Betegség

A betegség az élő szervezet olyan állapota, amelyben az életfolyamatok a normálistól eltérnek.

A betegség legegyszerűbben úgy fogalmazható meg, mint az egészség ellentéte. A testi – lelki – szellemi egyensúly felborulása, amely akadályozza a beteg élőlény életfolyamatait, mindennapos tevékenységét és a társadalmi életben való részvételét. A betegség lehet örökletes, szervi eredetű, parazitás vagy sérülésből eredő. Ezenkívül lehet pszichoszomatikus, vagyis lelki eredetű is. A betegségek leküzdésével, illetve a tünetek enyhítésével az orvostudomány foglalkozik.

Betegség
Albrecht Dürer: Az Apokalipszis négy lovasa, a bibliai jelenet magyarázatai szerint az egyik lovas a betegség, a ragály és a halál allegóriája
Betegség
Hügieia, az egészség istennője a görög mitológiában

A pszichológiában néha nehéz megkülönböztetni az (átlagtól való) eltérés, a furcsaság, az elváltozás, a viselkedészavar, illetve a pszichés betegség fogalmát. Egy széles körben elfogadott definíció szerint az egyén csak akkor tekinthető pszichés értelemben betegnek, ha a megvalósított viselkedést egyszerre jellemzi az alábbi négy jellemző:

  • deviancia: a megvalósított viselkedés mások számára feltűnést keltő, szokatlan, esetleg érthetetlen
  • distressz: a viselkedést produkáló egyén a boldogtalanság, a kellemetlenség érzését tartósan átéli
  • diszfunkcionalitás: az egyén képtelenné válik önmaga és társas kapcsolatai fenntartására, a munkavégzésben zavar áll be
  • veszélyeztetés: az egyén által megvalósított viselkedés a társadalomra és/vagy magára az egyénre nézve veszélyes

A diagnózisok egyértelmű megadásához 1993-tól a Betegségek nemzetközi osztályozása (BNO) kódot használják, mely 1 betűből és általában 4 db számból áll. Korábban a latin volt az elfogadott nyelv a betegségek megjelölésére, amit jelenleg is alkalmaznak az orvosok, így a világ bármely pontján lévő betegről tudni lehet a betegségét.

Járványos betegségek közvetlen megelőző eszköze a védőoltás.

Egy definíció

A betegségnek szubjektív és objektív megnyilvánulásai vannak. Szubjektív tünetek, amelyeket a beteg érez (fáradtság, fájdalom, levertség stb.). Az objektív tünetek azok, amelyeket az orvos füllel, kézzel, szemmel érzékel, illetve egyéb (kémiai, mikroszkópos, bakteriológiai stb.) vizsgálómódszerekkel megállapít.

A betegség keletkezésében belső és külső tényezők szerepelnek, e tényezők bizonyos esetekben önállóan, más esetekben együttesen hozzák létre a betegséget, illetve annak tüneteit. A belső (endogén) tényezők egyben megszabják a külső (exogén) tényezők szerepét is. A betegségek kialakulásában az életkornak is szerepe van. A csecsemő-és gyermekkorban a táplálkozás hibái idézhetnek elő betegségeket, az öregkorban rendszerint a szív és a keringés betegségei állnak előtérben, a felnőtt-, érett korban pedig gyakoribbak a daganatos betegségek.

Forrás: Tények könyve – Medicina ISSN 1418-5253

Néhány betegség

További információk

  • A WHO betegségek nemzetközi osztályozása (BNO)
  • Egészségügyi fogalmak
  • Forrai György–Józsa László: Az orvos nyomoz. Miben haltak meg a halhatatlanok?; Argumentum, Budapest, 2014
  • Jacques Martel: Lelki eredetű betegségek lexikona; ford. Schnedarek Réka; Partvonal, Budapest, 2007
  • Ronald D. Gerste: Történelmet író betegségek. Az ókortól napjainkig; ford. Győri László; Corvina, Budapest, 2021
  • Irodalom és betegség. A betegség irodalmi és nyelvelméleti reprezentációi; szerk. Balogh Gergő, Pataki Viktor; FISZ, Budapest, 2022 (Minerva könyvek)
  • Felkai Péter: Az utazásorvostan kézikönyve; Medicina, Budapest, 2022
  • Betegség és gyógyulás a kora újkori irodalomban (1450–1760); szerk. Draskóczy Eszter, Etlinger Mihály; Reciti, Budapest, 2022 (Reciti konferenciakötetek)

Források

  • Comer, R.J. (2003). A lélek betegségei. Pszichopatológia. Budapest: Osiris Kiadó

Tags:

Betegség Egy definícióBetegség Néhány betegségBetegség További információkBetegség ForrásokBetegségEgészségGenetikai betegségOrvostudományPszichológiaSzerv (biológia)TársadalomTünetÉletÉlősködő

🔥 Trending searches on Wiki Magyar:

MiskolcFuksziaM3-as metróvonal (Budapest)Hosszú KatinkaAbigél (film)Országok autójelének és doménnevének listájaKarsai László (történész)NemzetiszocializmusFallout (sorozat)Tisztelet és Szabadság PártSzegedFülöp-szigetekFagyosszentekSzerencsejáték Zrt.Wass AlbertBékéscsabaA világ hét csodájaMesterséges intelligenciaNicole Brown SimpsonAmmóniaBarátok köztNégyzetszámokGeszti PéterTokióZsidó holokauszt MagyarországonGyebnár CsekkaBulgáriaApple Inc.Napsugár (televíziós sorozat, 2022)János vitézLiszt FerencKuruc.infoMagyarország városaiLeonardo da VinciWhiplash (film, 2014)Szabadság hídMolnár Ferenc (író)Deák Ferenc (igazságügy-miniszter)Demjén FerencMOL Magyar Olaj- és Gázipari Nyrt.Ausztrália (ország)ÓriáspandaRocco SiffrediOppenheimer (film)Magyarországi forgalmi rendszámokMóra FerencMagyarország népességeZalaegerszegKábítószerekZsidókVitézy DávidJákob ZoltánAusztriaElső világháborúSalvatore BorgheseA munka ünnepeMichael Jackson (énekes, 1958–2009)A Pál utcai fiúkSzemélyi azonosítóLondonZsigmond magyar királyNagyváradMichael SchumacherIII. Béla GimnáziumIsztambulFrank FurediRodrygo GoesAngol rendhagyó igék listájaMárai SándorTranszformátorLiverpool FCAmerikai polgárháborúJohann Sebastian BachI. Lajos magyar királyKodály ZoltánWolfgang Amadeus MozartSoma MamagésaJosé Mourinho🡆 More