Swadesh-Lista

A Swadesh-lista Morris Swadesh amerikai nyelvész által, az 1940-es és 1950-es években alkotott szójegyzék, ami a történeti-összehasonlító nyelvészetben használatos.

Swadesh arra törekedett, hogy listája olyan alapszókincset tartalmazzon, amely minél több nyelvben megtalálható, és ugyanakkor a természeti és a kulturális környezettől minél függetlenebb legyen. Előbb 225 szót tartalmazó listát alkotott, később a szavak számát 215-re, majd 200-ra, és végül 100-ra csökkentette le. Gyakran használatos egy 207 szavas lista. Ez a 200-asból áll, amelyhez hozzáadtak hét, a 100-asban jelen levő, de a 200-asban nem szereplő szót.

Swadesh három céllal javasolta a listáját:

  • hogy azonosítani lehessen bármelyik addig nem kutatott nyelv alapszókincsét,
  • hogy meg lehessen állapítani két adott nyelv rokonsági fokát, és
  • hogy hozzávetőlegesen datálni lehessen bármely olyan nyelvet, amelyből más nyelvek eredtek.

A Swadesh-lista megalkotása

Swadesh sok nyelvet tanulmányozott, főleg húsz kanadai, USA-beli és mexikói indián nyelvet. Mivel arra kényszerült, hogy már majdnem kihalt nyelveket kutasson korlátozott eszközökkel, szükségét érezte egy sztenderd módszernek, amellyel a nyelvek közötti rokonságra vonatkozó lényeges adatokat gyűjtsön. Ezzel a céllal az alábbi posztulátum szerint alkotott szójegyzéket.

Bár minden nyelvből tűnnek el szavak, amiket helyettesítenek az idő során, a szókészlet egyes részei kevésbé vannak kitéve változásnak, mint más részei. Ezért meg lehet határozni egy alapszókincset, amely a szókészlet legellenállóbb részét képezi a változásokkal szemben. Ez a szókincs olyan fogalmakat hordoz, amelyeket minden nyelvben kifejeznek. A névmások, a számnevek, egyes melléknevek („nagy”, „kicsi”, „hosszú”, „rövid”), egyes rokonsági fokokat („anya”, „apa”), testrészeket („szem”, „fül”, „fej”), természeti eseményeket és tárgyakat („eső”, „kő”, „csillag”), elementáris állapotokat és cselekvéseket („lát”, „hall”, „jön”, „ad”) megnevező szavak kevésbé vannak kitéve annak, hogy jövevényszavak helyettesítsék őket. Például az angol nyelv általános szókészletének 50%-a jövevényszavakból áll, de ez az arány 6%-ra csökken, ha az alapszókincsről van szó. A 100 szavas Swadesh-listában csak egy szó nem tartozik az eredeti germán szókészlethez (a mountain ’hegy’, francia eredetű szó, ami a normannoknak köszönhető). Egy másik példa az albán nyelvé és a modern görögé. Az albán indo-európai eredetű szavainak 90%-át veszítette el, sokkal többet, mint a görög, de ha a 100 szavas Swadesh-listát tekintjük, az arány csaknem azonos a két nyelv esetében (25–26%).

Két nyelv rokonsági fokának megállapítása

Swadesh felhasználta a listáját két adott nyelv hasonlósága, azaz rokonsági fokának felmérésére a lexikostatisztika mennyiségi módszere segítségével, ami a közös eredetű szavak arányával fejeződik ki. Minél nagyobb a két nyelv szókincse közötti hasonlóság, annál közelebb állnak egymáshoz genetikai szempontból, és annál rövidebb idő telt el a kettő szétválása óta. Swadesh szerint, ha két nyelv alapszókincse 70%-os arányban tartalmaz rokon szavakat, akkor úgy lehet tekinteni, hogy ugyanabból a nyelvből származnak. Ha ez az arány meghaladja a 90%-ot, akkor a két nyelv közeli rokon.

