csillagkép Nagy Medve csillagkép Mérleg Bika Ikrek csillagkép Rák Oroszlán Szűz Bak
Típus	küllős spirálgalaxis celestial body
Fizikai tulajdonságok
Tömeg	0,8–1,5 ·1012 M☉

Tudományos becslés szerint a Tejútrendszerben legalább 100 milliárd bolygó található. Továbbá számítások szerint a Tejútrendszerben van 10 milliárd fehér törpe, egy milliárd neutroncsillag, és 100 millió fekete lyuk is.

A Tejútrendszernek a Földről látható része a Tejút. Ez lényegében egy halvány, felhőszerű sáv, amely az egész éjszakai égbolton áthúzódik, és onnan figyelhető jól meg, ahol tiszta a levegő, kicsi a páratartalom és a fényszennyezés. Azért tűnik számunkra sávnak, mert galaxisunk korong alakú, és mi az egyik kar belsejében vagyunk, ezért a korongra merőlegesen kevés csillagot látunk, a korong síkjának irányában sokat.

A csillagok és gázfelhők a galaxisközépponttól vett távolságtól lényegében függetlenül 220 km/s sebességgel keringenek. A távolságfüggetlen rotációs sebesség ellentmond a Kepler-törvényeknek és azt jelzi, hogy a Tejútrendszer tömegének nagy része nem ad le és nem is nyel el elektromágneses sugárzást. Ezt a tömeget "sötét anyagnak" nevezik. A galaktikus rotációs periódus körülbelül 240 millió év a Nap pozíciójánál. Maga a Tejútrendszer körülbelül 600 km/s sebességgel mozog az extragalaktikus inerciarendszerhez képest. A Tejútrendszerben a legöregebb csillagok közel olyan öregek mint maga az Univerzum, feltehetően nem sokkal a kozmológiai sötétkor után keletkeztek az ősrobbanás után.

A Tejút fényét az azt alkotó csillagok adják. A Tejutat nem csak fényes csillagok alkotják, megfigyelhető anyagának körülbelül 5 tömegszázaléka csillagközi anyag (por és gáz), amely meggátolja a Tejút távolabbi pontjainak megfigyelését, ezért ha felnézünk az éjszakai égre, úgy tűnik, hogy néhány helyen kevesebb a csillag, vagy a Tejút helyenként „szétnyílik”. Ilyen hely például a Daru csillagkép farkánál lévő úgynevezett „Szeneszsák”. A Tejútrendszert alkotó csillagok eloszlásának vizsgálatával a sztellárstatisztika tudományág foglalkozik.

Központja

 

A Tejútrendszer középpontja a Sagittarius (Nyilas) csillagkép irányában van, távolsága a Naptól 27 200 ± 520 fényév . A látható fény tartományában nem tudjuk megfigyelni, mivel a galaktikus egyenlítő síkjában lévő csillagközi por- és gázfelhők elnyelik a fényt. Az optikai „látótávolság” a galaktikus rendszer fősíkjában csak mintegy 10 ezer fényév. A középpont közelítőleg egybeesik a Sagittarius A jelű rádióforrással. Galaxisunk központi, nagyon nagy tömegű fekete lyuka a Sagittarius A* (ejtsd: „A” csillag). Közvetlen közelében sok, nagy tömegű csillag kering, melyeket sikerült közeli infravörösben észlelni, és pályájuk megfigyeléséből sikerült a fekete lyuk tömegét meghatározni, mely 4 millió naptömegnek adódott. Egyelőre rejtély, hogy a csillagok hogyan kerültek ilyen közel, ugyanis sok közülük nagyon fiatal, azaz nagy távolság megtételére még nem volt idejük, a fekete lyukhoz közel viszont szinte elképzelhetetlen a csillagkeletkezés.

A galaxismag egy 27 000 fényév hosszú küllő közepén van, a küllő tengelye 44 ± 10 fokos szöget zár be a Napot és a magot összekötő egyenessel. A gázfelhők és a csillagkeletkezés zöme egy gyűrűben koncentrálódik, ami a küllő végén, a magtól mintegy 5 kiloparszekre (15 000 fényévre) van.

