A szitutunga vagy más néven szitatunga (Tragelaphus spekii) az emlősök (Mammalia) osztályának párosujjú patások (Artiodactyla) rendjébe, ezen belül a tülkösszarvúak (Bovidae) családjába és a tulokformák (Bovinae) alcsaládjába tartozó faj.
Szitutunga | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
Szitutunga bika | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
és tehén | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Természetvédelmi státusz | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Nem fenyegetett | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Rendszertani besorolás | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Tudományos név | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Tragelaphus spekii (Speke, 1863) | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Szinonimák | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Elterjedés | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Elterjedési területe | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Hivatkozások | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
A Wikifajok tartalmaz Szitutunga témájú rendszertani információt. A Wikimédia Commons tartalmaz Szitutunga témájú médiaállományokat és Szitutunga témájú kategóriát. |
Ez az állat egy mocsári antilopfaj, melynek az előfordulási területe főleg Afrika középső részén van. A szitutunga elterjedési területe magába foglalja a Kongói Demokratikus Köztársaságot, Kamerunt, Dél-Szudán egyes részeit, Ghánát, Botswanát, Zambiát, Gabont, Tanzániát, Ugandát és Kenyát. Ezt az antilopot legelőször 1863-ban, John Hanning Speke angol felfedező, a Nílus forrásának felfedezője írta le. Közepes méretű antilop, melynél a bika marmagassága körülbelül 81-116 centiméter, a tehéné 72-90 centiméter. A bika testtömege eléri a 76-119 kilogrammot, míg a tehén csak a 24-57 kilogramm. A szitutunga vízálló szőrzete bozontos, hosszú szálakból tevődik össze és élőhelytől, illetve nemtől függően változó színű. Az állat test- és lábfelépítése a mocsári életmódjáról tanúskodik. Ennél az antilopnál csak a bikának van szarva. A szarv kissé csavarodott, csak 1-2 spirálos és általában 45-92 centiméter hosszú.
A szitutunga főleg a hajnal első óráiban, a napnyugta előtti utolsó egy-két órában, valamint éjszaka tevékeny. Nem területvédő; nem is jelöl ki magának területet. A táplálék szempontjából eléggé válogatós, csak a friss leveleket és füveket, vízinövényeket, mint például a palkaféléket, és különböző erdei bokrok leveleit fogyasztja. Az ivarérettséget a tehén egyévesen, míg a bika másfél évesen éri el. Egész évben szaporodhat, azonban a szaporodási időszaka a száraz évszakra tehető. A vemhesség majdnem 8 hónapig tart, ennek végén általában egy borjú jön világra. Fogságban 22-23 évig is élhet.
Majdnem kizárólag a mocsarak és lápvidékek lakója. A magas füvű és dús növényzetű mocsarakat, évszakos árterületeket, láposokat, nedves ligeterdőket és mangroveerdőket részesíti előnyben. A szitutungát elsősorban az élőhelyeinek elvesztése veszélyezteti. A Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) nem fenyegetett fajként tartja számon. A ghánai hatóságok kérésére az állat felkerült a Washingtoni egyezmény (CITES) 3. listájára; ezen a listán azok az élőlények szerepelnek, melyek világszinten nincsenek veszélyben, azonban a velük való kereskedéshez engedély kell. Habár az elterjedési területének egyes részein szétszórva él, a botswanai Okavango-deltában és a zambiai Bangweulu-tó körül gyakorinak számít.