A Swadesh-lista nyelvek datálására való alkalmazása (glottokronológia)

A glottokronológiában Swadesh abból a posztulátumból indult ki, hogy a kezdeti alapszókincsből való veszteség rátája nagyjából nem változik, azaz ennek szavai gyakorlatilag változatlan ütemben tűnnek el és cserélődnek fel. Ugyanakkor a szókészlet többi részének esetében, amely szorosan kötődik kulturális tényezőkhöz, a veszteségi ráta a beszélők idegen kultúrákkal való kapcsolataik függvényében változik. E posztulátum miatt a Swadesh-féle nyelv-datálási módszert az őskori leletek, a szén 14-es izotópja radioaktív bomlása (melynek rátája változatlan) segítségével való datálásához hasonlították.

13 többségükben olyan indoeurópai nyelv tanulmányozása nyomán, amelyek hosszú történelmi időszakból rendelkeznek írásos emlékekkel, a 100 szavas Swadesh-lista alapján 1000 évre vonatkozó 86%-os megtartási rátát (azaz 14%-os veszteségi rátát) számítottak ki, amit állandónak tekintettek, és minden nyelvre általánosítottak.

A közös eredetű szavak százalékát és az alapszókincs 1000 éves megtartási rátáját számításba véve az alábbi képlet segítségével meg lehet határozni, bizonyos kiszámítható hibatoleranciával, azt az időtartamot, ami két nyelv ugyanazon nyelvből való kiválásától telt el:

    Swadesh-Lista 

ahol

  • t: két nyelv ugyanazon nyelvből való kiválásától eltelt idő, 1000 évben
  • c: a közös eredetű szavak százaléka
  • r: a megtartási ráta (= 0,86)

Ha behelyettesítjük a megtartási rátát a logaritmusba, akkor ez a

    Swadesh-Lista 

formára egyszerűsödik.

Például, ha két nyelv alapszókincse 70%-os arányban rokon, akkor úgy lehet tekinteni, hogy egy 1200 évvel ezelőtt létező nyelvből fejlődtek ki.

Kifogások a Swadesh-lista alkalmazása ellen

Kezdettől fogva vitatták a Swadesh-lista alkalmazását. A kifogások a következők:

  • Az alapszókincs nem minden kultúrában egyenlően mentes a változásoktól. Például egy olyan természeti tárgy, mint a Nap elnevezése, a vallási szókincshez tartozhat, mint Délkelet-Ázsiában, és ezért más nyelvből vették át. Másrészt egyes alapszókincshez tartozó szavak tabuvá válhatnak, és ezért egy szomszédos nyelvből vett szavakkal helyettesítik, a tiltást egyensúlyozandó. Az alapszókincs nem független a beszélők szocio-kulturális státuszától sem. Például a dravida nyelvek alapszókincsében viszonylag számos szanszkrit eredetű jövevényszó van, annál több, amennyivel műveltebb a beszélő.
  • Egyes szavak nem találhatók meg minden nyelvben, a természeti környezet, például az éghajlat jellegzetességei miatt. Így például a „hó” és a „jég” szavak hiányoznak a trópusokon élő népek nyelvéből. A 207 szavas Swadesh-listában olyan szavak is vannak, amelyek kulturális okokból nem találhatók minden nyelvben. Ezért maga Swadesh korlátozta listáját 100 szóra.
  • Egy bizonyos nyelv bizonyos szavának nem egy szó, hanem több szó, vagy éppenséggel egy vagy több rag felel meg, amelyek között választani kell, és ez kérdésessé teszi a nyelvek összehasonlításának eredményét.
  • Nagyon valószínűtlen, hogy a megtartási ráta azonos minden nyelv és minden időszak esetében. A beszélők csoportjának elszigeteltsége, társadalmi összetartásuk foka, esetleg bizonyos vallási vagy irodalmi normák betartása különös körülményeket teremthetnek, amik miatt a megtartási ráta elég sokat változhat. Erre egy európai példa az izlandi nyelvé. Ennek rendkívüli a stabilitása, ami részben ellentmond Swadesh módszerének, megkérdőjelezve egyetemességét. Az izlandi nyelv veszteségi rátája 4%, miközben a norvég nyelvé 20%, bár a két nyelv genetikailag nagyon közel áll egymáshoz.
  • A rokon szavak azonosítása kérdéses. Amikor nagy földrajztudományi területen elterjedő, több száz nagyon hiányosan és csak nem régóta ismert nyelvre alkalmazzák a lexikostatisztikát, lehetetlen, nyersanyag hiányában, megállapítani a hangeltolódások törvényeit. Ezért nagyon nehéz kiszűrni a jövevényszavakat. Következésképpen a valóban rokon, tehát tényleg párhuzamosan örökölt szavak azonosítása problematikus.
  • A rokon szavak azonosítása általában véve is bizonytalan. Nagyon különböző szavak lehetnek közös eredetűek, mint például a francia chef (elsődleges értelme ’fej’) és az angol head ’fej’: mindkettő a *kauput-, *kaput- protoindoeurópai szótőre megy vissza. Ellenkezőleg, egymásra hasonlító szavak nem mindig közös eredetűek, például a latin dies és az angol day (mindkettő jelentése ’nap’, mint időszak). A latin szó ugyanis a *dyḗws ’égbolt’ szóból fakad, míg az angol a *dʰegʷh‑ ’égni’ tőből eredeztethető. A felszíni hasonlóság másik példája a latin habere és a német haben ’birtokol’: a habere a *gʰh₁bʰ- ’elvenni’ tőből, a haben viszont a *keh₂p- ’megragadni’ tőből származik.