A spirálkarok

Tejútrendszerünknek négy fő spirálkarja van, a Perseus-kar, a Norma- és Cygnus-kar, a Scutum-Crux-kar és Carina- és Sagittarius-kar. Van két kisebb kar is, ezek közül az egyik a Napnak is helyt adó Orion-kar.

A halo

A többi spirálgalaxishoz hasonlóan, Tejútrendszerünket is egy kifelé folyamatosan ritkuló, csillagokból álló (csillagközi gázt nem tartalmazó), gömbszimmetrikus halo veszi körül. Anyagának 90%-a egy 100 000 fényév sugarú gömbön belül található. A halo részét képezi emellett Tejútrendszerünk mintegy 160 gömbhalmaza. Az őket alkotó csillagok kémiai elemzése alapján jelentős részük (mintegy harmaduk) nem a Tejútrendszerben képződött, hanem az időközben bekebelezett törpegalaxisokban, melyeknek egyéb csillagai sok esetben már szétszóródtak a Tejútrendszerben, gömbhalmazaikat azonban elég erős gravitációjuk összetartotta.

Kísérőgalaxisok

Tejútrendszerünk körül több apróbb galaxis kering, ezek közül a legismertebb a Kis és a Nagy Magellán-felhő. Mindkettő a Magellán-galaxis maradványa, mely Tejútrendszerünk körül keringve darabokra szakadt.

A Nap helyzete

Napunk az Orion-kar belső peremén, a Tejútrendszer középpontjától 25 000 ± 1000 fényévre kering. Kifelé a következő spirálkar a Perseus-kar, ennek távolsága mintegy 6000 fényév.

Napunk megközelítőleg ellipszis alakú pályán, körülbelül 1 millió km/h sebességgel kering a galaxis középpontja körül, nagyjából 226 millió évenként megtéve egy fordulatot. Mozgásának iránya megközelítőleg a Vega irányába mutat, a középpont irányával mintegy 60 fokos szöget bezárva. A galaxis fősíkjához képest oszcillál, egyszer a sík egyik („alsó”), majd másik („felső”) oldalán tartózkodva.

 

A magyar néphagyományban a Tejútnak – mint az égen látható fényes csillagösvénynek –, más nomád népekhez hasonlóan, fontos szerepe volt, hisz az állataikat legeltető, vándorló népeknél a tájékozódást az égbolt ismerete nagyban segítette. A gyakorlati ismereteket – tudomány híján – a mitológia gyűjtötte össze. A Tejút elnevezés a görög mitológiából származik. Egy monda szerint Héraklészt születése után az alvó Héra mellére helyezték, az újszülött így kapott halhatatlanságot az istennőtől. A felébredő Héra olyan hevesen taszította el magától Héraklészt, hogy a teje szertefröccsent az égen. A görög γάλα (gala) szó tejet jelent, a -ξης (kszész) egy főnévképző, ebből ered a galaxis szó.

Az ősi magyar mitológiában a Tejút egyrészt a „Hadak útja”, másrészt a székelyeknél „Csaba királyfi csillagösvénye” vagy röviden „Csaba útja” néven ismert. A monda szerint ezen a csillagösvényen távozott el a földi világból Csaba királyfi, Attila hun király fia, a székelyek vezére, és tér majd vissza, ha népének segítségre van szüksége. A székely himnusz két sora is ennek a mondának állít emléket: „Vezesd még egyszer, győzelemre néped,/ Csaba királyfi, csillagösvényen!”

 

A Wikimédia Commons tartalmaz Tejútrendszer témájú médiaállományokat.

• Tejútrendszer-hírek – A Hírek.Csillagászat.hu rovata

• Naprendszer
• Galaxis
• Galaxishalmaz
• Csillagpopulációk
• Lokális Galaxiscsoport
• Shapley–Curtis-vita