A szitutunga tudományos neve Tragelaphus spekii. Az antilopot legelőször 1863-ban, a Nílus forrásának felfedezője, az angol John Hanning Speke írta le. Speke ezt az állatfajt az akkoriban Little Windermere = „Kis Windermere” nevű tónál (mai nevén a tanzániai Kagera-régióban levő Lwelo-tó) pillantotta meg először. Könyvében, melynek címe „Journal of the Discovery of the Source of the Nile”, az antilopot nzoé-nak nevezi; szuahéli nyelven így nevezik ezt az állatot. Angolul water-boc-nak is nevezik, mivel hasonlít a waterbuck-ra (magyarul gyűrűsfarkú víziantilop Kobus ellipsiprymnus). Az antilop tudományos nevét gyakran, azonban hibásan Tragelaphus spekei-nek írják. Az nem ismert, hogy a faji szintű nevét Speke nevezte el magáról, vagy Philip Lutley Sclater angol ügyvéd és zoológus nevezte el Speke tiszteletére. Speke a könyvében egy lábjegyzet erejéig azt írja, hogy Sclater a névadó, az angol zoológus pedig a Tragelaphus spekii nevet adta az állatnak. Akárki is nevezte el, a Zoológiai Nevezéktan Nemzetközi Kódexének (International Code of Zoological Nomenclature, ICZN) 50.1.1 cikke és a Nemzetközi Zoológiai Nomenklatúrabizottság (International Commission on Zoological Nomenclature, ICZN) szabályai szerint az, hogy Speke egy lábjegyzetben azt írta, hogy Sclater a névadó, nem elég. Emiatt Speke lett elismerve a szitutunga névadójaként. A spekii szó a latinizált Spekius-nak a birtokos esete. Manapság a Tragelaphus spekii a helyesen leírt tudományos neve a szitutungának.
| |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Az alábbi családfa a 2005-ben Sandi Willows-Munro és társai által végzett kutatások eredményei szerint készült |
A szitatunga a tülkösszarvúak (Bovidae) családján belül a Tragelaphus nevű emlősnembe van besorolva. 2005-ben, Sandi Willows-Munro a durbani KwaZulu-Natal Egyetem kutatója sejtmag és mitokondriális DNS-vizsgálatokat végzett kilenc Tragelaphus-fajon. Ebből a kutatásból megtudtuk, hogy a szitutunga és a bongó (Tragelaphus eurycerus) a Buxton-hegyiantiloppal (Tragelaphus buxtoni) és a közönséges bozótiantiloppal (Tragelaphus scriptus) egy monofiletikus kládot alkotnak, azaz egy közös rendszertani őstől származnak. A nagy kudu (Tragelaphus strepsiceros) körülbelül 8,6 millió évvel ezelőtt vált le erről a kládról.
A Tragelaphus nemen belül, amint már írva van, a szitatunga, a bongó, a hegyi nyala és a közönséges bozóti antilop nagyon közeli rokonai egymásnak. A közönséges bozóti antilop és a Delamere-bozótiantilop (Tragelaphus sylvaticus) – antilopok, melyeket nemrég még egy fajként tartottak számon, a bozóti antilopba összefoglalva –, valamint a szitatunga annyira közeli rokonai egymásnak, hogy hibridizálódni tudnak egymással. A bongó és szitutunga közti hibrid példányok ivarképesnek bizonyultak. A csavartszarvú antilopok (Strepsicerotini) nemzetségén belül – mely magába foglalja a Tragelaphus és a Taurotragus nemeket –, a szitatunga a legváltozatosabb megjelenésű állat, talán azért, mert a különböző állományai elszigetelve élnek a különböző mocsaras területeken.
A testalkat, a szőrzet tapintása és színezete, valamint mintázata alapján az idők során akár 10 alfaját is leírták. Azonban a szőrzet vastagsága vagy éppen vékonysága a környezetétől függ, a bundájának mintázata még ugyanazon az állományon belül is változatos. Továbbá a bunda árnyalata és a mintázatok színezete is változhat az adott példány – főleg a bikák esetében – korának előrehaladtával. Még az is meglehet, hogy alfaj nélküli. Azonban az előfordulási területén található három főbb folyómedencét véve a szitatungának 3 alfaja különíthető el:
A szóban forgó antilop a következő országokban őshonos: Angola, Benin, Bissau-Guinea, Botswana, Burundi, Csád, Dél-Szudán, az Egyenlítői-Guinea, Gabon, Gambia, Ghána, Guinea, Kamerun, Kenya, a Kongói Demokratikus Köztársaság, a Közép-afrikai Köztársaság, Mozambik, Namíbia, Nigéria, Ruanda, Szenegál, Tanzánia, Uganda, Zambia és Zimbabwe. Nigerből kihalt; itt a Csád-tó környékén élt. Feltételezhetően Togóból is kihalt, mivel élőhelyeit átvették az egyre növekvő emberi települések. Habár Nyugat-Afrikában elszórva fordul elő, eme kontinens középső, keleti és déli részein még mindig gyakorinak számít, főleg ahol még nagy erdők találhatók.