A Swadesh-lista továbbfejlesztése

Ugyanabból az elvből kiindulva más nyelvészek is kidolgoztak alapszókincs-jegyzékeket, kiiktatva egyes szavakat a Swadesh-listából és belevéve egyéb szavakat és/vagy jelentéseket. Erre példa az a 114 jelentést tartalmazó lista, melyet egy, a Humán Tárgyak Orosz Állami Egyeteméhez tartozó csoport állított össze, és amely alapja egy Global Lexicostatistical Database (Globális lexikostatisztikai adatbázis) nevű projektnek (GLD). Egy másik adatbázis az Indo-European Lexical Cognacy Database (Indoeurópai rokon szavak adatbázisa) (IELex), amelyen egy, a nijmegeni (Hollandia) „Max Planck” Pszicholingvisztikai Intézethez tartozó csoport dolgozik Isidore Dyen nyelvész 200 szavas listáját fejlesztve tovább.

A Swadesh-lista hasznossága

A kifogások ellenére általában elismerik, hogy a Swadesh-lista és a lexikostatisztika hasznos lehet a kezdeti alapfokú kutatásokban vagy olyan helyzetben, amikor a klasszikus összehasonlító módszerek vagy a belső rekonstruálás nem alkalmazható. Ez is volt egyébként Swadesh kiinduló ötlete.

Példa erre az a helyzet, amikor csak hiányos szókészletek állnak rendelkezésre, mint a nagyon nagy, viszonylag kevés ideje ismert nyelvcsoportok esetében. Ilyenek az ausztronéz nyelvek (kb. 1000) vagy az ausztráliai bennszülöttek nyelvei (kb. 250). Ilyen nyelvek esetében a Swadesh-lista segíthet a kezdeti csoportosításukban. Ez kiindulópontja lehet a tulajdonképpeni történeti kutatásnak és a csoportosítások és rekonstruálások folytatásának.

A magyar nyelv Swadesh-listája

Egyes sorokban azért van két vagy több szó, mert vannak olyan angol szavak, melyeknek két vagy több magyar szó felel meg.

A 100 szavas lista

  1. én
  2. te, ön
  3. mi (személyes névmás)
  4. ez
  5. az
  6. ki, aki
  7. mi, ami
  8. ne, nem
  9. egész, minden
  10. sok
  11. egy
  12. kettő
  13. nagy
  14. hosszú
  15. kis, kicsi
  16. férfi
  17. ember
  18. hal
  19. madár
  20. kutya
  21. tetű
  22. fa (élő)
  23. mag
  24. (fa)levél
  25. gyökér
  26. (fa)kéreg
  27. bőr
  28. hús
  29. vér
  30. csont
  31. zsír
  32. tojás
  33. szarv
  34. farok
  35. toll
  36. haj
  37. fej
  38. fül
  39. szem
  40. orr
  41. száj
  42. fog (főnév)
  43. nyelv
  44. köröm
  45. lábfej
  46. térd
  47. kéz
  48. has
  49. nyak
  50. mell
  51. szív
  52. máj
  53. iszik
  54. eszik
  55. harap
  56. (meg)lát
  57. (meg)hall
  58. tud
  59. alszik
  60. (meg)hal
  61. (meg)öl
  62. úszik
  63. repül
  64. jár
  65. (el)jön
  66. fekszik
  67. leül, ül
  68. feláll, áll
  69. ad
  70. (meg)mond
  71. Nap
  72. Hold
  73. csillag
  74. víz
  75. eső, esik
  76. homok
  77. föld
  78. felhő
  79. füst
  80. tűz
  81. hamu
  82. (el)ég
  83. út
  84. hegy (földrajzi fogalom)
  85. piros, vörös
  86. zöld
  87. sárga
  88. fehér
  89. fekete
  90. éj(szaka)
  91. meleg
  92. hideg
  93. tele
  94. új
  95. kerek
  96. száraz
  97. név

A 207 szavas lista

A félkövér betűkkel szedett szavak a 100 szavas listában is megvannak.

  1. én
  2. te, ön
  3. ő
  4. mi
  5. ti, önök
  6. ők
  7. ez
  8. az
  9. itt, ide
  10. ott, oda
  11. ki, aki
  12. mi, ami
  13. hol, ahol,
    hova, ahova
  14. mikor, amikor
  15. hogy (kérdő), ahogy
  16. ne, nem
  17. egész, minden
  18. sok
  19. némely
  20. kevés
  21. más
  22. egy
  23. kettő
  24. három
  25. négy
  26. öt
  27. nagy
  28. hosszú
  29. bő, széles
  30. vastag
  31. nehéz
  32. kis, kicsi
  33. rövid
  34. szűk, keskeny
  35. vékony
  36. férfi
  37. ember
  38. gyerek
  39. feleség
  40. férj
  41. anya
  42. apa, atya
  43. állat
  44. hal
  45. madár
  46. kutya
  47. tetű
  48. kígyó
  49. féreg
  50. fa (élő)
  51. erdő
  52. bot
  53. gyümölcs
  54. mag
  55. (fa)levél
  56. gyökér
  57. (fa)kéreg
  58. virág
  59. kötél
  60. bőr
  61. hús
  62. vér
  63. csont
  64. zsír
  65. tojás
  66. szarv
  67. farok
  68. toll
  69. haj
  70. fej
  71. fül
  72. szem
  73. orr
  74. száj
  75. fog (főnév)
  76. nyelv
  77. köröm
  78. lábfej
  79. láb(szár)
  80. térd
  81. kéz
  82. szárny
  83. has
  84. belek
  85. nyak
  86. hát
  87. mell
  88. szív
  89. máj
  90. iszik
  91. eszik
  92. harap
  93. szopik
  94. (le)köp
  95. hány
  96. fúj
  97. lélegzik
  98. nevet, kacag
  99. (meg)lát
  100. (meg)hall
  101. tud
  102. gondol, gondolkodik
  103. (meg)szagol
  104. fél
  105. alszik
  106. él
  107. (meg)hal
  108. (meg)öl
  109. verekedik, harcol
  110. vadászik
  111. csap, (meg)üt
  112. (el)vág
  113. hasít
  114. (le)szúr, (le)döf
  115. kapar, vakar
  116. ás
  117. úszik
  118. repül
  119. jár
  120. (el)jön
  121. lefekszik, fekszik
  122. leül, ül
  123. feláll, áll
  124. forog
  125. esik
  126. ad
  127. fog (ige)
  128. szorít
  129. dörzsöl
  130. (meg)mos
  131. (meg)töröl
  132. (meg)húz
  133. (meg)tol
  134. dob
  135. (meg)köt
  136. (meg)varr
  137. (meg)számol
  138. (meg)mond
  139. (el)énekel
  140. játszik
  141. lebeg, úszik
  142. folyik
  143. megfagy, fagyaszt
  144. (meg)dagad, (meg)duzzad
  145. Nap
  146. Hold
  147. csillag
  148. víz
  149. eső
  150. folyó
  151. tenger
  152. homok
  153. por
  154. föld
  155. felhő
  156. köd
  157. ég
  158. szél
  159. jég
  160. füst
  161. tűz
  162. hamu
  163. (el)ég
  164. út
  165. hegy (földrajzi fogalom)
  166. piros, vörös
  167. zöld
  168. sárga
  169. fehér
  170. fekete
  171. éj(szaka)
  172. nap(pal)
  173. év
  174. meleg
  175. hideg
  176. tele
  177. új
  178. régi
  179. rossz
  180. korhadt, rothadt
  181. piszkos, koszos
  182. egyenes
  183. kerek
  184. éles
  185. tompa
  186. sima
  187. nedves
  188. száraz
  189. helyes
  190. közeli, közel
  191. messzi, messze
  192. jobb (a „bal” ellentéte)
  193. bal
  194. -nál/-nél, -hoz/-hez/-höz
  195. -ban/-ben, -ba/-be
  196. -val/-vel
  197. és
  198. ha
  199. mert
  200. név