A szitatunga egyike a „kétéltű antilopoknak”, azaz egyaránt jól érzi magát a szárazon és a vízben is. A mocsarak és lápvidékek tökéletes élőhelyek számára. A legkedveltebb élőhelyei a magas füvű és dús növényzetű mocsarak, évszakos árterületek, láposok, nedves ligeterdők és a mangroveerdők. Ahol megtalálható, ott a nádasokban jól kivehető „utakat” tapos ki magának. Ezek az útvonalak akár 7 méter szélesek is lehetnek, és összekötik a táplálkozóhelyeket a víz menti erdőszélekkel. A szitutunga habár nem jelöl ki magának saját területet, melyet aztán védelmezne, mégis megvan a megszokott mozgáskörzete, amelyet egész életében bejár. A mozgáskörzetben mindig van valamilyen vizes hely, az lehet patak, folyó, tó vagy a mocsár állóvize. A szavannákon átfolyó nagy folyamoknál a papiruszsásosokban (Cyperus papyrus), Phragmites nádasokban és Echinochloa pyramidalis mezőkön lelhető fel. Az élőhelyét gyakran más antilopfajokkal megosztja; így például a dél-szudáni Sudd-mocsárban a nagyszarvú mocsáriantiloppal (Kobus megaceros), Afrika déli mocsaraiban a zambézi mocsáriantiloppal él egy helyen.
Közepes méretű antilopfaj, melynél jelentős a nemi kétalakúság, azaz a szarvval rendelkező bika jóval nagyobb, mint a szarv nélküli tehén. A bika átlagos fej-testhossza 136-177 centiméter, míg a tehéné 104-146 centiméter. A bika marmagassága eléri a 81-116 centimétert, a tehén pedig 72-90 centiméter. A hímállat testtömege 76-119 kilogramm között mozog, míg a nőnemű 24-57 kilogrammot nyom. A farok 14-37 centiméter hosszú. A tányérszerű fülei 11-17 centiméteresek. Megjelenésileg a szitatunga majdnem azonos a nyalával (Tragelaphus angasii), a különbséget talán a sörény és a lábnyomok jelentik.
A szőrzet színezetének árnyalata élőhelytől függően változó, azonban az alapszínek a fiataloknál rozsdás-vörös és a teheneknél gesztenyebarna. A pofán jól kivehető fehér mintázatok láthatók. A test több részén is fehér csíkok és pontok vannak, azonban ezek nem annyira erősek, mint más Tragelaphus-fajok esetében. Fehér foltok láthatók a torkon, a fej közelében és a mellen. A combok belső felén egy-egy szagmirigy pár van. A bika szőrzete korának előrehaladtával egyre sötétebbé válik, mígnem szürke vagy sötétbarna lesz. A bika durva szőrszálú sörényt növeszt; ez általában barna színű. A gerince mentén fehér csík fut. Szintén a bikánál a szemek között ék alakú, csontos kinövés van.
A test- és lábfelépítése tökéletesen alkalmazkodott a mocsári élethez. A bika patája meghosszabbodott és szélesen szétterül. A kócos, durva szőrzete nagyjából vízálló, csak kevés nedvesség hatol át rajta; így habár az állat folyton nedves növények között és lápos területeken mozog, meglehetősen száraz marad a bőre. Az ék alakú teste, a lehajtott feje járás közben, valamint a hátrahajló szarvak – a bika esetében – tökéletesek a sűrű növényzet közötti haladáshoz. A pata és a pata fölötti igen hajlékony lábrész együttesen banán alakú, a hátsó lábakon 16 centiméter, míg a mellsőkön 18 centiméter lehet. A patavégek hegyesek, emiatt majdnem nesztelenül tud haladni a vízben is. A szőrzetének színezete és mintázata tökéletes az állat álcázásához, elrejtéséhez. A hallása igen kiváló; mozgó fülei a felépítésük miatt pontosan észreveszik és meghatározzák a hang forrását. A jól hallás igen fontos egy olyan állat számára, melynek látási viszonyait gátolja a sűrű növényzet, és az ebből keletkező homály.