További nyelvek

Jegyzetek

Források

  • (angolul) Bergsland, K. – Vogt, H., On the validity of Glottochronology (A glottokronológia érvényességéről). Current Anthropology. 3. sz. 1962. 115–153. o.
  • (angolul) Dyen, Isidore – Kruskal, Joseph B. – Black, Paul. An Indoeuropean Classification: A Lexicostatistical Experiment (Indoeurópai osztályozás. Lexikostatisztikai kísérlet). Transactions of the American Philosophical Society. 82. évf. 5. sz., 1992.
  • (angolul) Hoijer, Harry. Lexicostatistics: A critique (Kritikus vélemény a lexikostatisztikáról). Language. 32. sz. 1956. 49–60. o. (Hozzáférés: 2020. július 10.)
  • (magyarul) Kálmán László – Trón Viktor. Bevezetés a nyelvtudományba Archiválva 2023. június 5-i dátummal a Wayback Machine-ben. 2., bővített kiadás. Budapest: Tinta. 2007, ISBN 978-963-7094-65-1 (Hozzáférés: 2018. november 9.)
  • (angolul) Kasszian, Alexej et al. The Swadesh wordlist. An attempt at semantic specification (A Swadesh-lista. Szemantikai pontosítási próbálkozás). Journal of Language Relationship. 4. 2010. 46–89. o. (Hozzáférés: 2017. április 27.)
  • (angolul) Sjoberg, Andrée – Sjoberg, Gideon. Problems in glottochronology (Gondok a glottokronológiával). American Anthropologist. 58. évf. 2. sz. 1956. 296–300. o. (Hozzáférés: 2017. április 27.)
  • (angolul) Strazny, Philipp. Morris Swadesh: critical essay (Morris Swadesh: kritikai esszé). Strazny, Philipp (szerk.), The Encyclopedia of Linguistics (Nyelvészeti enciklopédia). New York: Fitzroy Dearborn. 2005. (Hozzáférés: 2017. április 27.)
  • (angolul) Swadesh, Morris. Salish internal relationships (Belső viszonyok a salish nyelvekben). International Journal of American Linguistics. 16. sz. 1950. 157–167. o.
  • (angolul) Swadesh, Morris, Lexicostatistic dating of prehistoric ethnic contacts (Őskori etnikumok közötti kapcsolatok lexikostatisztikai datálása). Proceedings of the American Philosophical Society. 96. sz. 1952. 452–463. o.
  • (angolul) Swadesh, Morris. The Origin and Diversification of Language (A nyelv eredete és diverszifikációja). Joel Sherzer szerkesztése. Chicago: Aldine. 1971. ISBN 0-202-01001-5
  • (angolul) Swadesh, Morris. Towards greater accuracy in lexicostatistic dating (Szabatosabb lexikostatisztikai datálás felé). International Journal of American Linguistics. 21. évf. 2. sz. 1955. 121–137. o.