Ez az antilop főleg a hajnal első óráiban, a napnyugta előtti utolsó egy-két órában, valamint éjszaka tevékeny. Idejének nagy részét táplálkozással tölti. Nagyjából helyben maradó állat, azaz nem vándorol sehova. A nappal forró időszakát a nádasokban elrejtőzve tölti. Nappal ritkán merészkedik ki a mocsárból. Általában párban vagy magányosan él, bár nagyobb csordában is megfigyelték. Egy kenyai kutatás alkalmával megfigyeltek egy 9 fős csordát, melyben egy bika, négy tehén és négy borjú volt. Olykor laza csoportosulások jöhetnek létre, de a példányok között alig van kapcsolat, érintkezés. Amikor csordába verődnek, a csordák általában azonos nemű állatokat tartalmaznak.
A szitatunga nem területvédő. A bikák azonban néha megküzdhetnek egymással, vagy éppen rátámadnak a körülöttük levő növényzetre. Cselszerűen, nagyobbnak tűnhetnek azzal, hogy felállnak hátsó lábaikra. Amikor két szitutunga találkozik, előbb összeérintik orraikat, aztán nyaldosni vagy harapdálni kezdik egymást. A megijedt vagy figyelmeztetett állat merev testtartást vesz fel; ekkor magasra emeli fejét és az egyik lábát a levegőben behajlítva tartja. Időnként, főleg éjszaka ez az állat erős köhögő vagy ugató hangokat hallat; ezek elég erősek ahhoz, hogy áthallatszanak a mocsár másik végébe. A hangkiadás célja az egymáshoz való csalogatás. A tehenek egyes ugatásai más tehenek elriasztását szolgálják. A szaporodási időszakban, amikor egy bika egy tehénhez, vagy egy tehéncsordához közelít, halk bőgést hallat. Táplálkozás közben rövid síphang hallható. Az anyaállat és borja bégetések által tartják fenn a kapcsolatot.
Ez a csavartszarvú antilop pihenés és táplálkozás közben a zambézi mocsáriantilop (Kobus leche) közelében ülhet, bár ezzel egyszer sem érintkezik. Az antilopot gyakran sárgacsőrű nyűvágók (Buphagus africanus), afrikai levéljárók (Actophilornis africanus) és nagy kócsagok (Ardea alba) kísérik. A szitatunga kiváló úszó, azonban a krokodiloktól való félelmében csak ott úszik, ahol sűrű a növényzet. Amikor már nem bírja a szúnyogok és legyek csípéseit, vagy ragadozó üldözi, akkor ez az állat lemerülhet a víz alá; ilyenkor csak az orrát és a szemeit hagyja a víz fölött. Mivel életét vízközelben tölti, a szitutungát, amint a gyűrűsfarkú víziantilopot is, „víziantilopnak” írták le. Miután a vízben táplálkozott, a Napsütésben szárítja meg magát. A szitatunga legfőbb ragadozói: a nílusi krokodil (Crocodylus niloticus), az oroszlán (Panthera leo), a leopárd (Panthera pardus) és a hiénakutya (Lycaon pictus).