További információk

  • (angolul) Callaghan, Catherine A. Utian and the Swadesh list (Utian nyelvek és Swadesh-lista). Redden, J. E. (szerk.). Papers for the American Indian language conference, held at the University of California, Santa Cruz, July and August, 1991. Occasional papers on linguistics. 16. sz. Carbondale: Department of Linguistics, Southern Illinois University. 218–237. o.
  • (angolul) ComparaLex (Hozzáférés: 2017. április 27.)
  • (angolul) Global Lexicostatistical Database (GLD) (Hozzáférés: 2017. április 27.)
  • (angolul) Gudschinsky, Sarah C. The ABC's of Lexicostatistics (Glottochronology) [A lexikostatisztika ábécéi (glottokronológia)]. Hymes, Dell H. (szerk.) Language in Culture and Society. A Reader in Linguistics and Anthropology. New York: Harper & Row. 1964. 612–623. o. (Hozzáférés: 2023. június 16.)
  • (angolul) Haarmann, Harald. "Basic Vocabulary" and Language Contacts: the Disillusion of Glottochronology („Alapszókincs” és nyelvek közötti kapcsolatok: csalódás a glottokronológiában). Indogermanische Forschungen. 95. sz. 1990. 1–37. o.
  • (angolul) Indo-European Lexical Cognacy Database (IELex) (Hozzáférés: 2017. április 27.)
  • (angolul) Lees, Robert. The basis of glottochronology (A glottokronológia alapja). Language. 29. évf. 2. sz. 1953. 113–127. o.

Kapcsolódó szócikkek

Tags:

Swadesh-Lista A Swadesh-lista megalkotásaSwadesh-Lista Két nyelv rokonsági fokának megállapításaSwadesh-Lista A Swadesh-lista nyelvek datálására való alkalmazása (glottokronológia)Swadesh-Lista Kifogások a Swadesh-lista alkalmazása ellenSwadesh-Lista A Swadesh-lista továbbfejlesztéseSwadesh-Lista A Swadesh-lista hasznosságaSwadesh-Lista A magyar nyelv Swadesh-listájaSwadesh-Lista További nyelvekSwadesh-Lista JegyzetekSwadesh-Lista ForrásokSwadesh-Lista További információkSwadesh-Lista Kapcsolódó szócikkekSwadesh-Lista1940-es évek1950-es évekAlapszókincsAmerikai Egyesült ÁllamokKultúraMorris SwadeshNyelvNyelvészetTermészetTörténeti-összehasonlító nyelvészet

🔥 Trending searches on Wiki Magyar:

Magyarország köztársasági elnökeA hercegnő (film, 2022)Magyarország a 2024. évi nyári olimpiai játékokonEuróKatalin walesi hercegnéAmmóniaLiszt FerencÁprilis 16.Brad PittBabits MihályTibetKölcsey FerencGoogle TérképPi (szám)Új-ZélandÁltalános forgalmi adóWittelsbach Erzsébet magyar királynéKodály ZoltánAntracitToni KroosSzéchenyi lánchídHelyi önkormányzati választásokA Columbo epizódjainak listájaKeresztanyuSzingapúrKözépkorAngelina JolieIV. Károly magyar királyNémet labdarúgó-bajnokság (első osztály)Görög ábécéEtihad Stadion (Manchester)Szolnoki TiborBeton.HofiFinnországLevegőszennyezésKurucokVaddisznóAsperger-szindrómaGyöngyvirágPánszexualitásPuskás ArénaApple Inc.Szent Jakab-útWizz AirIII. Béla GimnáziumSzalay-Bobrovniczky KristófSzámik2024-es amerikai elnökválasztásLuxemburgGyebnár CsekkaNégyzetszámokHáromtest-problémaMagyar költők, írók listájaI. Ferenc magyar királyEger ostroma (1552)Henry CavillVlagyimir Iljics LeninTeller EdeFagyosszentekHidrogénGanxsta ZoleeMesterséges intelligenciaAz álommelóMagda MarinkóA háromtest-problémaBerzsenyi DánielFasizmusBosznia-HercegovinaVeseFrancia forradalomSzentkirályi AlexandraOrszágok és területek kódjainak listájaSzacsvay LászlóSalvatore BorgheseIII. Alexandrosz makedón királyMária Antónia francia királynéKarácsony Gergely (politikus)Josep Guardiola🡆 More