A szitutunga étlapja számos növényből tevődik össze, és ezekből is csak a neki legkiválóbb részeket válogatja ki. Csak a friss leveleket és füveket, vízinövényeket, mint például a palkaféléket, és különböző erdei bokrok leveleit fogyasztja. A legkedveltebb növényei közé tartoznak: a gyékény- (Typha), a palka- (Cyperus), az Echinochloa-, a Pennisetum-, a Leersia-, az Acroceras- és a kölesfajok (Panicum), valamint a Vossia cuspidata. A kenyai Saiwa Swamp Nemzeti Parkban élő példányok a zellerféléket (Apiaceae) és a medvekörömféléket (Acanthaceae) kedvelik, míg a zambiai Bangweulu-tó környékén és a Kafue Nemzeti Parkban élők a pillangósvirágúakat (Fabaceae) részesítik előnyben. A táplálkozás nagy része az élőhelyének határain történik. A kedvelt táplálék évszakonként, a vizek növekedésének vagy csökkenésének – ebből adódóan a növényzet is megváltozik – megfelelően változik. A gerenukhoz (Litocranius walleri) hasonlóan a szitutunga is feláll a hátsó lábaira, hogy jobb falatokat érjen el. Néha a szarvát is használja az ágak lehúzásához.
Egy kutatás szerint ez az antilop 40 növényfajból táplálkozott; ezek többsége perjeféle volt. Az ember közelében az édesburgonya (Ipomoea batatas) ültetvényeket dézsmálja meg. Amikor az évszakok váltakozásával csökken egy-egy kedvelt tápláléka, akkor felkeresheti a kultúrtájakat. Az évszakonkénti árvizek is mozgásra bírják az amúgy helyhez kötött antilopot. Amikor a nádasban túl magas a vízszint, a szitutunga kénytelen az árterekre kivonulni. Amikor a vizek visszahúzódnak az ember szarvasmarhái veszik át az ártereket, és a szitatungákat visszariasztják a nádasokba.
A tehén egyévesen, a bika 1,5 évesen válik ivaréretté. Az ellések és párzások az év minden szakaszában megtörténhetnek, azonban ezen események többsége a száraz évszakban éri el csúcspontját. Amikor a tehenek készen állnak párzani és többen is összegyűlnek, a környék bikái megküzdenek egymással a párzási jogokért. Egy bika több tehénnel is párosodhat. Udvarlás közben a bika lehajtott fejjel megközelíti a tehenet és megszagolja annak nemi szervét. Ekkor a tehén, kedve szerint lassan odébbáll, vagy idegesen elriad. Ha a tehén eliramodik, a bika utána fut, de nem idegesen, hanem nyugodt iramban, amíg a tehén megnyugszik. Amikor készen áll a párzásra, a tehén felemeli a fejét és nagyra tátja a száját; ez jel a bikának, hogy elkezdődhet a párzás. Párzás közben a tehén lehajtja a fejét, közben a bika előbb behajtja, majd kiegyenesíti a mellső lábait, továbbá a fejét és nyakát a tehén hátára teszi. A pár körülbelül 1-2 napon keresztül együtt marad; eközben a bika minden más ellenfelet elkerget vagy megpróbál elkergetni.
A vemhesség majdnem nyolc hónapot tart. Ennek végén általában egy borjú jön világra. Az ellés egész évben megtörténhet, azonban a borjak többsége a száraz évszakban születik meg. A borjú ügyesen elrejtőzik a sűrű növényzetben. Amikor az anyja szoptatni akarja, bégető és csukló hangokat hallat. A nagyobb borjú az anyját követi akkor is, mikor annak már újabb borja van. Az elválasztás körülbelül hat hónap után következik be. A fiatal állatnak időbe telik, amíg megtanulja a szitutungákra jellemző különleges járásmódot, emiatt néha elveszítve egyensúlyát fel-fel dől, beleesik a vízbe. Úgy a bika, mint egyes tehén is elhagyhatja csordáját, mielőtt eléri az ivarérettséget. Ez talán a szülőállatokkal való versengés és a beltenyészet elkerülése érdekében történik meg. A vadonban nem ismert az élettartama, de fogságban elérheti a 22-23 éves kort.
Egyelőre összességében nem számít veszélyeztetett fajnak, de állományai néhol nagyon megritkultak, legalább két helyen ki is haltak. Elsősorban a mocsaras vidékek eltűnése, valamint az évenkénti évszakos vízállások nem azonos szintje veszélyezteti. Ha az ember lecsapol egy területet, vagy épít egy gátat, a vízszint a térségben drasztikusan megváltozik, ami befolyásolja a különböző növényfajok elterjedését, ebből kifolyólag az antilop táplálékkészletét is. Ha az ember elfoglal bizonyos területeket, a szitatunga állományok elszigetelődnek egymástól. A Bangweulu-tónál és Busangánál minden évben nagy területeket égetnek fel, és mivel a nádasok igen jól égnek, a szitutunga és a többi itteni állat élete ilyenkor nagy veszélybe kerül. A Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) nem fenyegetett fajként tartja számon. A ghánai hatóságok kérésére az állat felkerült a Washingtoni egyezmény (CITES) 3. listájára; ezen a listán azok az élőlények szerepelnek, melyek világszinten nincsenek veszélyben, azonban a velük való kereskedéshez engedély kell.
Szenegálban a túlvadászása és élőhelyeinek elrontása igen ritkává tette a szitatungát. Korábban közönségesnek számított Gambiában, azonban manapság csak néhány mocsárban található meg. A gambiai Abuko természetvédelmi területre (Abuko Nature Reserve) betelepítették. Botswanában, habár a helybéliek táplálékként még mindig vadásszák, ez az állat ebben országban még gyakorinak számít. Szintén Botswanában a szitutunga hozzájárul a közgazdasághoz is, mert az ország északi része adja a legnagyobb szitutunga trófeákat, melyekért a gazdagok és a külföldiek odavannak. Csádban, Ghánában, Guineában, Burundiban, Mozambikban és Zimbabwéban az antilop állományszintjei nem ismertek. Viszont jelentős állományai élnek Kamerunban, a Közép-afrikai Köztársaságban, a Kongói Demokratikus Köztársaságban, az Egyenlítői-Guineában, Gabonban, Tanzániában és Zambiában. Mivel alig elérhető helyeken él, a szitutunga világszintű állományának felmérése nagyon nehéz. 1999-ben, a Rod East of the IUCN SSC Antelope Specialist Group nevű szervezet adatai szerint a szitutunga világállománya 170 000 főt számlált. De ez meglehet, hogy túlbecslés volt. Ahol az ember is jelen van, a szitutunga állományok drasztikusan lecsökkentek, de ahol az élőhely távol esik az emberi településektől, ott az állományok stabilak maradnak.
A 170 ezer főre becsült állománynak a 40%-a védett területeken lelhető fel. Ilyen területek: a botswanai Okavango-delta és Cuando-folyó, a kameruni Dja Faunal Reserve és a Lobéké Nemzeti Park, a közép-afrikai köztársasági Bangassou, a kongói demokratikus köztársasági Odzala Nemzeti Park, Lake Télé Community Reserve, a Likouala- és Salongo-folyók medencéi, az egyenlítői-guineai Monte Alén Nemzeti Park, a kenyai Saiwa Swamp Nemzeti Park, a ruandai Akagera Nemzeti Park, a tanzániai Moyowosi Game Reserve és Kigosi Game Reserve, valamint a zambiai Bangweulu-tó és Busanga mocsár. Az előbb felsoroltak közül csak néhány rezervátum van megfelelően védve és igazgatva.
Állatkertekben világszerte sokfelé tartják, elsősorban különleges életmódja miatt kedvelik. A szitutunga jól bírja a fogságot, rendszeresen szokott szaporodni.
Magyarországon a Nyíregyházi Állatparkban, a Fővárosi Állat- és Növénykertben és a győri Xántus János Állatkertben tartják.
This article uses material from the Wikipedia Magyar article Szitutunga, which is released under the Creative Commons Attribution-ShareAlike 3.0 license ("CC BY-SA 3.0"); additional terms may apply (view authors). A lap szövege CC BY-SA 4.0 alatt érhető el, ha nincs külön jelölve. Images, videos and audio are available under their respective licenses.
®Wikipedia is a registered trademark of the Wiki Foundation, Inc. Wiki Magyar (DUHOCTRUNGQUOC.VN) is an independent company and has no affiliation with Wiki Foundation.